Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 24. szám - A magyar polgári törvénykönyv

94. oldal. Jogesetek Tára 24. szám. naimat" szavakkal kapcsolatos érvelés sem helyes, mert oly esetben, midőn, az átruházás tárgyát képező igatlanok a szerződésben részletesen (telekkönyvi számok, rendszámok, sőt a jutalékarány kitüntetésével) jelöltetnek meg, az emiitett szavaknak észszerűen csak azt az értelmet lehet tulajdonítani, hogy amennyiben a részletes telekkönyvi megjelölés nem volna helyes, vagy teljes, s az átruházót a valóságos telekkönyvi állás szerint az átruházás idejében tényleg több (nagyobb jutalék, vagy más jutalék is) illette, ezek is átruházás tárgyát képezik. És miután a szerződés tartalma, valamint a kereseti előadás szerint is az átruházott ingatlanok egyidejűleg birtokba adattak és felperes által birtokba vétettek, az emiitett kifejezést bármely esetben csak azon jutalékokra lehet vonatkoztatni, melyet az átruházás idejében áz átruházó özv. Cz. Á.-né tulajdonát tényleg birt és egyidejűleg tényleg át is adott a felperesnek. A peres jutalékok azonban az átruházás idejében telekkönyvileg nem állottak az özv. Cz. Á.-né nevén. Az pedig, hogy a peres jutalékokat az átruházás idejében a szerződő felek nem is tekintették sz özv. Cz. A.-né tulajdonának, hogy utóbbi akkor azokat nem is birta s felperesnek át nem adta, kétségtelenül kitűnik a csatolt hagyatéki iratok iratszerü adataiból. Ugyanis az 1901. Ö. 520/3. számú jegyzőkönyv szerint az 1901. évi január hó 26-iki tárgyaláson maga felperes (Cz. J. adta elő, hogy azok az ingatlanok, melyek a telekkönyvekben G. J. J. és neje V. B. örökhagyók nevén állanak, nem képeznek hagyatékot, mert azok a G. F. tulajdonát és birtokát képezték, amelyeket tőle Cz. Á. megvásárolt, és ennek halála után fiának, Cz. J. felperesnek tulajdonába és tényleges birtokába jutott s ez alapon, tehát nem az özv. Cz. Á.-né kötött életjáradéki szerződés alapján, tulajdoni igényt támasztott a telekkönyvileg örökhagyók nevén álló összes ingatlanodra (tehát azon jutalékokra is, melyek a jelen per tárgyával azonosak) Cz. J. felperes ezen igényével perre utasíttatván, miután a keresetet nem indította meg, az 1902. évi február hó 25-én tartott folytatólagos tárgyaláson az örökösök (ezek között özv. Cz. Á.-né is) a Cz. J. igényének figyelmen kivül hagyásával kérték a hagyaték állagát megállapítani és átadni. Ezen előzmények után hozatott meg május hó 24-én az 1901. 0. 230/3. számú átadó végzés, amely szerint a jelen per tárgyát képező jutalékokra özv. Cz. Á.-nénak, mint örökösnek bíróilag átadattak. A hagyatéki ügynek ezen iratszerü adatára tekintettel nyilvánvalóan téves a felebbezési bíróság az a jogi álláspontja is, hogy özv. Cz. Á.-né (az örökösödési nyilatkozat megtétele előtt) az életjáradéki szerződés idejében a pertárgya jutalékokról, mint telekkönyvön kívüli tulajdonáról a felperes javára rendelkezhetett s ennek folytán téves az ebből levont következtetés is. Eszerint a 88/896. ügyszámú szerződés tartalma alapján, annak helyes értelmezése mellett, nem állapitható meg, hogy a pertárgya jutalékok is átruháztattak s felperes ezeket is megszerezte volna. Sőt a 88/896. ügyszámú okiratból és a kiemelt iratszerü adatokból ennek épen az ellenkezője tűnik ki. 1913. évi március hó 3. A keresk. törv. 351. §-ához. I. Ksryroagában abból, iinsí" a szállításnak február ha- ában kellett volna sneKtörténni s hogy tavaszi idényre való ruhaszöveten a megrendelés tárgyai, nem következhetik hogy fixügyleiről lenne szó. II. A K. T. 345. §-ham használt „azonnal" Kitétel nem feltétlenül az időmérték, hanem a konkrét körülmények és a rendes kereskedelmi üzletmenet viszonyai szerint Ítélendő' meg. Jöe ha a vevő a késedelem beálltától számított 3 napot meghaladó ideig sem hívja fel az eladót a teljesítésre s ezalatt az idő alatt kártérítés iránti igényének érvényesítéséről sem értesiti, az eladó joggal következtethet arra, hogy a vevő az ügylettől elállott, mert a kereskedelmi fogalomban mindenik féltől el kell várni a jóltisze-nü magatartást, következően egyik fél sem hagyhatja tnlsokáig a másik felet bizonytalanságban afelől, hogy a törvény alapján megillethető jogok közül melyiket választja. 86. 