Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 27. szám - A "Tervezet", különösen az örökjogi rész. Folytatás

264, oldal. Erdélyrészi Jogi Közlöny 27. szám. kezéséből, szövegezéséből, de meg a gazdasági élet követelményeiből is egészen ellenkező álláspontra lehet és kell jutnunk és pedig arra, hogy a közzétételt a panaszlott is kérheti a kereset elutasítása esetén. A K. T. alapja ugyanis a német keresk. törvény volt. Ez pedig a 27. §-ában csak a hozott határozatnak közzétételéről szólt. A magyar törvény javaslatának indokolása sem hozott oly érvet, mellyel a gyakorlat álláspontját igazolni lehetne. Maga a szövegezés is arra mutat, hogy a törvényhozó nem a közzétételt kívánta a sértett fél kérelmére megengedni, hanem a határozat hozatalát, illetve az eljárás lefolyását. A hivatkozott rendelkezés ugyanis „a sértett fél kérelmére hozott határozat" ról és a „marasztalt fél költségén leendő közzététel"-ről s nem sértett fél kérelmére leendő közzétételről beszél. Eszerint „a sértett fél kérelme" nem a közzétételre, hanem a határozathozatalra vonatkozik. Értelme pedig az, hogy a sértett fél kérelme nélkül határozat nem hozható. Ily értelmezés mellett a közzététel bármely érdekelt kérelmére elrendelhető. Nem áll ezen értelmezés útjában az sem, hogy a közzététel csakis a marasztalt fél költségén eszközölhető, mivel itt a „marasztalt" kifejezés tágabb értelemben használtatik, értvén az alatt azt az esetet is, midőn a panaszló keresetének elutasításával költségfizetésre köteleztetik. Ez az álláspont a gazdasági élet kívánalmainak is inkább megfelel, mint a jelenlegi gyakorlat. Nem szabad ugyanis megfeledkeznünk arról, hogy a cégbitorlás miatt folyamatba tett ügyben rendszerint két egymással ellentétes gazdasági érdekkör áll szembe. Egyik a sértettnek, a másik pedig a panaszlottnak érdekköre. E kettő közti viszálynak megoldása a bíróság feladata. És pedig oly módon való megoldása, hogy a két érdekkör közül a bitorolt vagy a bitorló cége a másik fél részéről feltétlen elismerésben részesittessék. Ez az elismerés viszont leghatályosabb akkor, ha a hozott határozat megfelelő módon közzététetik. Mindkettőnek érdeke tehát az, hogy a közzététel megtörténjék s így az abba a körbe tartozók az ügy kimeneteléről tudomást szerezzenek. A panaszlotté épen ugy, mint a panaszlóé. Miért részesítsük tehát előnyben a panaszlót a panaszlottal szemben, amikor a törvény helyes értelmezéséből is az egyenlő elbánás elve következik. Ezek látszólag cseksly jelentőségű esetek, de azonnal felismerjük azok nagy értékét, ha azokra a gazdasági érdekekre gondolunk, melyek a konkrét esetekben a bíróság előtt jogvédelemre szorulnak. >C ü „TernezEt", különösen az öröhjog! rész. Irta: Dr. Heppes Béla. (Folytatás.) Az ági öröklés kérdésében az elvi vitát a már fennebb előadottakkal befejeztük. Következik a gyakorlati élet a melyet szintén az akarat szempontjából tekintünk. Az öröklési jog három főtényezőt ismer: 1. Örökhagyót. 2. Örökösöket. 3. Hagyatéki vagyont. A tervezet ellentétes velünk nem ismer örökhagyót, hanem az ági öröklés indokolásánál csak ..ajníkat" Az indokolás többek között szórul-szóra ezeket mondja: „Kérdezzük tiz apától egymásután: ha több gyermeke közül a kikre a hagyatéka marad, egyik meghalna: kire akarja hogy öröksége szálljon ? Egyse fog habozni a válasszal: ha egyik gyermekem magtalanul elhunyna, — fogja mondani — akkor az ő része a többi gyermekemé. Miért ? Mert minden szülő gyermekeiért fárad és mig gyermekei közül csak egy is él nern másnak szánja a vagyonát". Mi az ági öröklésnél nem ezt a kérdést tesszük fel és nem tiz apához. Mert az apa fogalma lemenőket feltételez, a hol pedig lemenők vannak ott nincs ági öröklés. A tervezet indokolása a 2. pont alatti örökösöket sem ismeri, hanem csak „apja fiát". Kérdést tehát itt sem tehetünk, mert a hol fiu van ott ismét nincs ági öröklés. A harmadik pont alatti hagyatéki vagyont ismeri ugyan a tervezet, de nem mint az örökhagyó hátra hagyott javainak egységét, hanem mint öröklött, szerzett és ingyenes juttatásként hárult vagyon foszlányokat. Mi is fogunk feltenni kérdéseket, de nem tiz apához, hanem husz millió örökhagyó jelölthöz intézve és nem azt fogjuk tőlük kérdezni, hogy ha gyermekei vannak miképen óhajtja, hogy azok örökösödjenek; mert azt már úgyis tudjuk, — hanem azt, hogy ha nincsenek gyermekei akkor kikre és miként háruljon át a vagyona ? Mert itt kezdődik az ági öröklés. Felfogunk