Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 24. szám - A magyar polgári törvénykönyv

24. szám. Jogesetek Tára 95. oldal. Ugyanis a felebbezési bíróság ítéletében nem vitásnak jelzett és igy e helyt is irányadó azon tényállás alapján, mely szerint peres felek, felperesnő, ennek a férje I. rendii alperes és apósa a II. rendű alperes, közös háztartásban éltek és hogy a felperes és férje tevékenységüket a II. rendű alperes vagyonába fektették; a férj vágyontalan, az após űzte el felperest és férjét és hogy utóbbi rövid időre vissza került az apjához s azóta együtt laknak. Igaz ugyan az, hogy az 1912. Sp. 580/3. sz. tárgyalási jegyzőkönyv tanúsítása szerint felperes azt jelentette ki, hogy ö visszamenni nem akar férjéhez, a felebbezési bíróságnak helyes az I. rendű alperes marasztalásában nyilvánított az a jogi megállapítása, hogy felf-eres nem köteles az apósa házában élő férjéhez és igy az őt elűző após házához visszatérni és hogy ily tényállás mellett ugy a férj, mint az após anyagi jogilag kötelesek felperest készpénzben kifejezett összeggel eltartani, akkor, amidőn alperesi részről nem lett felhozva oly tény, amelynek fennforgása mellett akár a ferj, akár az após tartási kötelezettségének megszűnte a nő terhére eső valamely okból megállapítható lenne, meri. .a vagyontalan önálló, saját háztartással nem bíró férj, aki összes tevékenységét az apja gazdaságában köti le, a nejét elűző saját apjával szemben és apjának házában nejét illendő bánásmódban és természetbeni tartásban részesíteni nem tudja, a házastársak együttélését pedig az após tette lehetetlenné azáltal, hogy felperes nőt a háztól elűzte. Egyébiránt II. rendű alperesnek tartási kötelezettségét anyagi jogilag megállapítja az a tényállás is, hogy arra kötelezte magát, hogy fiát és feleségét házánál fogja eltartani. Ez a tényállás e helyen is irányadó, mert ezt tanuvallomások alapján állapította meg a felebbezési bíróság és ítéletében a S. E. 64. §-ában adott jogánál fogva tüzetesen megindokolta, hogy az erre vonatkozó tanúvallomásokat, dacára annak, hogy a tanuk egyike sógora, a másik pedig apja a felperesnek, bizonyítékul miért fogadta el. Ezek szerint az önhibáján kívül külön életre kényszeritett nő a férj apja ellenében ez alapon is felléphetett a tartás iránti keresettel. A tartásdíj mennyiségét illetően az alperesek általánosságban csak azt panaszolják, hogy az nincs arányban sem a felperes társadalmi helyzetével sem az alperesek anyagi viszonyaival. Ez a panasz is alaptalan, mert a felebbezési bíróság a felek társadalmi viszonyára s a közönséges megélhetési viszonyokra tekintettel állapította meg a 20 korona havi tartási összeget, melynek mennyisége mint ténykérdés, felülvizsgálat tárgyát nem képezheti, mert az jogszabálysértés nélkül megállapítottnak tekintendő. — 1913 március 10. Jogesetek a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. SovatvezeíŐ : Horváth Dezső kir. ítélőtáblai tanácsjegyző. Bérlő törvényes zálogjogának érvényesíthetősége a csődeljárás folyama alatt. LXXXVII. 1913. G. 169/2. sz. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. Ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A felebbezési biróság által megállapított tényállás helyességét alperesek csakis azon a ponton támadják, hogy a tényinegállapitó biróság az általuk indítványba hozott bizonyítási eljárást nem foganatosította arra nézve, hogy a közadós csődbejutása előtt letiltás folytán még 406 korona és pedig nem a bérlemény tárgyát terhelő adót fizetett a felperes helyett. Ennek a támadásnak nincs megállható alapja. A ténymegállapitó biróság ugyanis a további bizonyítási eljárás mellőzésének indokait részletesen kifejtette, tehát az 1893. XVIII. t.-c. 64. §-ában irt irányadó eljárási szabályt alkalmazta ; oly jogszabály pedig, hogy a ténymegállapitó biróság a fél által ajánlatba hozott minden bizonyítást foganatosítson is, nincsen. Egyéb vonatkozásban a felebbezési biróság által megállapított tényállás megtámadva nem lévén, az e helyütt is az 1893. XVIII. t.