Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 39. szám - Észrevételek a második szövegben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének. 1. Házassági vagyonjogára és a 2. Örökösödési jogára. Folytatás

39. szám. Kolozsvár, 1913. szeptember 28. ERDÉLVRÉSZ130BIKOZLOHV R KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK HRTÁROZRTTÁRÁVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Balázs, ügyvéd, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. törv.-széki bíró. Szerkesztő és kiadó: Dr. Papp JÓBsef, ügyvéd, ü. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Horváth Dezső, bírók, ítélőtáblai tanácsjeggzök. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42 szám. Megjelen minden vasárnapon. Félévre.... 8 kor. Negyedévre.... 4 kor. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez, Előfizetések s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK: Észrevételek a második szövegben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének I. Házassági vagyonjogára és II. Örökösödési vagyonjogára. Irta : Dr. Plopu György m. kir. Cnria birája. (Folyt.). — Az utólagos váltótelepités törlése. Irta: Dr. László Márton, ügyvéd. — Észrevételek a magyar polgári törvénykönyv tervezetének második szövegéhez. Irta: Dr. Borbély Sándor, kir. Ítélőtáblai biró. (Befej. közi.). — A nemzetközi béke eszméje, tekintettel az eddigi pozitív alkolásokra. Irta: Kertész Antal magy. kir. javítóintézeti családfő. (Folyt.) SÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. —Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. Ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. X Észrevételek o második szövegben közzétett magyar polgári törvénykönyv tervezetének Házassági vagyonjogára és II. Örökösödési jogára. Irta : Dr. Plopu György, a m. kir. Curia birája, (Folytatás.) Tudta és belátta ezt a polgári törvénykönyv tervezetének első szövegét követetett szaktanácskozmány is, mely enyhíteni gondolt a kirívó jogtalanságon az által, hogy a kedvezményt igénybevevő házastársat kamatfizetésre kötelezte. Aki ismeri a való életet, mely nem elméleti elvek után, hanem a vagyon után — mondjuk ki magyarán „jussa" után —• epedez, az tisztában van vele, hogy az újítás az örökösödési pereket, amelyek az összes pernemeknek ma is a legnagyobb contingensét teszik, a kétszeresre fogja emelni. Kérdem: szüksége van-e erre a hazának? kell-e még egyszer annyi családi gyűlölség, testvérharc s elkeseredett örökösödési per, mint amennyi ma van? Hisz a bíróságok most is tul vannak terhelve a perekkel, s a kormányhatóság már is tehetetlenül áll a tűrhetetlen állapottal szemben, hát még ha kényszeritjük az érdekelt családtagokat a perlekedésre, hova jutunk ? A halál utánra halasztás kedvezménye soha sem fog nyerni békés uton elintézést, mert a közszerzcményi igényjogosult örökös soha sem fog megelégedni a túlélt s a kedvezményt igénybevett házastárs örököse által netán megajánlott pénzértékkel, hanem hanem ha már a törvény szerint kényszerítve van pénzbeli kielégítést követelni, mindig bíróság elé fogja vinni az ügyet, hogy módja legyen és alkalmat nyerjen minél nagyobb becsértéket igazolni; tenni fogja pedig ezt kettős irányban is, nevezetesen: az életben lévő házastárssal szemben a kamatra, halála után pedig a tőkeállagra; e mellett a bírósági gyakorlat rég tisztában van vele, hogy az ilyen kényszerbecsü soha sem valódi, hanem mindig jóval kisebb a reális értéknél. íme első sorban az igazságszolgáltatás célszerűségi elve szól ellene a tervbevett újításnak! De ellene szól ennek az újításnak a gyakorlati élet jogérzéke s a tapasztalat, mely mindig igazságtalannak fogja tekinteni a szerencsés véletlennek azt az esélyét, hogy nem az elhalt, hanem az életben maradt élte tul házastársát, aki ez által alkalomhoz jutott az elhaltnak keserves munkával és sok önmegtagadással és nélkülözéssel szerzett vagyonát élte fogytáig, talán 20—30 éven át, egyedül a maga javára tőkeszaporitásra haszonélvezni, — az elhalt házastárs örökösei pedig ettől törvényileg megfosztatnak. A nemzeti jogérzéknek ilyen nagyfokú megsértésére bölcs törvényhozónak soha sem szabad „kedvezmények" nyújtásával okot adni. Jogilag is tarthatatlan a halál utánra halasztás kedvezménye, mert a közszerző házastárs valóságos szerző s a szerzett vagyon felerésze már életében valóságos tulajdona. Ő tudatosan azért fáradozik, hogy magának szerezzen és tudatosan magának szerez, csak a megosztás van a házassági kötelék megszűnése időpontjára kitolva. Ennek az időpontnak bekövetkeztével tehát öt a közszerzemény felejutalékától, a túlélő házastársnak nyújtott kedvezménynyel megfosztani: a legnagyobb "nkiny, a lgkirivóbb igazságtalanság, — még annál is kirívóbb, meiv a közszerzernényi igényjogosultat pénzbeli kielégítésre szorítja. Végül nem számol a polgári törvénykönyv tervezetében felvett „újítás és kedvezmény" a jogi és társadalmi következményekkel abból a szempontból sem. hogy az elhalt közszerző házastárs gyermekeit — kivált ha előző házasságból valók — vagy az utcára dobja ki a túlélő mostohával szemben, ki görcsösen fog ragaszkodni a kedvezményhez, vagy perre kényszeríti, mely esetek mindegyikében átok fogják kisérni a túlélő házastárs gyűlölséget szító kedvezményét, melylyel szemben a köteles rész követelésének sincs helye. A fentiekben röviden vázolt okok nem elméleti képzetek, hanem reális valóságok, melyek szerény felfogásom szerint eléggé meggyőzök arra nézve, hogy a gyakorlati élet követelményeit bölcsen rendezni törekvő törvényhozót rábírják arra, hogy a tervbevett halálutánra halasztás kedvezményét ejtse el. 76. §. A polgári törvénykönyv tervezetének 76. §-a a gyilkos s a házasságtörő házastársat a közszerzernényi jutaléktól, mint arra érdemetlent, megfosztja. Ebben a szakaszban foglalt egész rendelkezést, szerény felfogásom szerint, a közszerzernényi csoportból egyszerűen kihagyni s ugy amint van a hitbér csoportjába a 78. §. helyébe kellene beiktatni. Indokolás: A közszerzői jog reális igény; a közszerző házastárs reálisan szerez; ő nem várományos örökös, ki örökösi minőségénél fogva emel igényt, hanem valóságos tulajdonos, mert az ö szellemi vagy testi tevékenysége eredményezte a szerzett vagyont; a másik házastárs nem a házasságtörővel, sem nem a gyilkossal, hanem hitvestársával együtt szerezte a vagyont; az a körülmény tehát, hogy a szerző hitves utóbb házasságtörésre, vagy gyilkosságra vetemedik, nem lehet ok arra, hogy a szerzett vagyontól, melyet tisztes magaviseletének időtartama alatt szerzett és melyre már a szerzés pillanatában reális joga, tulajdonjoga van.1 Nem sértené-e a jogérzéket, ha egy nagy elme, például: építészmérnök, orvos stb., ki korszakalkotó tervei, operációi díjazásából milliónyi vagyont szerzett, de utóbb — mondjuk 50 éves korában — egyetlen egyszer botlik, házasságtörést 1 L. a m. kir. számú határozatait. Curia: 2180/1911., 5064/1911., 301/1912., 260/1912,