Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 23. szám - Osztrák judikatura. Optkv. 1325. §

JOGESETEK TÁRA A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATAI Melléklet az Erdélyrészi Jogi Közlöny 23. számához. Kolozsvár, 1913. június 8. Jogesetek a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából. EovaívezeiŐ: Dr. Költő Gábor. kir. türvsz. biró. Gyermektartás. Az optkv. 163. §-ában foglalt vélelmi idő absolnt jellegű lévén, ki van zárva annak a bizonyítása, hogy a fogamzást előidéző nemi közösülés ÍO hónapnál hosszabb idő óta történhetett. 79. 1913. G. 73/2. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. Ítélőtábla felperest felülvizsgálati kérésével elutasítja. Indokok: A felperes a S. E. 185. §. a) és e) pontjaira alapítottan támadta meg a felebbezési bíróság ítéletét, de lényegileg eljárási jogszabályok megsértését panaszolja. Az alább kifejtettek szerint azonban a panaszok alaptalanok. Nem vitás, hogy a gyermek, kinek tartásáért az anya fellépett, házasságon kívül 1909. augusztus hó 23-án született. Az pedig megállapított tény, hogy az anya 1908. október 1-én az alperes szolgálatából kilépett és akkor M. községből elköltözvén oda csak két év múlva tért vissza. Ez utóbbi tényt a felperes azért támadta meg, mert a tanuk az alperes cselédei s érdekeltségük mellett még értelmetlenek is lévén, az időpont meghatározása tekintetében vallomásuk figyelembe nem jöhet. Ez a panasz azért alaptalan, mert az 1912. Sp. 102/3. számú jegyzőkönyv szerint maga a felperesnő jelentette ki, hogy ő 1908. október 1-én valóban eltávozott M.-ről. A felebbezési bíróság által az optkv. 163. §-ának rendelkezésére figyelemmel, helyesen megállapított vélelmi időre (1908. október 23., 1909. február 23.) tekintettel, mely absolut jellegű lévén, ki van zárva annak a bizonyítása, hogy a fogamzást előidéző nemi közösülés 10 hónapnál hosszabb idő óta történhetett, a felperesnek arra nézve kellett volna bizonyítékot nyújtania, hogy az alperessel M. községből való eltávozása után is nemileg érintkezett. Hogy ilyen irányban a felperes bizonyítékot nyújtani kivánt volna, azt nem is állítja felülvizsgálati kérésében. Az a körülmény, hogy az alperes az anya édes atyját magához hivatta s kérte, hogy beszéljen leányával, mikép egyezzenek ki, nem nyújt feltátlen adatot arra, hogy az alperes a gyermek anyjával a vélelmi időben is közösült volna; következően a felebbezési bíróság mellőzhette ugy ennek, valamint S. A.-né tanúnak arra a körülményre való kihallgatását is, hogy az alperes M.-on is kérte felperest, hogy ne pereljen, mert fizet tartást. Az a kérdés, hogy a vélelmi idő előtt történt közösülés ténye valószínűséget állapit meg arra nézve, hogy a vélelmi időben is történt-e közösülés, birói belátástól függ és minthogy a felebbezési bíróság nem látott fennforogni valószínűsítő körülményt a döntő kérdésre nézve : a S. E. 96. §-a értelmében járt el akkor, amikor mind a két fél kihallgatása után az alperest, mint a bizonyító fél ellenfelét bocsátotta esküre. E vonatkozásban is tehát alaptalan a panasz. 1913. évi április hó 29. Beismerés visszavonása. Hogy valamely beismerés visszavonás folytán erejét vesztett-e, továbbá, hogy valamely okirat kiállítójának akaratát fedi-e, vagy sem, a fenforgó körülmények és a nyújtott bizonyítékok szorgos méltatása .alapján megállapítandó ténykérdést képez. 80. 1913. G. 47/2. szám. A kolozsvári kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. Indokok : A felülvizsgálati kérelemben két panasz foglaltatik. Az egyik az, hogy a felebbezési bíróság az első bíróság előtt tett azon alperesi beismerésnek, mely szerint a kereset tárgyát képező ingóságokat egyedül ő tartja birtokában, a felebbezési eljárás során történ visszavonását, illetve azon módosítását, hogy az nem az örökhagyó halála, hanem az életjáradéki szerződés megkötésének időpontjára értendő, figyelembe nem vette s hogy ahban az irányban, hogy ezek az örökhagyó hagyatékát képezték, a bizonyítás terhét nem hárította a felperesre. A másik pedig az, hogy tévesen állapította meg a felebbezési bíróság, hogy az örökhagyóval kötött életjáradéki szerződés annak akaratát nem fedi, mert örökhagyó akarata végrendelkezésre irányult, mint ilyen pedig az ügylet alaki hiányai miatt érvénytelen. Egyik panasz sem alapos, mert mindkettő a per adatainak s a bizonyítékoknak a felebbezési bíróság által történt mérlegelését támadja meg anélkül, hogy valamely jogszabálysértést felhozna, felülvizsgálati kérelemnek pedig a S. E. 185. és 197. §-ok értelmében csakis ezen az alapon lenne helye. Hogy valamely beismerés visszavonás folytán erejét vesztette-e, továbbá, hogy valamely okirat kiállítójának akaratát fedi-e, vagy sem, a fenforgó körülmények és a nyújtott bizonyítékok szorgos méltatása alapján megállapítandó ténykérdést képez. A jelebbezési bíróság pedig azt a tényállást, hogy az alperes által hivatkozott életjáradéki szerződés az örökhagyó akaratát nem fedte, mert örökhagyó tulajdonképen végrendelkezni akart, a bizonyítékoknak a S. E. 64. §-ának megfelelő mérlegelésével állapította meg, amennyiben előadta, hogy ebbeli meggyőződését mely tanuk vallomására alapította. Hogy a bíróságot ezen ténymegállapításnál az „adom" és „hagyom" fogalmak kifejezésére használt kifejezés azonossága ejtette volna tévedésbe, mivel sincs támogatva s az iratok nem tartalmaznak e helyütt figyelembe vehető adatot erre nézve. Ezen tényállás mellet pedig helyes a felebbezési bíróságnak az alperes visszavont, illetve módosított beismerésére vonatkozólag elfoglalt álláspontja is. Ha a szóban levő két ökör és 30 drb juhra vonatkozólag alperes beismerése nem az örökhagyó halála, hanem a szerződés kötés idejére is értendő, amint ezt alperes a felebbézési tárgyaláson módosította, alperes tartozott bizonyítani, hogy ezen ingók tulajdonjogát az örökhagyótól élők közötti jogügylettel megszerezte. Minthogy pedig erre az életjáradéki szerződés a fennebb kifejtettek szerint jogszabálysértés nélkül megállapított tényállás szerint nem alkalmas, az ügy eldöntése szempontjából közönbös, hogy alperes beismerése melyik formában felel meg a valóságnak. A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás tehát az, hogy örökhagyó a leltárába fel nem vett két ökör és 30 juh tulajdonjogát az alperesre át nem ruházta s minthogy ezen tényállás alapján helyes a felebbezési bíróság döntése, hogy ezen, az örökhagyó hagyatékához tartozó ingókra — esetleg egyenértékükre — törvényes öröklésnek van helye, a felülvizsgálati kérelmet törvényszerű alap hiányában elutasítani kellett. 1913. évi április hó 30-án.