Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 45. szám - Fizetésmegszüntetés. - Csődkérés

424 oldal. Erdll.vi-észi Jogi Kgzlöny 45. szám. az igazságügyi szervek meghallgatása nélkül készüljenek. Csak most láthatjuk ezt. Csak most tapasztalhatjuk, hogy rendezik az ügyvédjelöltek viszonyait s a rendezés miatt feljajdulnak az ügyvédjelöltek; hogy szabályozni akarják az újságírók jogállását és a szabályozás módja ellen tiltakoznak az újságírók; hogy könynyitenek a bírósági jegyzők anyagi helyzetén és a könnyítéssel nincsenek megelégedve maguk a jegyzők. Ezért helyes és okszerű volna az előre bocsátott, uzussá válni kezdő gyakorlattal szakítani. Nem szabad ugyanis a törvényalkotás alaposságába és komolyságába vetett hitet megingatni. Mert hát hihetünk-e ezekben, ha egymás után több izben is előfordul az, hogy a hatályba még nem lépett törvényeken módosítást kell tenni. Ez csak arra vall, hogy itt is áll az az elv, hogy a gyorsaság legtöbbször az alaposság rovására megy. X Fizetésmegszöntetés. — Csődliérés. Irta: dr. Ney Pál nagyváradi ügyvéd. Csődtörvényünk 244. §-a kimondja, hogy „ha a kereskedő vagy kereskedelmi társaság fizetéseit megszünteti, azt a csőd megnyitása végett haladéktalanul az illetékes törvényszéknek bejelenteni és a kereskedelmi könyveket a törvényszék kizárólagos rendelkezése alá bocsátani köteles." A szakasz csődjogunlt egyik alapelvét: a kereskedő csődkérési kötelességét tartalmazza a kérés időpontjának megjelölésével. A szakasz a régi joghoz: az 1840. évi XXII. tc.-hez viszonyítva ujat mond, mert az a csödkérési kötelességet tételesen nem formulázza, sőt a jelenlegi Cs. T. közpolgári részeben sincsen az szankciónalva. A közpolgári csődre vonatkozólag a Cs. T. 82. §-ában csak azt a kijelentést találjuk, „hogy a csőd azonnal megnyitandó, ha valaki a csődnyitást maga kéri." A csödkérési kötelesség tulajdonképen egy általános magánjogi elv folyománya. Ez az elv egyszerű : kárt okozni nem szabad ; a károsodás köztudomás szerint abban áll, hogy az adós, kinek nem egy hitelezője van, a passiv állapotot fenntartja, de ezt joggal nem teheti, mert különben későbben jelentkező hitelezői vagyonából semmit nem kapnak. Prior tempore, potior jure! Ha ellenben a tartozások a vagyont meghaladják, a esödjog alapelvének megfelelőleg aránylagos és nem sorrendi kielégítésnek van helye. Ezt lehetővé tenni kötelessége annak, akinek ez állapotot legelőbb felismerni kell: tehát az adósnak. Megállapítható e magánjogi tételekből 2 elv: 1. a csődkérési kötelesség, 2. a csődkérés időpontja, mely ezek szerint az az időpont, amikor a tartozások a vagyon értékét meghaladják. Ez feltétlenül áll. Csődöt kérni magunk ellen ez időpont előtt, jogi ellenmondás, ez időpont után kötelesség. Ilyen értelemben szól a Cs. T. 83. és 84. szakasza nem kereskedőről. Ez intézményi elvek mintegy félretételével a kereskedő és kereskedelmi társaságok már a fizetéstnegszüntetés időpontjában maguk ellen csődöt kérni kötelesek. Jelen soraim tulajdonképen azt a kérést tárgyalják, hogy mi jelentősége van a tételnek ilyen formában a csődtörvényben és azután, hogy a 244. §-a eme rendelkezése mennyiben terelte túlzó irányba büntető joggyakorlatunkat a vétkes bukás egyik esetének megállapításánál. Az elsőnél, vagyis a kérdés hiteljogi elbírálásánál első sorban is azt kell kiemelni, hogy a „Csődületről" szóló 1840. évi XXII. tc. az uj csődtörvényt e ponton intézményileg alakította át; a „fizetésmegszüntetést" a régi törvény nem is említi s a csődöt csak passivitás esetén tartja elrendelör.ek, akár az adós, akár a hitelező kéri, akár kereskedőről, akár nem kereskedőről van szó. A mai csődmegtamadási jog a fizetésmegszüntetés kimutatásával kapcsolatban nyer főleg szabályozást, a régi jog ellenben a rokonok közötti terhes szerződések kivételével, a fizetés megtámadását időhatár kitűzése nélkül általános magánjogi, kártérítési alapon rendezi. Hogy az uj csődtörvény akár mint a fizetések és biztcsitásadások visszakövetelhetésének útmutatójául, akár mint a hitelezők csődkérési jogosultságának alapjául a fizetésmegszüntetést és nem a passivitást sankciónálja, indokolható azzal, hogy ugy a esődmegtámadásnál, mint a hitelezők csödkérésénél csakis külső, ellenőrizhető, szemmel látható jelenségeket adhatunk oda az igény jogalapjául s a kereskedőnek belső viszonyát e kérdések elbírálásánál már csak azért sem vehetjük jogilag irányadó szempontnak, mert annak kimutatása 3-ik személynek részéről a legtöbb esetben lehetetlenség. A belső viszony t. i. az aktívum és passivum viszonya és a csödmegtámadás és hitelezői csődkérés szempontjából épen azt az állapotot jelentené, amikor a tartozások a vagyont túlhaladják. Ez jogi műnyelven a „fizetésképtelenség" és nem „fizésmegszüntetés" állapota. Elvdcg — maganjogilag — ez időpontnak