Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 42. szám - A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás - Az egységes biró és ügyvédi vizsgáról szóló törvényjavaslatról

42. szám. Erdélyrés/í Jogi Közlöny juttatása érdekében leküzdeni nem lehetne, sem olyan, mely a reálelmélet elvének alkalmazása helyett az értékelmélet elvének alkalmazását indokolta tenné, mert a kérdés nagyon egyszerű; ugyanis: Ha kötelesrész meghatározása és kiadása forog kérdésben, épen azt az eljárást kell követni, melyet akkor követnénk, ha kétszer annyi volna a törvényes örökösök száma; ha az örökhagyónak — például — két gyermeke van s az egyik kötelesrészre van szorítva, épp ugy kell eljárnunk, mint ha négy gyermek volna s a kötelesrészre szorított gyermek kapja a hagyaték Vé-edrészét természetben, még pedig ha betudandó és megtérítendő értékek vannak, ezek készpénzben egyenlitendők ki akként, hogy a kötelesrészre szorított azokat vagy megtéríti, mely esetben jutalékát kikapja, vagy megtartja s ekkor a kiegyenlítés történik egészben vagy részben való természetben leendő osztozással, amiként mindez a törvényes örökösök közt történik mindazon esetben, amidőn kölcsönösen kiegyenlítendő értékek merülnek fel. (Folytatjuk.) X fl nemzetközi MM Eszméje, tukirMEl az eddfyf pozitív altatásokra. Irta: Kertész Antal m. kir. javitóintézeti családfő. (Folytatás.) A teljes hatalom birtokosa nehezen szokott beleegyezni eddig birtokolt jogainak a korlátozásába s ezért minden új intézkedésbe csak fentartással adja beleegyezését. Ez a fentartás azonban nem csökkenti az eszme diadalát. De hogy ezek a fentartások mindinkább értéköket fogják veszíteni, illetve, hogy nem lesznek gátlói a nemzetközi békebiráskodásnak, élénken bizonyítják éppen a már fentebb példakép felhozott német-francia conflictusok, amelyek annál is inkább figyelmet érdemlők, mert éppen Németország volt az az állam, amelynek delegátusa: Schwarzhof ezredes a legjobban opponált a választottbiróság obligatorikus jellegének kimondása ellen bizonyos előre meghatározott esetekre vonatkozólag. Úgy látszik, hogy Schwarzhof nem a német közvéleményt képviselte Hágában, az 1889-iki konferencián, ami felette örvendetes ; Ugyanis az eredeti orosz javaslat az általa taxatíve felsorolt vitás esetekre nézve kimondani kivánta a békebiróság kötelező igénybevételét. Ebben olyan ügyek voltak felsorolva, amelyek sem a nemzeti becsületet, sem a nagyon vitális érdekeket nem érintették, de Németország ezt mégis a leghevesebben ellenezte. Éppen ilyen opponáló állást foglalt a német delegátus az általános nemzetközi békebirósági szerv ellen. Ez pedig nem akart olyan felsőbb fórum lenni, hanem csak egy mindig, minden confüctus esetére azonnal rendelkezésére álló olyan orgánum, amely megkönnyítse a választott bíróság létrejöttét, oly viszályok elintézésére, amelyek diplomáciai úton nem nyerhettek megoldást. Ugy tervezték ezt a „Tribunal permanent d'arbitrage"-t, hogy Hágában tehát lesz egy neves és szakértő jogtudósokból álló birói névjegyzék, hogy azok közül akkor, amikor szükség lenne reájuk, az illető áilamok kiválaszthassák a bírákat, akiknek személyében megegyeznek. Jóllehet Oroszország, Olaszország s a bizottságban képviselt kisebb államok igen melegen pártolták az eredeti orosz javaslatot, Németország álláspontjától nem tágított. Végre Zorn, a bonni egyetem híres professzorának sikerült egy kompromisszumot létesíteni, melynek következtében a taxatíve felsorolt esetekre vonatkozó s a kötelező választott biróságról szóló javaslat visszavonatott s ezzel szemben Németország hozzájárult egy felállítandó áilandó békebirósági orgánumhoz, az u. n. Cour permanente d'arbitragehoz.1 Németország azonban hangsúlyozta, hogy sem maga az institúció igénybevétele, sem pedig a megállapított békebirósági eljárás kötelező ne legyen, hanem csak subsidiarius jellege, ha csak kimondottan nem nyilvánítják az ezen konvenció alapján egyezségre lépő államok magukra nézve kötelezőnek. Kijelentette azonban a konferencia, hogy azok az egyezmények, amelyek eddig már olyan értelemben jöttek létre, hogy a békebiróság az érdekelt áilamok közt kötelező, ez a mostani megállapodás nem érinti. Azok tehát ezentulra is megtartják obligatorikus jellegüket. Ilyen egyezménye van Ausztria-Magyarországnak pl. Sziáminál, Olaszorságnak 13 Nagybritániának 4, Norvégiának 7, Svédországnak 5, Belgiumnak 5, Svájcnak 8 egyezménye.2 1 Ennek az összeállításáról s működéséről lásd dr. Eöttevényi Olivér id. m. 35—36. o. 2 Dr. H. Lammasch: „Die Fortbildung