Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 3. szám - Elévülési vagy záros határidő? (Optkv. 933. §.)

VI. évfolyam. 3. szám. Kolozsvár, 1913. január 19. ERDELYRESZI30GI KÖZLÖNY R KOLOZSVRRi ÉS MRRQSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTRROZRTTRRRVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Baláss, ügyvéd, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. türv.-széki bíró. Szerkesztő és kiadó: Dr, I'app József, ügyvéd, ii. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Horvát/t Dezső, bírók, ítélőtáblai tanácsjeggzök. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferenrz-utrza 42. szám. Megjelelt minden lasárnapon. Előfizetési dij: Egész évre 16 kor. Félévre.... 8 kor. Negyedévre.... 4 kor. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez. Előfizetések s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK: Elévülési vagy záros határidő ? (Optkv. 933. §) Irta: Dr. Hatiegán Emil, kir járásbiró. — A parlamenti kormányrendszer Magyarországon1! (Dr. Deák Albert könyvé). Dr. T. Gy. — Telekk. nyvi helyesbítés a gyakorlatban. (Folytatás). KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. —Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelvi kir. Ítélőtábláktól. K1RDE1ÉSEK. X ElBUiilési eagy záros határidő? (Optbu. 931 §.) Irta: Dr. Hatiegán Emil, kir. járásbiró. A szavatosság egyik esete annak, amikor az eladó a dolog szolgáltatása dacára, ínég nem mentesül. Kivétel tehát azon általános szabály alól, hogy a periculumnak a vevőre átszállása után, minden ami dolgot éri, annak hátrányát a vevő viseli. Az eladónak szavatossági kötelezettsége folytán a consummatum, vagyis a már lerótt kötelezettség a leróvásbeli fogyaték (jog-, keilékhiány) okából visszafordul nem consummatumma s az obligáció életfolyása újra kezdődik. Tehát a kötelem ugyszólva a maga egészében visszafordul. Evictió esetén ez abban leli indokát hogy az eladó a vevőt a dolognak nemcsak tényleges, hanem teljes jogi hatalmába is kell helyezze ; dologhiány esetén pedig az eladó azon sajátos kötelességében, hogy a dolog az átadás időpontjában a világosan kikötött vagy rendszerint feltelt tulajdonságokkal kell bírnia. Evictió esetében tehát a szavatosság ugy tekinthető, mint az eladó szerződésileg vállalt teljesítési kötelezettségének egy része, mert a mig a dolog oly hiányokban szenved, amelyek a vevő jogkörére kárositólag hathatnak s amennyiben ez a kár érte is, addig az eladó teljesítési kötelezettségének még eieget nem tett; a dologhiány okáb' 1 származott szavatosság azonban már az eladónak oly külön kötelesséf/e, amely a teljesítési kötelezettség mellett áll fenn és bizonyos mértékben attól független. Keletkezzék azonban bármely esete a szavatosságnaK, az kétségtelen, hogy nehéz terhet ró az eladóra és a szerződő feleknek eddig rendezett — vagy legalább is annak látszó — jogviszonyára választovizszerüleg hat és megteremti a rendezésre váró jogi helyzeteknek egész seriesét. A zavarra okot adható jogi helyzetekkel kibékülni nem tudó római ius strictum nem ismerte az eladónak mai értelemben vett szavatosságát. A ius sirictum nézpontja szerint: a vétel tárgyának veszélye (periculurn) az adásvétel létrejöttétől fogva a vevőre száll. Ha a dolog ezentúl — még az átadás előtt, az eladó hibáján kívül — tönkremegy vagy elsilányul — vevő mégis az egész vételárat köteles megfizetni, noha az első esetben semmit sem kap, a második esetben pedig csak az elsilányult dolgot. Ezen az állapoton segített