Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 42. szám - Észrevételek a második szövegben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének. 1. Házassági vagyonjogára és 2. Örökösödési jogára. Folytatás

396. oldal. Erdélyrészi Jogi KSziStiy 42. szám. ímwWé s mósodüi szövegben izzéíeíl magyar polgári íöFUénpiip temezetének XI. Házassági vagyonjogára és II. Örökösödési jogára. Irta : Dr. Plopu György, a m. kir. Curia bírája. (Folytatás.) c) Végrendeleti öröklés. 1575. §. Ez a szakasz rendeli, hogy a végrendeletet felvevő közjegyzőn kivül két tanúnak, vagy egy másik közjegyzőnek állandóan s együttesen kell jelen lennie a végrendelkezésnek az 1571—1574. §§-ban meghatározott „egész ügymeneténél." Ugyanerre a rendelkezésre hivatkoznak az 1585. és 1589. §§• is. Tudjuk, hogy a szakaszban hivatkozott „egész ügymenet" fogalma az 1874: XXXV. törvénycikk meghozatala óta több mint 30 éven keresztül sok vitát és controversiát idézett elő a birói joggyakorlatban, mig legutóbb a m. kir. Curia a 80. sz. teljes ülési polgári döntvényében a kérdést akként oldotta meg, hogy az „egész ügymenet" fogalma alatt „az Írásba foglalt végrendelei felolvasása, tartalmának a régrendelkező részéről történt jóváhagyás'!, s aláírása" értendő. Vagyis a végrendelkezönek s a tanuknak nem szükséges az aiatt az időtartam alatt a közjegyző előtt együttesen és folytonosan jclenlenniök, mig a végrendelet kezdettől végig elkészül, hanem csak a döntvényben megjelölt lényeges tények megállapításánál, mert ezek alkotják az „egész ügymenetet', nem a többi beszélgetések s a végrendelet írásba foglalása, mely utóbbiak néha egész napot, sőt több napot is igénybe vehetnek. Azt hiszem, hogy a polgári törvénykönyv bölcs alkotói is vallják a m. kir. Curiának ezt az elvi álláspontját, mert hisz a Tervezetben, a végrendelet alkotását tárgyazó rendelkezéseiknél a m. kir. Curiának egyéb, sőt minden elvi kijelentéseit gondosan, tudatosan és hiven átvették s érvényesítették. Ennélfogva megfelelőbbnek s a joggyakorlat kialakulására előnyösebbnek tartanám, ha a szakasz szövegében az „egész ügymenet" kitétel mellőzésével, a m. kir. Curia SO. számú polgári döntvényében kifejezett elvi álláspontnak adatnék kifejezés, mely esetben az 1575. §. szövege következőleg alakulna : „A végrendelkezésnek az 1571—1574. §§-ban meghatározott tények megállapításánál, nemkülönben az Írásba foglalt végrendelet felolvasásánál, tartalmának a végrendelkező részéről történt jóváhagyásánál s aláírásánál a végrendeletet felvevő közjegyzőn kívül két tanúnak.... stb." Ehhez képest az 1585. s 1589. §§-ban megfelelő utalás lenne felveendő. 1584. §. Ennek a szakasznak harmadik bekezdése a következő : „Ha a végrendelkező kijelentette, hogy a végrendeletet maga irta alá, a végrendelet érvényességéhez „az aláírás valódisága is" szükséges." Azt hiszem, hogy „az aláirás valódisága is szükséges" kitétel arra céloz, hogy abban az esetben, ha a végrendelkező nem a tanuk jelenlétében irta alá a végrendeletet hanem előzőleg s a tanuk előtt csak azt jelentette ki, hogy a végrendeleten levő aláirás tőle származik: a végrendelet csak akkor érvényes, ha az aláiró csakugyan, valóban a végrendelkező névaláírása, vagyis az aláirás tényleg valódi, nem elég tehát az aláírásnak, mint megtörtént ténynek elismerése, hanem érvényességi alakszerűségként megkívántatik, hogy az aláirás ténye maga legyen való.1 Ha helyes ez a feltevés, akkor talán nem azt kellene mondani, hogy a végrendelet érvényességéhez „az aláirás valódisága is" szükséges, hanem azt, hogy kifogás esetében „az aláirás valódisága bizonyítandó", aminek különben is meg kell történnie, ha a valódiság tagadtatik. Igénytelen javaslatom a bizonyítási kötelezettség elvét tartja szem előtt, mert perrendi -zabály, hogy az aláirás tényének elismerése a kifogásolóra hárítja a bizonyítás trehét, holott a szakasz szövegében előforduló „aláirás valódisága is szükséges" kitétel azt jelenti, hogy kifogás esetén a végrendeletre hivatkozó fél köteles nemcsak azt bizonyítani, hogy a végrendelkező a végrendeleten látható névaláírást tőle eredőnek ismerte el, hanem azt is, hogy a végrendelkező tényleg maga irta alá a végrende1 A jelenleg érvényben levő 1876 : XVI. t.