Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 40. szám - Ügyvédek a birói karban - Törvénykezési szünidő

374. oldal. Erdély részi Jogi gj>?,löqj[i 40. szám, Ha a bíró és ügyvéd tisztában van hivatása természetével, akkor a különben teljesen ki nem kerülhető coiiflictusok száma csökken s az ügyvéd a bíróság tárgyaló termeiben otthon fogja magát érezni. Az kétségtelen, hogy a helyzet javulása első sorban a bíróságok magatartásától függ. Ha a bíró tárgyilagos s távol tart magától minden meggondolatlan provokálást, akkor az ügyvéd ezt honorálja. De ha a biró hatalmával visszaélve — a felekkel, nem mint jogkeresőkkel, hanem mint nyugalmának megzavaróival bánik, s az ügyvédben kerékkötőt lát csupán, akkor előáll az a helyzet, amely a legszomoritóbb, mert az igazságnak ássa meg a sirját. Hogy milyen jelenleg a viszony, a két kar között, elég, ha reámutatunk az ügyvédek számának az utolsó időben történt aránytalanul nagy növekedésére és a bíróságok állandósult túlterheltségére. Az ügyvédek nagy száma mellett a megélhetési viszonyok roszabbodván — hogy megélhessen — az ügyvéd sok olyan pert kénytelen válialni, amelyet rendes körülmények között nem vállalna. A biró ezért — látszatra ítélve meg a dolgokat — az ügyvédben zaklatóját látja, aki őt munkával és pedig felesleges és erőit meghaladó munkával terheli meg. Pedig há a biró helyesen Ítélné meg a dolgokat, nem erre a conclusióra kellene hogy jusson. Az ügyvédnek nincs biztos állandó fizetése, de élnie kell, hát ne kívánjunk tőle olyan önzetlenséget, amire — saját mivoltának feláldozása nélkül — nem képes. Minden erővel tehát arra kell törekedni, hogy a két kar egymás helyzetét megértse. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha minden alkalmat megragadnak a közvetlen érintkezésre, az együttes s mindig sikerre vezető működésre. Az Országos birói és ügyészi egyesület és az Országos ügyvédszövetség — amidőn most Temesvárt egyszerre tartanak gyűlést — ezen eszmét szolgálják, ezért áldásos működésük sikeréhez úgy a birói, mint az ügyvédi kar nagy reményeket fűz. X Ügyvedek a birói tarban. Irta: dr. Szitás Jenő kolozsvári kir, ítélőtáblai tanácsjegyző, '' Az ügyvédek számának folytonos emelkedése a kart súlyos gazdasági válság felé sodorta. Ez az oka aztán annak, hogy sokan meg nem engedett keresetforrások után kutatnak. Tipikus keresetforrás az ügynökösködés. Ma már egy külön tipus van kifejlendőben : az ügyvédügynök. Ez azonban csak egyik s mondhatnók kisebb baja az ügyvédi karnak, mert az uj ügyvédi rendtartásba felveendő néhány összeférhetetlenségi szakasszal igen könnyen ezt az elfajulást ki lehet majd irtani. Ennél egy nagyobb baj is van, az, hogy a kar egy tekintélyes része fölhajtókkal dolgozik, akiket a kliensfogásért megfelelően honorálni kell. Azért súlyosabb ez, mert a felhajtás titokban, erős lepel alatt történvén, a védekezés is ellene nagyon nehéz. Mindezt érzik maguk az ügyvédek is. Ezért egyre hangosabbak s egyre gyakoriabbak lesznek a panaszaik. De nemcsak panaszkodnak, hanem figyelemre méltatható kívánalmakkal és javaslatokkal is előállanak. A numerus clausus, a községi és körjegyzők magánmunkálatainak megszüntetése, az ügyvédi kényszernek a telekkönyvi ügyekben való behozatala stb. stb. mind e célt lennének hivatva szolgálni. Valamennyi kívánalom, illetve javaslat között azonban legfontosabb az, amelyik az ügyvédeknek a birói karban való fokozottabb alkalmazásáról, a gyakorló ügyvédeknek tömegesebben itélőbirákká való kinevezéséről szól. Legfontosabbnak ezt azért mondjuk, mert nemcsak az ügyvédi kar gazdasági helyzetét, hanem éppen olyan mértékben az igazságszolgáltatás általános érdekét is nagyban előmozdítaná. Ez utóbbit azonban csak akkor, ha megfelelően, igen sok ellentétesnek feltűnő érdek helyes kiegyenlítése mellett történnék. Épen ezért ennek a kívánalomnak figyelemre méltatása és okszerű megvalósítása elsőrendű jogszolgáltatási feladatnak tekinthető s mint ilyen érdemes a tárgyalásra és megbeszélésre. Amidőn pedig ezt a kérdést röviden méltatni kívánjuk, hivatkoznunk kell arra, hogy az ügyvéd a bíróval szemben abban a nagy gazdasági harcban, melyet életnek nevezünk, nálunk igen nagy előnyben van. Előnye első sorban az, hogy amig az ügyvédi diploma általános kvalifikációt képez, addig a birói vizsgáról kiállított bizonyítvány csak a birói állásra, de semmi másra nem képesít. Az 1881 :1. tc. ugyanis az ügyvédi oklevelet ugy a közigazgatási, mint a jogi szakban mint legfontosabb minősítési kelléket írja elő. De különösen jelentős körülmény az ügyvédi