Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 48. szám - Az E. M. E. Jog- és társadalomtudományi szakosztályából

18G •Iogesetek Tára. 48 zsám. Indokok : Az 1898. XVIII. t.-oz. 160. §-ában foglalt rendelkezés szerint a felebbezési biróság tárgyalásáról vezetett jegyzőkönyvbe azok a nyilatkozatok, a melyeket az ügyfelek tárgyalás közben a tényállásra vonatkozóan tettek, nem veendők fel; viszont azonban a biróság — az i. t. 121. § b) pontja szerint — Ítéletében a felek szóbeli előadásából kiderült oly ténykörülményre is hivat kozhatik, a mely a tárgyalási jegyzőkönyvbe nincs felvéve. A felebbezési biróság a most idézett törvényes rendelke- | zések s jelesen az i. t. 121. § utolsó bekezdése alapján jártéi/ a mikor ítéletének indokolásában fölhozta azt, hogy a felperes' a felebbezési tárgyalás során személyesen azt a kijelentést tette£ hogy ha alperes a gyermekét nem vette volna el, hajlandó let| j volna azt tovább is tartani akkor is, ha alperes nem fizet, meit a gyermeket szerette. Alaptalan tehát felperesnek a felebbezési biróság ítéletéből foglalt tényállás ellen intézett az a támadása, hogy ez a isel állapítás eljárási szabályt sért. Felperesnek az az állítása, mintha ö ilyen kijelentést nem tett volna, sulylyal nem bír, mert az J 1893. XVIII. t.-cz. 197. §-ához képest erre vonatkozó állítása i bizonyítékául csak a tárgyalási jegyzőkönyv és mellékletei szolgálhatnak, ezek pedig — a fent kifejtettek szerint — ez esetben panaszló állítását egyáltalában nem támogatják. Téves és alaptalan felperesnek a tényállás ellen intézett az a támadása is, ! hogy a felebbezési biróság Székely György tanú vallomását nem a maga teljességében hivta föl és mérlegelte, mert ennek a tanúnak azt a kijelentését is felhozta és mérlegelte, hogy alperes — rövid idővel nejének halála után — azt ígérte felperesnek, bogy gyermeke tartásáért havi G0 koronát fog fizetni s mert ott, a hol a felebbezési biróság a tanú vallomására és pedig arra utal, hogy alperesnek szemrehányást tett a gyermek elvitele miatt; ezt a körülményt csupán annak okadatolására hozta föl, hogy Székely György tanú a rokonsági viszonynál és felperes anyagi érdekeltségénél fogva elfogultnak látszik, itt tehát arra, az indokolásban más helyütt már feltüntetett ama további vallomására is kiterjeszkedni, hogy a tanú a fizetési kötelezettségét is említette alperes előtt, semmi szükség nem volt. Alaptalan felülvizsgálatot kérőnek az a panasza ii;. hogy a felebbezési biróság alperest az 1893. évi XVIII. t.-cz. 96. §-a figyelmen kívül hagyásával bocsátót!a volna esküre, mert ép a ! hivatkozott 96. § azt rendeli, hogy eisö sorban a bizonyító fél — ez esetben felperes — ellenfelét bocsátották esküre, tehát a felebbezési biróság eljárása ép a törvénynek felel meg, de egyébként is azt, hogy a biró az eskü alatt kihallgatott ügyfelek melyikét bocsátotta esküre — a biró szabad mérlegelésére bízza, a felebbezési biróság pedig az okokat, melyek elhatározását elő- i idézték, az i. t. 64. §-ának megfelelően kifejtette, maga a sza- J bad mérlegelés eredménye pedig felülvizsgálat tárgyává nem tehető. Felperesnek a felebbezési biróság ítéletében foglalt ténymegállapítások ellen intézett támadása — a kifejtett okokból — sikerrel nem járván, a tényállás megáll s az 1893. XVIII. t.-cz. 197. §-hoz képest e helyütt is irányadó. Nem alapos a panasz, hogy a felebbezési biróság eltért a felperes által megjelölt szerződési jogalaptól s az optk. 1042. §-a alapján rendelkezett. Nem alapos azért, mert: a felebbezési biróság az 1893: XVIII. t.-cz. 64. §-ának megfelelő indokolás mellett megállapította, hogy felperes azt, hogy alperes vele szemben magát tartásdíj fizetésére kötelezte, nem bizonyította be s hogy ennélfogva felperes alperestől szerződési jogalapon tartásdijat nem követelhet, tehát a jogkérdést a felebbezési biróság szerződési jogalap szempontjából is elbírálta. De egyébként is a bíróságot az anyagi jogszabály alkalmazásánál a felek előadása nem köti; s kereseti jogalap megváltoztatásáról sem lehet említés ott, a hol a keresettel érvényesíteni kívánt jognak megváltoztatásáról szó nincsen. A mi végül ama panaszokat, illeti, hogy a felebbezési biróság helytelenül vélelmezte azt. hogy felperes unokáját — az alperes fiát — ingyenesen tartotta