Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 24. szám - A magyar polgári törvénykönyv

96. oldal. Jogesetek. Tára 24. szárra Arányosítás jogi hatálya. LXXXVIII. 1913 G. 142/3. sz. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A meg nem támadott, ennélfogva az 1S93. XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében e helyütt is irányadó tényállás szerint, a a pávai közshasznu ingatlanok arányosítása ügyében a felperesek jogelődje, alperes és más arányrészes érdekeltek, megállapítandó arányrészeikkel ezeknek természetben leendő kihatása végett a most perben nem álló D. A.-hoz, mint csoportfőböz csatlakoztak, a most nevezetre az arányositási eljárás során ingatlanai után járó illetményeiket tulajdonjogilag átruházták, oly célból, hogy a csoportfönek ily címen egyéni kihasitás mellett jutott erdőtagjából annak idején az arányositási munkálatok adatai alapján őket megillető részüket, ugyancsak természetben való kihasitás mellett visszakapják. A meg nem támadott tényállás szerint az 190G. évben kifejezett átalakítási eljárás során, D. A, csoportfö a közhasznú ingatlanokból ily uton közel 300 hold erdőterületre vonatkozóan telekkönyvileg egyéni tulajdonjogot szerzett, de a hozzá csatlakozott arányrés?esekkel történt megállapodás folytán az 5441/906. tkvi sz. iratok tanúsága szerint a telekkönyvi tulajdonát képező fenti ingatlanát az érdekelteket illető arányrészeknek megfelelő területekre felosztotta. Nincsen megtámadva a tényállás abban az irányban sem, hogy az érdekeltek ezt a felosztást magánúton felfogadott mérnökkel ejtették meg és már kilenc éve az érdekelt arányrészesek a megfelelő területeknek egyéni birtoklásában is vannak. A felebbezési bíróság a csoportfö nevére kihasított és az átalakítás során általa telekkönyvileg is szerzett területre vonatkozóan az érdekeltek között vagyonközösséget állapított meg és a kilenc év előtt eszközölt feldarabolásokat osztálynak minősítette. Alaptalanul támadják felperesek a felebbezési bíróságnak ezt a jogi minősítését anyagjogi szabálysértés címén. Semmi alapja nincs annak a felperesi érvelésnek, hogy az arányosítás a tulajdon szerzésnek eredeti, vagyis közvetlen címe és módja volna, mert az arányositási eljárás során és ennek jogszabályai alapján járó illetmény a már közösben meg volt jognak megállapítása, vagy oly módon, hogy az arányrészek azután is közösségben maradnak, vagy a megfelelő jogszabály alapján egyéni kihatást nyerjenek. Akinek a felosztandó területre már szerzett joga nincsen, az az arányosítás során sem szerezhet közvetlen címen és módon tulajdonjogot, mert az arányosítás lényegében csakis meghatározása a részesedés módjának és mértékének, amely az egyes közbirtokosokat közösben maradt javaik és haszonvételeik tekintetében megilleti. A tulajdonszerzésnek nem eredeti, hanem származékos módja. A midőn tehát több arányrészes illetményükre a közös kihasitásban megegyezett és az arányosítást foganatosító bíróság a megfelelő eljárás mellett a csoport fő neve alatt az együttes, egyéni kihasitást megengedte, az arányrészesek pedig a bíróságon kivül szerzett jogaikat fenntartották, lényegében az optkv. 815. §-ában irt vagyonközösség származott, vagyis a megállapodásban részt vevő felekre a közösségi viszony áll fenn, egyéni jogosultságaik pedig a közösségi viszonyból folynak. Ennek a vagyonközösségnek a tényállás szerint való megszüntetése az optkv. 841. §-ának tekintete alá eső osztály jeljegével bir. Ugy alperes, mint a felperesek jogelődje tehát az osztály folytán 9 évvel ezelőtt birtokba vett illetményüket D. A. csoportfőtől nem adásvétel utján szerezték, hanem a vagyonközösség létesültekor már meg volt joguk alapján kapták és így a peres felt-k egymással szemben való jogi állása nem az adásvélel jogszabályai szerint, hanem a tulajdon- és jogok közösségéből folyó elvek szerint rendezendök. A felpereseknek rosszhiszemű érvelésének sincs megúllható alapja, hogy alperes a csoportföre lényegében nem ingatlant ruházott át, hanem pusztán jogot. Mert az [ arányositási eljárásban a közhasznú ingatlanok felosztási kulcsával a jogosultság szerepel ugyan, de az arányjog éppen alapja a kihasítandó területnek, az aránytáblázatban megállapított eszményi jognak átruházása maga után vonja a megfelelő területnek átruházását, vagyis magát a területet ruházták át a csoportosuló arányrészesek a csoportfőre. A felülvizsgálati kérelemnek kiinduló pontja tehát téves lévén, a felülvizsgálati bíróság, a felebbezési bíróságnak a létesült vagyonközösségben történt osztályra vonatkozóan az optkv. 