Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 48. szám - Az E. M. E. Jog- és társadalomtudományi szakosztályából

48 szám Erdélyrészi Jogi Közlöny (Vége köv.) esetekben és kizárólag a birói Ítélet hatálytalanítása utján, holott telekkönyvi bejegyzéssel szemben fennálló jog érvényesítése sem télhez, sem időhöz kötve nincsen és ily esetekben a kereseti kérelem nem a bejegyzés, hanem alapját képező ügylet érvénytelenítésére irányul. Igaz ugyan, hogy a telekkönyvi rendtartás 148. §-a a telekkönyvi bejegyzés érvénytelenítésére pert követel meg, azonban ez nem bizonyítja azt, hogy a bejegyzés maga jog megállapító tény. Ennek oka csak az, hogy a telekkönyv mint kizárólagos bizonyítási eszköz, mint közokirat hitelességét és megbízhatóságát fentartsa, a melynek tartalmával ellenkező tények, jogok csak per utján bizonyíthatók, mint más közokiratokkal szemben. Másrészt pedig a bejegyzés érvénytelenítésénél kikerülhetlen a bejegyzés alapját képező jogügylet érvényességénekkérdését taglalni s ez magában véve is csak per utján dönthető el. A kifejtettekből tehát teljesen nyilvánvaló az, hogy a telekkönyvi bejegyzés, illetve az azt elrendelő végzés nem mond ki jogot, hanem csak bizonyítja valamely jog létezését, ebből pedig az következik, hogy ezen bejegyzések eszközlése, elrendelése nem hozható kapcsolatba a biróságok hatáskörével, már azért sem, mert a biróságok hivatását képező vitás jogi kérdések eldöntése a telekkönyvi rendtartás, valamint a telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló törvények rendelkezései értelmében a telekkönyvi bejegyzése eszközlésénél ki van zárva. Gyakorlati szempontból nézve a dolgot az esetek túlnyomó részében a bejegyzés elrendelő végzéseket a bíróság cége alatt ugyan, de nem a bíráskodásra jogosított egyén, hanem a kezelő személyzet hozza. A telekkönyvi ügyvitel értelmében ugyanis a telekkönyvvezetők önállóan működési joggal felruházott átalakító dijnokok bizonyos ügyeket elintézhetnek s el is intéznek. Tényleg a szokásos tulajdonjog, zálogjog bekeblezést elrendelő végzéseket a legritkább esetekben a bíró hozza meg, hanem meghozza azokat a túlnyomó részekben a telekkönyvvezető. A mi a gyakorlatban teljesen bevált annak elvben való kimondása sem ütközhetik nehézségekbe. A telekkönyv célja t. i. az ingatlanra vonatkozó dologi jogok nyilvántartása és nyilvánossága megköveteli azt. hogy ezek az érdekeltek részére könnyen hozzáférhetők legyenek, hogy azokban való bejegyzés könnyen eszközölhető s az ellenőrzés minél nagyobb legyen. Ezen cél a bírósági telekkönyveknél el nem érhető. A biróságok ugyanis nagy területi hatáskörrel bírnak s igy területükhöz tartozó községek tekintélyes része a székhelytől távol esik, amely községekben történt birtokváltozás, dologi jog változás vagy egyéb körülményekről a bíróság nem szerez tudomást, viszont pedig a telekkönyvben eszközölt bejegyzésekről a fél, az érdekelt fél túlnyomó esetekben nagyon későn szerez tudomást. A telekkönyvi rendtartás azon intézkedése, hogy a kézbesitetlen végzést ügygondnoknak kézbesítendő, sok esetben arra is nyújt alkalmat, hogy az érdekelt fél őt érdeklő bejegyzésről egyáltalán nem értesiti. Ezen állapoton segíteni lehetne és kellene oly módon, hogy a telekkönyvek a bíróságoktól elkülönítve, külön közegekre bizva decentralizálhassanak olykép, hogy legalább is minden város, nagyközség és körjegyzői székhely külön telekkönyvi hatóságot kapjon. A telekkönyvi hatóság hatásköre csakis a telekkönyvi vitán kivül álló bejegyzésekre szorítkoznék, azonban minden vitás kérdés eldöntése a bíróság hatáskörébe lenne utalandó. Az ingatlanok területére vonatkozó nemkülönben a birtokváltozások nyilvántartása, közterhek viselése szempontjából a közigazgatási hatóságok feladata, igy hát a közönség érdeke szempontjából csak előnyös lehet az, hogy a nyilvántartás egyöntetű lenne. 9z E. M. E. Jog- és fársodolQmfydomonyi szakosztályából. Kolosváry Bálint egyet tanárnak „Automobiljogról" szombaton este tartott előadásával kezdte meg az E. M. E. Jog.