Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 39. szám - A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás

39. szám Jogesetek Tára 155. oldal. vádjával szemben, de a fent előadottakból folyik, hogy a döntő kérdés az, hogy felperes csak egy egységes elismervény adását követelhetné. Ezekből folyóan, habár nem is a panaszolt okokból, a felülvizsgálati kérelemnek helyet kellett adni, mert a S. E. 203. §-a értelmében a felülvizsgálati bíróságnak a megállapított, illetően nem vitás tényekből folyóan, hivatalból kellett az ítélet jogszerűségét megvizsgálni, melynek eredményében ugy találta, hogy mind a két alsóbiróság ítélete, a fent kiemeltekre tekintettel, az anyagi jog megsértésével van meghozva. Ezek után tárgytalanná vált az a panasz, hogy az alperesnek megküldött irat annyira értéktelen-e, melyet a felperesnek nem is kellett volna az alperes részére megküldeni, annyival inkább tárgytalan az a kérdés, mert azt az alperes tényleg elfogadta. 1913. évi március hó 22. Okirat értelmezése. A szerződésnek írásba foglalása ncai zárja ki ngyau annak a bizonyítását, hogy az okirat a szerződő feleknek valód! akaratát nem egészben és nem oly móden tartalmazza, miként az Írásba lett foglalva. 141. 3z. 148/3—1913. G. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. ítélőtábla alperest felülvizsgálati kérelmével elutasítja. Indokok: Az alperes anyagi s ejárási jogszabályok megsértése miatt támadta meg a felebbezési bíróság Ítéletét. A panaszok azonban az alább kifejtettek szerint alaptalanok. A felebbezési bíróság ítéletében foglalt ügyállás szerint a felek egyező előadása alapján van tényként megállapítva az, hogy a felperes 1911. év első felében árukat vásárolt az alperestől. 1911. évi június 27-én leszámolván, felperes az A) alattiban jelzett 732 K 86 fillérrel maradt adósa az alperesnek. Az 1911. évi július hó 7-én alperes egy erdőt, helyesen annak fáit adta el a felperesnek az 1. és 3. alatti levelekben megállapított feltételek alatt. Nem vitás, hogy a felperes 1912. március havában az erdővételár utolsó részletét is megfizette és pedig 1911 október 1-től számított kamatokkal együtt. Az sem vitás, hogy ezt követően a felperes 1116 korona értékű fát szállított az alperes részére, aki azonban a vételárat A'/. alattiban jelzett 732 korona 86 fillér levonásával fizette ki. Ezen ténymegállapítások megtámadva nem lévén, a felülvizsgálati eljárásban is irányadók (S. E. 197. §.). A felperes az imént jelzett ezt az összeget, fillérek elhagyásával tette kereset tárgyává. Az alperes beismerte, hogy a felperes 1911. évi július elején 760 korona körüli összeget fizetett neki, de kétségbe vonta, hogy a felperes ezt az 1911. június 27-iki leszámolás eredményében mutatkozott 732 K 86 fillér követelés kiegyenlítésére fizette volna. Amikor valamely összeg lefizetésének ténye bizonyítva van, de a hitelező azt állítja, hogy nem a szóban forgó tartozás lerovására fizettetett, a hitelezőnek, tehát alperesnek kell bizonyítania azt, hogy neki az adós ellen fennálló más követelése is van. Alaptalanul hozta fel tehát az alperes felülvizsgálati kérelmében panaszként azt, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a körülbelől 760 koronát kitevő összeget mire fizette s hogy ennek folytán az Ítélet puszta állításra van alapítva, mert ha a hitelezőként szereplő alperes nem mutatta ki, hogy a szóban forgó fizetés idejében neki más jogos követelése is volt a felperessel szemben, akkor nem lehet vita az iránt, hogy a fizetés az egyetlen fennálló követelés kiegyenlítésére történt. Azt pedig szintén tényként állapította meg a felebbezési .bíróság, hogy nincsen bizonyító adat arra nézve, hogy az alperesnek az 1911 július elején felperes részéről történt fizetés idejében más követelése is lett volna, mint amit most beszámítani akar. Az 1. és 3. alatti okiratoknak helyes értelmezése szempontjából alperes azt vitatja felülvizsgálati kérelmében, hogy a szóbanforgó okiratoknak