az aedilisi — ius aequmra helyezkedő — edictum, amelynek — Papinianus szerint — az volt úgyis a feladata, hogy supplere, corrigere, adiuvare ius civile. Kimondta ez azt, hogy „qui mancipia vendunt, ce tiores faciant emptores, quid morbi vitii cuique sit." Ha az eladó ezt elmulasztja, akár azért is, mert maga sem tud a hiányokról, azért felel. Az aedilisi cdictumnak a rabszolgák és marhák vételéről szóló határozatait később — Labeo idejében — már kiterjesztették mindennemű dolognak minden adásvételére. A praktikus római jogász azonban, ha felismerte a méltányosságot a szavaiossági igénynek a vevő részére biztosításában, felismerte annak a veszélyét is, ami forgalomra nagy mértekben bénitólag hatna, hogy t. i. a szavatossági igény érvényesithetése hosszú ideig lehető még, kimondatott tehát — corrertivumként, — hogy a szavatossági igény csak a megszabott tempus utilis idején belül érvényesíthető. Tehát actio redhibitoria esetén a sex ménses utües-én belül, actio quanti minoris esetén egy annus utilis-e belül. A mai modern jog átvette a római jogtól a szavatosság intézményét, eorrectfvumával együtt. így az optkv is. A 922. § a kimondja, hogy az eladó szavatol a jogért és C dolog hiányaiért: 933 §-a pedig arról rendelkezik, hogy aki szavatosságot akar követelni, tartozik jogát, ha az ingatlanokat érdekel, három én ixlatt; ha pedig ingókat illet, hat hónap alatt érvényesíteni, különben a joc/ tlen> észe't. E pár sor elé kitűzött cimet tartva szem előtt, a fent elörebocsátottak után — bár a szavatosság jogintézményét, az optkv. szempontjából, egészében tárgyalni felette szép és háládatos kéidés volna — a következőkben csak az a kérdés lesz érintve, hogy a szavatossági jog gyakorlására megszabott 6 havi és 3 évi határidő elévülési vagy zárós határidő-e és végül, hogy a határidő mely id pontban veszi kezdetét? Mindjárt elörebocsáthatni, hogy az optkv. — nevezetesen ar.nak irányadó y33. §. — egyik kérdésre sem tartalmaz feleletet. A 923. §. felelet-adása pedig csak látszólagos, mert azon szavai: „ha az ellenkező tűnik ki" — nem terminus a quo-t tartalmaznak, hanem tartalmazzák a szavatossági igény érvényesithetésének előfeltételét. Első sorban tehát az a kérdés, hogy a határidő kezdőpontja mikortól számítandó? Vájjon a szerződéskötés vagy a dolog átadásának időpontjától? A kérdés ugy az irodalomban, mint a gyakorlatban tárgyaltatott és különbözőképen oldatott meg. A bécsi legfelsőbb törvényszék némely esetekben a kezdőidőpontoc a szí rz idés perfectiojának napjától, más esetekben az átadás napjától, végül némely döntéseiben vevőnek a harmadik ellen indítóit keresetét elutasító Ítélet jogerőre emelkedésétől számítja. A mi optkvi joggyakorlatunk is ehez hasonlóan, ingadozó, így pl. a marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla 1910. G. 162. számú határozatában (E. J. Ködön]/ Jogesetek tára 1910. évi CXLI. eset) azt mondja: „Azt, hogy felperes kereseti joga elenyészett, a kir. Ítélőtáblának azért kellett megállapítania, mert a felebbezési bíróság Ítéletében megállapított, nem vitás tényállás szerint, a peres felek között létesült adasvevés megkötésének idejétől 1905. év december hó 15. napjától az alperesek ellen érvényesített kereset beadásáig, 1908. november 18-ik napjáig az optkv. 933. íjában meghatározott 6 hónapi.... határidőt jóval meghaladó idő telt el." A határidőt tehát a szerződés megkötése időpontjától számítja. Az irodalomban is különféle nézetek uralkodnak a számítás kezdőpontját illetően.