- és társadalomtudományi szakosztálya ezidei szakelőadásait. Az elő adás megkezdése előtt Farkas Lajos min. tan., egyet, tanár, szakosztályi elnök mély gondolatokban gazdag következő beszéddel vezette be a szakosztály idei munkásságát: Tisztelt Szakosztály! Horatiusnál olvastam, az állítólag először Hesiodusnál előforduló axiómát: „Dimidium facti, qui coepit, habét". Ha csak a külső jelenségek után indulhatnék, bátran elmondhatnók, hogy a mai korunk igazán a tettek korszaka. Hiszen akármerre tekintsünk, mindenütt csak kezdeményező munkát látunk úgyannyira, hogy a kezdés szinte szenvedélyünkké fokozódik. De annak a régi mondásnak van egy kis bökkenője is. A hozzáfogás alatt nem félmunkát ért és még kevésbbé a könnyed, helyesebben a könnyelmű vállalkozást. Éppen ellenkezőleg: a kitartás sikerét szemlélteti és azt akarja mondani: komoly és eredményes munkánál a kezdet nehéz, mert itt kell a megfontolás és előrelátásnak érvényesülnie: a többi kivitel és következmény: a kezdettel kötelezést vállalunk, ami azután jön, az a: kell. A mint ezt azok, akiknek bizalmából e tiszteletreméltó helyen ülők, igen jól tudják, én nem is könnyen vállaltam külön munkakörünk megalapítását, attól tartva, hogy csak szalmatüzet fogunk gyújtani, mely egy-két fellobbanás után elalszik. Szívesen és örömest mondom, hogy aggodalmaskodó pessimismusom, ezúttal csalódott. A kezdetnek megvoltak a szokott nehézségei, de jóformán túlestünk rajtuk, mert ma már egy rendszeresített programmal folytathatjuk szakosztályi munkálkodásunkat és csak közönségünk érdeklődésén fog megfordulni, hogy munkánk eredményében minél többekkel osztozzunk. E tekintetben persze ismét számolnunk kell sok mindenféle körülménnyel; hiszen vajmi kevesen tudjuk még, hogy valamely tudományos ülésben való részvétel is üdülése az embernek, hogy különösen az u. n. tanult életpályákon ez a lelki épség megőrizhetésének hygieniájához tartozik: a mindennapi egynemű munka azt éppen ugy fenyegetvén, mint a kar, a karok vagy lábak egyoldalii folytonos erőfeszítése, a többi részek arányos munkaerejének fentartását. Az egynemű szakadatlan foglalkozás észrevétlenül alakul ^routinossá, nem látja többé a feldolgozandó anyag változatosságát jelentő elemeket, aminek következtében a magában véve értékes ügyesség is értéktelenné lesz, felületességbe megy át. De van ennél a részvétlenségnek még rosszabb oldala is, a mi hozzá éppen azoknál szokott mutatkozni, a kik pedig dolgozni akarnak és főleg a vidéki embernél. Az autodidaktosz gyakran kiváló egyéniség; benne az energia fokozott mennyiségben érvényesül. Folytonos nehézségekkel küzdve, lassanként nem ismer már nehézségeket, sőt a nélkül neki a munka nem is gyönyörűség. Értelmisége megkapja az egyénies jelentőségét, mely a köznek is vonást és szint fog adni. Ámde ott leselkedik a gonosz ellenség: a tudákosság, az értelmi kialakulás nehéz processzusa okozta csalódás, hogy az igy elért eredmény absolut értéke, mert hiszen benne nagy és fáradtságos munka alakult át. Mi óvhat meg mindkét félszegségtől jobban, mint a jó alkalom, mások értelmi világába is belegondolni magunkat, számolni ugy, hogy a mérlegből az előszeretet kimaradjon? Szakosztályunk ez idényre megálllapitott tárgysorozata e bajokkal számol, jogi és társadalmi életünk olyan kérdéseit érintvén, a melyek a külön utakon járó munkásságnak kiterjedtebb alapot nyújtanak, s megkönnyítik ennek értékesithetését. Ezért előre is tisztelettel üdvözlöm a munkára vállalkozott tisztelt tagtársakat és azon jó reménységgel nyitom meg üléseinket, hogy érdemes munkájuk eredményes voltát fogjuk majd közös megbecsüléssel dicsérhetni. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után megkezdte Kolosváry Bálint dr. egyet, tanár előadását. Vázolva az automobiljog törvényhozási rendezésének eddigi történetét, rámutatott arra a két ellentétes irányra, amely °a kérdés lényegét a közbiztonsági és utrendészeti, viszont pedig az automobilközlekedés okozta károk iránti felelősségben keres&Az előbbi irányt az angol-amerikai jogok, az utóbbit főleg az európai continentális államok követik. Igy az 1908. aug. 9-én kihirdetett osztrák automobil törvény is, amely tehát az automobil közlekedésnek csak magánjogi vonatkozásait érinti, a kérdés közigazgatási rendezésével azonban nem foglalkozik. A dolog természetének tényleg inkább az felel meg, ha a szabályozás ezen ága, a mindegyre váltakozó igényeket jobban kielégíteni tudó kormányhatósági intézkedések számára marad fenn. Az osztrák automobil törvény az auto-közlekedés közben előállható károk viselését — pusztán a károkozás ténye alapján — a gépkocsi tulajdonosára (illetőleg tulajdonosaira), bérlőjére és vezetőjére (csak az amateur vezetőre) hárítja egyetemleges kötelezettségei azon az alapon, hogy az automobilozás: veszélyes üzem s°Vv a vele kapcsolatos kárveszély azt terheli, akinek érdekében és előnyére az üzem folytatódik. A felelősség alól csak 3-ik személv vétkes cselekvese, magának a károsodottnak vétkessége és az ,elháríthatatlan baleset" mentésit. Az „elháríthatatlan baleset" íogahnat pedig a törvény nem az objectiv, hanem a subiectiv elmelet útmutatása szerint állítja fel. A kártérítésre kötelezett személyek egymásközti, valamint automobilok összeütközésekor a tulajdonosok egymásközti netaláni kárköveteléseire nézve az általános magánjog marad irányadó. Épen igy, ha a Gépkocsi