Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 25. szám - Bünsegély és társtettesség. Folytatás

25. szám. Erdélyrészi Jogi K»/.löny 247. oldal. megállapítása nem katedrális jogtudomány, hanem egy merőben tapasztalati jis szinte a fiziológia körébe tartozó kultarmunka. Azt és nem mást kell ugyanis kikutatni, hogy egy ország mondjuk husz milliónyi lakosságának akaratában a halálutáni vagyonátháramlás igazsága miként van determinálva ? A theoretikusok és általában az örökjogi tudomány gondolkodói más rendszert követtek és elvi kijelentésekkel, hipotézisekkel, problémákkal kísérleteztek, tantételeket állítottak fel és összeírtak annyi könyvet, hogy nehéz a földnek és mégis hova jutottunk ? Oda, hogy a tisztelt bizottság, aki az örökjog egész tudományos légkörében otthonos, huszonöt esztendei vita után is nehéz helyzetben van és érzem, hogy a felelősségtől félve miként szorong, vájjon a Tervezetben helyesen van-e a végrendeleten és a szerződésen kívüli halálutáni vagyonátháramlás törvényes rendje megállapítva vagy sem ? A bizottság egyik professzor tagja, ugy emlékszem, ezelőtt vagy tizenöt esztendővel leszármazási táblával és számszerű adatokkal mutatta ki, hogy mily igazságtalanul háramolhatik át örökösödés utján az egyik család vagyona vagy annak egy része egy teljesen idegen családra az osztrák polgári törvénykönyv szerint. Akkoriban megesküdtem volna, hogy a tanár urnák igaza van és hogy ez egy égbekiáltó igaztalanság és hogy a „jó öreg osztrák polgári" egv szörnyszülött. Ma már nyolcezer hagyaték letárgyalása van a hátam mögött vagy kétezer végrendelettel és egy pápa csalhatatlanságának air-jével és egy legfőbb areopag tekintélyével, mély meggyőződéssel állithatom, hogy a tanár ur tévedett, mert a fel- és lemenők örökösödésére nézve és arra, hogy öröklött és szerzett vagyon között örökösödési tekintetben nincs különbség, az emberi akarat által determinált igazság Erdélyben holt bizonyosan a szűkebb értelemben veit Magyarországon pedig a legnagyobb valószínűség szerint az osztrákpolgári törvénykönyv illető tételeivel összevág. Mondhatná valaki, hogy talán Erdélyben a törvény formálta magihoz az emberi akaratot. Ez tévedés. Havasnagyfalun és vagy háromszáz községben nem ismerik az osztrák polgári törvénykönyvet, ennek dacára — a házastárs öröklési jogát kivéve — mindenki elmondja, miként kell neki az ö igazsága szerint le- vagy felmenöleg és oldalágilag örökösödni és ez az igazság fedi az osztrák polgári törvénykönyvben lefektetett törvényes örökösödési rendet. Bármily igaztalanságnak tűnik is fel. hogy egyik család vagyona örökösödés utján más családra áíháramlik, a Természet szerint való Igazság jelenleg mégis ez, mert benne fekszik az emberi akaratban. Az evolúció valószínűleg a jelenkorban már nem ismer családi vagyont, hanem csak vérségi élettani kötelékláncolatot, mely örökhagyótól az örökösökig nyúlik. De nem szólok tovább, mert nem lehet ezen kérdésnél magyarázatokkal szolgálni és a látszólagos igaztalanság vagy igazságokért pro vagy contra elméletekkel kutatni, mert minden oknak megvan a maga okozata, mely ismét egy determináló okot képez és végre is, ha folytatjuk, eljutunk az okoskodások útvesztőjébe és felállítjuk újból véghetetlen számú theoretikus lajtorjáinkat és azoknak fokain folyton feljebb és feljebb haladva végre is megérkezünk a Természet és az emberi ész határain álló semmiségbe, amely azulán minket újból az eredeti kindulási alapokra és saját magunkra lök vissza. Ebből követüezik, hogy az örökösödési jogban nem szabad örökösödési igazságot kutalni, mert ilyen igazság nincs, de van egy egyetemes esetlegesen fejlődő emberi akarat a halál utáni vagyon átháromlásra vonatkozólag, amelynek materialis problémájában minden bennfoglaltatik : vérségi kapcsolat, leszármazási tábla, nem, kor, vallás, családi állapot, állami, közgazdasági, családi vagy^nviszonyuk és sok minden egyéb. De ez az akarat csak tapasztalati uton állapitható meg. Ha valamely jogszabály az örökösödési jogba tévesen van beállítva, vagy pedig be kellene állítva legyen, de nincs, ugy az ember e hibák, vagy hiányok tekintetében elváltozott módon viselkedik, magyarán mondva, igyekszik azoknak káros eredményeit megszüntetni, ellene tör és perel. Az ági örökösödés a magyar lovagkor talajából nőtt ki. És mégis egyike a legmateriálisabb jogszabályoknak. Az ember vérségi phisiologiai életrendjét az aranyláva