Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 43. szám - A román büntető törvénykönyv. (Kihirdetett 1865. május 1-én. Módosittatott a 1874. februárius 17-én, 1882. februárius 21-én, 1893. május 28-án, 1894. februárius 15-én és 1895. május 4-én kelt törvényekkel)

172. oldal. Jogesetek TAra 43. szám különélésének tartama alatt felperesnek ideiglenes női tartásdijában havonként 20 koronát, még pedig az 1912. április 15-ik napjától mai napi;; számítandó időre eső havi részleteket egy összegben és egyszerre 8 nap alatt, a további részleteket pedig előre mindenik hónap első napján s egyúttal perköltséget is fizessen. Indokok: Az a kérdés, vájjon felperes nő a férjének a megállapított és meg sem támadott tényállás szerint vele szemben tanúsított viselkedése miatt, jogosítva volt és van-e, hogy férjétől különváltan éljen és eltartására szükséges költséget a férjétől a természetben való eltartás helyett követelje — jogkérdés s a felülvizsgálat körébe tartozik. A felebbezési bíróság Ítéletében foglalt tényállás szerint alperes férjnek az a kijelentése, hogy amennyiben felperes a szülőitől kapott vagyont a háztartás céljaira nem fordítja, takarodjék a házától, a nőt eltávozásra késztette és felperes ugyanazon a napon, 1912. évi április 15-én a férjét elhagyva, azóta tőle különváltan él. Alperes a rövid időre e/után nála a felesége ruhaneműiért megjelent tanuk és felperesnek apja előtt akként nyilatkozott, hogy ö a felperest a házától nem küldi el, vele akar élni, csak a felperes apja a házasság alkalmával ígért vagyont alperesnek adja át, amit azonban a felperes apja teljesitni vonakodott. Az elsöbiróságnak az alperest a nőtartási dijak fizetésében elmarasztaló ítélete után aztán alperes 2 ízben is, felperest tanuk utján, majd személyesen a visszatérésre felhívta, kijelentve, hogy vagyon nélkül is hajlandó öt visszafogadni, de felperes arra azért nem volt hajlandó, mert alperes más nővel, t. i. B. M.-val, mint feleséggel él. Nevezett B. M. ugyanis, aki az alperessel, ennek megnősülése előtt ágyas viszonyban élt s alperestől most is életben levő gyermeke van, a felperesnek eltávozása után nem sokkal, az alpereshez költözött, ennek háztartása vezetése végett és alperestől a jelenlegi per megindulta ideje körül távozott el s már akkor nem lakott nála, a mikor a felperest a visszatérésre felszólította. A felebbezési bíróság alperesnek a különélésre okot adó hibáját megállapíthatónak azért nem találta, mert a házától elűző kifejezésnek beszélgetés közben való használata, a felperesre bántó jellege dacára, a házastársak kezdetleges erkölcsi és társadalmi színvonala mellett, nem jogosíthatta fel a felperest a különválásra s mert alperesnek a volt ágyasával folytatolt korábbi viszonyáról felperesnek a házasságkötés elölt tudomása volt s alperes a házához a felperesnek eltávozta után a házvezetés célj;iból befogadott B. M.-t onnan eltávolította még azelőtt, hogy feleségét a visszatérésre felszólította s igy felperesnek a visszatérést megtagadnia joga már ebből az okból sem lehetett. A felebbezési bíróságnak jogi álláspontja meg nem állhat. Felperes ugyanis egyszerű íöldmives sorsban élő nő létére sem tekinthető ;irra kötelesnek, hogy férjénél maradjon, aki őt vagyoni érdekből csak oly feltétellel türi meg a házánál, ha az apai vagyonát a háztartás céljára forditja, amely kijelentése alperesnek nem csupán szóváltás közben s igy kellő megfontolás híján történt, hanem alperes ugyanabban az értelemben a később a felesége ruházatáért nála megjelent tanuk és apósa előtt újból nyilatkozott. Azonkívül alperes a feleségének a különélésre jogos okot adó hibás viselkedést tanúsított főleg azzal is, hogy B. M.-t, a korábbi ágyas viszonynál fogva vele bizalmas együttélésre — jogos következtetés szerint — ismét összeálló nőt a házába befogadta s jóllehet az ujabbi összeköltözésre nézve nincs tényállás megállapítva, ha vájjon a nemi életközösségre is kiterjedt-e, a feleség ennek tényszerű igazolása nélkül is, joggal vonakodhatott férjével az együttélést visszaálliíni s még azután is, hogy a férje a nevezett volt ágyasát a házától ismét eltávolította. Felperes tehát a férjének utóbb s a per folyamán is hozzá intézett felszólításai dacára, a visszatérésre nöi becsérzetének feláldozásával köteles nem lévén, alperes az ő hibájából különélést folytató feleségének a nötartás költségét, a tényállás szerint a felek vagyoni viszonyaihoz mérten havi 20 koronában meghatározott pénzösszegben — az Optkv. 