Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 43. szám - Észrevételek a második szövegben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének. 1. Házassági vagyonjogára és 2. Örökösödési jogára. Befejező közlemény

404. oldal. Erdélyrészi Jogi K»y.Ifiny EszFBUétElBh a második szüusgíien közzétett magyar polgári tonrénySrönyu teniezeténeli Aj. Házassági vagyonjogára és II. Örökösödési jogára. 43. szam. Irta: Dr. Plopu György, a m. kir. Curia birája. .V/ (Befejező közlemény.) De ha már értékelmélet elvét egészen kiküszöbölni nem akarjuk, akkor legalább szorítsuk annak alkalmazását arra az esetre, amidőn a kölelcsrészre szorított ivadék egész idegen, vagy az öröklési kapcsolaton kivül álló megajándékozottakkal vagy kedvezményezettekkel áll szemben, ellenben az öröklési kapcsolatban álló társörökösökkel szemben az ivadéknak adjuk meg a jogot arra, hogy kötelesrészét természetben követelhesse, mert idegen s az öröklési kapcsolaton kivül álló kedvezményezettekkel szemben még talán tűrhető a sérelem, de öröktársakkal szemben a különben is a kötelesrészszel megelégedni köteles ivadék igen kedvezőtlen helyzetben van. A felvetett kérdéssel kapcsolatosan készséggel hangsúlyozom, hogy szerény felfogásom nem tart igényt arra, hogy a polgári törvénykönyv tervezetének az értékelmélet elvére fektetett alapja felforgattassék; véleménnyilvánitásom puszta óhaj, mert abban a hitben vagyok, hogy a kötelesrészre szorítás rendesen fonák társadalmi felfogás eredménye és soha sem az örökhagyó elszánt akaratának kifolyása, amiről hosszú joggyakorlatomban olyan fájós érzéssel győződtem meg! 1784. §. Ennek a szakasznak a szövege a következő: „Az örökhagyónak azt az ivadékát, aki törvényes örököse, vagy aki végintézkedés hiányában az lenne, kötelesrészül törvényes öröksége értekének a fele illeti." Első betekintésre is feltűnő, hogy a szövegben ez a kitétel fordul elő: ,az ivadék, aki törvényes örökös, vaqy aki végintézkedés hiányában az lenne ..." Miért kell itt vagylagos kifejezés ? Az 1787. §. világosan kifejezi, hogy az örökhagyó életben levő ivadékának az ivadéka a kötelesrész szempontjából nem az örökhagyó ivadéka. Az 1531. és 1541. §§. rendelkezéséből kétségtelen, hogy az elismert törvénytelen gyermek az apja hagyatékára törvényes örökös. Tehát nem az elismert törvénytelen gyermekre való tekintetből van a szakasz szövege vagylagosan szerkesztve. De a vagylagosságra nincs szükség abból a szempontból sem, hogy az örökhagyó életben lévő gyermekének a leszármazója kifejezetten mellőztessék, mert ez utóbbi nem törvényes örököse az örökhagyónak, mig szülője él, ha pedig a szülő helyébe lép, mint közvetlen örökös, akkor rneg azért nem szükséges a vagylagosság, mert már ő a közvetlen törvényes örökös. A szakasz szövege azt a benyomást keltheti, mintha benne kétféle törvényes örökös közt párhuzam állíttatnék fel, mert: „törvényes örököst, vagy olyan örököst emlit, aki törvényes örökös lenne, ha nem volna végrendelet", hogy itt nem lehet szó kétféle örökösről, hanem csak arról, hogy mi a kötelesrésze annak az ivadéknak, még pedig kizárólag csakis annak az ivadéknak, nem pedig más, kötelesrészre szintén jogosított személynek, aki mint ivadék törvényes örökrészben nem részesül? akár azért, mert az örökhagyó életében elajándékozta vagyonát, akár azért, mert az örökhagyónak halálesetre szóló rendelkezése által törvényes örökösödési jogában korlátoltatott, megsértetett. Mindezekre tekintettel szerény felfogásom szerint talán ekként lehetne az 1784. §-t megszövegezni: „Az örökhagyónak törvényes örökösödésre jogosult ivadékát, amennyiben törvényes örökrész helyett kötelesrésszel kell megelégednie, kötelesrészül törvényes örökrésze értékének a fele illeti." A javaslatba hozott szöveg a vagylagosságot a „jogszerű kitagadás" és „méltatlanság" esetére tekintettel is kizárja az által, hogy benne „törvényes örökösödésre jogosult ivadék" említtetik. Az 1784. §. szövege ellen más szempontból is van egy szerény szavam: A polgári törvénykönyv tervezetében nem találtam olyan rendelkezést, mely az örökhagyó által elismert törvénytelen gyermek kötelesrészére kifejezetten vonatkoznék, viszont a fentebb kifejtettek szerint az elismert törvénytelen gyermek is törvényes örökös. Ekként kérdéses lehet, hogy vájjon az 1784. §-ban emiitett „az az ivadék, aki