-cikk 5. §-a a végrendelkező azon kijelentését, bogy a végrendeleten látbató aláirás tőle ered, elegendőnek tartja; ezen beismerés igazolásán felül a valódiság bizonyítását is külön nem követeli, bacsak a valódiság kifejezetten nem tagadtatott. letet, holott az aláirás tényének bizonyítása az elismerés tényének bizonyítását feleslegessé leszi. Ezek figyelembevételével az 1584. §. harmadik bekezdésének szövege ez lenne : „Ha a végrendelkező kijelentette, hogy a végrendeletet maga irta alá, kifogás esetében a végrendelet csak ugy érvényes, ha az aláirás valódisága bizonyittatik." 1629. §. Ezen szakasz első bekezdésében előforduló „bizonyos eseménytől vagy időponttól fogva" kifejezés szerény s igénytelen felfogásom szerint sem nem eléggé szabatos, sem nem magyaros. Azt értem, hogy valakit a „hajánál fogva" húzták, mert annak a „haját fogták", de az már nem magyaros, ha azt mondom, hogy valaki „bizonyos eseménytől vagy időponttól fogva" lesz örökössé, mert sem az esemény, sem az időpont j meg nem fogható. Talán ekként lehetne a szakasz első bekezdésében előforduló fentebbi kitételt kifejezni: „....bizonyos esemény bekövetkezése vagy be nem következése, avagy valamely meghatározott időpont beállta esetére .. .." Nyelvérzékem nem tud megnyugodni az első bekezdés azon kifejezésében sem, mely „az örökségben vagy annak valamely részéhen felváltást enged", mert „valamiben felváltani" szintén nem magyaros. Szerénységem a szakasz első bekezdését eképpen vélné szövegezni : „Az örökhagyó végrendelettel akként rendelkezhetik, hogy az örökséget vagy annak valamely részét bizonyos esemény bekövetkezése, vagy be nem következése, avagy valamely meghatározott időpont beállta esetére az addigi örökös (az egyenes-, vagy talán az utóörökös elnevezésre tekintettel az előörökös) más valakinek (az utóörökösnek) engedje át." 1G42. §. Ennek a szakasznak első bekezdéséből a tagadólag szövegezett egész mondatot, mely a gyilkos szándékú utóörököst, ha ebbeli jogáról nem tudott: nem méltatlannak mondja ki, mellőzendőnek gondolnám, Mert: a gyilkos, ha nem is hajtotta végre sötét szándékú, feltétlenül méltatlan az öröklésre; és mert a bizonyítási kötelezettség perjogi szabályaira tekintettel a gyilkosnak elég tagadni a „tudást", vele szemben „tudást" bizonyítani rendszerint nem is lehet; de különben is a „nem tudás" labilis crlteriumai arra nézve, hogy valaki méltó-e a kedvezményezésre, irányadók soha sem lehetnek. f) Kötél srész. Érték- vagy reálelmélet ? Nem mulaszthatom el e helyen is kifejezést adni abbeli szerény felfogásomnak, hogy ugy az elméletben, mint a gyakorlatban felhozott összes érveket együttvéve sem tartom elegendőknek arra nézve, hogy a kötelesrész, az érdekeltek megállapodását kivéve, ne természetben, hanem pénzértékben adassék ki, illetve ítéltessék meg. Az értékelmélet elve magánjogunkba idegenből átültetett intézmény, mely a hosszas s állandó joggyakorlat védő falai közt annyira megerősödött, hogy azt onnan kitépni ugy látszik nem tudjuk, pedig hajtásai nem nemesek, gyümölcsei pedig épen fanyaru izüek, és mindig sok keserűséget okoznak. Az értékelmélet fenntartása mellett, mint egyik legerősebb érv az hozatik fel, hogy betudások felmerülte esetén a hagyaték állagával természetben való operálás igen sok bonyodalommal jár, ami a kötelesrész kiszabását és kihasitását nagyon megnehezíti. Ha ezt valónak fogadom is el, kérdem: vájjon a fennforgó bonyodalmak és nehézségek elegendő ok-e arra, hogy a kényelmesebb pénzértékszamitást vegyük igénybe, a mely minden esetben sérelmére van a különben is kárt szenvedő kötelesrészre sújtott örökösnek?; vájjon nem küzd a bíróság sokkal nagyobb bonyodalmakkal és nehézségekkel sok, igen sok más természetű perben, és mégis megbírálja a vitás kérdést, anélkül, hogy vagylagos választás módja állana rendelkezésre? avagy ha számítási nehézségek hozatnak fel indokul az értékelmélet alkalmazása mellett: miért nem alkalmaztat^ a reálelmélet elve a kötelesrész kiszabásánál legalább akkor, midőn nincs számitasi cornplicatio, midőn tisztán csak az örökrész felének kiadásáról van szó? Kérdem továbbá: vájjon nem fordul-e elő ugyanezen nehézség a törvényes örökrész kiszabásánál is, ha előre adott értékek betudásával s osztályrabocsátásával kell operálnunk, és mégis a törvényes örökrésznél az általános szabály az örökrésznek természetben való kiadásának elve ? ! Nincs olyan nehézség, melyet a materialis igazság érvényre-