1913. G. 28/3. szám. A kolozsvári kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. Ítélőtábla felperest felülvizsgálati kérésével elutasítja. Indokok: A felperes az anyagi jogszabálysértést elsősorban abban látja, hogy a felebbezési bíróság a felek közötti vételi ügyletet nem minősítette fixügyletnek, holott az 1911. évi november havában az alperesnél a következő év februárius havában szallitandólag eszközölte a posztórendelést, az alperes előtt is hangsúlyozott azzal a kikötéssel, hogy februárius hó végére a tavaszi munkának szánt szöveteket a saját műhelyében négy hét alatt feldolgoztatja s azután április es május hónapokban az országos vásárokban elárusítja. A panasz alaptalan, mert bár 33 rend tavaszi ruhák céljaira szolgáló szövetrendelésről van szó és pedig 1912. február hóban szállitandóan és nem vitás, hogy a felperes által visszarendelt 15 dessintől eltekintve, 33 drb. öltönyre való tavaszi kelme képezte a megrendelés tárgyát, de a felebbezési bíróság ítéletében nincsenek oly tények megállapítva, melyekből folyóiag azt kellene jogilag következtetni, hogy a kijelölt teljesítési idő (február hó) a teljesítésnek oly lényeges alkatrészét képezné, hogy más, mint ebben az időben való teljesítés, a szerződési teljesítéstől lényegesen különböznék. Egymagában abból, hogy a szállításnak február havában kellett volna megtörténni s hogy tavaszi idényre való ruhaszövetek a megrendelés tárgyai, nem következhetik, hogy a fixügylelről lenne szó, mert nincs megállapítva, hogy a száliitásnak február havában feltétlenül megkellett volna történnie avégből, hogy a ruhaszövetek március havában feldolgozhatók és a következő két hónapban elárusíthatok legyenek. Ez a körülmény a fentiek szerint a felülvizsgálati kérelemben fel van ugyan hozva, de e megállapítás hiánya miatt az ítélet megtámadva nincs. Az pedig nem vitás, hogy a felperes csak 1912. június 7-én kelt levelében közölte az alperessel, hogy a teljesítés helyett kártérítést fog követelni. A K. T. 354. §-a az értesítés idejére nézve azt a kitételt használja: „azonnal", ami itt is azzal a jelentőséggel bir, mint a 345—347. §-ok eseteiben, következően az azonnali értesítés kérdése nem feltétlenül az időmérték, hanem a konkrét körülmények és a rendes kereskedelmi üzletmenet viszonyai szerint Ítélendő meg. De ha a vevő a késedelem beálltától számítva 3 napot meghaladó ideig sem hivja fel az eladót a teljesítésre s ezalatt az idő alatt ká: térítés iránti igényének érvényesítéséről sem értesiti: az eladó joggal következtethet arra, hogy a vevő az ügylettől elállott, mert a kereskedelmi fogalomban mindenikféltől el kell várni a jóhiszemű magaiartást, következően egyik fél sem hagyhatja tulsokáig a másik felet bizonytalanságban afelől, hogy a törvény alapján megillethető jogok közül melyiket választja. Ezek szerint alaptalan az anyagi jogszabálysértésre alapított az a panasz is, hogy a K. T. 254. § ának rendelkezéseit helytelenül értelmezte volna a felebbezési bíróság, mikor a felperest elutasította keresetével, lényegileg abból az okból, melyet a fennt kiemeltek szerint a felülvizsgálati bíróság is bővebb indokolással helyesnek talált. Végül a birói gyakorlatra utalva, felperes azt hozta fel a felülvizsgálati kérelemben, hogy a kártérítési igényről való értesítést a kereset pótolja. Ez igaz, de a kereset csak 1912. július 23-án lett benyújtva, tehát későbben, mint a hogy a szóban forgó értesítőlevelet felperes az alperesnek elküldötte. Ha tehát a fentiek szerint a levél is oly időpontban küldetett, amikor már az eladó joggal következtethetett arra, hogv a vevő az ügylettől elállott, a kártérítési igény érvényesithetése szempontjából annál kevésbbé lehet hivatkozni a később beadott kereset tartalmára. 1913. évi április hó 8. Ideiglenes nőíariás. Ugy a férj, mint az após kötelezhető ideiglenes nőtartás fizetésére, ha a vagyontalan önálló, saját háztartással nem bíró férj, aki összes tevékenységét az apja gazdaságában köti le, a nejét elűző saját apjával szemben és apjának házában nejét illendő bánásmódban és természetbeni tartásban részesíteni nem tudja. 87. 1913. G. 497/2. szám. A kolozsvári m. kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ítélt : A kir. ítélőtábla alpereseket felülvizsgálati kérésükkel elutasítja. Indokok . A felebbezési bíróság Ítélete ellen a S. E. 185. § a) és c) pontjai alapján alperesek éltek felülvizsgálati kéréssel. Az abban foglalt panaszok nem alaposak.