Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 18. szám - A birói szervezet jogköréből. A magyar kir. Curia történeti kifejlődése. Negyedik korszak: 1869-1881

72. oldal. Jogosotok Tára 18. szám Nem dönti meg felperesnek kártérítési igényének jogosságát az az alperesi érvelés, hogy az optkv. 919. §-a értelmében a szerződés teljesítésének elmulasztása esetében felperesnek csak a szerződés teljesítését és csak a késedelemből eredő kártérítést volt joga követelnie és nem volt joga a szerződésnek megszüntetését, illetve más haszonbérlőnek behelyezésével a szerződéstől elállást igénybe vennie. Mert itt községi korcsma haszonbérbeadásáról lévén szó, nem lehet közömbös a haszonbérbeadó községre nézve, hogy a korcsmáriás folytatásában szünet beáll-e vagy sem ? s érdeke, hogy azt a haszonbérlő valósággal s állandóan folytassa. A tényleges folytatáshoz ugyanis egyebekközt a községnek az az érdeke is fűződött, hogy különben 3, esetleg 1 hónapi szünetelés után a korcsmajognak megvonása következett volna be (1899 XXV. t.-c. 15. § f) pontja). A haszonbérletnek tényleges folytatása pedig a vonakodó bérlőtől birói uton kikényszerithető nem lévén, — ily üres, kilátástalan perre felperest a biró nem utasíthatja. Felperes község azzal sem veszítette el kártérítési igényét, hogy a korcsmát háziing nem vette saját kezelésébe. Mert még ha ily célra alkalmas ember kínálkozott volna is, a község a végett, hogy alperessel szemben kárigénye fenmaradjon, nem volt köteles a szerződésszegő fél érdekében' házi kezelésre áttérni, ha azt a saját érdekeben levőnek nem tekintette. így az sem hozható fel a felperes keresete ellen, hogy a korcsmát másnak haszonbérbe adván, ezzel a korcsmarói ismét sajátjaként rendelkezett s ezzel alperesnek szerződéstől visszalépésébe hallgatólag beleegyezett. E beleegyezés következtetésére ugyanis alapos ok nincs; s különben az ujabb bérbeadást voltaképen alperes érdekében levőnek is kell tekinteni, amennyiben a község a nagyobb kárt, mely a korcsmának üresen hagyásával, esetleg az üzem megszüntetésével előállott volna, ily módon megelőzte s alperest is, aki a haszonbérlettől visszalépett — nagyobb károsodástól megóvta. A felebbezési bíróságnak a keresetet elutasító Ítélete szerint fenntartható nem volt; alperesnek elmarasztalása pedig a főtárgyra nézve az esedékesség meghatározásánál a nem vitás bérleti szerződésnek tartalmán; a költségviselés kérdésében pedig az 1893: XVIII. t.-c. 204., 168. és 109. §§-ain alapszik. 1913. évi március hó 11-én. Az 1884. XVII. t.-c. 92. §-ához. Az 1884. évi XVI!. t.-c. 93. g-ának az a rendelkezése, me'jnélfosva az iparos segéd csak hat heti felmondási időre követelheti fizetését, — kifejezetten fsak arra az esetre szól, — amikor a felek között más megállapodás nincs. LXVII. Szám 1913. G. 71/2. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság iiélt : A királyi ítélőtábla, alperes felülvizsgálati kérelmének helyt nem ad. Indokok : Az eskü alatt kihallgatott peres felek közül, a bíróság az 1893. évi XVIII. t.-c. 96. §-a értelmében magát a bizonyításra kötelezettet — a fenforgó esetben a leiperest is esküre bocsátotta, — ha a 64. §. szerinti mérlegelés után a bizonyításra kötelezett fél vallomását találta valószínűtlennek. A felebbezési bíróság, — a per összes körülményeire kiterjedő, — a helyes következtetés szabályát sem sértő, — s nem is iratellenes az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. §-ának tehát mindenben megfelelő Ítéleti indoi-olásban előadta azokat az okokat, amelyeknél fogva az elsöbiróság előtt eskü alatt kihallgatott peres felek vallomásai közül a bizonyításra kötelezett felperesnek a vallomását találta valószínűtlennek. A felebbezési bíróság ezzel a 64. §-ba előirt indokolási kötelezettségének is eleget tett. A felebbezési bíróság tehát nem sértett jogszabályt, ellenkezően 1893. évi XVIII. t.-c. 64. és 96. §-aiban irt jogszabályt alkalmazott akkor, mikor az elsöbiróság előtt eskü alatt kihallgatott felperesnek, az elsöbiróság előtt esküvel megerősített vallomása alapján bizonyítottnak fogadta el felperesnek azt az állítását, hogy a peres felek között 1911. évben december hó elején az a megállapodás létesült, miszerint alperes a felperest 1912. év tavaszán legutóbb élvezett havi 140 koronát tevő téglamesteri fizetéssel újból alkalmazni fogja. Ez a felebbezési bíróság által megállapított tényállás az 1893. évi XVIII. t.