Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 18. szám - Az 1881:LX. t.-c. 168. §-a és a végrehajtató jóhiszemüsége

184. oldal. Erdély-részi Jogi Közlöny 18. szám. másként segédkeztek, amennyiben ez utóbbiak részére enyhébb | büntetés szorgalmaztatik. Nem jutott el azonban a kánonjog sem a fejlődés ama fokára, hová nem tudott eljutni a római j jog: a részesség elvi alapon nyugvó szabályozásához. A germán jogban az objektív irány jut érvényre. Ennek alapján a büntetendő cselekményben résztvevők között első sorban is az anyagi tett súlya szerint külöböztet. Bünszerzö volt az, ki a cselekményt tényleg maga követte el „der mit Schneide und Schwert dén Erschlagenen schlug" vágy „mit dessen Blut seine WaJTen rötete". Azok a segédek, kik az áldozatot lefogták: „közeli'' (haldbani), kik pedig egyébként segédkeztek, vagy az elkövetés helyén azért tartózkodtak, hogy szük ség esetén segédkezzenek: „távolabbi" segédeknek neveztettek. Különös jelentőséghez jutnak a kíséretben (Gefolgschaft) elkövetett büntetendő cselekmények. Kiséret alatt bizonyos számú felfegyverzett férfi értendő, kik a tettest a büntetendő cselekmény színhelyére kisérték, hogy neki segédkezzenek. A büntetés akként állapíttatott meg. hogy a főbüntetés a tettest érte, mig j a kiséret tagjai egy része mint segéd enyhébben büntettetett, J másik része pedig egyáltalában nem esett büntetés alá. Később a kiséret alaki fogalmától eltekintenek és a segéd büntetését j az összes részesekre kiterjesztik. A későbbi középkorban is í megtalálható a bünszerzö (Handtháter, Selbschol, Ursacher) és a segéd (Folger, Helfer, Geselln) közötti különbség. Ami a bün- ! tetésre vonatkozik, azt „általános szabályban nem fejezhetjük ki",2 mert mig némely bűnténynél a bünsegélyt és a felbujtási épen olyan szigorúan büntették, mint a tettességet, addig mások- I náí enyhébben. A német jogfejlődésre nézve az olanc praktikusak voltak kétségkívül azok, kik a római, canoni s az olasz stalutarius jogból merített eszméikkel termékenyítő hatást gyakoroltak. A bünszerzö (reus principális) a többi részessel (participes eriminis = mandatores, consultores, auxiliatores) szemben nyer megkülönböztetést. A consultorral szemben áll az auxiliator, vagyis : „qui ministerium vei ambitorium ad deliqucndum praestitit". Ha az auxiliator segédkezett: „causam dans delicto", ugy a tettessel egyenlő büntetést szenvedett. A bünsegély és társtettesség fogalmi elkülönítése azonban az olasz praktikusoknál is hiányzik, mert ők is az egyes eseteket csak kazuisztikusan tárgyalták. A bünsegélyre vonatkozólag álláspontjuk az, hogy segéd mindaz, aki valamelyes idegen érdeket támogatott anélkül azonban, hogy a véghezvitelben maga részt vett volna. A Bambergensis bár a részességről már általánosságban („von straff der furderung, trostung, hilff, uisachen und furschilben der misstetier") 203. art. szól és igy megkülönbözteti a f'elbujtást, segélyt, bűnpártolást; de hiányzik a társtettesség fogalma. Egyébként az olasz praktikusok eszmemenetén halad. A C. C. C. 177. cikke („von straff der fürderung, hilff und beistandt der misslhater'') lényegileg a C. C. B. idézett helyével megegyez, amennyiben a részesség valamennyi alakja : „in eynem fali anderst denn in dem anderer" büntetendő. A büntetést a P. G. ü. a birói méileglés körébe utalja. A 177. cikk szerint: „Item to jemand eynem misslhater zu übung eyner missthat, wissent licher und geverlicher weiss einicherley hilff, beistandt oder fürderung wie das alles namen hat thut..." A „wie das alles namen hat" kifejezéssel a bünsegély korábbi fogalma újból felvétetett. Fejlődésül azonbau aligha beszélhetnénk, ínég Carpzow-nál is, az olasz praktikusuk hatása van mindenütt előtérben. A részesség fejlődésében új fázishoz először GufendorffaP ér, ki szakit a praktikusok felosztásával s ennek alapjául az okozat kapcsot teszi, aszerint n. :., hogy vájjon a tettes-e a cselekmény „causa principálisba és a részes a „minus principálisba, vagy megfordítva és végül nem áil-e mindkettő tevékenysége okozati viszonyban az eicdmánnyel. Gufendorf hatása alatt, i;.int a C. G. C. egyik első kommentátora, Kress* fejti ki álláspontját, inely szerint valamely büntetendő cselekmény részese mindaz, ki a büntetendő cselekmény concauságáként jelentkezik. Bbhmer' az objektív és szubjektív felfogás között, ingadozik. Részesek azok „qui sunt causa delicti eiusque consummationem quocunque moclo producunt." Fizikai részes (causa physica) az, ki a bűncselekményt elköveti, erkölcsi részes (causa morális) először az, ki nem: „manu sua auxilium praestat", hanem mint consulens szerepel, de az is, fizikai cselekvéssel „immediate effectum non tangit." A disszertatiók sem ho?nak űjat a felszínre. Feucrbach neve a határkő, ahonnan a részesség tanának egy új korszaka - Wlassics : A tettesség és részesség tana. 1893. '• Gufendorf: De inre naturae et gentium. 