t. i. a fizetésképtelenség állapotának kimutatása tartoznék hozzá a csődmegtámadási keresetekhez, melytől azonban mint a gyakorlatban keresztülvihetetlen elvtől az uj Cs. T eltekintett; nem teszi tehát kötelezővé sem a tömeggondnok megtámadási kereseténél, sem a hitelezők csődnyitási kérvényénél a passivitás kimutatását, mint az igényt megalapozó tényt, hanem felveszi a fizetésmegszüntetés alapján a passivitást, illetve fikcióvá avatja, hogy a fizetésmegszüntetés a passivitás hatásával bir, aminek folyományaként sem a csődmegtámadási per alperese, sem e hitelező csődkérése esetében a panaszlod kifogás formájában, a fizetésmegszüntetés időpontja után történt teljesítés időpontjában fennálló aktivitással nem is védekezhetik. Hogy a fizetésmegszüntetés a hitelező csődkérésének jogalapjává tétetett, indokolható egy merkantil szemponttal, áll pedig ez abban, hogy a kereskedelmi életben az üzletnek jelentősége addig van, mig az kötelezettségeit lebonyolítani képes. E képesség a hitelezőkhöz való viszonyban jelentkezik s ha az fenn nem forog, a hitelezők lehetnek a hitelélet e szempontja szerint azok, akik az ilyen kereskedő lába alól kihúzhatják a gyékényt: ellene csődöt kérhetnek. A hitelezők az adós vagyoni állapotával nem törődnek s igy állhat elő az a csőd, ahol több az aktíva, mint a passiva. A hitelezők a csődben aránylagos kielégítés helyett kapnak teljes kielégítést s igy a csőddel érték el az adós elvérzése után a csődönkivüli állapotot. Igy töri át az élet szükséglete a jog elveit. S a csődbeni teljes kielégítés állapota nem is idegen gondolat a csődjogban. A Cs. T. legideálisabb szakasza a 198. iey szól: „A végfelosztás foganatosítása után a csődbiztos a csődöt végzésileg megszűntnek nyilvánítja, a netán fenmaradl vagyont a közadós szabad rendelkezése alá bocsátja." Nézzük ezek alapján azt a kérdést, hogyha a fizetésmegszüntetés meg is állapítja hitelezők csödkérési jogát, vájjon állapitsa-e meg a fizetésmegszüntetés ténye az ebbe jutott kereskedő csödkérési kötelességét. Amikor a Cs. T. 244. §-a ezt a kötelességét a csődjog egy intézményi elveként ki is jelenti, véleményem szerint jogindok és gyakorlati célnélküli kijelentést tesz. Jogi indok és gyakorlati célnélküli ez azért, mert a kereskedő, ha fizetéseit meg is szünteti, tehát foglaltatni hagyja magát, szoros zárt eltűri, adósságait áruban törleszti, pénz helyett táreaváltóval tud fizetni stb. mindig tudja vagy tudhatja, hogy vagyona több-e mint tartozása s ez esetben hiszi és érzi, hogy csödkérésének értelme és jogi célja nincsen, mert nem lehet szó egyelőre arról, hogy a hitelezők bármit is veszitnének. Minek csődöt kérni, ha célja nincsen, minek tönkre menni, amikor senki sem kívánja; ha pedig a hitelező kívánja, akkor kérjen ő a fizetésmeu'szüntetés alapján csődöt! Ez nemcsak a jognak, de a természetes gondolkozásnak, merkantil számitásnak legracionálisabb folyománya. Röviden annyit jelent, hogy mért ne éljek, amig — hódolat a jognak — mások sérelme nélkül — lehet. Ez elv épen a hitel es forgalmi élet, mint az élelmesség terén áll feltétlenül; a Cs. T. 244. §-a e természetes tételbe botlik bele. Hogy c rendelkezés mint uj törvényhozási gondolat mégis belekerült — a régi jogállapottal szemben is — a törvénybe, azt menteni lehet azzal, hogy a törvény hódolt annak az elveknek, hogy az az üzlet, melynek lebonyolítási képessége nincsen, vonja le a következményeket, nem lévén létjogosultsága: rohanjon a csőd felé; fel lehet hozni azt a jogi érvet is, ho;ry a csödmegtámadási elvek szerint, mivel a fizetés megszüntetése után teljesített fizetések és nyújtott biztositások általában véve a hitelezők terhére joghatályosak nem lehetnek s igy a fizetésmegszüntetés után jogviszonyok létesítésének, a belőlük folyandó teljesítések megtámadhatóságára tekintettel, jogi és gyakorlati célja nincsen, ennek iolytán semmi értelme a tevékenység folytatásának, az üzlet fennállásának. A 244. §. elve tehát nem önálló és alappal biró célszerűségi csődjogi elv, hanem levezetés, következtetés okszerű jogtételekből olyan vonalokon, hol már a jog az életviszonyokra tekinteni elfelejtett és igy cél és jelentőség nélkül dolgozott. Ez magyarázza, érteti meg azt a jelenséget, hogy amiért egy kereskedőt megfoglalnak, de tényleg aktív, a csődöt nem fogja még kérni, mert azt maga elleni merényletnek tartja, amellett, hogy értelmetlenséget találna benne és csak akkor, ha a fizetésképtelenség tartóssága folytán fizetéseit teljesíteni és magát organizálni nem tudja és eljutott a passivitásig, tartja természetesnek a csődkérést és vagyonbukást. A Cs. T. 244. §-a különösségénél fogva, különösképen és szerintem kedvezőtlenül hatott a büntető judikáturának egy bizonyos ponton való átalakítására és pedig a Btk. 416. §-ának 4. pontján nyugvó joggyakorlatra.