91. §-a és az állandó bírói gyakorlat értelmében — kiszolgáltatni tartozik. A tartás költsége a különválás idejétől kezdődőleg jár és pedig a mai napig lejárt időre egys/.erre, egy összegben, a további időre minden hónapra az Optkv. 1418. §-a szerint előlegesen. 1913. évi szeptember hó 30. Kártérítés. Annak a megállapítása, hogy valamely cselekmény okozott-e kárt, vagy nem, ténykérdés, s mint ilyen felülvizsgálati támadásnak tárgyát csak abban az esetben képezheti, ha e tény megállapítása valamely jogszabály megsértésével történt. CLVIII. 1913. G. 273/3. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ítélt : Sem a felülvizsgálati sem a csatlakozási kérelemnek helyt nem ad. Indokok: Annak a megállapítása, hogy valamely cselekmény okozott-e kárt, vagy nem, ténykérdés, s mint ilyen felülvizsgálati támadásnak tárgyát csak abban az esetben képezheti, ha e tény megállapítása valamely jogszabály megsértésével történt. A felebbezési bíróság az újított perben kihallgatott összes tanuknak vallomása alapján állapította meg azt a tényt, hogy alperes juhai az által, hogy alperes azokat 1912. évi november havában több napon át a felperesek által haszonbérben tartott szántóföldre hajtotta legeltetés végett, kárt nem okoztak, s e tény megállapításnál a felebbezési bíróság mérlegelése tárgyává tette a helyszíni birói szemle alkalmával megállapított azt a körülményt is, hogy a jelzett területen némely helyen a burgonya kiszedve nem volt, s egy helyen hüvelyben paszulyt is találtak. A bizonyítékok mérlegelésének az 1893: XVIII. tc. 64. §-ában irt kifejezésre juttatott elvéből folyik, hogy a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél, a törvényben kijelölt eseteket kivéve, kötelező szabályokhoz iiincsen kötve, hanem a bizonyítékokat szabadon mérlegelve, saját belátása és meggyőződése alapján ítéli meg valamely tényállítás valóságát, vagy valótlanságát ; s éppen ebből kifolyóan a mérlegelés helyessége felülvizsgálat tárgyává nem tehető. De nem támadhatják sikerrel felperesek a felebbezési bíróságnak emiitelt ténymegállapítását azon az alapon sem, hogy az a megállapított tényekkel ellentmondó, s az okszerű következtetés szabályainak megsértésével történt. Felpereseknek e ponton felhozott felülvizsgálati érvelését ugyanis a kir. Ítélőtábla helyesnek nem találja; mert abból az egyedüli tényből, hogy alperes juhai a felperesek területén legeltek, figyelemmel a felebbezési bíróság által is megállapított arra a ténykörülményre, hogy a legeltetés teljesen letarolt minden terménytől mentes szántóföldön történt, azt, hogy a legeltetés egyúttal kárt is okozott, okszerűen következtetni még nem lehet. Súlytalan továbbá felpereseknek a felebbezési tárgyaláson felajánlott tanúkihallgatás mellőzése miatt felhozott panaszuk is; mert a felebbezési bíróság az 1893 : XVIII. tc. 64. §. értelmében tüzetesen megindokolta, hogy az ujabbi tanúkihallgatást miért mellőzte, s igy ez felülvizsgálat alá nem vonható. A tárgyalási iratok egyáltalán nem bizonyítják, hogy alperes a felebbezési tárgyaláson azt adta elő, hogy ö a legeltetésért ellenértéket fizetett T. J.-nak, a felülvizsgálati kérelemben felhozott ezt a ténykörülményt, tehát az 1893 : XVIII. tc. 197. §. értelmében most figyelembe venni nem lehet. A felebbezési bíróságnak ezek szerint jogszabálysértés nélkül megállapított tényállása tehát az utóbb idézett törvényszakasz értelmében itt is irányadó marad. E tányállásra való tekintettel pedig helyes a felebbezési bíróságnak anyagjogi döntése is, de megáll az a további indokolása is, hogy alperes juhait a tulajdonos engedélye alapján, jóhiszeműen hajtotta a felperesek által haszonbérelt területre; s e részben a kir. ítélőtábla utal a felebbezési biróság Ítéletében előadott s helyesnek elfogadott indokolására. 1913. évi szeptember hó 30. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL DEÁK FEREXCZ-V. 43. SZÁM. TELEFON SZÁM: 333.