Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 39. szám - A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitiv alkotásokra. Folytatás

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 39. számához. jogesetek a kolozsvári kir. Ítélőtábla gyakorlatából. BovaivezetŐ: Dr. Költő Gábor, kir. törvsz. biró. Ügyvédi meghatalmazás. I. A különös jó? szabályai nem szolgálhatnak analógia alapjánl az általános jogszabályok alá eső ügyekben, ellenben a rendes jogszabálynak analógia utján való alkalmazhatósága a kivételes jog szahályainak kibővítése végett helyénvalónak tekinthető', mert bár a különös jog a maga körében derogál az általános jósnak, de hézagait és kétes rendelkezéseit az általános jog tölti be. II. Az állandó bírói gyakorlat szerint a pervitel tartama alatt az ügyvéd az ügyfél érdekének kíméletével tartozik és azt nem terhelheti nem célirányos költséggel; következően áll ez a megbízási viszony megszűnte esetére is, mikor a megbízási viszonyból folyóan az ügyv. rts. 44. §-ának rendelkezéséhez képeit teljesít szolgáitatást. III. A pénxintézesi volt jogtanácsos és a részvénytársaság között a megbízásból folyó jogviszony egységesnek tekintendő, habár minden a megbízó érdekében vitt ügyre vonatkozóan külön meghatalmazást kapott is, de ez csak kifelé, a képviselt ellenfelével szemben bírhat befolyással, ellenben a megbízó s a megbízott ügyvéd közötti jogviszony egységességét a fenti körülmény azonban tueg nem szüntetheti. 140. 1913. G. 3/3. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati birósáy itélt : A kir. Ítélőtábla mind a két alsóbiróság ítéletét megváltoztatja : felperest keresetével elutasítja s őt költségfizetésre kötelezi. Indokok: Nem vitás a felek között, hogy a felperes ügyvéd, miután az alperesi részvénytársaságnak összes ügyeiben a meghatalmazást felmondotta az alperesnek, mint hitelezőnek L. D. és társa elleni 847 koronás ügyében, az A/, alattinak megfelelő tartalmi! levélben 1911. évi szeptember hó 22-én ajánlott levélben elküldötte az 1896. évi július hó 29-én 7G20/1896. sz. a. iktatott sommás váltókereset első példányát, az arra vezetett sommás végzés kiadmányával együtt. Az sem vitás, hogy annak tényleg megtörtént átvételétől az alperes külön Írásbeli elismervényt nem adott felperesnek, habár ez kért volt, de az alperes a felebbezési bíróság ítéletében foglalt ügyállas szerint azt vitatta, hogy: 1. a neki megküldött váltókereseti példány és a sommás végzés reá nézve értéket nem képvisel; 2. dr. M. J. ügyvéd, mint az alperesi részvénytársaság megbízottja szóval elismerte annak átvételét; 3. a postai feladó-vevény birtoka különben is elegendő az irat elküldésének igazolására. Az U. Rts. 40. §-a az ügyvédre kötelezően írja elő, hogy a megbízó félnek a tőle átvett iratokról téritvényt, a felvett előlegről pedig nyugtát adjon. A 45. §. pedig az ügyvédet felelőssé teszi a féltől átvett iratok megőrzéseért és sértetlen kiadásáért a képviselet megszűnte után is. A törvényszakasz az ügyvédnek felelősségét 6 hét után megszűntnek mondja ki, ha a fél az ügyvéd igazolt megkinálása folytán az iratokat átvenni vonakodott és ez esetben az ügyvéd az iratokat megbízója vagy jogutódai költségére s veszélyére bírói vagy közjegyzői kézhez leteszi. A 44. §. különbséget tesz a fél ügyeire vonatkozó iratok kiszolgáltatása tekintetében az ügy folyama alatti, az ügy befejezése, vagy a képviselet megszűnte utáni időre vonatkozóan. Kolozsvár, 1913. szeptember 28. E szakasz rendelkezése szerint az ügy folyama alatt a fél ügyeire vonatkozó iratoknak csak másolatait és csak a fél kívánatára s költségére köteles kiszolgáltatni az ügyvéd, ellenben az ügy befejezése, vagy a képviselet megszűnte után a §. helyes értelmezése szerint a félnek ügyiratait