első oldalain a kamatoknak 1911 októberig az alperes által leendő viselése van kikötve, de ezt a látszólagos ellentétet a felebbezési tárgyaláson történt szóbeli előadással kimagyarázta, amelynek eredményében az okiratok tartalmából kifolyóan a felek megállapodásaként azt kellett volna megállapítani, hogy a felperes az erdő fáinak egész vételárára eső kamatot tartozik fizetni. Az ezzel összefüggő további panasza az alperesnek az, hogy a legutóbbi felebbezési tárgyaláson erre vonatkozóan a felek eskü alatti kihallgatását kérte, ami jogszabálysértéssel lett mellőzve. Ezek a panaszok is alaptalanok. A szerződésnek írásba foglalása nem zárja ki ugyanannak a bizonyítását, hogy az okirat a szerződő feleknek valódi akaratát nem egészben és nem oly módon tartalmazza, miként az írásba lett foglalva, de az iratokból, ideértve az ítéletet is, az alperes nem ezt, hanem csak az okirat tartalmára utalással vitatta, hogy a felperesnek a szóban forgó erdő fáira vonatkozó vételi ügyletből folyóan a kamatokat 1911. évi október 1-ét megelőző időben is kellett fizetnie. E szerint tehát azt kellett megállapítani, hogy a perben a szerződő felek egyike sem állította, hogy a szerződés nem tartartalmazná egyező akaratukat, vagy hogy egyező akaratuk egy része az okiratba fel nem vétetett. Az iratok szerint annak sincsen nyoma, hogy az alperes valamely és pedig a szóban levő ténykörülményre nézve a felek eskü alatti kihallgatását kérte volna. Ebből folyóan a felek akarata iránt, a szerződésnek Írásba foglalása esetében, amikor annak határozmányai az értelmezési jogszabályoknak helyes alkalmazásával a tekintetben kétséget fenn nem hagynak, kizáróan az Írásbeli szerződésnek a tartalma az irányadó, melyből a felebbezési bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a felperest az erdő favételi ügyletből 1911 október olőtt kamatfizetési kötelezettség nem terhelte. Ezek szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényt képez az, hogy a felperes 1911. évi július hó elsején a megelőző hó 27-én történt leszámolás szerint fennállott 732 korona 86 fillér tartozását fizette ki az alperesnek és igy az erdő faügylet teljes lebonyolítása után felperestől szállított fa hátrálékos vételárának megfizetésére az alperes az anyagi jog helyes alkalmazásával van kötelezve. 1913. évi június hó 16. Jogesetek a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : Horváth Dezső kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. Hozomány. I. Az optkv. 1337. §-a nem zárja ki azt, hogy a hozomány tárgyát képezhesse olyan vagyontárgy is, amely rendeltetését tekintve, rendesen női külön vagyontárgy jellegével bir. II. Az ékszer a házassággal járd terhek könnyebb viselésére — akár elzálogosítás, akár az ékszer pénzzététele utján — felhasználható. CXL1V. Sz. 161/3. 1913. G. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ítélt : A kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokolás : A felebbezési bíróság ítéletében megállapította azt a tényállást, hogy alperes nősülése előtt magának 600 korona hozományt kötött ki, hogy a kereseti aranypénzekből álló ékszereken kivül, alperes sem készpénzt, sem hozománynak alkalmas másnemű javakat nem kapott s hogy felperes a házasságkötés alkalmával a kikötött hozomány értékének megfelelő értékű aranypénzekből készített női nyakéket — a miként ez a románoknál általában szokás — alperesnek egy tálban átnyújtotta, alperes pedig azokat a tálból kiemelve felpéres nyakába akasztotta, mondván : „viselje szerencsével", felperes felülvizsgálati kérvényében meg nem támadta. Következésképen ez a tényállás itten is irányadó (1893. évi XVIlf. tc. 197. §-a). Az a támadás pedig, hogy felperes a házasságkötés alkalmával kiskorú volt s igy ügyletkötésre korlátolt képességgel birt; a ténymegállapítás ellen irányulónak tűnik ugyan fel, azt azonban ezen a helyen az imént felhívott törvényszakasz utolsó pontja szerint arravaló tekintettel, hogy az az alsófoku biró-