Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 20. szám - Bünsegély és társtettesség. Folytatás

200. oldal. Erdélyrészi Jogi Közlö.iy 20. szám. csön szerzésével, vagy még ennél is kedvezőbb viszonyok közt téríti meg a kikötött idő előtt tartozását, az eddigi hitelezővel szemben alig, vagy nagyon ritka esetben lesz gazdaságilag gyöngébbnek tekinthető. .Másfelöl az eddigi hitelező részéről előre nem láthatott időben, számításon kívül, kapván vissza azt a tőkét, a melyet gyümölcsöztetés végett az adós szavában bízva további időre is elhelyezettnek vélt, vagy legalább is gyöngébben állhat tőkéjének hasznosítása tekintetében. A stornódij ez ellen szolgál védelmi eszközül. Védelmi eszköz tehát, létesítve a hitelező érdekében, hogyha a kölcsön adott tökét a kikötött idő előtt, esetleg változott gazdasági konjunktúrák és változott pénz- és hitelviszonyok között visszakapja és annak elhelyezésérő! — esetleg rosszabb körülmények között — gondoskodni nem tud, valamelyes kártalanítást kapjon. A stornódijat a hitelező ezen érdekcsorbulásának az adós részéről való felismerése és honorálása hozta Mre, ezzel tehát a bíróságnak számolni kell, hacsak a hitel és gazdasági életnek kerékkötője nem akar lenni. A stornódijat Baumgarten Nándor -ejy pausál kártérítést nyújtó kötbérnek tekinti, mely a közbizonyitást feleslegessé teszi, de az azonfelüli kártérítést is kizárja. Szerinte tehát mint ilyen, a visszafizetés abbanhagyására kikötött kötbérnek minősül. A fentiekben felsoroltuk annak a felfogásnak az érveit is, amely felfogás szerint a kártalanítási (stomó-)d'j nem az a szolgáltatás vagy haszon, melyet az 1877 : VIII. t.-c. 2. §-a alapján szintén kamatnak lehetne tekinteni, az tehát, amennyiben kiköttetett, a kölcsönvevő által fizetendő. Hogy melyik felfogás a helyes, illetve, hogy melyik felfogást kell, hogy a bíróságok kövessék, majd eldönti a kir. Curia közpolgári jogegységi tanácsa. Egygyel azonban számolnia kell a Curiának, hogy t. i. a stornódij a legszolidabb pénzintézeteknél é^ a meg nem szorult adósoknál is, intézményszerüleg és gazdasági szükségletként honosult meg és továbbá, hogy az ma már nem ideális bíró, aki magát az élettől törvénykönyvekkel elbástyázza és hogy a biró tevékenysége nem abban kell kimerüljön, hogy a törvényben lefektetett igazságokat mintegy mechanice kikeresse, mint egy jól berendezett boltnak árucikkeit és a logika és syllogismus segélyével rámérje a jogeset vile Corpusára. Az igazságnak elevenen kell élnie az élő bíróban, mert a jognak legfőbb törvénye az igazság. —n. —I. Biinsegély és társtettesség. Irta: Dr. Irk Albert. (Folytatás.) Liszt míg tankönyvének korábbi kiadásaiban a biinsegély és társtettesség közötti megkülönböztetés szükségét nem látta fennforogva, addig ma ezek között éles határvonalat huz. Tankönyveinek utolsó kiadásában1" a társtettesnek következő fogalmi meghatározását adja: „Tiiter ist ferner derjenige, der ím bewuszten Zusammenwirken mit anderen die Ausführungshandlung begonnen oder beendet hat.'' A társtettesség a véghezviteli cselekményben való részvételt tételezi fel, miért tehát a segéd és tettes közötti különbség objektíve van megállapítva, így a gyilkosságnál társtettes az, ki halálos sérülést okozott; a lopásnál az, ki a dolgot eltulajdonitási szándékkal vette el stb. Az u. n. összetett büntetendő cselekményeknél tettes az is, ki a büntetendő cselekményt képező véghezviteli cselekmények közül csak egyet követett el. Tehát (tudatos együttműködést feltételezve) A és B társtettesek, ha A, C-vel szemben erőszakoskodik vagy D-t életét és testi épségét közvetlenül veszélyeztetően fenyegeti és B, C-n erőszakos nemi közösülést követ el vagy D-től tárcáját elveszi: mert erőszak és fenyegetés az erőszakos nemi közösülés és rablás tényálladéki elemei. A bünsegély Liszt szerint: egymásnak az általa elkövetett szándékos •bűntett- vagy vétségnél való szándékos támogatása. Egy cselekmény támogatása akkor forog fenn, ha az eredmény valamelyik feltétele tényleg megvalósult.. De ez a lényeges: a segéd tevékenysége soha sem lehet a véghezviteli cselekménynek valamelyes része, hanem inkább a tetteshez viszonyítva inkább csak előkészítő jellegű lehet. Az objektív elméletek sorában nem hagyható említés nélkül a Löning és Wuttig20 neveihez fűződő felfogás, melyet " Liszt: Lehrbuch XVIII. kiad. 1911. * Wuttig: Die fahrlassige Teilnahme. 