Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 18. szám - A birói szervezet jogköréből. A magyar kir. Curia történeti kifejlődése. Negyedik korszak: 1869-1881

18. szám. Erdélyrészi Jogi Közlöny 185. oldal. §-a alapján indított perben a dologi jogaiban sértett félnek sohasem kell igazolni a végrehajtató rosszhiszeműségét s hogy a végrehajtatót jóhiszeműsége sem menti meg attól, hogy a kereset egyéb tekintetben való alapossága esetén az ingatlan a végrehajtás alól mentesüljön. Elsősorban azt a kérdést teszem vizsgálat tárgyává, hogy a mai gyakorlat milyen körben követeli meg a végrehajtató rosszhiszeműségének a fennforgását, mert az kétségtelen, hogy a törvény ilyen követelményt fel nem állit s az indokolás sem veti fel ezt a szempontot. Minthogy pedig az indokolás csupán a névcserét s a hamis okirat alapján való tulajdonszerzést emliti meg a kereset megindításának alapjaiként1 s a törvény sem terjeszkedik ki a telekkönyvön kihűli dologi jogosult által indítható ilyszerü keresetekre, azt kell teltételezni, hogy a törvényhozónak nem is volt szándékában a tkvi jogosult keresetének a sikerét a végrehajtató rosszhiszeműségétől tenni függővé. Azt kell tehát kutatni, hogy a gyakorlat megkivánja-e az utóbbi esetben a rosszhiszeműség kritériumának a fennforgását ? A közkézen forgó döntvénytárak egyikében sem találtam nyomát a felsőbíróságok olyan felfogásának, amely arra mutatna, hogy a telekkönyi jogosult is köteles volna kimutatni a végrehajtató rosszhiszeműségét. Abban rejlik tehát a eikkiió tévedése, hogy a telekkönyvi és tkvön kivüli jogosult által támasztható keresetek közt különbséget nem teve, vonultatja fel érveit a rosszhiszemüségi álláspont ellen s igy nyitott kaput dönget akkor, amidőn azt vitatja, hogy a tkvi jogosult által indított perben a jóhiszeműség kérdése közömbös. Felfogásom helyessége mellett szól dr. Posoni Gábornak a „Jog* 1906. és 1907. évfolyamában közzétett s az e kérdésre vonatkozó gyér irodalom termékei közül messzire kimagasló s e jogintézmény egész komplexumát felölelő cikksorozata, amelyben ki van fejtve ugyan,2 hogy szükséges-e a rosszhiszeműség bizonyítása telekkönyvön kivüli jogosult folytonossága esetén, de már a tkvi tulajdonos sérelmére vonatkozó fejtegetésekben egy szó sincs a végrehajtató rosszhiszeműségéről s a szerző nézete szerint az utóbbi esetben csudán azt kell bizonyítania a felpesnek, hogy a végrehajtási zálogjog bekebelezését rendelő végzést neki nem kézbesítették. Ezek után csupán a telekkönyvön kivüli jogosult által indított perekre nézve kell vizsgálnunk a rosszhiszeműség kérdését. Előrebocsátom, hogy magam is azon az állásponton vagyok, hogy az 1881. LX. t.-c. 168. §. szerinti per igényper, s annak sorsára teljesen közömbös az a körülmény, hogy a végrehajtató jó- vagy rosszhiszeműen szerezte a zálogjogot. Az idevágó régebbi irodalomban tudtommal nincs híve ennek az álláspontnak, s Posoni is csak egyes esetekre nézve mutatja ki a rosszhiszeműség vizsgálatának szükségtelenségét, egyébként azonban a telekkönyvi rendszer alapelveire való hivatkozással az 55. számú döntvény helyességét vitatja. És itt a hiba nézetem szerint. Mert a végrehajtási zálogjog megszerzésének kérdésében egészen máskép áll a dolog, mint akkor, amikor szerződés: alapon szerzett zálogjogról van szó. A telekkönyvi jognak mindazok a kardinális tételei, amelyek a telekkönyvbe vetett bizalom oltalmát célozzák, felfogásom szerint csupán az önkénlesen átengedett telekkönyvi jogokra vonatkoznak, de nem a tkv előző hozzájárulása, közreműködése nélkül, sőt akarata ellenére, kényszer utján, megszerzett birói zálogjogra. Mert igaz ugyan, hogy a „telekkönyvi bejegyzéseket ugy kell felfogni, hogy annak tárgya jogjel, vagyis tulajdonjog symboluma,'3 de az is igaz, hogy „a tkvi bejegyzés a jogváltozás teljes joghatályának csupán egyik kelléke"4 s „ha a bejegyzésnek nincs materiális alapja, a teljes joghatály egyik kellékének hiánya folytán a bejegyzés megtámadható, még pedig azon az alapon, hogy akinek a bejegyzés sérelmére szolgál, dologi igénnyel bir a telekkönyv kiigazítására,"5 de már csak fentartással fogadható el Posoni Gábornak az a tétele, hogy ez a dologi igény a jóhiszemű harmadik jogszerző ellen nem érvényesíthető, aki a tkvi bejegyzés — jogjel — teljes joghatályába vetett bizalomban, tehát abban a hiszemben szerez jogot, hogy a telekkönyv tartalma való anyagjogilag is ahppal bir6 — még pedig azzal a fentartással, hogy ez a szabály csak az ügyleti alapon szerzett tkvi jogok védelmére szolgál, de nem oltalmazza a végrehajtatót, akinek csupán arra lehet igénye, hogy a végrehajtást szenvedőt valóban illető — akár ingó, akár ingatlan — 1 Imling: Végrehajtási törvény magyarázata a 168. §. kapcán. 