Erdélyrészi jogi közlöny, 1913 (6. évfolyam, 3-52. szám)

1913 / 11. szám - A közvádló és az itélőbíró jogkörének elhatárolása

VI. évfolyam. 11. szám. Kolozsvár, 1913. március 16. ERDEEVRESZI3061K0ZL0HY R KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK HRTÁROZRTTÁRÁVRL AKOLOZSVÁR ÉS AZ ORSZ 3I/MAROS^ÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK ÜGYVÉDSZÖVETSÉG KOLOZSVÁRI OSZTÁLYÁNAK HIVATALOS LAPJA Főmunkatársak: Dr. Biró Baláss, ügyvéd, Dr. Pordea Gyula, ügyvéd, Dr. Tóth György, kir. torv.-széki bíró. Szerkesztő és kiadó: Dr. Papp József, ügyvéd, ü. kamarai titkár, Kolozsvár sz. kir. város tb. főügyésze. Rovatvezetők: Dr. Költő Gábor és Horváth Dezső, bírók, ítélőtáblai tanácsjeggzök. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Deák Ferencz-uteza 42. szám. Hlegjelen minden vasárnapon. Előfizetési díj: Egész évre 16 kor. Félévre.... 8 kor. Negyedévre.... 4 kor. Kéziratok bérmentve a szerkesztőséghez, Előfizetések s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK : A közvádló és az ítélőbíró jogkörének elhatárolása. Irta : Igaz Gusztáv, halmii kir. járásbiró. — Huszti András, az első erdélyi joglanár és munkássága. Irta: dr. Kolosváry Bálint egy. tanár. (Folytatás.) — Az 1912. év magánjogi gyakorlata. — Telekkönyvi helvesbités a gyakorlatban. (Folytatás.) KÜLÖNFÉLÉK. MELLÉKLET: Jogesetek tára. —Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. 8 yzvsdlo és oz ittlübirti jo§!icriine!i elhatarolcsa. Irta: Igaz Gusztáv, halmii kir. járásbiró. A vádelvre alapított bűnvádi perrendtartás (1896. évi XXXIII. t.-cikk) első mondata szerint, büntető ügyben, birói eljárás, csak a törvény értelmében, vád aiapján és csakis az ellen indítható, akit bűntett, vétség, vagy kihágás elkövetésének alapos gyanúja terhel. Az eljárás megindításának lehetőségére vonatkozó, ezen elv fokozott szigorral, „alapos" gyanúból, meggyőző bizonyitékkká erősödve, alkalmazandó a bűnvádi eljárás azon távoli szakában, amikor már érdemleges vádinditvány alapján ítéletet kell a büntető bíróságnak hoznia. Ez utóbbi teendőinek lényeges alakiságait a bp. 325. §-ával kapcsolatban álló 384. §-a körvonalozza. Az előbb említett szakasz szerint a tett azonosság érdekében a bíróság semmiség terhe alatt nem tehet ítélete tárgyává oly cselekményt, mely miatt a vádló (köz; vagy fő, illetve pótmagánvádló) vádat nem emelt. Nehogy azonban a vád álláspontját bárki is kötelezőnek gondolja, az itélőbiróságra való vonatkozásásal, a lételes törvény, félremagyarázást nem tűrő határozottsággal, kijelenti, hogy sem a tett minősítése, sem pedig a büntetés kiszabása tekintetében nincsen (nem is lehet) a bíróság a vádló indítványához kötve. A felsőbb bíróságok, törvényből merített gyakorlata szerint a felülvizsgálat alá került ítélet hivatalból megsemmisítendő az esetben, ha a vádlott vád nélkül lett elitélve. A „vád nélkül" szavakat némelyik felebbezési büntető bíróság ugy értelmezi, hogy a vádló által érdemleges indítványa alapjául felhozott tényállásnak teljesen egyeznie kellene a marasztaló ítélet rendelkező részébe — a bp. 327. §. 9. a) pontja szerint — beiktatott tényállással, vagyis a bűncselekménynek az anyagi törvényből kiemelt meglelölésével. Hogy mily fokban téves ezen álláspont, azt az alább következő jogászi érvek meggyőző módon fogják bizonyítani. Jelen fejtegetés alapjául vett feljelentés szerint sértett birtokából s annak beleegyezése nélkül, nyílt helyről pár korona értékű gyalogszéket (deszka ülőkét) vett volna magához, jogtalan eltulajdonítás céljából, a vádlott. A bizonyítás anyagára alapított vád azonos volt a feljelentés fentebb említett tartalmával. A bíróság azonban nem látta bebizonyitottnak azt a körülményt, hogy vádlott a sértett „birtokából", avagy csupán birlalatából és „eltulajdonítás céljából" vette volna el az előbb említett ingó dolgot, (btkv. 333—234. szakasza). Ezzel