-c. 197. §-a alapján irányadó. Ezt a tényállást alapul véve az I. r. alperes által emelt, az anyagi jog helytelen alkalmazását panaszló felülvizsgálati támadások ugyancsak alapnélküliek. Az irányadó tényálbis szerint ugyanis a bérbeadó törvényét zálogjogával terhelt és 9268 kor. 75 fí 11. értékben leltározots ingóságokból befolyt 4487 kor. 88 fül. vételárnak majdnem fele a különböző tömegtartozások és tömegköltségek kielégítése után, a tömeggondnoki dij előlege cimén a II. r. alperes birtokában lévén, a még most sem megszüntetett csőd tömegében tényleges vagyonkészlet nincsen. Ezt alapul véve, a felebbezési biróság a pervita döntő súlypontját helyesen abban ismerte fel, vájjon a felperes törvényes zálogjogának most már nem érvényesithetése okából a tömeg jogalap nélkül gazdagodott-e és vájjon ezen az alapon anyagilag felelős-e? A 9268 kor. 75 till. értékben leltározott ingóságok, mint a bérlemény tárgyán levők, a felperes bérösszeg követelésére kielégítési alapul szolgáltak és igy felperes követelésére az 1881. XVII. t.-c. 51—52. és 55. §§ ai alapján a kellő fedezet meg volt; a kereseti követelést jóval meghaladó fedezetből pedig a csődtömeg a tömegtartozásait kielégíteni tartozik. A kir. Ítélőtáblának 1913. G. 17/2. sz. a. kelt feloldó végzésében már elfoglalt jogi álláspontjából kiindulva nem változtat ezen az a körülményen, hogy felperes törvényes zálogjogát az 1881. LX. t.-cikkben szabályozott eljárás utján nem érvényesítette, de ettől a jogától a felperest a II. r. alperesnek az az eljárása sem fosztotta meg, hogy a külön kielégítési alapul szolgáló ingókat a csődtömeggondnok szabadkézből való eladás utján értékesítette. Az 1881. XVII. t.-c. 158. §-a értelmében ugyanis, a tömeghez tartozó dolgok értékesítését a külön kielégítési jog nem gátolja és a külön kielégítési jogot a csődtömeg részéről történt értékesítés meg nem szünteti, a felperesnek törvényes zálogjogán alapuló igénye tehát az I. r. alperessel szemben, a csődeljárásnak folyamata alatt, érvényesíthető. Elfogadja a kir. Ítélőtábla a felebbezési biróság ítéletének arra vonatkozó indokait is, hogy a külön kielégítés alapjául szolgáló ingóknak a bérlemény területén való meghagyása által az I. r. alperes oly vagyoni előnyhöz jutott, amely reá nézve, amennyiben a felperes törvényes zálogjogán alapuló igény bármely oknál fogva is nem érvényesülhetne, az 1881. XVII. t.-c. 48. §-ának 3. pontja alá eső tömegtartozás jellegével bir, még pedig annál inkább, mert felperes törvényes zálogjoga alapján az ingóságoknak átköltöztetését meg is akadályozhatta volna és bírói árverés esetén elsőbbségi bejelentés utján is a csődtömegbe folyt vételár megfelelő részét abból kiszakíthatta volna. Ezen az alapon, figyelemmel a felhívott törvény 50. §-ára a felebbezési bíróságnak anyagjogi döntése az I. r. alperessel szemben helyes. Nem lehet tehát megsértve a felhívott törvény 55. §-a és sulynélküli panasz, hogy a költözködési kiadásra nincsen ténybeli adat, mert a jogtalan gazdagodáson alapuló tömegtartozás a megvont fedezetből első sorban lett volna kielégítendő. De nincsen megállható alapjuk a II. r. alperes felülvizsgálati támadásainak sem. Mert a midőn a II. r. alperes a csődtömeg nevében kötelezően kijelentette, hogy az 1881. XVII. t.-c. 48. §-ának 1. és 2. pontja alá nem eső tömegtartozás jellegével biró 444 korona 58 fill. lejárt bérösszeget, mint tömegtartozást átvállalja ; kijelentette, hogy felperesnek ez a követelése a tömeggondnoki költségeket is megelőzi és az 5'/. alatti levelében emiitett csődbirósági felhatalmazásra való utalás után a 67. levelében a csődtömeg nevében a kereseti összegnek fizetését újólag megígéri II. r. alperesnek anyagi felelősségét, ámbár ilyet saját személyében nem is kívánt vállalni a felebbezési biróság az optkv. 881. és 1035. §-ai alapján helyesen állapította meg. A csődtömeggondnok a csödbirósági felhatalmazást tényleg ki nem eszközölvén, vagyis a csődtömeg képviseletére törvénynél fogva jogosult II. r. alperes a csődbíróságnál való közbenjárását maga is megígérvén, a csődtömeg nevében magára vállalt kötelezettségét teljesíteni tartozott is, ennek a II. r. alperes nem felelvén meg, az optkv. 1035. §-a alapján a II. r. alperes saját személyében felperesnek minden következményekért felelős. Semmi suly nincsen a II. r. alperes oly irányú érvelésének, hogy a részére tömeggondnoki dij cimén kiutalt előleg a felperes követelésére fedezetül azért nem szolgálhat, mert ez az előleg tömeggondnoki tevékenységének kiérdemelt ellenértéke. A sa)át személyében való felelősség a fedezet korlátolt voltát lerontja, a csődtömeget érintő vagyonra vonatkozóan pedig a kielégítési sorrendet az 1881. XVII. t.-c. 50. §-a állapítja meg. A minden irányban alaptalan támadásokon nyugvó felülvizsgálati kérelem tehát teljesíthető nem volt. 1912. évi május hó 19. napján.