Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 40. szám - Az Országos Ügyvédszövetség jelentősége - Az országos ügyvédjelölt- szövetség

158. oldal. Jogesetek Tára 40. szám. egészben esetleg részben szolgálhatott volna a kölcsön biztosítására. A fennforgó esetben nem is vitás, hogy az alperes pénzintézetnek az adósnak igazgatói működéséből folyóan kára nem származott és igy a 10 db részvény most már csak az 1230 koronás kölcsön biztosítására zálogul szolgálónak tekintendő. Az a körülmény, hogy mig az alperes az első bíróság előtti eljárásban — az intézet indokaiból kitetszően — az adóssal való megállapodás folytán zálog és megtartási jogot vitatott a 10 db részvényre vonatkozóan, addig a felebbezési eljárásban az iratok szerint az óvadéki minőségtől eltekintve, csak megtartási jogára hivatkozott, nyilván abból indulva ki, hogy a a váltótörvény 109. § a értelmében a megtartási jog hatályára nézve a kézi záloggal egyenlő nem döntő, mert hogy jogilag mikép minősíthető a felek vonatkozó megállapodása, a bíróság feladata körébe tartozik annak megállapítása. A K. T. 161. §-ában pedig csak az van kimondva, hogy a részvénytársaságnak saját részvényeit megszerezni vagy zálogba venni nem szabad, de a törvénynek ebből a rendelkezéséből még nem következik, hogy a §-ban foglalt rendelkezés ellenére történt részvényszerzés vagy zálogos vétel semmis volna, mert a §. második bekezdése szerint annak meg nem tartása csak az igazgatóság tagjainak a társaság hitelezőivel szemben való felelősségét vonja maga után. A V. T. 106. §-a szerint pedig a váltóbirtokos azokból a tárgyakból, melyekre magánúton zálogjogot nyert, ha az adós kötelezettségének eleget nem tett kellő időben, váltói uton kielégítheti magát és evégből: 1. az ingóságokat a váltóeljórás szabályai szerint kielégítésre fordíthatja. A törvénynek ezen utóbbi rendelkezése a vonatkozó miniszteri indokok szerint azt jelenti, hogy a váltóbirtokosnak váltókeresetét épugy, mint zálog nélkül, meg kell indítania és Ítélet vagy az ezt helyettesítő jogerős sommás végzés alapján a zálogtárgyakra végrehaltást kell vezettetnie. A csatolt végrehajtási iratokból pedig ki is tűnik, hogy az alperes kérelme következtében a dévai kir. törvényszék, mint váltóbiróság 9307/1009. sz. a. a biztosítási végrehajtást a 9306/909. sz. a. beperesitett 1230 korona tőke s jár. erejéig az adóssal szemben az alperes javára elrendelte s hogy az árverés 1895 korona tőke erejéig, melyben bennfoglaltatik az 1230 kor. kölcsöntőke is, 1909 augusztus 26-án foganatosíttatott, melynek eredménye volt az, hogy a 10 db részvény eladási árában 50 korona jutott a hitelező kielégítésére, amint ez már fent is kiemelve lett. Minthogy pedig nem vitás, hogy a részvényeknek 1000 koronában megállapított értéke az alperesnek zálogjoggal biztosított követelése fedezetére sem elegendő, a felperes kártérítési igényéről szó sem lehet, bár megállapítottan hiányzik az adósnál a kielégítési alap, mert a részvényeknek felperestől való lefoglalás esetében is első sorban a zálogjoggal biztosított követelés kellett, hogy kielégítést nyerjen, ami pedig be nem következett. Ezekután tárgytalanok a megtartási jog hiányára alapított felülvizsgálati panaszok. — 1913. március 10. Határrendőrkapitány jogköre. I. A határrendőrkapitányság által eszközölt letiltás az 1881: IX. tc. 83. §-ában irt joghatállyal nem bír, illetve a birói végrehajtás utján történt letiltással nem egyenlő hatálya. II. Azt, hogy a határrendőrkapitányság saját hatáskörében törvényesen járt-e el, a bíróság nem vizsgálhatja, mert ennek esetleg sérelmes (törvényellenes) intézkedései felett a közigazgatási hatóságok jogosultak dönteni. 143. Sz. G. 477/2-1913. A kolozsvári királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A felülvizsgálati kérésnek részben helyet ad s mindkét alsóbiróság ítéletének részben való megváltoztatása mellett alperest arra kötelezi, hogy felperesnek 700 korona tőkét, ennek 1912. évi május hó 13-tól járó 5% kamatját, továbbá per-, felebbezési és felülvizsgálati eljárási költséget fizessen. Indokok : Felperes felülvizsgálati kérésben lényegileg azt panaszolja, hogy téves és anyagi jogszabályt sért a felebbezési bíróságnak az a jogi felfogása, hogy a határrendőrség letiltó intézkedése (melynek érvényét, alperes is elismerte s magát a letiltott összeg visszatartására kötelezte) joghatálytalan volna; továbbá, hogy megsértette azt a jogszabályt, mely szerint az, aki másnak jogellenes cselekménye által kárt okoz, azért felelős s igy alperes is felelős azon jogellenes tényéórt, hogy az emiitett határrendőri letiltó intézkedés és saját ígérete ellenére a F. G. munkabér járandóságát vissza nem tartotta, vagy bírói letétbe nem helyezte. A panasz alapos. Az alsóbiróságok Ítéleteiben megállapított tényállás, valamint a n.