szemben a patak partján, bebizonyitottan talált — bár csekélyebb értékű — ingóság kötelességszerű bejelentésének elmulasztását, mint a nemleges cselekményből származó jogtalan elsajátítás vétségét állapította meg a kir. járásbíróság a vonatkozóan beismerésben volt vádlottal szemben, (btkv. 365. §-a.) A bűnösség megállapítása miatt, tehát felmentés végett, elitélt részéről megfelebbezett ítéletet a kir. törvényszék a bp. 384. §-ának 11-ik pontjára való hivatkozással — hivatalból — megsemmisítette és az elsőfokban eljárt bíróságot arra utasította, hogy a vád tárgyává tett lopás vétségére vonatkozóan hozzon a vád tartalmát kimerítő ujabb ítéletet. A megsemmisítő végzés indokolása szerint: „ügyészségi megbízott nem jogtalan elsajátítás vétsége miatt, melynek lényeges alkotó elemét az elhagyott ingóság találásának és be nem jelentésének ténye képezi, hanem kifejezetten „lopás vétsége" miatt emelte vádját, mely vétségnek az előbb említett vétségtől lényegesen eltérő alkotóelemei (eritereon) vannak. A bp. 325. § ából az következik, hogy a tett azonosság szigorú követelménye csupán akkor nem lesz megsértve, ha a vádlott tevékenysége azonos a vád tárgyát képező cselekmény tényelemeivel. A biró azon törvényes jogát, melyszerint a cselekményt belátásához képest minősítheti épen maga a vád tárgyát képező cselekmény, illetve a tett azonosság követelménye korlátozza, ebből következtetve tehát a biró csakis a vád tárgyává tett cselekmény felett ítélhet. A felebbezési bíróság megállapítása szerint közvádlö a talált ingóság eltulajdonítása miatt vádat egyáltalán nem emelt, nyilvánvaló tehát, hogy azon ítélet, mely a lócza megtalálására és annak be nem jelentésére vonatkozik, a vád tárgyát korántsem meríti ki." A kir. törvényszék, mint felebbezési büntető bíróság jogi nézetének nincs megállható alapja. A bűnvádi perrendtartás 325. §-ának 2-ik bekezdése szerint ugyanis a vád tárgyává tett cselekménynek a bizonyító eljárás befejezését nyomban követő minősítése az ítélőbíró feladatát képezi. Ezen rendelkezésből kifolyólag okszerűen következik, hogy mikor a bíróság ítéletét megalkotja, teljesen szabadon mérlegeli és válogatja ki a tárgyalás anyagából a jogi nézetének támpontjait képező adatokat. A be nem bizonyított és ez okból bírói figyelemre nem méltatható adatok mellőzésével, míg egyrészről a vádlott kétségtelen bűnösségét állapítja meg, másrészről a vádlott terhére eső cselekmény minősítését az ítélet rendelkező részében felépítheti. A bíróság ebben az irányban nem csak, hogy nincs, de nem is lehetne a vádló kívánságához kötve, — hivatalos kötelessége azonban a ténymegállapítások és jogi következtetések szabatos megindokolása. Felek gyakran jelentéktelen körülményeket is felettébb sérelmesnek tartanak a saját bünperben elfoglalt egyoldalú álláspontjuknál fogva, a bíróság azonban erre a térre még a hatósági megbízást teljesítő közvádlót sem követheti. A vádhatóság hivatása a hely, idő, személy és tárgy kapcsolatba hozatala után a bizonyítékok erejének méltatása, a bűnösség megállapításának és a vonatkozó büntetés kiszabásának indítványozása. A vád elhangzása után pedig az Ítélőbíró feladatát épen az képezi, hogy higgadtan mérlegelve a körülményeket, tárgyilagosan reámutasson arra, hogy mit és miért ismert fel olyan terhelő adat gyanánt, amely panaszossal szemben valóban sérelmet okozott. A kir. járásbíróság büntető bírája is igy járt el az emiitett esetben, megjelölte ugyanis azon tényeket, melyek alapján a vádlott jogtalan cselekményét és ennek bűnösségét megállapította. Az ítélőbíró nem a sértett közvetlen hatalmából való elvételt, hanem a sértett (károsult) tényleges hatalmi körén kívül történt találás és a talált ingóság be nem jelentésének tényét fogadta el bebizonyitottnak, vagyis a vádinditványtól eltérő tényállást tett a magáévá, ezen körülmény azonban az ítélet jog-