Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 16. szám - A tömeggondnoki kirendelések

16. szám. Jogesetek Tára 63. oldal. Indokok: Az alperes lényegileg anyagi és eljárási jogszabályok megsértése miatt támadta meg a felebbeze.-i bíróság Ítéletét. A panaszok azonban az alább kifejtettek szerint alaptalanok. A felebbezési bíróság megállapította a meg nem támadott és így a felülvizsgálati eljárásban is irányadó azt a tényt, hogy az alperes által az 1908. évi november hó 12-én kelt vételi szerződéssel a felperesre átruházott k.-i 2083. számú telekjegyzőkönyvben 210/2. és 212/2. hrszámu ingatlan tulajdonát a felperestől S. M., perben nem álló harmadik személy kiperelte s hogy ezen az ingatlanon volt építmények értéke a vonatkozó rendes perben hozott jogerős Ítéletekkel e perben felperesi gyámként szereplő P. J.-nak lett megítélve, aki azokat c perben történt ténymegállapítás szerint, sajátjából építtette. A peres felek közötti szóban forgó szerződés tehát hatályát vesztette s az igy kért előbbi állapotba való visszahelyezésnek helye van. Az pedig nem vitás, hogy a vételár 600 korona volt. Felperes tehát a 600 korona vételárnak visszafizetését, miután az annak ellenértékét képező ingatlan jutalékot harmadik személy tőle kiperelte, teljes egészében követelheti, mert alperes nem is állította s a perben nincs megállapított adat arra nézve, hogy felperes bárkitől is az ingatlanon levő felülépitményekért valamit kapott volna s hogy ekként kára egészben vagy i észben megszűnt volna. Ilyen lényállás mellett tárgytalan az a panasz, hogy a kereseli 600 korona vételár azért nem lenne a felperes javára megítélhető, mert alperes az anyai örökség tárgyát képező ingatlan jutalékot már a szerződés kötése idejében meglevő épületekkel együtt adta el a felperesnek és igy a perbeli védekezésből és a felülvizsgálati kérelemből kivehetően alperesnek az az álláspontja, hogy az épületek ára is bentfoglallatik abban az összegben és igy előbb tudni kell azt, hogy a felperest minő összeg illeti meg az épületek értéke fejében, annál inkább, mert az alperes azt is vitatta, hogy P. .1.. a felperes édes atyja a neje, vagyis a peres felek édes anyjának hagyatéki ügyében tartott tárgyalása alkalmával az osztályos egyezség létesitésj folytán az építkezések értékéhez való igényéről lemondott. Ezek szerint a kereseti 600 korona, mint a hatálytalanná vált szerződésben érintett ingatlan ellenértéke az anyagi jog helyes alkalmazásával van az alperes terhére megállapítva. Az elsöbirósági ítélet indokai szerint a felperes a tőle kibérelt ingatlant 1910. április 1-től fogva nem használja. Ettől az itötöl kezdve a megállapított törvényes kamatok is illetik a felperest.— 1912. évi november hó 20. Tanúvallomás mérlegelése. A nem ügyleti s a rokonsági viszonyban levő tannk vallomásai i i alkalmasok Iflietnek valamely ténynek megállapítására. 56. 1912. G. 471/3. szám. A kolozsvári királyi Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság ilélt : A kir. Ítélőtábla a felpereseket felülvizsgálati kérelmükké' elutasítja. Indokok: A felperesek anyagi s eljárási szabályok megsértése miatt támadták meg a felebbezési bíróság ítéletét. A panaszok azonban az alább kifejtettek szerint alaptalanok. A felebbezési bíróság ítéletében foglalt ügyállás szerint a felperesek", valamint a I., II. icndü alperesek a III. rendű alperesnek az ítéletben ismertetett tényállításai közül elismerték azt, hogy V. G. és neje szül. Gy. 0. ősök után a leszármazás az ítéletben foglaltak szerint történt és hogy ezek szerint az 507. szánni telekjegyzökönyvben (oglat ingatlanokra nézve több, mint 40 éve egymás között természetben felosztva V« részben V. Sz. (a felperesek jogelőde : 7a részben V. P. és l/a részben V. V. szereztek tulajdonjogot és beismerték, hogy ennek megfelelően folyt is a birtoklás és a használat. Ezek szerint helyes az a kiindulási pont, mint meg nem támadott, hogy a feleknek ide vonatkozó előző ellentétes tényelőadásait mellőzve ez alapon a felebbezési bíróság megállapította azt, hogy a felperesek jogelőde V. Sz. csak '/a részben volt tulajdonosa annak az ingatlannak, melynek részét a felperesek most kereset tárgyává tették. Minthogy pedig az ítéletben foglalt ügyállás szerint a