tenni az örökösökhöz is kérdéseket, de nem olykép, hogy miként kívánnak az apai vagyonban örökösödni, hanem olykép hogy miként kivannak az örökhagyó után örökösödni ? Itt végződik az ági öröklés! Mielőtt azonban ezt tennénk meg kell állapitanunk, hogy kik azok a társadalmi egyéniségek a kikhez ezen kérdéseket feltehetjük. Meg kell állapitanunk, hogy kik voltak azok a kiknek az ági öröklés jogintézményét képezte és kik azok a kik ma Magyarországon mintegy husz milliónyi számban örökhagyókként és ági örökösükként jelentkezhetnek. Meg kell állapitanunk továbbá azt, hogy miből áll az a hagyatéki vagyon a melyben régente és most ági örökösödés történhetik. Az ősiségen alapuló ági öröklés származására nézve azok, akik ezen örökjogi intézményt fenn akarják tertani, azt állítják, hogy magyar talajból nőtt ki, —• azok pedig, akik a jogrendszerből kiakarják kapcsolni, germán eredetére utalnak. Mi nem utalunk sem kizárólagos magyar, sem germán voltára, hanem a tervezet indokolásából tényként megállapítjuk, hogy a nagy mngyar főnemesi és nemesi osztály örökösödési joga volt. Nem is lehetett máskép, mert a régi jobágyság és a fennebbi történelmi osztályokon kivül állók örökösödése nem ági öröklésen alapult, hanem igen egyszerű tényeken. Az örökhagyó ingóságait — miután csak ilyenekről lehetett szó — a vérség szerinti legközelebb állók rövid uton saját birtokukba és tulajdonukba helyezték. Ha az ország jelenlegi népességét vizsgáljuk és a statisztikai adatokból bizonyos következtetésekkel a tényleges állapotnak megfelelő képet akarunk nyerni — ugy azt fogjuk találni, hogy Magyarország lakosságából körülbelül kilenc millió nemzetiségi, két millió négyszázezer bevándorolt, a megmaradó nyolc I millió hatszázezer pedig 19/2o-ad részben nem a magyar történelmi osztályok, hanem a (elszabadult magyar jobágyság tör| zsökéből kinőtt demokrácia. Legszerencsésebb esetben tehát négyszázezer lehet azon osztályok leszármazóinak a száma, a kiknek véralkatában a történelmi nagy múlttal együtt az ági öröklés mint faji intézmény determinálva van. A legszerencsésebb esetet emiitettem. Meggyőződésem azonban egészen más. Részben a nagy véráldozatokat követelő százados török háborúk, melyeket a régi magyar főnemesség és nemesség az ország létérdekeiért folytatott, részben azon gyökeres változások, melyeket az ujabbkori eszmék kifejlődése és ennek kinövéseit képező gazdasági és pénzügyi életféktelenség az ország közviszonyaiban teremtett, — a régi tradicionális osztályoktól óriási áldozatokat szedett. Franciaországban a rémuralom alatt 300.000 fő hullott le — jelentékeny részben történelmi multu. Nálunk nem történt és nem történik meghalás — csak kihalás. Nincs vértanú — mégis nagyok az áldozatok. Nincs világtörténelmi zaj és gloire — csak csendes titkolt hallgatag szenvedés. Elsietek azonban a magyar történelemnek ezen legszomorúbb lapjaitól és röviden de őszintén megmondom azt, amit körülbelül mindenki tud. A régi tradicionális osztályok leszármazóinak lélekszáma Magyarországon százezerre sem tehető. Miután a fennebiekben az ági örökléssel kapcsolatban megállapítottuk azon materialis emberanyagot, mely az örökösödési kérdésben érdekelve van, áttérünk a hagyatéki vagyon vizsgálatára. Erdélyben a hagyatékok 20 százalékának bruttó értéke átlagosan számítva 200 koronán aluli, 25°/o 1000 koronán aluli, 25% 2000 koronán aluli, 15% 10.000 koronán aluli, 10% 20.000 koronán aluli és 5% 20.000 koronán felüli. A fennebbi kimutatás a hagyatékok bruttó értékét tartalmazza, ha a nettó értéket óhajtjuk megkapni és a cselekvő állagból levonjuk a szenvedő állagot, ugy a hagyatékok átlagának nettó értéke a fennebbi kimutatásban kitüntetett számadatok felére száll le. Ez a hagyatéki vagyonok állapota Erdélyben. A szűkebb értelemben vett Magyarország felvidéki részén, továbbá Bihar-, Arad megyék hegyes-völgyes részeiben, Krassószörény vármegyében, a Dunántúlnak a tengerrel és Horvátországgal kapcsolatos részeiben ezen számadatok a legnagyobb valószínűség szerint nem változnak. A nagy Magyar Alföld és a Dunántúl középső és északi része azonban határozott elváltozást kell hogy mutasson és pedig az „értéktöbblet" javára. Pontosan ezen értéktöbbletet nem tudjuk meghatározni, mert a közj .gyzői statisztikai adatok nincsenek kezeink között, de körülbelül kétszeres-háromszoros értéktöbbletről beszélhetünk; még igy is nagyon de nagyon csekély vagyonokról a hagyatékok 90%-ában.