Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 17. szám - Az 1878: V. t.-c. módositásának előkészületei

68. oldal. 17. szám. telekkönyvi állapot visszaállítása, lényegében a megtámadott bejegyzésnek korlátlan, mindenkire kiterjedő hatálytalanítására irányul; mig a csődönkivüli megtámadási per, a lelekkönvvi bejegyzésnek csupán viszonylagos, vagyis a kielégítésre jogosult hitelezővel szemben való hatálytalanítását célozza. Mindkét kereset tehát ugyanegy s csak terjedelmét illetően különböző, jogot kiván érvényesíteni; s ily értelemben felperesnek az első bíróság előtt az eredeti tlkvi állapot visszaállítására irányulóan előterjesztett kereseti zárkérésében, a felebbezési tárgyaláson előadott s csődönkivüli megtámadást célzó kérelme is benn lévén foglalva; ez utóbbi kérelem előterjesztésében az 1893 : XVIII. t.-c. 81. §-ában meghatározott kereset változtatást a kir. Ítélőtábla som látja fennforogni; az utóbbi kérelem tárgya az előbbi kérelemnek kevesebbje, az utóbbi kérelem előterjesztése lényegben kereseti kérelem leszállításának minősítendő. Ezek szerint tehát nem sértette meg a felebbezési bíróság az idézett §-ban foglalt jogszabályt, midőn felperesnek utóbb előterjesztett kérelmét érdemben bírálta el. Az ügy érdemében a felebbezési bíróság, az alperes által meg sem támadott s az 1893. évi XVIII. t c. 197. §. értelmében itt is irányadó tényállásként állapította meg: hogy alperes, testvérétől, felperesnek férjétől, abban az időben vette meg ennek egyedüli vagyonátképező ingatlan jutalékát, midőn felperes férjét az ettől szenvedett bántalmazás folytán már elhagyta volt; s hogy tehát az ingatlan átruházás idejében felperesnek, bár később peresített ideiglenes nőtartási igénye már megnyílt. A birói gyakorlaton alapuló jogszabály, hogy a közeli rokonok között történt oly vagyonátruházás esetében, amely átruházás a kielégítési alapot a hitelező elől elvonja, a vélelem a mellett van, hogy az ily átruházás a hitelező kijátszása céljából történt s ezzel szemben — tekintettel az 1893: XVIII. t. c. 64. §-ára és az 1868: LIV. t.-c. 155. §-ára, — az átvevőt terheli annak bizonyítása, hogy ö az átruházónak ily szándékáról nem tudott. A dolog természetéből következik továbbá az is, hogy a kijátszási szándék megállapítása esetén az a tény, hogy az átruházási ügyletet valóban és nem színlegesen kötötték ; a megtámadási jog szempontjából döntő sulylyal nem bir; a hitelező kijátszása céljából vagyoni eladni és venni rnég megfelelő áron s komoiy vételi szándékkal sem szabad. Nem sértett tehát jogszabályt, hanem éppen az előbb jelzett vélelmet helyesen alkalmazta a felebbezési bíróság, midőn a fentebb emiitett tények alapján az alperes részére történt vagyon átruházást felperes kijátszására irányulónak mondotta ki s annak megállapítása mellett, hogy alperes ezzel szemben bizonyítékot nem szolgáltatott arra, hogy ő testvérének kijátszási szándékáról tudomással nem birt alperest-felperes kérelme értelmében elmarasztalta. Viszont nem képez jogszabálysértést az előbb felhozottakra tekintettel az sem, hogy a fe ebbezési bíróság alperesnek az átruházási ügyletnek visszterhes és valódi voltára felajánlott további bizonyítékait, elfoglalt jogi álláspontja értelmében mellőzte. Mert anyagjogilag közömbös, nem döntő tényre a bíró bizonyítást megengedni nem köteles. 1913. évi február 5. Köztudomás. Az a Körülmény, hogy valamely í.'>ísy köztudomású vagy Benn, a bírói nieggyőaíídés keretéíu-n szásrőílik le.s következéaképen az, Eia csalt nem olya a 4 ínnyel áll a biróság szentKözt, a mely k»zli&domá» tárgya természeténél fogva nem lehet, szintén a fcifeívizsRálsU körén kivül áll. LXIII. 1912. G. 511/3. szám. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokok: A felülvizsgálati eljárásban is a felebbezési bíróság által megállapított tényállás irányadó (1893 : XVIII. t.