Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 42. szám - A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás - Az egységes biró és ügyvédi vizsgáról szóló törvényjavaslatról

42. szám. Jogesetek Tára 167. oldal. vári cég ellen fennálló követelését is a panaszlókra engedményezni hajlandó, — minden kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a panaszlott kereskedelmi társaság fizetéseit megszüntette. Ezek szerint tehát a csőd elrendelésének a Cs. T. 248. §-ában körülirt feltétele kétségtelenül fennforogván, az elsöbiróság végzését megváltoztatni s a panaszlók kérelme folytán a csődöt megnyitni kellett, még pedig annál is inkább kellett a rendelkező rész szerint határozni, mert az a körülmény, hogy a panaszlott megengedte azt, hogy ingatlanaira a panaszlók kérdéses követeléseik erejéig a zálogjogot bekebeleztethessék és hogy a panaszlók ezt meg is tették, nem fosztja meg a panaszlókat attól, hogy utóbb a csőd megnyitását kérhessék. A m. kir. Curia a másodbiróság végzését helybenhagyja. Indokok: A Cs. T. 248. §-ában foglalt rendelkezörész szerint a kereskedelmi csődöt a 82., 85. §§-okban kijelölt feltételek nélkül is meg kell nyitni abban az esetben, ha az illetékes törvényszék valamelyik hitelezőnek igazolt követelésre alapított csödnyitási kérelemből a fizetések megszüntetéséről minden kétséget kizáró módon tudomást szerez; ebből pedig az következik, hogy kereskedelmi csödkérés esetében közömbös az, hogy vájjon a panaszlott vagyona tartozásait felülhaladja-e, avagy panaszlott csődöt kérő hitelezőket biztositotta-ö vagy sem? (71Ő/1913.) Jogesetek a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : Dr. Stefáni Károly kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző. Az 190?. XIX. tc.-hez. Az iparhatósághoz intézett beadványban foglalt oly kijelentéssel, hogy alkalmazottak: nincsenek már a munkaadónál alkalmazásban, szabályszerű kilépés bejelentésnek nem tekinthető és nem fogadható cl az előirt bejelentés pótlásául. CLII. Sz. 252/3-1913. G. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság végzett : A felebbezési biróság Ítéletét feloldja és arra utasítja, hogy az alább kifejtett irányban a tényállásnak megállapítása után hozzon ujabbi — a felülvizsgálati költség viselésének kérdésére is kiterjedő — határozatot. Indokok: A felebbezési biróság 86 kor. 12 fillér kivételével, mely összegre nézve az elsőfokú biróság Ítéletének indokait magáévá tette, a többi kereset tárgyává tett összeget illetőleg azon az alapon adott helyt a felperesi keresetnek, hogy miután a felperes által ki nem jelentett munkások az alperes által meg nem tagadott felperesi állítás szerint Sz. I. vállalkozóhoz mentek át, akit pedig a biztosítási kötelezettség szintén terhel, felperes az 1907. évi XIX. tc. 14. §-ának utolsó bekezdése értelmében a kereseti betegsegéiyző járulékot megfizetni nem tartozik, továbbá, mert azt a jogi álláspontot foglalta el, hogy felperesnek az 1912. Sp. í. 334. sz. perben szereplő betegsegély járulék óvása miatt 1911. évi július hó 1-én beadott panasza — habár nem is képez a törvényben meghatározott kijelentést — tekintve, hogy felperes egy izben már a felhívott perbeli iratok tanúsága szerint ilyen cimen fizetett járulekot és az 1907. évi XIX. tc.-nek 14. §-a szerint büntetési sanctiot tartalmaz, jelen esetben a kijelentés pótlásául elfogadható. A felebbezési bíróságnak ez a jogi álláspontja azonban téves. Az 1907. évi XIX. tc. II. fejezete szabályozza a munkaadónak a biztosításra kötelezett alkalmazottakra vonatkozó teljesítési kötelezettségét, annak módozatait, valamint a kezületi munkásbiztositó pénztárak ellenőrzési jogát és a bejelentések nyilvántartására vonatkozó kötelezettségét. Az 1907. évi XIX. te. 14. §-a értelmében a munkaadó biztosításra kötelezett alkalmazottainak a munkából való kilépését, úgyszintén az üzem megszűnését ugyancsak az arra nézve megállapitott szabályok szerint (19. §.) és a kilépéstől, illetve az üzem megszűnésétől számított 8 nap alatt tartozik a kerületi munkásbiztositó pénztárnál bejelenteni, mit ha elmulaszt, tartozik a járulékokat a bejelentés tényleges megtörténtéig, illetve ha az alkalmazott más biztosítási kötelezettség alá eső üzemben munkába áll, az ujabbi munkába állás napjáig egészen a sajátjából befizetni. Az 1907. évi XIX. tc. 19. §-a szerint az összes bejelentésekre vonatkozó részletes szabályokat az állami munkásbiztositási hivatal állapítja meg, a 23. §. pedig a pénztár kötelességévé teszi a bejelentésekről való nyilvántartásnak vezetését és a bejelentés egy példányának az országos munkásbetegsegélyzö