törvényes örökös" kifejezés alatt csak „az az ivadék, aki törvényes származású örökös" értendő-e? Miután általános szabály, hogy a törvény szavai rendszerinti értelmükben veendők: azt hiszem, hogy nem alapnélküli az a felfogás sem, mely az 1784. §-ban emliiett „ivadék, mint törvényes örökös" kitétel alatt „az elismert törvénytelen gyermeket, mint a polgári törvénykönyv tervezete szerint szintén törvényes örököst" is érti, mely felfogást egyébiránt támogatja az 1529. §. nyilt rendelkezése is; következőleg ennek a felfogásnak helyessége esetében ennek a gyermeknek is van kötelesrész igénye. Mindenesetre igen kívánatos volna, hogy a kételyek eloszlatása végett az 1784. §-ban uj bekezdés alatt világosan kifejeztessék az elismert törvénytelen gyermeknek a kötelesrész intézményében való jogállása, s ez által minden találgatásoknak és téves értelmezéseknek eleje vétessék. Az uj bekezdés szólalhatna például ekként : ha az elismert törvénytelen gyermek nem kötelesrészjogosult törvényes örökös: „Az elismert törvénytelen gyermeknek kötelesrészhez semmi jogigénye sincs." Végül még kiemelendőnek tartom, hogy az 1784. §. vagylagos szövegezésére tett szerény megjegyzéseim megfelelően vonatkoznak a követke/.ö 1785. és 1786. §'§. vagijlagos szövegére is, mely esetleg szintén módosul. 1792. §. Ennek a szakasznak a rendelkezése helyesen számításon kivül h;igyandónak mondja a lemondott, nemkülönben (nem helyes •< szakasz szövegében a „vagy" kötszó hasznalata") a kitagadott örököst, de nem említi a „kielégített" valamint az „örökséget visszautasító" örököst, pedig ezek sem jönnek számításba a kötelesrész kiszámításánál. Azt hiszem, hogy helyes és célszerű volna ennek kifejezést adni, természetesen azzal a közelebbi meghatározással, hogy: „ . . . a kielégített ivadék a kielégítésül kapott értékkel együtt marad számításon kivül a kötelesrész meghatározásánál."' Célszerű volna ez a javasolt kiegészítés különösen a birói joggyakorlat gyors és zavartalan kialakulása céljából. E szakaszhoz fűzött szerény megjegyzésem összefügg az 1521. §-hoz fűzött hason megjegyzéssel. 1811. §. Ez a szakasz azt rendeli, hogy „a kötelesrészre jogosult mint örökös más kötelesrészre jogosultnak kötelesrészeért csak annyiban felelős, hogy saját kötelesrésze megmaradjon". A szakasz ezen rendelkezése szerény felfogásom szerint nem számol a jogi következményekkel, sem a gyakorlati élet követelményeivel, s ez okból alapjában jogtalan. Mert: az örökös nem lévén kötelesrészre szorítva, neki örökrészhez van jogos igénye, ő tehát nem eshetik egy tekintet alá a kötelesrészre szorított örökössel és ezzel egy elbánás alá annál kevésbé jöhet a kötelesrészét meghaladó, de teljes örökrészen alul lévő örökségben részesülő örökös; és mert nincs is szükség arra, hogy az ilyen örökös örökrészének a felével is, vagyis a kötelesrészét meghaladó értékkel köteleztessék: nincs pedig erre szükség azért, mert a szükségörökös kötelesrésze az örökrészpn felüli értékből feltétlenül kikerül. Ezi a mathematika csalhatatlan szabályai bizonyítják, következőleg a szakaszban foglalt tulsá.jos gondolkodás legalább is tévedésen alapul. A szakaszt ekként lehetne módosítani: „ . . csak annyiban felelős, hogy saját örökrésze megmaradjon", vagy talán helyesebben : „ . . . csak a saját örökrészét meghaladó értékkel felelős'.2 Sőt még célszerűbbnek vélném az 1811. §-t egészen kihagyni. Esetleges módosítás vagy kihagyás esetében az ezen szakasszal kapcsolatos azok a rendelkezések, melyek az 1812., 1815., 1817. és 1818. §§-ban foglaltatnak, megfelelően módosulnak, illetve az 1812. §-ban zárjelben hivatkozott 1811. §. elmarad. 1819. §. Ezen szakasz rendelkezése a megajándékozottakat az ajándékozások fordított sorrendjében teszi felelőssé a kötelesrészért. Hosszú ideig ez volt a m. kir. Curia joggyakorlata is, de az élet nagy mestere, a mindennapi tapasztalat kimutatta, hogy a „fordított sorrend" alkalmazása gyakran igazságtalanságot eredményez. Ez birta rá a m. kir. Curiát arra, hogy előbbi joggyakorlatával felhagyott és jelenleg elvileg azt az álláspontot követi, hogy a törvényes örökösödési kapcsolatban álló rokonokat a 1 L. a m. kir. Curia 5636—1910., 5866—1910., 3303—1911. számú határozatait. 2 A m. kir. Curia állandő joggyakorlata. L. 3050—1911,, 2747—1911., 3513—1911. számú határozatokat.