Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 26. szám - Bünsegély és társtettesség. 5. [r.] A büntetőjogi uj irányok kihatása a bünsegély és társtettesség elhatárolására

26. szám. Jogesetek Tára 103. oldal. ogot kereső felperest terhelte a bizonyítás arra nézve, hogy az alperes a szerzés körül rosszhiszeműen járt el. A felebbezési bíróság az alperes rosszhiszeműségét, eltekintve az ellene fennforogni látszott vélelemtől, azon az alapon látta megállapíthatónak, hogy az anya s fiu közötti vérségi kapcsolatnál fogva okszerűen feltehető az, hogy az alperes előtt ismeretes volt az a körülmény és tudta, hogy az ingatlanokat nem az anya, hanern az apa szerezte s hogy a tlkvi átalakítás alkalmával csakis a tiki állapot rendezése végett lettek az ingatlanok az anya nevére átirva. Az alperes helyesen érvelt felülvizsgálati kérelmében a tekintetben, hogy a fenti alapon ellenében a rosszhiszeműség meg nem állapitható, mert rendszerint fontos adatot képező vérségi kapcsolatból a rosszhiszeműség megállapítására szolgáló tényekről való tudomás nem következhetik akkor, mikor a rosszhiszeműséget kizárni látszó körülmények is forognak lenn. Tisztába kell hozni tehát, hogy az alperes a szerzése előtti időben miként juthatott tudomására annak, hogy az általa tulajdonjoggal megszerzett ingatlan nem az eladó édes anyjáé, vagy mely körülményekből vélelmezhette ezt. A rosszhiszeműség alapjául szolgáló tények megállapítása körül nem lehet figyelmen kívül hagyni az alperes által már e perben felhozott és a felülvizsgálati kérelmében is hangoztatott azt a körülményt, hogy ö az édes atyja elhalálozása idejében még csak 14 éves volt, N.-be járt iskolába s az ingatlanok 1903-ban történt szerzésekor és azt megelőzően is az eladó tlkvi tulajdonos anya birtokában voltak. Ezek a körülmények, mint amelyek ha valók, a rosszhiszeműség ellen szólanak, az ítéletben nincsenek méltatva s igy a rosszhiszeműség alapjául szolgált ténymegállapítás a felülvizsdálati eljárásban irányadó nem lehet. Kzek szerint a döntő ténykörülményekre nézve a megfelelő tényállás hiányozván, a felebbezési biróság ítéletét feloldani s további eljárást elrendelni kellett. — 1913. évi április hó 28. Elbirtoklás. Aki a tagositási eljárás során sem a határvonal mesáUapitása ellen előterjesztéssel nem élt, sem jósait más módon nem érvényesítette nem hivatkozhatik a tagosítás előtt befejezett elbirtoklásra sem, mert a tagosítás folytán ez a korábbi birtokállapot is megszűnt. 95. 1913. G. 80/2. szám. A kolozsvári kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság régzeit: A kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyet ad, a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a alapján feloldja ós utasítja a felebbezési bíróságot, hogy az indokokban kifejtettek figyelembe vételével hozzon ujabb szabályszerű és az ezúttal felmerült felülvizsgálati költségek viselésének kérdésére is kiterjedő határozatot. Indokok: Alapos a felperes felülvizsgálati kérelmében felhozott és a S. E. 185. §-ának a) pontjára alapított az a panasza, hogy a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sértett, amidőn felperesnek tulajdonjogát a megállapított tényállás dacára, a pertárgya ingatlanra meg nem állapította s őt keresetével elutasította. A megállapított tényállás szerint ugyanis a pertárgya terület a kolozsvári határ tagosítása rendén felperes tagjába osztatott ki. Ezen tényállás mellett nem ügydöntő, hogy a kérdéses terület tagosítás előtt hova tartozott s kinek volt birtokában, mert a tagosítás uj birtokállapotot teremtvén ez az állapot az irányadó s alperes még arra sem hivatkozhatik sikerrel, hogy a községi határ, illetve tagosítás alá vont terület határa tévesen lett megállapítva, mert a tagositási eljárás során sem a határvonal megállapítása ellen előterjesztéssel nem élt, sem jogait más módon nem érvényesítette s nem hivatkozhatik alperes a tagosítás előtt befejezett elbirtoklásra sem, mert a tagosítás folytán ez a korábbi birtokállapot is megszűnt. Felperes keresete tehát alapos. Minthogy azonban a kereset elvont haszonra is irányul s a felebbezési biróság ítélete nem tartalmaz tényállást, az ennek megitélhetéséhez megkívánt összes ténykörülményekre vonatkozólag, különösen, hogy merült-e fel elvont haszon s ha igen, mily összegben és sem a tárgyalási jegyzőkönyvből, sem az ítéletből nem tűnik ki, hogy felek ebben a kérdésben tárgyaltak-e, ha igen, kifejlődött-e ezen kérdés körül valamely vita, mely időtől követeli felperes az elvont hasznot, a jogvitának előadása s a tényállásnak megállapítása nélkül pedig az ügy eldöntésre nem alkalmas, a S. E. 204. §-a alapján a felebbezési biróság Ítéletét feloldani és uj határozathozatalát elrendelni kellett. 