s hogy felperes követelését az optk. 1042. §-a alapján is meg kellett volna Ítélni azért, mert ő alperes helyett teljesített: elfogadható alappal szintén nem bírnak; mert: a felebbezési biróság ama megállapított tények alapján, hogy felperes kijelentette, mikép, ha a gyermeket az J apja — alperes — el nem vitte volna tőle, tovább is eltartotta volna az esetben is, ha az alperes nem fizetett volna, mert a gyermeket szerette s hogy alperes felhívása daczára, a gyermeket ennek kiadni nem akarta, ugy, hogy alperes a gyámhatóság közbenjövetelét volt kénytelen igénybe venni, továbbá abból, hogy a per semmi adatot nem nyújt arra, mintha a gyermek — alperes újból való nősülése alkalmából — alperes kezdeményezésére maradt volna továbbra is felperesnél — a felebbezési biróság helyesen vonta le azt a jogi következtetést, hogy felperes alperes gyermekét — saját unokáját — nem díjazásért, hanem nagyszülői szeretetből tartotta, annál helyesebben, mert a perben nincs adat arra, hogy az az állítólag kikötött díjazást felperes a gyermeknek a gyámhatóság előtt történt visszakövetelése előtt is követelte volna alperestől. Az eként anyagjogi szempontból is helyes jogi álláspontból pedig következik, hogyha a gyermek tartását felperes ingyenesen vállalta magára, az e miatt támadt költekezése megtérítését az optk. 1042. §-a alapján sem követelheti, mert az elvállalás ingyenes volta kizárja azt, hogy közte és alperes közt kötelmi viszony létesült volna. Felperes felülvizsgálati panasza ezek szerint, semmi irányban sem lévén alapos, annak helyet adni nem lehetett. A felülvizsgálati költség viselését s az ügyvédi járandóság megállapítását tárgyazó rendelkezés az 1893. évi XVIII. t.-cz. 204. és 168. §-án s illetőleg az 1868. LIV. t.-cz. 252. §-án alapszik. 1908. okt. 6-án. Válté jogból. Gazdagodási Keresetnek csak akkor van helye, íia a váltójogi igény már valamennyi váltókötelezett ellen elévült. (V. T. 90. §.) Marosvásárhelyi T.: Az elsőfokú biróság Ítéletének fe.'p.-t elutasító sérelmezett részét helybenhagyja. Indokok : Felp. kereseti igénye, amint ez a kereset tartalmából kétségtelenül kitűnik, a váltótöke s kamata, azaz 1500 K. 44 fill. erejéig gazdagodás czimén az 1876: XXVII. t.-cz 90 §-ára, az ezen felüli 241 K. 05 fillér követelés erejéig pedig, mivel felp. állítólag mint kezes alp.-ek helyett fizetést teljesített, az oszt-ák polgári törvk. 135S. §-ára van alapítva. Alp. részéről a kereset ellen érvényesített az az ellenvetés, hogy az idézett 90. §. nemcsak elévült váltót tételez fel, hanem az is szükséges, hogy az elévülés a gazdagodás czimén követelő félnél következett legyen be, semmi törvényes alappal nem bír. Alappal bir azonban alp.-éknek az az ellenvetése, hogy e 90. §. helyes alkalmazása mellett a keresetnek csak akkor van helye, ha a váltójogi igény már valamennyi váltókötelezett ellen elévült. Ha az elévülés egyik váltókötelezett ellen már beállott ugyan, de van még váltókötelezett, ki ellen a váltóbirtokos váltói jog utján még felléphet, gazdagodási keresetnek helye nincs, mert az, hogy felp. károsodása beállott-e; amely a gazdagodási keresetnek egyik előfeltételét képezi, még meg nem állapitható. A jelen esetben, tekintettel arra, hogy az óvás felvétele 1903. év február hó 5-én történt, az 1896: XXVII. t.-cz. 85. §-ában előirt három havi elévülési idő a kibocsátóval szemben régi lejárt ugyan, de az elfogadókkal (II. és III. r. alp.-el) szemben az idézett t.-cz. 84. § ában előirt elévülési idő a váltó lejártától 1903. évi február 1-től a keresetnek 1905. évi deczember hó 9-én történt benyújtásáig még nem járt le. És ezért felperes, a fent kifejtett jogi álláspontból kifolyólag, 1905. évi deczember hó 9-én gazdagodási keresettel ugyan még fel nem léphetett. Minthogy azonban a per folyama alatt ez az elévülési idő is lejárt, e kifogás, tekintettel a m. kir. C.-nak 32. számú döntvényében kimondott jogelvre is, tárgytalanná vált, és a kereset korai meginditása legfeljebb a perköltség viselésére biihatna befolyással. Minthogy azonban a perköltségben is elmarasztalt II. és III. rendű alp.-ek nem felebbeztek, az elsőrendű alp. perköltségében pedig felp. el van marasztalva, e kifogás most már ez idő szerint minden irányban súlytalan. C: Hh. (1908. márcz. 17. 1752/1907. sz.)