Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 19. szám - Az ügyvédhelyettesekről

VI. évfolyam. 19. szám. Kolozsvár, 1913. május 11. 5ZI30GI KÖZLÖNY R KOLOZSVÁRI ÉS MRROSVRSRRHELYI KIR. ÍTÉLŐTRBLRK HRTRROZRTTRRRVRL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÉS AZ ORSZ. ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Balázs, ügyvéd, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. tőrv.-széki bíró. Szerkesztő és kiadó: Dr. Papp József, ügyvéd, ü. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Horváth Desső, birok, Ítélőtáblai tanácsjeggzők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-utcza 42. szám. Megjelen minden vasárnapon. Előfizetési dij: Egész évre 10 kor. Félévre.... 8 kor. Negyedévre.... 4 kor. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez, Előfizetések s hirdetések u kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK : Az ügyvédlielyettesekről. — Bünsegély és társtettesség. Irta: dr. Irk Albert. (Folytatás). — Az Országos Ügyvédszövetség kolozsvári osztályának 1912. évi jelentéséből. — Elbirtoklás és tehermentesítés. Iita : dr. Leitner Mihály dévai ügyvéd. KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. Ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. X Az ügyuédhBlyettesBlírűl. (Sz.) Az 1912: VII. t.-e. 2. §-ának második bekezdésében foglalt az a rendelkedes, hogy az 1874: XXXIV. t.-c. 2. és 3. j §-a annyiban módosul, hogy az ügyvédek lajstromába való felvételben megkívánt egyéb kellékeken felül az ügyvédi vizsga letétele után eltöltött két evi joggyakorlat kimutatása is szükséges, az 1912: VII. t.-c. 1. §-anak második bekezuésére tekintettel folyó évi október 3l-én hatályba lép. Ezen időtől kezdve tehát az 1874: XXXIV. t.-c. 2. és 3. §-aiban foglalt kellékek igazolása egymagában nem elegendő arra, hogy valaki ügyvédi gyakorlatot folytasson, hanem szükséges az is, hogy az ügyvédi vizsga letétele után még két esztendeig az-id. t.-c. 1. § ában irt hatóságoknál tényleges gyakorlatot folytasson. Ezen rendelkezés hatályba lépési idejének közelsége az ügyvédjelölteket igen jelentős mozgalomra serkentette. Országos egyesületük kezdeményezésére előbb Budapesten, majd a nagyobb vidéki városokban gyűléseket tartottak abból a célból, hogy ennek a határidőnek törvényhozásilag való kitolását elérhessék. Küldöttségüket már az igazságügyminiszter is kihallgatáson fogadta s valljuk meg őszintén, az a válasz, amit az igazságügyminisztertől kaptak reményt nem ébreszthet bennük az iránt, hogy a kitűzött céljuk elérhető lesz. Pedig a mozgalmuk rokonszenves és támogatásra méltó. A törvényhozás ugyanis e kétségkívül igen sok pályájának kezdetén levő egyént súlyosan érintő rendelkezésének megalkotásánál szociális szempontokból indult ki. Az ügyvédek anyagi helyzetének javítása volt a kiindulási alap. A kir. törvény alapjául szolgáló miniszteri javaslat indokolja, élesen mutat arra megdöbbentő körülményre, hogy az ügyvédek száma az országban 10 év alatt mily mértékben emelkedett s mily emelkedés várható az ügyvédjelöltek szaporodása folytán a közel jövőben. 