2 „Jog" 1907. év. 3. lap 1 Zsögöd: Fejezetek I. k. 219. L - Tervezet indokolása II. kötet 107. I. 6 Ugyanott. 0 „Jog" 1906. évf. 131. lap. vagyonból szerezzen kielégítést követelésére nézve, akkor is, ha nem tudja a materiális jogalap hiányát. Hogy ez a felfogás helyes, mi sem mutatja inkább, mint az a körülmény, hogy az ujabb bírói gyakorlat is erre az álláspontra helyezkedett, igaz, hogy nem általánosságban, minden dologi jogia, hanem csupán a végrehajtási uton szerzett alzálogjogra nézve, amennyiben a Curia az „Uj döntvénytár" I. kötetének 504. lapián 1162. szám alatt közölt7 s elvi jelentőségűvé nyilvánított ítéletével megváltoztatta a másodbiróságnak azt az Ítéletét, mely azt az elvet mondta ki, hogy a rosszhiszeműség hiánya esetén a megszűnt, de a tkvből még nem törölt zálogjogra végrehajtási alzálog jogot nyert hitelező nem köteles tűrni a végrehajtási alzálodjog kitörlését s a törlést elrendelte, tekintet nélkül a végrehajtató jó- vagy rosszhiszeműségére. Ha azonban ebben a kérdésben ezt az elvet fogadta el helyesnek a Curia, alkalmaznia kellene azt az egész vonalon, mert megszűnt, tehát a végrehajtást szenvedőt nem illető zálogjogra végrehajtási alzálogjogot nyert hitelező a lényeget tekintve semmiben sem különbözik attól a hitelezőtől, aki a végrehajtást szenvedőt tulajdonjogilag szintén csak formailag, de valójában nem illető ingatlanból kíván kielégítést szerezni. Végül még csak arra kívánok rámutatni, hogy nem helytálló az elölhivatkozott cikknek az az érve, hogy már azért is helytelen a jóhiszeműség kérdésének vizsgálata, mert az 1881. LX. t.-c. 108. §, szerinti per helyett törlési per is indítható, a melynek eldöntésére a jóhiszeműség nincs befolyással, nem helytálló pedig azért, mert a telekkönyvön kivüli tulajdonos a telekkönyvi rendtartás 148. és 155. §. szerint törlési keresetet nem indíthat. X A birói szervezet jogköréből.* Irta: Dr. Tóth György kir. törvényszéki bíró. X^A magyar kir. Curia történeti kifejlődése. X, (Befejező közlemény.) Y Negyedik korszak: 1869—1881. A Curia szervezetében a kor igényeinek megfelelő szervezeti változást az 1868: LIV. t.-c. vitte keresztül. Az 1869 : IV. t.-cikk — a birói hatalom gyakorlásáról — annyiban járul hozzá a Curia eddigi szervezetének gyökeres megváltoztatásához, hogy kimondotta ama rég megvalósítani célzott elvett, hogy: az ig zságszolgáltatás a közigazgatástól elkülönittessék. A bíráskodás ugyan a felsőbb bíróságoknál, a melyek királyi bíróságok voltak, a közigazgatástól részben már el volt j választva, mert a kir. ítélőtábla elnöke, a táblabírák és a királyi személynök nem végeztek közigazgatási tevékenységet még 1848. előtt sem. Az 1869: IV. t.-c. 1. §-ban kimondott elvet csak az 1881: XXXI. t.-c. valósította meg.1 De a Curia szervezetét vizsgálva, az 1868: LIV. t.-c. 3. §-ában azt az elvet találjuk kifejezve, hogy a Curiában eddig egyesítve volt hétszemélyes tábla és királyi Ítélőtábla egymástól elkülönittetnek és pedig a királyi ítélőtáblák, mint tisztán másodfokú bíróságok. A 3. §. ugyanis igy rendeli: „A másodbiróságot a kir. Ítélőtábla gyakorolja: a) Pesten azon területre nézve, melyre a pesti kir. it. tábla hatásköre eddig is kiterjedt; b) Marosvásárhelyen azon területre nézve, melyre a marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla és a szebeni főtörvényszék hatásköre eddig kiterjedt, az ottani viszonyoknak megfelelő szervezettel." Ennél a rendelkezésnél fogva a királyi ítélőtábla a Curia kebeléből kivált és az 1848. évi törvények dacára rendi jellegét mindezideig megtartott Curia is átalakult a demokratikus alkotmányos állam független bírósagává. A 4. §. ezt igy szabályozza: „A legfőbb birói hatóságot mind a két kiiályi ítélőtábla egész területére nézve „magyar kir. Curia" név alatt a legfőbb törvényszék gyakorolja Pesten. Ezen bíróságok egyik osztálya a semmiségi esetekben, mint semmitöszék, másik osztálya pedig az érdemleges kérdésekre nézve, mint harmadfolyamodásu Ítélőszék határoz." E szétválasztás szerint a kir. ítélőtáblák és a m. kir. Curia i Közölve a Jogtudományi Közlöny mellékletét képező .Magánjogi Döntvénytár" II. sz. 168. 1. is. * Az előző közleménynél tévedésből jeleztetett a befejezés. 1 Az 1868: LIV. t.-c. 1—2. §-aiban megnevezett megyei, városi és kerületi elsöfolyamodásu bíróságok helyébe az"l871 : XXX. t.-c. által szervezett elsőfolyamodásu kir. bíróságok léptek.