1913. évi április hó 28. Jogesetek a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető : Horváth Dezső kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző. fyőtartás. Az optkv. 91. §-a és az l*»a. XXXI. t.-c. 77. §. alapján kifejlődött birői gyakorlat szerint arra nézve, hogy tartásdijt a nö férjétől követelhessen, ha im igái arra különben érdemtelenné nem tette, az bir első sorban döntő snllyal. hosy a nőnek a férjétől különélésre s cként a házassági életközösség megszakítására Jogos oka volt. Következésképen, ha a jogos ok fennforgott, a házassági életközösség si;egsza!!.itásakor s a férj ezt megfelelő módon el nem hárította, a uö pedig magát a tartásra érdemtelenné időközben ncra tette, akkor közömbös az, hogy esetleg a különélésre kényszeritett nőben a különélés tartama alatt feltételesen meg volt a hajlandóság anyagi vagy más feltelelek alatt a házassági életközösség visszaállítására. XCIV. 1913. G. 176. szám. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati biróság végzett. A kir. ítélőtábla a felebbezési biróság ítéletét feloldja s a kir. törvényszéket, mint felebbezési bíróságot utasítja, hogy a kir. ítélőtáblának ebb'?n a végzésben kifejtett jogi álláspontjának megfelelően, szabályszerű eljárás alapján a tényállást tisztázva, az annak eredményéhez képest megállapítandó tényállás alapján hozzon az ezúttal felmerült költség viselése felett is rendelkező uj véghatározatot. Indokok : Az optkv. 91. §-a és az 1894. XXXI. t.-c. 77. §. alapján kifejlődött bírói gyakorlat szerint arra nézve, hogy tartásdijt a nő férjétől követelhessen, ha magát arra különben érdemlenné nem tette, az bir első sorban döntő súllyal, hogy a nőnek a férjétől különélésre s eként a házassági életközösség megszakítására jogos oka volt. Következésképen, ha a jogos ok fennforgott, a házassági életközösség megszakításakor s a férj ezt megfelelő módon el nem hárította, a nő pedig magát a tartásra érdemtelenné időközben nem tette, akkor közömbös az, hogy esetleg a különélésre kényszeritelt nőben a különélés tartama alatt feltételesen meg volt a hajlandóság anyagi vagy más feltételek alatt a házassági életközösség visszaállítására. Ebben a perben ehhez képest, ha alperes felperesnek arra, hogy őt elhagyja és különélésre jogos okot szolgáltatott: akkor közömbös az, hogy felperes a különélés helyreállítására, alperes felhívása folytán feltételeket szabott, jóllehet ezek a feltételek anyagi érdekhez is szövődtek. Meg nem támadott s következésképen itten irányadó (1893. évi XVIII. t.-c. 97. §.) tényállásnak tekintendő, hogy peresfelek mint házastársak egymástól külön éltek, hogy alperes felperesnek ezalatt az idő alatt 1911. évi augusztus hó l-ig tartást adott, hogy ettől az időtől kezdve a tartást megvonta, hogy a különélés ideje alatt történtek mindkét részről kísérletek a házassági életközösség helyreállítására, azonban azok sikertelenek maradtak s hogy egy ízben a sikernek útjában az állott, hogy alperes a háztartás vezetését nem akarta felperesre, mint feleségére bízni s más alkalommal pedig az, hogy alperes valamely ingatlan vagyont nem akart felperesre Íratni. A kir. ítélőtábla elfoglalt jogi álláspontja szerint, vonatkozással a megállapított tényállásra, az életközösség helyreállítását célzó egyezkedési kísérletek meghiúsulásának okai, amelyek a megállapított tényállás szerint nem voltak olyan természetűek, hogy a nőt a tartásra érdemtelenné tegyék, ha a különélésre a jogos okot alperes szolgáltatta, szabálytalanok lévén, a felebbezési bíróságnak tisztáznia kellett volna azt, hogy a különélésre mi adott okot. A felebbezési biróság azonban azt a kijelentés tette, hogy az a tanuk vallomásából meg nem állapitható 1 mégis elmellőzte felperesnek a fellebbezésben és a felebbezéss eljárásban vonatkozóan s nevezetesen annak bizonyítása céljábó' l