folyásának irányában változtatja meg. Nem is szülhette más, mint az emberi lélek és erkölcsi érzületnek oly aberációja, mely mindenben ellentétes a morál pbilosophiai rend szerint élni hivatott emberi alany fejlődési programmjával. Tapasztalati uton megállapítható, hogy oka volt százados örökösödési pereknek, családi visszahuzásoknak, perpatvaroknak. Szitója volt rokonok egyenetlenségének, gyűlölködésének, oligarchikus harcoknak, hadjáratoknak és annyi viszálynak, amelyet egy gyűjtő név alatt turáni átoknak nevez a történelem. Ö volt az, aki két részre osztotta a magyart. Ha az egyik család kuruc volt, a vele perben álló labanc; az egyik Bécsbe futott, a másik Kolozsvárra. Karddal keresték az igazságot és a revindikált ősi lovagvárat. A mai átalakult korban ugyanazon tulajdonságokkal bir, mint régente. Össze kell hasonlítani a statisztikát az örökösödési perekben a szűkebb értelemben vett Magyarországon és Erdélyben és megkapjuk az ági öröklés jelenlegi korképét. Világos mindezekből, hogy az ági öröklés alapján kifejlett örökösödési rend nem fekszik benne abban az általános természetjogi igazságban, amelyet az ember — a törvényi octroytól eltekintve — maga részére lelkileg is elfogadhatónak tart és a melybe az önkéntelenül egész szivével minden gondolkodás nélkül belenyugszik. Az ági öröklésre nem találunk rá az emberi evolúció jelenlegi útjában és ha reá is találunk hát ott, ahol ő utazik mindenütt zaj, lárma, harag, dobszó és fülsiketítő hangzavar van, jelentve, hogy a fejlődés természetes menete betegesen van alterálva. (Folytatjuk.) /K Bíiíisegsly és társíeííesség. Irta: Dr. Irk Albert. (Folytatás.) Kettős házasság esetén míg egy izben a kir. törvényszék bünsegélyt állapított meg azzal szemben, ki az előtte ismeretes érvényes házassági kötelék fennállását nem fedezte fel, addig a kir. ítélőtábla vádlottat felmenti, mert: „azon hallgatása, hogy fiának korábbi házasságát senkivel sem közölte, amennyiben eziránt nem is kérdezhetett, büntetendő cselekmény tényálladékát nem képezi".1 Zártöréses sikkasztásnál a Curia olyan esetben, mikor nem a tulajdonos teljesiti a tényálladéki cselekményt, hanem olyan harmadik, kire a lefoglalt dolgot nem bízták és aki ellen végrehajtást nem vezettek: segélyt állapit meg, minthogy az ilyen személy csak ingók elidegenítésénél működik közre. Wlassics a Curia ez állandó gyakorlatával szemben az ily közreműködésben társtettességet lát, minthogy szerinte a társtettesnek nem kell a tettes összes attribútumaival rendelkeznie.2 Csalás és csalárdbukás deliktumait emlitve végül: segéd, ki a társa által csalárdul megszerzett ingatlant nevére irattá,3 kinek javára valaki hitelezői kijátszása végett lemond örökségéről s ezt tudva elfogadja,4 ki az átruházást ismerve, a körülményeket elfogadja.5 Csalárd bukásban segéd a hitelező, ki árukat vesz át a többi hitelező megkárosítása mellett,6 ki a bukottal egyetértve, koholt követelést érvényesített.7 IV. A bünsegély és íársteítesség a külföldi büntetőjogban. Kod>-xek és törvényjavaslatok. A .francia Code pénal* a társtettességnek külön részességi alakját nem ismeri. Valamely büntetendő cselekményben résztvevők u. i. két csoportra oszlanak, az auteurs és complipes csoportjára. Az előbbiek közé tartiznak a társtettesek is. Sok zavart okozott a Code pénal 60. §-a, mely a bünsegélyt szabályozza, így mindjárté §., (melyben a bünsegély eszközei kimerítő felsorolása foglaltatik) utolsó mondata: „vagy adtak utasításokat annak véghezvitelére" már magában komplikálja a kérdést, mert tekintélyes irók, így Chauveau és Hélie is a codex eme tételében nem bünsegélyt, hanem felbujtási látnak. Pedig enélkül is elég zavaros a törvény álláspontja, u. i. e szakasz 3. pontja szerint: bűntényül vagy vétségül minősített valamely cselekmény segédeiként fognak büntettetni : „azok, kik tudva segiték vagy elömozditák a cselekvény szerzőjét vagy szerzőit, azon tettekben, melyek azt előkésziték vagy könnyiték vagy azokban, melyek azt bevégezték ..." Míg a jogirodalom követve a törvény tételes intézkedését, az e pont alá eső összes esetekben bünsegélyt lát, addig a prakszis ezt áttörve, igen gyakran a Codex által emiitett utóbbi 1 B. J. T. VIII. 58. 2 L. Wlassics i. ni. 599. I. 3 B. J. T. IX. 91. 4 B. J. T. LV. 286. '•> B. J. T. LIV. 35. 8 B. J. T. XX. 159. 7 B. J. T. IV. 268. K A francia büntetotörvénykónyv (Code pénal). Fordította Németh Antal. 1871.