eredetiben átadni, a fél e részbeni kívánságának előterjesztése nélkül is köteles. A §. második és negyedik bekezdései meghatározást tartalmaznak arra nézve, hogy mely iratokat nem tartozik az ügyvéd a megbízónak eredetiben kiszolgáltatni; következően minden a megbízó fél ügyeire vonatkozó irat, mely a §. második és negyedik bekezdéseiben tüzetesen felsorolva nincsen, olyan ügyiratot képezönek mutatkozik, melyet az ügyvéd az ügy befejezése, vagy a képviselet megszűnte után eredetiben átadni tartozik. Ezek szerint a szóban forgó váltókereset első példánya s az arra vezetett sommás végzés olyan iratnak látszik lenni, melyet a felperesi ügyvéd, mint volt megbízott, a képviselet megszűnte után a félnek eredetiben átadni tartozott. Ezek szerint a szóban forgó váltókereset első példánya s az arra vezetett sommás végzés olyan iratnak látszik lenni, melyet a felperesi ügyvéd, mint volt megbízott, a képviselet megszűnte után a félnek eredetben átadni tartozott. Az Ü. Rts. fennt idézett 3 szakaszából nyilvánvaló, hogy ezek a jogtudó ügyvéddel szemben az ügyfél érdekét szolgáló rendelkezéseket tartalmaznak és mig a 40. §. az ügyvédnek a féltől átvett iratokról való téritvény, illetőleg a felvett előlegről való nyugta adási kötelezettséget irja elő s a 45. §-ban a féltől átvett iratoknak a féltől való vissza nem vétele esetére irja elő azt a módozatot, mely szerint az ügyvédnek ebben az esetben el kell járnia: addig a 44. §. mit sem tartalmaz arra nézve, hogy mi a teendő akkor, ha a fél az e §. rendelkezése alapján kiadandó iratokat át nem veszi, vagy ha már átvette volna, van-e valamely további kötelezettsége a félnek, vagyis a megbízott ügyvéd kötelezettségével szemben van-e a megbízó ügyfélnek viszont kötelezettsége ? Az analógia szükséges volta lép tehát előtérbe, mert jelenben oly esetről van szó, melyre a törvényhozó a különös szabályok keretében nem gondolt és az ilyen esetnek megoldását akként kell eszközölni, mint azt a törvényhozó a konkrét körülményre is vonatkozással valószínűen megoldotta volna, ha arra a szóban forgó különös szabályok keretében is gondolt volna. Minthogy csak a különös jog szabályai nem szolgálhatnak analógia alapjául az általános jogszabályok alá eső ügyekben, ellenben a rendes jogszabálynak analógia utján való alkalmazhatósága a kivételes jog szabályainak kibővítése végett helyénvalónak tekinthető, mert bár a különös jog a maga körében derogál az általános jognak, de hézagait és kétes rendelkezéseit az általános jog tölti be, illetően ebből kell magyarázatot meríteni : mindezek alapján és az alábbiakra is tekintettel, a jelen esetben a törvényből merített hasonszerüség (analógia legis) alkalmazható, mert az Ü. Rts. fennti §-ainak rendelkezéseit egybevetve, a megbízott ügyvédet ugy kell tekinteni, mint kötelezett adóst, aki bizonyos szolgáltatással tartozik a megbízási viszonyból folyóan. Az optkv. 1426. §-a értelmében pedig a fizetőnek jogában áll a kötelezettség teljesítéséről írott bizonyítványt kívánni és pedig e szakaszban körülirt tartalommal. A törvénynek a rendelkezéséből folyik, hogy nemcsak pénzfizetésre, hanem egyéb dolog átadására kötelezett adós is követelheti, hogy a teljesítés írásban ismertessék el. De ebből aztán az is következik, hogy mig az Ügyv. Rts. 44. §-a a vonatkozó ügyiratoknak a megbízó fél részére való átadását tárgyazó rendelkezéso a megbízó fél érdekét szolgálja, addig a teljesítés igazolása a kötelezett adósnak áll érdekében avégből, hogy a szolgáltatás megtörténtét és időpontját a hitelezőnek tekintendő megbízó vagy utódai esetleges ujabb követelőzéseivel szemben okirattal bizonyíthassa. További kérdés tárgyát képezi azonban az is, hogy az optkv1426. §-ának szabálya a maga teljességében a jelen esetben fenn