Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 40. szám - Az országos érvényű kollektiv megállapodásról

40. szám. Erdélyrészi Jogi Közlöny 375. oldal. vizsgálhatjuk, hogy a mi viszonyainknak megfelelően e kérdés mikép lenne leghelyesebben megoldandó. Első izben az 1868: LIV. t.-c. 18. §-a rendelkezett a szünidőről. Ez a §. kimondotta, hogy minden biró jogosítva van hat heti szabadságidőt igénybe venni. Ennek aztán az lön az eredménye, hogy az év igen nagy részében a bíróságok létszáma nem volt teljes. Hogy minő káros hatásokat eredményezhetett és eredményezett a birói létszám csaknem állandó hiánya, azt talán felesleges fejtegetni. Elég csak arra utalnunk, hogy a szaklapok már ebben az időben is a birói ügymenet lassúsága miatt panaszkodtak. Ezt az állapotot óhajtotta a törvényhozás megszüntetni az 1883 : XXXIII. t.-c. megalkotásával, mely akként intézkedett, hogy a kir. bíróságoknál évenként július 1-től augusztus 31-ig szünidő tartandó. Ezzel a rendelkezéssel azt akarta lehetővé tenni, hogy a szüneti tanácsok s a járásbíróságoknál a szüneti birák kivételével, valamennyi biró a szünidő alatt legyen szabadságolva. Ennek a törvénynek hatálya azonban csak pár évig tartolt. Már 1887-ben lényeges változtatást tettek rajta. Az indok, mely miatt ez bekövetkezett az volt, hogy a tapasztalat az első folyamodásu bíróságoknál a szünidőnek említett szabályozását káros hatásúnak mutatta. Ez okból az 1887: XXX t.-c. a törvénykezési szünidőt újból szabályozta és pedig ugy, hogy a törvényszékekre és a járásbíróságokra vonatkozóan az egységes törvénykezési szünidőt eltörölte, a Kúriára és az Ítélőtáblákra vonatkozóan pedig akként szabályozta, hogy annak tartamát évenként július hó első vasárnapjától számított nyolc hétben állapította meg. Ez a törvénycikk aztán az első folyamodásu bíróságok biráira és bíróságok hivatalnokaira r.ézve bővebb rendelkezéseket nem is tartalmaz, azonban a törvény végrehajtási rendeletének (21323/1887. I. M. sz. rend.) már részletesebb intézkedései vannak, amennyiben ebben már kimondatott, hogy a kir. törvényszéki elnökök a törvényszék kerületében alkalmazott bíráknak és bírósági hivatalnokoknak szabadságidejét a törvény által megállaptott időtartamban az illetők kivánatát és személyes igényeiket (családi viszonyaikat) is lehetőleg figyelemben tartva, egyhuzamban, vagy egyszeri megszakítással a nyári (május—október) hónapokban jelöljék ki. A változtatás tehát lényegében csak az első folyamodásu bíróságokra nézve történt. Itt azonban már igen lényeges a változtatás — legalább papíron. S ez az, hogy az idő, melyben ezek a bíróságok csökkent munkaerővel dolgoznak, hosszabb. És most már felvethetjük a kérdést, helyes volt-e az 1883: XXXIII. t.-c.-nak ama rendelkezésén, hogy a törvénykezési szünidő az elsőfolyamodásu bíróságokra is kiterjed, változtatást eszközölni s helyes volna-e a régi álláspontra visszatérni? E kérdésre adandó felelet annál könnyebb, mivel most már huszonhat év tapasztalataiból és eredményeiből lehet a következtetést levonni. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy az első folyamodásu birák tekintélyesebb része minden év július havának első hetében már megkezdi a töi vényes (rendes) szabadságidejét. Csak kivételesen, egyes helyeken dívik az a szokás, hogy a birák és bírósági hivatalnokok felerésze július 1-től, másik fele pedig augusztus közepétől veszi igénybe a rendes szabadidejét. A 18510/1910. I. M. sz. rendelet is, eltéröleg az említett végrehajtási rendelettől, kifejezetten hangsúlyozza, hogy „az első folyamodásu bíróságok ügymenete az ott alkalmazott birói erők összes és együttes jelenlétét leginkább július—szeptember hónapokban nélkülözhetvén, óhajtandó, hogy az első folyamodásu bíróságoknál alkalmazott itélőbirák szabadságideje a lehetőséghez képest ezen időszakra essék." Egymagában ez a körülmény is indokolttá teszi, hogy az első folyamodásu bíróságoknál is a törzénykezési szünidő törvényhozásilag — megfelelő módon — életbe léptessék." De vannak más szempontok is, melyeknek figyelembevétele szintén kívánatos. És pedig az, hogy ugy a jogkereső közönségnek és a jogkeresők képviseletében eljáró ügyvédeknek, mint a bíráknak és a bírósági hivatalnokoknak érdeke ezt kívánja meg. Természetes, hogy döntő sulylyal e tekintetben a jogkereső közönségnek érdeke jön tekintetbe. S hogy ez tényleg fennforog, arra nézve utalunk arra a lépten-nyomon hangoztatott