fel peresek azt is elismerték, hogy M. Sz. III. rendű alperes jogos tulajdonosa annak a 2/a részt i.it'",'ö belsőségnek, amelyre nézve telekkönyvi tulajdont szerzett, a hamisnak vitatott szerződés alapján ; következően a felebbezési bíróság állal c részben kifejtettekre is tekintettel helyes a keresetnek a III. rendű alperessel szemben való elutasítása. Ezek után csak az marad vitás e perben, hogy az 1884. évi április hó 8-án kelt szerződésnek az a része, mely felperesek szerint is az ők és érdektársaiknak kétségtelenül csak 1/3 részbeni jutaléknak eladását tárgyazza s amelyet csak az I. és II. rendű alperesek atyja : V. V. vásárolt meg a felperesektől, valamint V. J.-töl és v. F.-tól, vagyis az I. és II. rendű alperesek nevére felvett és ezek által birtokban tartott 617/2 és 618/2 hrszámu ingatlanra vonatkozó vétel valódi-c ? A felebbezési bíróság e részben tényként azt állapította meg, hogy ugy V. J., mint az I. és II. rendű felperes is eladták a szóban forgó jutalékukat az I. és II. rendű alperes jogelődének V. V.-nak és igy a kifogásolt szerződés a nevezettekkel szemben is valódi tartalmú. A felperesek a tényállást e részben azért támadják meg, hogy S. P. tanú vallomása által a szóban levő szerződésnek vonatkozó része bizonyítottnak nem tekinthető, továbbá, mert ti. G. és M. G. tanuk vallomásai a közeli rokoni viszonyra tekintettel figyelembe nem vehetők, anná[ kevésbbé, mert a szerzés tényét nem igazolják és mert a tanuk 33 éves alperesi birtoklásról szólanak, holott az alperesek is csak azt vitatták, hogy 1884-ben szerezték meg a vitás ingatlan részletet és pedig ugy, hogy az ő apjuk V. J.-tól vásárolta azt, ez utóbbi pedip nem volt jogosítva a felperesek részeit is eladni, ennek folytán a K. A. tanú vallomásának ériéke le van rontva. Ezek a panaszok azért alaptalanok, mert a felperesek azt nem is vitatták, hogy a felebbezési bíróság a nevezett tanuknak oly vallomást tulajdonított volna, amely iratellenes lenne. A nem ügyleti s a rokonsági viszonyban levő tanuk vallomásai is alkalmasok lehetnek valamely ténynek megállapítására s hogy a felebbezési bíróság a kihallgatott tanuk közül kiknek adott hitelt és hogy ténybeli meggyőződését mely tanuk vallomásaira alapította, mint a bizonyítékok szabad mérlegelésének ténybeli eredménye a S. E. 64., 197. §-ok értelmében nem tárgya a felülvizsgálatnak, ebben az esetben azért sem, mert a felebbezési bíróság tüzetesen előadta azokat az okokat, amelyek megj győzödésérc indították. De különben is a 33 éves birtoklásnak az egyik tanú által történt igazolása nem áll ellentétben az alperesi előadással, mert az alperesek a szerzést 1880. évre visszamenőleg vitatták, az 1884-ik évben történt szerzést pedig ugy értették, hogy a már megelőzően létrejött szerződés az utóbb említett évben lett írásba foglalva. Az a panasz, hogy V. J. nem volt jogosítva a felperesek I részét is eládni, azért nem jöhet figyelembe, mert a fentiek szerint az I. és II. rendű felperesek szóban forgó jutalékukat maguk adták el az alperesi jogelődnek. A felperesi jogelőd V. S. egyik jogutódának, V. F.-nak a szerződéshez való hozzájárulását a felebbezési bíróság azon az alapon állapította meg, hogy ez az adás-vétel idejében már 20 I éves volt és hogy kellő értelemmel bírt a vagyona rendezésére 1 vonatkozóan is és hogy az alperesek hosszas birtoklását elnézte. A felebbezési bíróság a felülvizsgálati eljárásban is irányadó ezekből a tényekből helyesen vont jogkövetkeztetést arra, hogy a szóban forgó szerződésben foglalt peres ingatlan részt I V. F. is eladta, mert a fenti tények kétségtelenül megállapítják j nevezettnek erre irányuló akaratát. (Optkv. 863. §.). Az anyagi jog helyes alkalmazásával van tehát a kereset egészben elutasítva. — 1913. február hó 24. Jogesetek u mai osvásíarííoly i kir. ii4»lőlát>la gyakorlatából. Rovatvezető: Horváth Dezső kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző. Törvénytelen gyermek tartása. A/, optkv. jogterületén ;ÍZ a joggyakorlat, hogy a tartásdíj tis'.zamenüleg csak bizonyos feltételek mellett ítélhető meg, helyt nem foghat. LVIII. 1912. G. 509/2. szám. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróság itéll : A kir. ítélőtábla a felülvizsgálati kérelemnek h-4yt nem ad.