Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 40. szám - Észrevételek a második szövegben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének. 1. Házassági vagyonjogára és 2. Örökösödési jogára. Folytatás

376 oldal. Erdélyrészi Jogi JKőzlSn.y. 40. szám. A vezéreszme — sok tekintetben — helyes, mert a kar erkölcsi súlyát valóban csak ethikai alapon lehet emelni, a jognak is megingathatlan alapja az erkölcs lévén. Csakhogy a mi nézetünk szerint az ethikát codifikálni nem lehet s az erkölcsi alap létesítésére és megvédelmezésére a codificalt retorsionalis eszközökkel való fenyegetés nem célravezető és legkevésbbé sem alkalmas. Egészen más uton haladva kell a kar tekintélyének, erkölcsi súlyának öregbítéséhez szükséges ethikai alapot megkeresni és a kar minden tagjában kifejleszteni, t. i. az összetartozás, az együttérzés és együttmunkálkodás hathatós erejével s a gazdasági kérdések megoldásával. Annál inkább áll ez, mert egy circulus vitiosust képez az az elv, hogy „csak egy ethikai alapon álló közbecsülésnek és köztekintélynek örvendő ügyvédi kar követelheti a gazdasági igények kielégítését s a független vagyoni jólétét, mert épen olyan, vagy talán még több joggal állithatjuk azt, hogy a független vagyoni jólétben, gazdasági igényeiben kielégített kar feltétlenül kiépíti magának az ethikai alapot s elnyeri a közbecsülést és köztekintélyt. Egyáltalán nem ismerjük el helyesnek és valónak azt, amit a tervezet, bár hallgatólag, de kiindulási ponttul elfogad, hogy t. i. maga az egész ügyvédi kar lecsúszott az ethikai alapról s hogy ezt újólag megépíteni kell s hogy arra volna szükség, miszerint a legelemibb ethikai törvények felállításával és kikényszerítésével az egész kar megrendszabályoztassék. Ezzel szemben mi a helyzetet ugy látjuk és ismerjük, hogy az ügyvédi kar a maga egészében ma is a tiszta erkölcs és az altruisztikus munkásság, a kartársi megbecsülés és összetartás piedestálján áll, s ha egyesek erről a polcról lesiklottak, a lesiklásnak legtöbbször a megélhetés nehéz problémája adta meg az első lökést. Az ilyen megtévelyedett kartárssal szemben pedig nem retorsio s az ennek végső módjaként tervezett kiközösítés az alkalmas gyógyszer, hanem a szeretetteljes közeledés, a támogatás hathatós eszközeivel a lesiklás okainak megszüntetése: egy szóval az orvoslás és a gyógyító nevelés. A kit magunk közül kiközösítettünk, arra elvesztettük minden befolyásunkat, az kívül fog állani mindig sorompóinkon, már pedig a szövetségnek nem az volt s nem lehet az a célja, hogy a kötelékén kívül álló kartársak számát, kiüldözött, elkeserített ellenségekkel szaporítsa, mert mindig nehezebb a helyzet azokkal, kik velünk szemben állanak, mint a kik velünk együtt küzdve, a szövetség keretein belül meggyőzhetők céljaink közös érdekeket szolgáló üdvös voltáról. A szövetség alapításakor — nagyon helyesen — kifejezésre jutott a szövetségnek az a célja, hogy a szövetség az ügyvédi kamarák mellett azok munkálkodását mintegy kiegészítve s ellenőrizve, oly tereken munkálkodjék, amelyekre a törvény által megszorított hatáskörben munkálkodó kamarák ki nem terjeszkedhetnek. Ez a kitűzött cél tehát messze esik attól, hogy a fegyelmi vétségeket a szövetség a maga hatáskörében külön is üldözze s külön forumokat szervezzen ezek megbüntetésére. Épen ezért nem helyeselhetjük azt, hogy a tisztességtelen verseny, az álbejegyzések stb. üldözése tárgyában a szövetség külön szabályokat codificaljon, külön eljárást teremtsen s külön retorzionális eszközöket alkalmazzon, a midőn ezekkel szemben fennáll a kamara fegyelmi bíráskodása, amely elég szigorú eszközökkel rendelkezik a felburjánzó gyom kiirtására. E helyett elegendőnek és sokkal célravezetőbbnek tartjuk annak elvi kijelentését, hogy a szövetségnek minden tagja kari érdeket szolgál és ezért kari kötelességet teljesít akkor, midőn a tudomására jutott minden ily visszaélést a concret adatok és bizonyítékok előterjesztésével a kamara fegyelmi bíróságához hejelent s ezen ténykedésében a szövetség erkölcsi támogatásában részesül. Ily eljárás