kar előnyére az 18G8 : IV. tc. 6. és 7. §-aiban foglalt az a rendelkezés, hogy birói hivatalt oly magyarországi honpolgár viselhet, aki a jogi képzettsége tekintetében kimutatja, hogy vagy a köz- és váltóügyvédi (most már ügyvédi) vizsgát letette vagy pedig a jogi tanulmányokból valamely felsőbb jogi tanintézetben a szabályszerű elméleti vizsgákat letette s ezenfelül az utolsó vizsga letételétől számítandó három éven át gyakorlaton volt s ezután a gyakorlati biroi vizsgát szintén sikerrel állta ki. Ez a rendelkezés a viszonosság hiányát állapítja meg, vagyis amig az ügyvédi oklevél a birói hivatalra képesít, addig a birói diploma az ügyvédkedésre senkit sem jogosít fel. Ettől kezdődőleg a törvényhozás iránya is állandóan az maradt, hogy az ügyvédi pályán működőknek a birói pályára való átlépése meg ne nehezíttessék. Nincs ugyanis egyetlen egy törvényes rendelkezés sem, mely a megnehezítésre vonatkozóan intézkedést tartalmazna. A legutóbb alkotott 1912 : VII. tc. is (1—2. §) csak fokozni óhajtotta a birák elméleti és gyakorlati képzettséget, de nem nehezítette meg az ügyvédek helyzetét. Az egységes ügyvédi és birói vizsgára vonatkozó előadói tervezet sem tartalmaz ily rendelkezést. Ha ebből a tervezetből törvény lesz, ennek kgfönnebb csak az lesz a következménye, hogy a viszonosság fog beállni, de magát az átlépést nem nehezíti. Van azonban egy rendelkezés, mely egyenesen az ügyvédi kar hasznára szolgál és az ügyvédek átlépésének megkönnyítését célozza. Ez az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról szóló 1912 : LXV. tc, mely a 127. §-ában azt rendeli, hogy azoknak, kik mint ügyvédek és kir. közjegyzők neveztettek ki bírákká, az igazságügyminiszter a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával a kinevezéskor biztosithatja azt, hogy az önálló ügyvédi vagy kir. közjegyzői gyakorlatban eltöltött ideje vagy annak egy meghatározott része az ellátás megállapításánál ezen törvény értelmében beszámítható szolgálati időhöz hozzá fog számíttatni. És mégis, az ügyvédek érdekeit istápoló ezen rendelkezések dacára igen kevés azok száma, kik a birói pályára átmentek. Ha az 1912., 1913. évbeli erre vonatkozó statisztikai adatokat figyelembe vesszük, láthatjuk, hogy e két évben a felső bírósághoz, a m. kir. Kúriához és a kir. ítélőtáblákhoz gyakorló ügyvéd Ítélőbíróvá egyáltalán ném neveztetett ki; láthatjuk továbbá azt is, hogy a kinevezés inkább csak az albirói és a jegyzői állásokra szokott történni. A VIII. fiz. o. birói állásra is mindössze egy kinevezés történt. Ezekből az adatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a birói pályára nem a nagyobb gyakorlattal biró ügyvédek lépnek, hanem inkább azok a fiatalok, kik nem tudnak vagy nem akarnak pályájuk kezdetén az élet ezerféle nehézségével megküzdeni. Ezekre pedig az igazságszolgáltatásnak szüksége nincs, mert ezek csak útját vágják az amúgy is igen nehéz előre haladásnak, de nem jélentenek nyereséget a jogszolgáltatásra abból a szempontból, hogy az élet ismeretét vigyék be a mindinkább bürokratikus formába burkolódzó bíróságok falai közé. Épen ezért érthetőnek tartjuk, hogy az Országos Birói és Ügyészi Egyesület néhány osztálya az ellen már több izben felszólalt, hogy a gyakorló ügyvédek bírákká kineveztessenek. Nem általában véve a gyakorló ügyvédekre, hanem gyakorlott ügyvédekre van a bíróságoknak szüksége. Gyakorlott ügyvédekre, akik az élet ismeretéxel, a jogtudomány minden ágában való jártassággal lépik át a bíróságok küszöbét azért, hogy ott mint az igazságot szolgáltatók működjenek. Az ügyvédi kar helyzetén való segítésnek ezért nem szabad olyannak lenni, hogy ezáltal a bíróságok helyzete, a bíróságok kebelében már ez idő szerint működő alkalmazottak helyzete indokolatlanul nehezíttessék. Kívánatos tehát az ügyvédeknek bírákká való kinevezése és pedig mindenik fokú bírósághoz, de szükséges, hogy a kinevezést csak azok nyerjék el, kik hosszabb időn át tartott munkásságukkal a kinevezést valóban megérdemelték. X Törvénykezési szünidő. (Sz.) Utóbbi időben a törvénykezési szünidő reformálásáról mind több és több szó esik. Hangoztatják azt ugy az ügyvédek, mint a birák és a bírósági hivatalnokok. Bizonysága ez annak, hogy a szünidő jelenlegi rendszere nem helyes s épen ezért jelentős változtatásra vár. Csak az a kérdés, hogy minő legyen ez a változtatás, ez az ujabb szabályozás ? Hogy erre a kérdésre alapos feleletet adhassunk, szükséges, hogy rövid visszatekintést tegyünk arra, hogy a törvénykezési szünidő kérdése miként volt eddig szabályozva s csak ezután