-i halárrendőrkapitányságtól bekért és a perhez csatolt iratoknak nem kifogásolt iratszerü adatai szerint felperes az 1911. évi november hó 24 én azzal a kéréssel fordult a nevezett határrendörkapitánysághoz, hogy — miután alperesnél alkalmazott F. G. munkás neki (felperesnek) 973 korona 80 fillérrel [ adós és alaposan lehet tartani attól, hogy mint külföldi, a kövtelés kiegyenlítése előtt megszökik — saját hatáskörében intézkedjék, hogy felperes követeleséhez hozzájusson. A batárrendörkapitányság ezen kérés folytán tényleg és hivatalosan eljárt. Az 1911. évi november hó 25-én felvett hivatalos jegyzőkönyv tartalma szerint kihallgatta az alperesi cég képviselőjét, G. J.-t, a ki előadta, hogy az esetet ismeri; elismerte, hogy nevezett munkásnak a cégnél még elszámolatlan követelése van (circa 10—12 ezer korona) és a cég nevében kijelentette (önként vállalkozott arra), hogy az ügy elintézéséig, a határrendőrkapitányság Írásbeli letiltása mellett, az összeget visszatartja és F. G.-nek ki nem adja. Végül azt is kijelentette, hogy saját hatáskörében intézkedni fog esetleges kiegyezésre, amiről a határrendörkapitányságot értesíteni fogja. Alperesnek ezen jegyzőkönyvi nyilatkozatára hivatkozással hozta meg a nevezett kapitányság 1911. évi november hó 28-án kelt 5439/1911. számú határozatát, a melyben az alperes céget arra hívja fel, hogy a F. G.-nek a cég által fizetendő (kijáró munkabér) összegből 1000 koronát a felperes követelésének biztosítására mindaddig tartson vissza, a mig nevezettek között felmerült ügy akár egyezségileg, akár bíróilag elintézve lesz, illetőleg, amig a cég a halárrendörkapitányságtól ezen összeg kifizetésére az értesítést kézhez nem veszi. Ezen hatósági intézkedés vétele után alperes 1911. évi december hó 5-én kelt beadványában a határrendőrkapitányságot arról értesiti, hogy a megkérdezett F. G. a felperes követelését nem ismeri el, békés uton nem akar kiegyezni és igy ez ügy csak bíróilag intézhető el: egyben kijelenti, hogy addig is felperes követelésének biztosítására, az annak idején történendő elszámolás alkalmával F. G. keresményéből 1000 koronát vissza fog tartani. A határrendőrkapitányság alperes ezen nyilatkozatának tartalmáról 1911. évi december hó 8-án felperest hivatalosan értesítette, hogy a cégnél 1000 korona összeget a követelése biztosítására letiltat s hogy azt a cég vissza fogja tartani. Felperes — ezen értesítés vétele után — az ismeretlen helyen tartózkodó F. G. ellen a pert 1912. évi február hó 24-én megindította s utóbbi jogerős birói Ítélettel 973 korona 80 fillér tőke, ennek 1912. évi február hó 24-től járó 5%>-os kamati és 116 korona perköltség megfizetésére köteleztetett. Ezen felperesi követelés behajtása végett a kielégítési végrehajtás elrendeltetvén, felperes javára 1912. évi március hó 29-én bíróilag lefoglaltatott F. G.-nek az alperesnél levő járandóságából a m. kir. határrendőrség által 5439. sz. alatt kelt rendelvénnyel letiltott (az alperes által visszatartani igért) 1000 korona követelése. Felperes ezen bíróilag lefoglalt követelés felhajtására bíróilag feljogosittatván, a jelen perben az előadott tényállás alapján azt követeli, hogy alperes az 1000 korona tőkét, a kereset beadásától járó 5% kamataival fizesse ki. Alperes azzal védekezett, hogy F. G. fennálló járandóságát 1912. évi február hó végén kifizette, mert nevezett perrel fenyegetőzött s mert a határrendőrségnek nem volt joga a letiltáshoz. A felebbezési bíróság további tényként megállapította, hogy F. G.-nek az alperes céggel szemben 1912. évi január hó 1-én 750 korona 02 fillér követelése állott fenn, mely összegből alperes a nevezettnek 1912. év február hó 29-én 600 koronát, 1912. évi március hó 4-én 100 koronát, tehát összesen 700 koronát kifizetett, az 50 korona 02 fillér fenmaradó összeget pedig alperes F. G.-nek az 1911. év őszén megkezdett, de csak 1912. évi október hó 17-én befejezett munkálataira, (melyből kifolyólag 1000 koronával maradt adósa a cégnek) számolta el. Ezt a tényállást felperes kifejezetten meg nem támadván, illetve olyan eljárási szabályt, amelyet ezen tényállás megállapításánál a felebbezési bíróság megsértett volna, meg nem jelöl vén, ez a tényállás a S. E. 197. §-a szerint itt is irányadó. Ezen tényállás alapján az alsóbiróságoknak a határrendőr-