s ilyen erkölcsi közösség elvállalása mellett a most érintett visszaélések nem maradhatnak rejtve s a fegyelmi biróság kellő szigorúsággal, a felfüggesztésnek minden esetben sokkal hathatósabb alkalmazásával legjobban megtorolhatja, sőt ki is irthatja a visszaélést. A szövetség pedig célját érte igy is, sőt az elért eredmény hathatósabb lesz a szövetség által alkalmazásba vehető retorzionális eszközökkel elérhető minden eredménynél, anélkül, hogy a retorsio ódiuma végsőleg a szövetséget érintené. Rámutalunk még arra is, hogy az egész ügyvédi kar tekintélyét és erkölcsi súlyát sérti és gyöngíti az, hogy a tervezet codificálni akarja a kari tisztesség alapelveit, amelyek minden tisztességes ügyvéd lelkében a priori kell hogy éljenek. így p. o., hogy az ügyvéd a közgazdasági tevékenységében a legszigorúbb erkölcsi mértéket alkalmazza; hagy közéleti szereplésében csak a közérdek vezesse, s a közérdek leple alatt magánérdekeket ne mozdítson elő; hogy kartársait lealacsonyító és lebecsmérlö nyilatkozatokat ne tegyen stb. stb. Sérti ez a codificalas a kar tekintélyét, mert ezzel a szövetség ország és világ előtt publicalja azt a nézetét, — a mi ellen pedig állást kell foglaljunk — mint ha az ügyvédi kar egyeteme odáig sülyedt volna, hogy ily szabályok codificalására van szükség. Ezt nekünk, magyar ügyvédeknek még csak concedalnunk sem szabad, annál kevésbbé hangosan kiabálnunk, mert — Istennek hála — ez nincs is igy. A további részletkérdések taglalatába ezúttal nem bocsátkozunk, csak megemlítjük azt, hogy a kolozsvári osztály f. évi szeptember hó 27-én tartott közgyűlésén szintén ezen álláspontot foglalta el s velünk együtt azon a nézeten van, hogy váltsa be a szövetség a kar gazdasági erősbitése és függetlenitése érdekében kitűzött programmját, amit a díjszabás megállapítása, a csődtömeg- és ügygondnokságok ügyénél stb. rendezése kérdésénél már munkába vett, mert ezáltal sokkal eredményesebben s hathatósabban fogja előmozdítani a kar erkölcsi súlyának emelését, mint a tervbe vett kollektív megállapodással. Észrevételek a második szöueyben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének Házassági vagyonjogára és II. Örökösödési jogára. Irta: Dr. PIopu György, a m. kir. Curia bírája. (Folytatás.) E végből vegyük fel a következő tényállást az alábbi változattal : a) a felek házasságra lépnek 1915. évi január 1-én; ugyanezen a napon, esetleg később házassági szerződést kötnek, s ebben megállapítják, hogy csak azt a vagyont tekintik közszerzeménynek, amelyet 1920. évi január hó 1-től kezdve 1925. évi december 31-ig bezárólag közösen fognak szerezni; a sors azonban úgy hozta magával, hogy a házastársak csak 1918. évi augusztus l-ig éljenek együtt, mely időpontban széjjel válnak; addig az időpontig nem is szereztek semmit sem, a különélés tart köztük a házassági szerződésben kikötött egész időköz folyamán át; majd 1926. évi augusztus 1-én ismét összekerülnek s ettől az időponttól kezdve a férj haláláig együtt élnek, s ezen idő alatt vagyont is szereznek; b) a tényállás egyébként ugyanez, azzal a változattal, hogy a házassági szerződésben a közszerzeményre nézve nem meghatározott időtartam, időszak, időköz, hanem bizonyos időpont, nevezetesen az a kikötés foglaltatik, hogy a házastársak csak azt a vagyont tekintik közszerzeménynek, mely „mint általuk közös tevékenységgel szerzett vagyon 1925. évi december 31. napján közös birtokukba leend", mely időpontban a tényállás szerint sem nem éltek együtt, sem nem volt semmiféle szerzett vagyonuk, mert a vagyont csak ezen időpont után történt összekerülésük és házassági együttélésük folyatna alatt szerezték. Ha az a) és b) alatt közölt tényállásnak megfelelően construáljuk a 82. §-t, annak szövege igy fog hangzani: „Ha a szerzeményi közösség időtartama a házassági szerződésnél fogva nem esik egybe a házassági együttélés időtartamával, a közszerzemény szabályainak alkalmazásában a szerzeményi közösségnek a szerződésből folyó a) időtartamát, b) időpontját kell a házassági együttélés a) időtartamának, b) időpontjának tekinteni."