-c. 197. § a értelmében itt is irányadónak veendő. Mert a most idézett törvényszakasz szerint, a íelebbezési bíróság által megállapított tényállás csak jogszabálysértés miatt támadható meg sikeresen, s mert a tényállás a fentiek szerint jogszabálysértés nélkül van megállapítva. Az a kérdés, hogy a felebbezési bíróság jogszabálysértés nélkül mit vagy mit nem fogadott el bizonyítottnak, az 1913. évi XVIII. t.-c. 185. és 197. §-ai értelmében a felülvizsgálat körén kivül esik, következéskép alperesnek a felebbezési bíróság szabadmérlegelési jogkörét érintő felülvizsgálati panaszai itt figyelembe nem vehetők. Az alperes nem is állította, hogy az itt is irányadónak veendő tényállás szerint közte és felperes között 1911. évi december hó elején kötött munkabéri szerződéstől a felek elállottak volna. Sőt a tényállás a részben nem is vitás, hogy felperes 1912. év tavaszán alperesnél munkába akart állani, — e végett alperesnél jelentkezett is, de alperes a felperest munkába nem fogadta. így semmi perdöntő jelentősége nincs annak az alperes által bizonyítani kívánt alperesi állitásnak, hogy felperes 1911. év végén és 1912. év elején munkát keresett, tavaszi időre állás után érdeklődött. Ezekre a nem perdöntő jelentőségű állításokra nézve ajánlott bizonyítást tehát a felebbezési bíróság szabály megsértése nélkül elmellőzhette, mert a bíróság nem perdöntő tényre bizonyítást elrendelni nem köteles. Alperesnek az erre vonatkozóan általa ajánlott bizonyítás elmellőzése miatt emelt panasza különben még azért is alaptalan, mert a felebbezési bíróság Ítéleti indokolásából megállapíthatóan, — az elmellőzött tanuk vallomása — ha azok az alperes által bizonyítani kivánt tényt bizonyították volna is, — nem eredményezhetett volna, a megállapított tényállástól eltérő ténymegállapítást s a felebbezési bíróság az alperes által ajánlott bizonyítást az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. íj-a értelmében, szabad mérlegelési jogánál fogva ilyen indokból is elmellözhette. Az e részben meg nem támadott, az 1895. évi XVIII. t.-c. 197. §-a értelmében tehát e részben is irányadónak veendő tényállás szerit felperes 1912. év tavaszán, azután hogy alperes a munkára és szerződés teljesítése végett jelentkező felperest elutasította, másutt téglamesteri állást már nem kapott sőt nem is kaphatott. Alperes tehát, aki a tényállásból megállapíthatóan a felperessel kötött munkabéri szerződést nem teljesítette. Az optkv. 919. §-a értelmében a szerződés teljesitésekép felperesnek az egész kereseti összeget megfizetni köteles. A fenforgó esetben nem áll uijában annak, hogy felperes a szerződés teljesítését követelhesse, az a körülmény, hogy a munkabéri szerződést felperes maga sem teljesítette. Mert a tényállás szerint felperes a teljesítésre kész volt és abba felperest maga az alperes akadályozta meg. Az 1884. évi XVII. t.-c. 92. §-a sem zárja el felperest az egész kereseti összeg követelhetésétől. Mert a tényállás szerint felperesnek az alperessel kötött munkabéri szerződése az egész 1912. évi áprilistól októberig terjedő téglavetési idényre szólott, az idézett törvényszakasznak az a rendelkezése pedig, melynélfogva az iparos segéd csak hat heti felmondási időre követelheti fizetését, — kifejezetten csak arra az esetre szól, — amikor a felek között más megálapodás nincs, a fenforgó esetben, tehát amikor tényálláskt-nt a fentiek szerint itt is irányadólag az van megállapítva, hogy a felek a munkabéri szerződést az egész 1912. évi téglavetési idényre kötötték, alaptalanul vitatja alperes az 1884. évi XVII. t.-c. 92. §-ára való hivatkozással azt, hogy felperes legfeljebb csak hat hétre járó fizetését követelhetné. A felebbezési bíróságnak az alperest a kereset szerint elmarasztaló ítélete ezeknélfogva anyagjogi szabályt sem sért. A sikertelen felülvizsgálati kérelem folytán felmerült költségre vonatkozó rendelkezés alapját az 1893. XVIII. évi t.-c. 204. §-ában találja. 1913. március 4. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BEÁK FEREXCZ-TJ. 43. SZÍÍI. TELEFOS SZÁM: 333.