des Völkerrechts durch die Haager Konferenz", a Zeitschrift für. Internat. Privát, u. Straafrechts, Leipzig, 1901., XI. köt. 35. o. 397. oldal. Hogy a békebíráskodást előmozdítsák, Bourgeois és D'Estournelles francia delegátusnak javaslatára, bevétetett a 27pontba, hogyha súlyos konfliktus támadna két vagy több állam közt, ugy nemcsak joguk, de kötelességük is a viszálykodó állomokat emlékeztetni, hogy az állandó békebiróság rendelkezésiikre áll s a semleges államok ezen tanácsszerü figyelmeztetése csak jó szolgálatnak minősíthető. Eredetileg a 27. pont — D'Estournelles javaslata szerint — még tovább akart menni s még nagyobb garanciákat akart statuálni a békebiróságnak. D'Estournelles javaslata ugyanis így szólott: „Az alulirt hatalmak kötelességüknek tartván, abban az esetben, ha éles konfliktus fenyegetne kettejök vagy többek közt kitöréssel, ezeknek emlékezetbe idézni, hogy az állandó bíróság nyitva van számukra, megbízást ad az iroda főtitkárának, hogy adott esetben az érdekelt felek rendelkezésére bocsássa magát, ugy, hogy Írásban hollandi képviselőjükhöz fordul. Ezen megbízás kivitelét nem szabad mint nem barátságos cselekedetet tekinteni". (Jóllehet ez a fordítás rosszul hangzik igy, de szándékosan ragaszkodtam itt hü, szószerinti fordításhoz.)3 Mondani sem kell, hogy ez igy grandiózus lett volna, mert az iroda főtitkárának mementója nagy erkölcsi erővel birt volna. Ámde, sajnos, az aggodalmaskodók miatt elejtették ezt a remek ideát. Kicsinyelték az iroda főtitkárának az ilyen fontos aktushoz való autoritását, viszont egyes hatalmak képviselői attól tartottak, hogy idővel esetleg túl nagyra fog növekedni ennek a főtitkárnak a tekintélye.4 De konstatálhatjuk, hogy még a meglevő formájában is nagy értékű ez a 27. pont. Ugyanis igen nagy nehézséget képezett az a körülmény, hogy a viszálykodó felek — jóllehet különben hajlandók lettek volna a békebiróság igénybevételére — egyike sem akarta az iniciativat megragadni, arra, hogy a másiknak a választott bíróságot felajánlja. Mindegyik attól tartott, hogy ezzel az eljárásával esetleg a gyengeség jelét adja. Minthogy azonban most már az említett 27. pont kötelességévé teszi a szignatarius hatalmak egyetemének, hogy emlékeztessék a hágai általános békebiróságra, ezzel olyan nyomást gyakorolhatnak a hatalmak a viszályban levő felekre, amelyet ők maguk is sokszor talán várva-várnak, mert igy mindegyik azt mondhatja, — hogy nem ő kezdte.. . (Folytatjuk.) Javaslatról. (Sz.) Az igazságügyminiszter a mult héten nyújtotta be az egységes birói és ügyvédi vizsgáról szóló törvényjavaslatot. Ez a javaslat főbb vonásaiban és irányelveiben egyezik azzal az előadói tervezettel, amely akkor, midőn az az igazságügyi szerveknek birálat végett megküldetett, egész terjedelmében közöltünk (V. évf. 85. lap) s amire vonatkozóan annak idején észrevételeket és kritikai megjegyzéseket (VI. évf. 93, 420, 429, 13.. lap) is tettünk. A törvényjavaslat a gyakorlati birói és az ügyvédi vizsga helyébe a magyar nyelven (Fiúméra és kerületére nézve azonban az eddigi gyakorlat szerint) leteendő egységes birói és ügyvédi vizsgát lépteti, melyet írásbeli és szóbeli részre oszt, kimondván, hogy a szóbeli vizsga nyilvános. A vizsga tárgyai a magánjog és a büntetőjog anyagi és alaki részének minden ága, nevezetesen az általános polgári, az úrbéri és telekkönyvi jog, a kereskedelmi-, váltó-, csőd- és bányajog, a polgári per és perenkivüli eljárás, a büntetőjog és a bűnvádi eljárás, úgyszintén a közjog, valamint a közigazgatási és pénzügyi jognak mindazon szabálya, melynek ismerete az ügyvédi és birói hivatáshoz szükséges. A vizsgára csak az bocsátható, aki a jogi és államtudományi tanulmányok szabályszerű befejeztével valamely belföldi tudományegyetemen a jogtudori oklevelet megszerezte s s ezután legalább három éven át, mely idő azonban fegyelmi bírósági határozattal meghosszabbítható, joggyakorlaton volt. A három évi joggyakorlatból legalább egy év a bíróságnál s legalább egy év ügyvédnél, vagy a kir. kincstár és a közalapítványok perbeli képviseletére rendelt hivatalnál töltendő. A többi idő a most említett hatóságoknál és hivataloknál, kir. közjegyzőnél, vagy az igazságügyminiszteriumi fogalmazói szakban tölthető el. Aki a jog- és államtudományi szakban, mint egyetemi vagy jogakadémiai nyilvános rendes vagy rendkívüli tanár belföldön három éven át működik és a most emiitett kellékeknek 8 D'Estournelles de Constans francia delegátus javaslata mint 27. cikkely. L.: Meurer i. m. 241. o, 4 L.: Meurer 240. o.