-c. 197. §.), ha az ellen az ugyanezen szakaszban meghatározott valamely alapon sikeres támadás nincs. Ebben az esetben felperes felülvizsgálati kérvényében a ténymegállapítás ellen érvényesített azok a panaszok, hogy a tanuk vallomása alapján a bíróság a tényállást helytelenül állapította meg, figyelembe nem jöhetnek, mert az 1893: XVIfl. t.-c. 64. §-a a bizonyítékok mérlegelését a bíróság meggyőződése körébe utalja s ez a mérlegelés minthogy a közben a bíróság az okszerű gondolkozás szabályai ellen nem vétett s indokolása nem iratellenes, a felhívott szakaszra tekintettel, a felülvizsgálat keretén kivül esik, az a panasz pedig, hogy a felebbezési bíróság tényeket, mint köztudomásuakat tévesen hívott fel, alaptalan azért, mert az a körülmény, hogy valamely tény köztudomású vagy nem, szintén a birói meggyőződés keretében szűrődik le s következésképen az, ha csak nem olyan ténynyel áll a bíróság szemközt, a mely köztudomás tárgya természeténél fogva nem lehet, a mely eset ezúttal fenn nem forog, szintén a felülvizsgálat körén kivül áll. A felebbezési bíróság ítéletében megállapított s illetve abban az első fokú bíróság ítéletéből átvett, az előre bocsátottak szerint sikertelenül támadott s eként irányadó tényállás alapján pedig a felebbezési bíróság helyes jogi következtetést vont le az anyagjogi szabályok alkalmalmazását illetőleg akkor, a mikor az optkv. 1117. §-át, a szerződéstől való visszalépés jogos voltának a megállapítása czéljából alkalmazta, mert a birói gyakorlat tényekből vont köztapasztalatra fektetett következtetés utján az iránt meglévén állapodva, hogy a pereshez hasonló mértékben poloskásnak talált lakást, az alperesnek 1912. április 24-ig még rendelkezésére állott 12. nap idő alatt, külön szakszerű kezelés nélkül, a melyet, hogy alperesnek alkalmazásba vennie módjában állott állítva sem volt, csupán festés és takarítás által teljes bizonyossággal, poloska mentessé tennie lehetetlen volt: magában ez a körülmény felperesre nézve a lakást a rendes használatra alkal inatlanná tette. Az eként egész vonalon alaptalan felülvizsgálati kérelemnek következésképen helyt adni nem lehet. 1913. évi január hó 22. Az optkv. 932. íjához. .V. optk. 933. §-a az elmaradt haszon megtérítésére vonatbozö Kötelezettséget a szavatosságra kötelezett rosszhiszeműségétől teszi függővé. LXIV. 1913. G. 20/3. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itélt : A kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad. Indokolás: A felebbezési bíróság Ítéletében megállapított s illetőleg az elsöbiróság ítéletéből átvett, ezen a helyen meg nem támadott s eként az 1893. XVIII. t.-cz. 197. t. c. 197. §-a szerint irányadó tényállás az, hogy a szakértői vélemények nem nyújtottak alapot annak a megállapítására, hogy az ökör a vérvizelésen kivül a vételkor egyéb betegségben s oly betegségben szenvedett, amely 1912. évi június 13/14-én az elhullást előidézte. Felperes maga adta elő azt, hogy a vételkor tudott arról, hogy az ökör vért vizel. Az nem vitás, hogy alperes szavatosságot vállalt, hogy az ökör június 14-ig el nem hull. Ebből a tényállásból azonban felperesnek az elvont haszon eimén követelt 40 kor. megítélésére irányuló felülvizsgálati kérelméhez alapot meríteni nem lehet, mert arra, hogy alperest, aki azt, hogy az előadott ökör vérest vizel, felperessel különben is közölte, abban, hogy az ökör június 14 én belül elhullott, rosszhiszeműség terhelné, adat nincs, ezt felperes nem állította; az optk. 932. §-a azonban az elmaradt haszon megtérítésére vonatkozó kötelezettséget a szavatosságra kötelezett rosszhiszeműségétől teszi függővé. Rosszhiszeműség hiányában következésképen alperes felperesnek azt a kárát, amelyet az alperessel kötött ügylet rendes folyama mellett (optk. 1293. §. második pontja) várhatott volna, megtéríteni nem köteles. 1913 február 12. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL DEÁK FEUEllCZ-IJ. 43. SZÁM. TEI,M"0.\ SZÁM: 333.