és balesetbiztosító pénztárhoz való beküldését. Nem volt vitás a perben, hogy az állami munkásbiztositó hivatal szabályozta a kilépés bejelentésének módozatát és hogy a kilépések bejelentése az iratoknál elfekvő űrlapok kitöltésével történik, valamint az sem volt vitás, hogy felperes azoknak az alkalmazottaknak kilépését, kik után a kereseti járulék kiróvatott, a törvényben előirt módon csakis 1912. évi január hó 15-én jelentetett be. Figyelemmel arra, hogy a kerületi munkásbiztositó pénztár a bejelentések ellenőrzése és a szabályszerű nyilvántartás vezetése tekintetében a törvény által reá rótt kötelezettségeknek csak ugy felelhet meg hatályosan, ha ugy a belépés, mint a kilépésre vonatkozó bejelentések a törvény és a Í9. §. értelmében kiadott rendelet által előirt módon eszközöltetnek, kétségtelen, hogy egy nem is a kerületi munkásbiztositó pénztárhoz, hanem az iparhatósághoz intézett beadványban foglalt oly kijelentéssel, hogy az alkalmazottak nincsenek már a munkaadónál alkalmazásban, szabályszerű kilépés bejelentésnek nem tekinthető és nem fogadható el az előirt bejelentés pótlásául, nem különösen a szóban forgó esetben, midőn az iparhatósághoz intézett 1556—1911. szám alatt iktatott panaszában felperes arra helyezve a súlyt, hogy a járulékokért nem őt, hanem H. A.-t terheli a felelősség, egész általánosságban megemleti, hogy 1910. évi július hó 23-án H. A. a munkásokat Sz. I. munkaadóhoz vitte át, ki azokat a pénztárnál bejelentette, anélkül, hogy az alkalmazottak nevét és a kilépés bejelentésére előirt adatokat felsorolná. Anyagjogi szabály megsértésével mondot*a ki tehát a felebbezési biróság, hogy a már említett panasznak akár beadási idejét, akár a kézbesítés idejét számítva, a kilépés bejelentésével egyenlő hatályú. Egyébként idevonatkozóan megjegyzi kir. ítélőtábla, hogy ugy peresfeleknek e részben egyező nyilatkozatai, mint a becsatolt fizetési jegyzékekből kitűnően 1911. évi június hó 4-től és nem július hó 4-től kezdődőleg rovatván ki, a felebbezési bíróságnak az a ténymegállapítása, hogy a járulékok 1911. évi július hó 4-től 1912. évi január hó 15-ig vannak kiróva, iratellenes is és igy ha jogi álláspontja meg is állhatna, annak alapján az 1911. évi június hó 4-től 1911. évi július hó l-ig, mint a panasz iktatása napjáig esedékes járulékoknak jogszerű kirovását saját álláspontja szerint is meg kellett volna állapítania. Az 1897. évi XIX. tc. 14. §-ának utolsó bekezdése értelmében a munkaadó a kilépés bejelentésének elmulasztása esetén akkor, ha az alkalmazott más biztosítási kötelezettség alá eső üzemben munkába állt, a járulékokat csakis ez ujabbi munkába állás napjáig köteles a sajátjából befizetni és igy amennyiben a mulasztásban levő muukaadó bizonyítja, hogy alkalmazottai a kilépés után más munkaadónál állottak munkába és ez utóbbi által szabályszerűen bejelentettek, a tényleges kilépést követő időre járulékok fizetésére nem kötelezhető. Ebben az irányban azonban a felebbezési biróság ténymegállapítása egyrészről hiányos, másrészről a tényállást lényeges eljárási jogszabály megsértésével állapította meg. A felebbezési biróság ugyanis nem állapította meg, hogy felperes alkalmazottai mikor mentek át Sz. I.-hoz és álltak nevezettnél munkába. De ezenfelül az 1893. évi XVIII. tc. 58. §. szerint csak oly tényállásokat nem szükséges bizonyítani, melyeket az ellenfél a szóbeli tárgyaláson beismert és az 1893. évi XvIII. tc. 61. §-a értelmében a szóbeli tárgyalás folyamán a biróság felhívására kifejezetten nem tagadott olyan tényállásokat nem szükséges bizonyítani, melyek valóságukkal össze nem férő előadás által közvetve tagadótoknak sem tekinthetők, ha csak a fél egyéb előadásaiból nem következik, hogy azokat tagadni akarja. Eltekintve attól, hogy sem a tárgyalási jegyzőkönyvből, sem az Ítélet indokolásából nem tűnik ki, hogy az 1893. évi XVIII. tc. 37. §-ának rendelkezése értelmében ama perdöntő tényállítás tekintetében, hogy felperes alkalmazottai Sz. I.-hoz léptek munkába, alperes nyilatkozattételre felhivatott volna, abból a megállapított tényből, hogy az iparhatósági eljárás során alperes csak a felebbezési biróság Ítéletében megnevezett 8 alkalmazottra nézve fogadta el igazoltnak, hogy más muukaadónál munkába léptek és az ezek után kivetett 133 K 90 f. járulékot törölte, míg a további törlést attól tette függővé, hogy felperes a többi alkalmazottnak más munkaadóhoz történt belépéséi igazolja, kétségtelen, hogy a többi alkalmazottra vonatkozó felperesi tényállást alperes tagadni akarta. A most felhívott eljárási jogszabályok megsértésével álla