1487. §-ára fektetett jogi döntését magáévá teszi, mert a közös szakértőjük által eszközölt felmérés az alperes ravaszsága nélkül történt és az a panasz, hogy S. mérnök a felmérést rosszul eszközölte, most már anyagjogilag közömbös támadás. Végül nincs megállható alapja annak a felperesi érvelésnek sem, hogy felperesek már a felmérés után a telekkönyvi állapotba vetett bizalommal vették meg a pertárgya erdőterületet. Mert felperesek is csak azt vették birtokba, amit jogelődjük az osztás folytán nyert és birt s azóta tehát három évet meghaladó idő óta az osztályt ők sem támadták meg. Az alaptalan támadásokon nyugvó felülvizsgálati kérelem tehát teljesíthető nem volt. A felülvizsgálati költség viselésére vonatkozó rendelkezés alapját, az 1893. Xv III. t.-c. 168. és 204. §-ában az ügyvédi munkadíj és költség megállapítására vonatkozó pedig az 1868. LIV. t.-c. 252. §-ában találja. — 1913. évi május hó 6. napján. Árverési vevő jogutóda ellen is felhozható a rosszhiszeműség. LXXXIX. 1913. G. 132/2. sz. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság végzett : A felebbezési bíróság ítéletét feloldja és utasítja a felebbezési bíróságot, hogy az alább kifejtettek értelmében a megfelelő tényállás megállapítása után hozzon ujabb, a felülvizsgálati eljárással felmerült költség viselésére is kiterjedő határozatot. Indokok: A felebbezési bíróság által megállapított, meg nem támadott és így az 1893. évi XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében irányadó tényállás szerint, a kereseti ingatlant, mely telekkönyvileg felperes nevén állott, a felperes ellen vezetett végrehajtási árverésen dr. S. M. ügyvéd jóhiszemüleg megszerezte, kinek javára a tulajdonjogot árverési vétel cimén be is jegyezték ; ez utóbbitól azután felperes visszavásárolta és az ingatlan tulajdonosaként a telekkönnyvben jelenleg felperes szerepel. Kétségtelen ugyan, hogy dr. S. M.-sal, mint jóhiszemű árverési vevővel szemben, alperesek, mint tényleges birtokosok a telekkönyvön kivül állítólag szerzett tulajdonjogot sikerrel nem érvényesíthették volna; valamint kétségtelen az is, hogy azzal szemben, ki a jóhiszemű árverési vevőtől származtatja jogát, a telekkönyvön kivül tulajdonszerzés rendszerint nem vethető ellen: a szóban forgó esetben azonban az alább kifejtettekre tekintettel felperes oly harmadik személynek nem tekinthető, akivel szemben pusztán abból az okból, hogy a telekkönyvi tulajdont az árverési vevőtől szerezte vissza, az érintett kifogás érvényesíthető nem volna. Ha ugyanis megállapítható, hogy felperes a kereseti ingatlannak valódi tulajdonossá a telekkönyvi bejegyzés dacára soha sem volt; s hogy a telekkönyvi tulajdont eredetileg érvénytelen jogügylettel szerezte és a valódi tulajdonosok alperesek, illetőleg jogelődeik voltak ; és ha bizonyítást nyer, hogy felperes ugy az elrendelt és foganatosított árverés előtt s alkalmával, valamint utóbb is gr. S. M.-sal kötött adás vételkor tudomással birt arról, hogy a kereseti ingatlan sem feleségének, sem neki tulajdonát nem képezte, hanem az ingatlannak valódi tulajdonosai az alperesek, illetőleg jogelődeik voltak: ebben az esetben felperest, annak dacára, hogy a kérdéses ingatlant az árverési vevőtől szerezte vissza, nem lehet oly harmadik jóhiszemű személynek tekinteni, ki a nyilvánkönyvbe vetett bizalomra, vagy az árverési vétel jóhiszeműségére hivatkozhatnék ; és pedig annyival kevésbbé, mert a fentebb kifejtett tények megállapítása esetén felperesnek azzal a helyzettel állunk szemben, melyszerint az ö tartozásáért — éppen alperes mulasztása folytán — az alperesek tulajdonát képező ingatlant árverezték el; mely jogcselekménye — mulasztása — az optkv. 1295. § értelmében alperesekkel szemben kártérítési kötelezettségét vonja maga után, minek folyamányaként felperes az alperesi viszonkereset folytán a visszaszerzett telekkönyvi tulajdont alpereseknek ép ugy átengedni köteles, mint a miként erre eredetileg is kötelezhető lett volna. Minthogy ezek szerint a felebbezési bíróság a fennt kifejtett irányban a bizonyíték megszerzését és a tényállás megállapítását anyagjogi szabály megsértésével mellőzte és igy az ügy eldöntésére alkalmas tényállás a kir. ítélőtábla rendelkezésére nem áll: az 1893. évi XVIII. t.-c. 204. §-át kellett alkalmaznia. 1913. évi április hó 29.