mondásra, hogy a magyar állam agrár ország. Népe főleg mezőgazdasággal foglalkozik. Érdeke tehát az, hogy a jogot szolgáltatók szabadságideje abba az időbe essék, amidőn eme foglalkozásából kifolyóan épen a leginkább van elfoglalva. Ez az idő pedig július hava és augusztus havának első fele. De nem csak a mezőgazdasági foglalkozást űzőkre áll ez a tétel, de áll, kisebb sulylyal ugyan, általában a munkásosztályra is. A jogkeresőkön kívül azok képviselőinek, az ügyvédeknek érdeke is ugyanezen kívánalom mellett szól. Az ügyvédi tevékenység, tudjuk, igen erős szellemi munkát igényel. Az erős szellemi munka pedig megkívánja, hogy megfelelő pihenésbenis legyen az ügyvédnek része, mert különben a szervezet kimerül ős idő előtt összeroppan. Ezt a pihenést pedig csak akkor érheti el, ha a biróságok munkája is az év egy meghatározott szakában szünetel. A mai általános rendszer mellett ezt sok helyen azért nem érhetik el, mert most a birák szabadságidejének fentebb emlitebb rendszere mellett, ha kisebb munkaerővel is, de azért a biróságok munkája állandóan, a rendesnél csak kevéssé kisebb tempóban halad. Végül a birák és a birósági hivatalnokok érdekei szempontjából is helyes lenne a törvénykezési szünidő emiitett kiterjesztése. Részletes indokolást ehez talán fölösleges fűznünk. Tudjuk, hogy a kar tekintélyes része családos emberekből áll. Es kérdezzük nem-e lenne célszerű, hogy a szünidő egységesen olykép állapíttassák meg, hogy a biró ezt a kifejtett munkásságához képest valóban csekély időt teljesen a családjának, gyermekeinek s ezekkel együtt a pihenésnek szentelhesse. Azt hisszük, hogy e pár indok is elegendő ama óhajunk támogatására, hogy az ujabb szolgálati rendtartás míg alkotásával egyidejűleg az első folyamodásu bíróságoknál, a sürgős természetű ügyek elintézésének biztosítása mellett, a törvénykezési szünidő ismét rendszeresittessék. X üz országos érvényű fíollekfiv megállapodásról. Irta: Dr, Papp József, az orsz. ügyvédszövetség kolozsvári osztályelnöke. Dr. Fényes József lugosi kartársunk, az ottani osztály elnöke, a szövetség igazgatóságának megbízásából elkészítette egy országos érvényű kollektív megállapodásnak előadói tervezetét, amely tervezet a szövetségnek október hó 5-én Temesváron megtartandó rendes közgyűlésén fog tárgyalás alá vétetni. Ez okból szükségesnek tartjuk a kérdéssel mi is foglalkozni s az arra vonatkozó szerény megjegyzéseinket a következőkben összefoglalni. Mindenekelőtt megállapítjuk, hogy a szövetség kolozsvári osztálya még 1911. év november havában tartott választmányi ülésén tárgyalta ezt a kérdést, a mikor is a tárgyalás alapját néh. Dr. Nagy Dezső illustris elnökünknek a szövetséghez beterjesztett indítványa képezte: a kartell-szerzödések, a tisztességtelen verseny üldözése, az ügyvédjelölti álbejegyzések stb. tárgyában. A kolozsvári osztály választmányának véleménye akkor — erre a kérdésre — röviden összefoglalva az volt, hogy: a helyi viszonyokra tekintettel kartell-szerződés megkötését célszerűnek nem tartja. A tisztességtelen verseny és az ügyvédjelölti álbejegyzések üldözése tekintetében pedig a választmány — tapasztalatai alapján — a kamara fegyelmi bíráskodását elegendőnek tartotta, s a maga részéről csak az esetek ellenőrzését jelezte kívánatosnak, arról, hogy az — ellenőrzése közben —• netalán tudomására jutandó visszaéléseket a kamarához megtartás végett be fogja jelenteni. A kérdés most újólag elénk került, még pedig egészen concret formában, egy teljesen kidolgozott tervezet alakjában. Őszintén bevalljuk, hogy az előttünk álló tervezet nemcsak meg nem gyöngítette az ez irányban előzőleg kialakult véleményünket, sőt megerősített abban a nézetünkben, hogy egy ilyen megállapodás létesítése sok tekintetben felesleges és céltalan, más szempontokat tekintve pedig teljesen célját tévesztette s a szövetség, valamint tagjainak erejét és tekintélyét inkább gyöngíteni, mint növelni fogja. A nélkül, hogy minden részletkérdésre kiterjeszkednék, álláspontunkat röviden a következőkben foglaljuk össze. Az előttünk fekvő tervezet vezéreszméje — mint az indokolásban maga a tervező kifejti — az, hogy elsősorban az ügyvédség testén rágódó belső és külső bajokat egy erkölcsi alap és erre épített szabályok megteremtése utján kell kiirtani, mert csak egy ethikai alapon álló közbecsülésnek és köztekintélynek örvendő ügyvédi kar követelheti jogos gazdasági igényeinek érvényre jutását.