1672. 4 Kress: Conimentatio succincta in constitutioncm Caroli V., 1700. :' Böhmer: Meditationes in constitutionem criminaleni Carolinam. 1770. kezdődik. Ezzel a német jogfejlődés bemutatását le is /.árjuk, minthogy innen ujabb fejlődéssel kérdésünk dogmatikai tárgyalásánál fogunk részletesebben foglalkozni. A franczia és angol jogban hiányzik a kérdés olyan mélyebb kidolgozása mint amilyennel a német jogban találkoztunk. A franczia jog római jogi alapon a paiificaüo melleit van kezdetben. Későim a bíróságok enyhítenek az ordannances szigorusá^TTnr'JSaját szerű — irja Wlassics, — hogy Montesquion, Voltaire Rousseau hazájában még 1791-ben is az assimilatio rideg, igazságtalan elve győzött". Az angol jog fő- és mellékrészesek között különböztet. A főrészesek két csoportba oszlanak: tettesek, a bűntett végrehajtói és a tettes ségédei. Mellékes részesek azok, kik nem voltak a tett színhelyén, kik ismét két osztályba tartoznak aszerint amint a végrehajtás előtt, vagy után segédkeztek. A íörészeseknél a büntetés általában mindenikre nézve egyenlő. A tett utáni segély büntetése pedig enyhébb mint a tett előttié. Mig amint láttuk a régi római, kánon- és germanjogban, ha hiányzik is a részesség általános szabályozása, de az egyes büntetendő cselekmények mellett szórványosan mégis találunk catuisticus intézkedéseket, ezzel ellentétben hasai törvényeink e téren semminemű intézkedést nem tartalmazunk. „De nemcsak régi törvényeink hallgatnak erről: hanem az utolsó századok törvényei sem szolgálnak a legcsekélyebb f'ölvilágitással sem."" így fennmaradna a régi joggyakorlat mint kutforrás. Csak sajnos arról sincs semmi megbízható adatunk. Méltán emeliti fel Wlassics ama sajátszerűséget, hogy a hazai büntetőjog első tudományos művelői (Huszty, Bodó) sem méltatják a részesség területét figyelemben. Wuchetich könyvében (Instilutiones Juris Oriminalis Hungarici) kérdésünkkel már foglalkozik, mit annál érdekesebbé tesz ama körülmény, hogy amint tudjuk, könyvében Vuchetich nem saját nézeteinek adott kifejezi s, hanem az uralkodó magyar gyakorlatot tükrözteti benne vissza. Vuchelieh szerint bünszerzö tágabb értelemben az, ki valamivel a bűntett létrehozásához hozzájárult (tehát a részesek is). Szűkebb értelemben pedig az, kinek tevékenysége a bűntett létrejöttének elegendő okát hordja magában. Mig a bűntárs a bűncselekmény kisegílő oka pusztán, addig a bünszerzö annak elégséges oka. A „concursus ad delictum'' vagy bünszerzö társak (coauctores) vagy segédek (socii), vagy bűnpártolók (fautores) részvételével fordulhat elö. Egyébként további felosztásában Vuchetich az akkor divatos német elméletet követi, elein láthatjuk tenát a bűnsegéd és társtettes elö elhatárolására nézve semmi támpontot nem nyújt. Vuchetich nyomán halad Szlemenics Pál is. Wlassics a magyar joggyakorlat tüzetes tanulmányozásával a következő eredményre jut: „A magyar gyakorlat képe tehát főbb vonásokban az volt, hogy nemcsak a tettes, de a felbujtó és bűnsegéd is büntettetett és hogy a magyar iudicatura különbséget tudott tenni, valamint ezen fogalmak, ugy a segély és a „fautoratus" között is." Az 1791-iki javaslat az egyes büntetendő cselekményeknél intézkedik csak. Az 1828-iki javaslat az 1803-iki ausztriai törvénykönyvet követi és igy az akkori német elméleti megkülönböztetések viszszatükrüzöje. Az 184ii-iki javaslat V. fejezetében foglalkozik: „A bünszerzőröl, felbujtóról, bűnszövetségről és bűnsegédekről." Nevezetesebb intézkedései, hogy a bűntény részesei is büntetendők, hogy a felbujtó ugyanazon büntetés alá esik, mint a tettes, hogy a segéd enyhébben büntetengö, mint a tettes vagy felbujtó, hogy az excessus mondati a felbujtót nem terheli, i ogy a személyes viszonyokból származó enyhítő és súlyosító körülmények csak azt terhelik, kinél előfordulnak. Persze sok tekintetben rajta van korának bélyege, igy különösen Feucrbach hálása és nem tudott szabadulni a szövetség divatos elmeletétől sem. Ezzel a hazai büntetőjog fejlődésének egy zárt egésze fejeződik be, mely Pauler működése a jelenleg érvényben levő Btk.-ünkkel már szervesen összefügg. (Folytatjuk.) X üz 1881:LX. í.-c. 168. S-a is s iiégreliajfaíó jöSiiszeiniisep. Irta: dr. Bálás P. Elemér szegedi ítélőtáblai tanácsjegyző. Az „Erdélyrészi Jogi Közlöny" ilyen cim alatt közölt cikk fejtegetéscinek végső konklúziójával egyetértek, szükségesnek találom azonban a kérdés teljes lisztázása végett egyrészt a cikkírónak egy tévedésére rámutatni, másrészt egy ujabb érvet is felhozni annak a bizonyítására, hogy az 1881: EX. t.-c. 168. ,; Wlassics i. m, 136.