1899-ben, mondja az indoklás, csak 4744 ügyvéd és 1929 ügyvédjelölt, tíz évvel későbben 1909-ben pedig már 6454 ügyvéd és 4912 ügyvédjelölt volt Magyarországon. Ezek az adatok kétségtelenné teszik, hogy az ország gazdasági fejlődésével nem áll arányban az ügyvédek szaporodása s kívánatosnak tüntetnek fel minden reformot, melynek segítségével az ügyvédi pálya túlzsúfoltságán javítani lehet. Épen ezért a magunk részéről a törvénynek azt rendelkezését, mely a gyakorlati idő meghosszabbítását mondja ki csak helyeselhetjük. Helyeseljük azt is, hogy ez az idő az ügyvédi vizsga letétele után töltendő el. Ez utóbbit azért mert „az ember csak a vizsga ntán ura annak, amit tanult; ekkor válik vérré a fiatal emberben a tudás, ekkor fejlődhetik csak ki benne a kri tikai belátás". Vizsga előtt ugyanis a jelöltek vagy agyakorlatot hanyagolják el az alatt ürügy alatt, hogy tanulni kell, vagy pedig a tanulást, mert gyakorlatot folytatnak. Vagy a vizsgára készülés nem enged a jelöltnek elég nyugodt időt a gyakorlati élet megfigyelésére és a gyakorlati jártasság kellő elsajátítására, vagy pedig a gyakorlati életben való elfoglaltság, a gyakorlati élet ezer féle szövevényeiben való járás vonja el minden idejét a vizsgára való alapos komoly tanulástól. Nem is azért rokonszenvezünk az ügyvédjelöltek mozgalmával, mert az 1912 : VII, t.-c-nek 2. §-át lényegében helytelennek tartjuk, hanem azért, mert a hatályba lépés idejét véljük sérelmesünk és megváltoztatandónak. Ugy gondoljuk, hogy a törvényhozásnak nem csak az a feladata, hogy a társadalmi bajokat, a szociális nyomoruságokat javítja és gyógyítja, hanem az is, hogy az orvosszerek alkalmazásának idejét is kellő gonddal és körültekintéssel kiválassza. Nem elegendő tehái, hogy valamely helyesnek látszó relorm mielőbbi életbeléptetése legyen a főcél, hanem szükséges az is, hogy a hatályba lépés időpontja is megfelelő legyen. És a hivatkozott t.-c. ismertetett rendelkezése épen ez ellen a norma ellen vét a legjobban. Ez a lényegében helyes rendelkezés, ha csak időközben törvényhozási intézkedés nem történik, oly időben fog életbe lépni, mely nagyon szerencsétlenül lett kiválasztva. Ennek az állításunknak igazsága azonnal kitűnik, ha rámutatunk arra, hogy a ma érvényes jogunk az utógyakorlaton levő ügyvédek (az u. n. ügyvédhelyettesek) számára az ügyvédektől eltérő jogkört nem ir elő, hanem ilyet csak az új polgári perrendtartást (1912 : I. t.-c.) életbe léptető 1912 : LIV. t.-c. biztosit. Ez utóbbi 97. § a ugyanis kimondja, hogy a társas bíróság (a kir. Kúria, kir. ítélőtábla, a kir. törvényszék, a kir. közigazgatási bíróság) előtti tárgyaláson ügyvédjelölt nem, hanem csak ügyvéd, vagy ügyvédhelyettes lehet az ügyvéd helyettese. Gondolatunk szerint éppen erre való tekintettel a hivatkozott rendelkezés hatályba lépésének időpontja az uj polgári perrendtartás életbeléptetésének idejéig kitolandó lenne. Főindoka ennek a kitolásnak, hogy az ügyvédhelyetteseknek az uj polgári perrendtartás életbeléptéig nehezen fog módjukban állani ügyvédi irodát találni. Az ügyvédek ugyanis ügyvédhelyetteseket alig fognak alkalmazni, mert ugyanazt a munkát elvégeztetni s ugyanazokat a tárgyalásokat elláttatni az ügyvédi vizsgát még le nem tett jelöltekkel is képesek lesznek s igy az ezeknél kétségtelenül drágább és nekik rövid időn belül esetleg erős versenyt okozó munkaerőket: az ügyvédhelyetteseket nélkülözhetik. Ennek okszerű folyománya pedig az lesz, hogy a legmagasabb jogi képesítést: az ügyvédi oklevelet megszerzettek a helyettesítési időben, az uj polgári perrendtartás életbeléptéig, csakhogy talán kenyér nélkül ne maradjanak, még a hasonló kvalifikációval nem biró jelölteknél is kisebb fizetésért fognak állást vállalni. Ezt pedig okvetlenül el kell kerülni, mert ezzel csak a szellemi proletariátus száma növeltetik mesterségesen. S hogy ez mit jelent, arról talán szükségtelen beszélni. A magunk részéről tehát óhajtandónak tartjuk, hogy az 1912 : VII. t.-c. 2. §-ának fejtegetett rendelkezésének hatályba lépési ideje az 1912: I. t.-c. időpontjáig törvényhozásilag minél előbb elhalasztassék.