1902. ujabban Goetz21 kísérelt meg tovább fejleszteni. E szerint két olyan személy testi tevékenysége, kiknek mindenike az eredményt okozta, különböző viszonyban állhat egymással. T. i. vagy mindegyik tevékenység az eredmény önálló causalis lánc reprezentánsa, vagy pedig az egyik tevékenysége a másik testi tevékenységének oka, mikor ez utóbbi okozza közvetlenül az eredményt. Az első esetet Lönning és Wuttig: „Collateralwirksamkeiten"-nek, az utóbbit pedig: „Deszendenz\virksamkeiten"-nek nevezik. Erre vezetik vissz i azután a biinsegély és társtettesség megkülönböztetését. Vagyis társtettes csak az lehet, ki olyan causalis lánc megnyitója, melyben más személy közbeeső láncszemet nem alkot, vagyis hol a tevékenység és eredmény közötti okozati kapocs közvetlen; mig azok a részesek, kiknek tevékenysége csak egy más személy tevékenységének közvetítésével áll az előidézett eredménnyel causalis összefüggésben: csak felbujtó, vagy bűnsegéd lehetnek. \ Löning—Wuttig elméletnek legfőbb gyengesége, mint Hergt-2 is rámutatott, az, hogy teóriájuk szerint lehetetlen lenne megállapítani társtettességet pl. ott, hol a társtettes tevékenysége egy beszámítás alá nem eső idegen harmadik működése által reálizálódik, vagyis ha successiv társtettesség lorog fenn. 2. Szubjektirizmus. Mig az objektív elmélet a biinsegély és társtettesség elvi megkülönböztetésénei, amint láttuk a büntetendő cselekmény tárgyi oldalát méltatta kizárólag figyelemben, illetőleg az ujabb irány az alanyi oldalnak pusztán kisegítő szerepet engedett, addig a szubjektivista írók az alanyi okozatosság pilléreire építették fel rendszerüket. Természetesen itt is. mint az objektív iránynál a felfogások irok szerint nagyon is differenciálódnak, ugy hogy a csoportosítás igen nehéz. Durva megkülönböztetést téve azonban, azt mondhatjuk, hogy az írók két csoportba oszthatók. Az egyik része: az érdek önállóságát hangsúlyozza, vagyis az „anyagi" szándékot emeli ki. mig a másik: az akarat önállóságából indul ki. vagyis abból, hogy a büntetendő cselekmény elkövetője saját célját akarta-e azzal elérni, vagy másét előmozdítani. Egyszóval ez iránynál az ..alaki'* szándékon van a hangsúly. Az első csoportba tartozó irók közül első sorban is Hcnkc'1-' neve említendő meg. Ü különbséget tesz .tökéletes" és „nem tökéletes" részes között. A tökéletes részesek közé azok tartoznak, kiknek a cselekvésben közvetlen, önálló érdekük van, mig a nem tökéletes részesnél ez a közvetlen saját érdek hiányzik. így a segéd, ha mindjárt a föcselekményt követi is el, nem lesz társtettes, ha a büntetendő cselekmény elkövetésében nincs közvetlen célja, mig valaki lehet megelőző nyilatkozata folytán, melyben közvetlen saját célját elárulta, társtettes, anélkül, hogy a véghezviteli cselekményben rcsztvett volna. Ugyanezen az ösvényben halad, bár több eltéréssel, Köstlin2* is. A bünszerzö Köstlin szerint önmagának célja, a bűnsegéd ellenben csak eszköze egy idegen célnak. így a fősegéd is segéd marad, sőt magának a főcselekménynek elkövetése a részest, ki magát pusztán idegen cél eszközének tekinti, nem teszi társtettessé. Később2"' Köstlin a tettest a segédtől aszerint különbözteti meg, amint valaki a cselekményt, mint magáét, vagy mint másét akarja megvalósítani. így tehát az alaki szándékot veszi fel megkülönböztető kritériumul Ezzel szembe jogosan tartható az, hogy gyakran a társtettesek közül is egyesek csak reábeszélés következtében vesznek részt a cselekményben, s a terv a büntetendő cselekmény elkövetésére rendesen egytől származik Ugyancsak ezen az uton halad Gcib is. Szerinte tettesek azok, kik a büntetendő cselekményt saját nevükben és érdekükben igyekeznek elkövetni, segédek pedig azok. ..welche'die Heivorbringung lediglich als fremde Angelegenheit betreiben", vagyis azok, akik a büntetendő cselekmény által pusztán másnak (a bünszerzönek) szándékát és érdekét akarják előmozdítani." Geib Henkevel és Köstlinnel szemben azon az állásponton van. hogy a segéd a föcselekményt nem követheti el, mert ez a bünsegédi dolust zárná ki. A szubjektivizmusnak a büntetendő cselekmény motívumát hangsúlyozó iránya, bármennyire is értékes elemet használt fel, a kérdés kielégítő megoldásához nem sokban járult hozzá. Mert bár a motívum értékesítésének kiváló helyet kell elfoglalnia ugy a büntetési rendszerben, mint a büntetés kiszabási részben s nem különben az egyes tényólladékok kellékeinek, illetve a speciális büntetési tételek megállapításánál, vagyis a különös 21 Goetz: Grenzziehung zwischen Mittáterschaft und Beihülfe. 1910. 2! Hergt: Die Lenre von der Teilnahme am Verbrechen. 1909. 23 Henke: Handbucli des Kriminalrechts. 1823. 24 Köstlin: Neue Revision der Grundsátze des Kriminalrechts. 1845. 25 Köstlin: System des Strafrechts. 1855.