Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 5. szám - A szinlegesség kérdése a felülvizsgálati eljárásban

36. Erdélyrészi Jogi Közlöny 5 szám. mert az esküre való jelentkezés-! mint kötelezettséget lehet és kell felfogni. Ebből folyóan az eskü letételére való jelentkezés határidejének kiszámítása ez volna: Kézbesités napja, november 22-ike nem számit. A. V. E. 27. §-ának azt a rendelkezését véve, amely szerint „az itélet kézbesítése után három nap alatt" kell jelentkezni, az eredmény lonne: XI/23., 24., 25., vagyis a XI/26-án érkezett kérés elkésett. II. A fennebb közölt határozatokat tévesnek tartók álláspontja a következő: Az 1868: LIV. t.-c, mint általános, civilis perjog fogandó jfel, amelylyel szemben a váltó és kereskedelmi eljárás csak annyiban képeznek különös eljárást, amennyiben eltérő intézkedéseket tartalmaznak. E tekintetben az 1876: XXVII. t.-c. 118. és 119. §-ai alapán a váltóügyekben követendő eljárás tárgyában 1876. XI/30-ik napján kibocsátott rendelet kézenfekvő bizonyíték, amely „az 1868: LIV. t.-c.-nek s az ezt módosító törvényeknek'' intézkedéseit rendeli alkalmazni. Az 1868: LIV. t.-c. és az 1876. évi váltóeljárás — mutatis mutandis — egészen egybehangzóan intézkedtek. A kézbesités, a határozatok elleni felebbvitel és a teljesítés teljesen egybehangzóan voltak szabályozva. Az esküre való jelentkezés tekintetében az 1868: LIV. t.c. 239. §-al szemben a V. E. 30. §-a ezt mondja : „Az eskü letétélére azon naptól számítandó három na]) alatt kell jelentkezni, amelyen az ítélet az esküvel bizonyító fél részére jogerejüvé vált". E rendelkezés, daczára, hogy a váltóperekben keletkezett Ítéletek a harmadbirósághoz is felvihetők voltak, nem emliti a harmadbiróságot, amint az 1868: LIV. t.-c. 239. §-a teszi. A köztörvényi eljárásra az 1881: LIX. t.-c. módosításokat vitt keresztül és a felebbezéseket korlátozta. Ennek eredményében az 1881: LIV. t.-c. 23. §-ának utolsó bekezdése meghatározta, hogy azon birói határozatok, amelyek ellen felebbvitelnek helye nincs, mikor emelkednek jogerőre. A jogerőre emelkedés napja a határozat kihirdetését vagy kézbesítését követő nap ! A fennforgó vitás kérdésben ez a punctum saliens. Az 1881: LIX. t.-c. 107. §-a azonban a váltóügyekben valói eljárás szabályozására is felhatalmazást adván, az igazságügyminiszter 2851/881. I. M. E. számú rendeletével a jelenleg érvényben levő váltóeljárást léptette életbe. És itt figyelemreméltó jelenségként megemlítem, hogy az 1876. évi V. E. 30. §-al szemben a 27. §. az 1868: LIV. t.-c. rendelkezését egyenesen felhívja. Az 1876. évi V. E. 30. §-a egész laza szerkesztéssel azt mondja, hogy esküre a jogerőre emelkedés után kell jelentkezni. Ámde ezt a rendelkezést az 1868: LIV. t.-c. egységes szabályozása pótolta. Az 1881: LIV. t.-c. által a közpolgári perekre beállott változás azonban szükségessé tette, hogy a V. E. 27. §-a praecisebben rendelkezzék. E rendelkezés, nemkülönben a ker. eljárást szabályozó rendelet 25. §-a az 1868: LIV. t.-c. 239. §-ban foglalt rendelkezéssel teljesen összhangban vannak, úgyhogy e rendelkezések között elvi különbség nincs és csupán a határidő van az ügyek természetének megfelelő különbséggel megállapítva. Tekintettel azonban arra, hogy a jogerössog kérdését sem a váltó, sem a kereskedelmi eljárás nem szabályozta, e tekintetben mindkét rendelet általános utalása következtében a polgári törvénykezési rendtartás vonatkozó intézkedései nyerhettek alkalmazási, de a váltó és kereskedelmi ügyekben a felebbvitelt korlátozó intézkedés még nem létezvén, oly ítéletekről nem lehetett szó, amelyekben felebbvitelnek helye ne lett volna. Figyelemmel azonban az 1907: XVII. t.-c. 4. §-ban foglalt korlátozó intézkedésre, most már úgy a váltó, mint kereskedelmi perekben is keletkeznek oly ítéletek, amelyek ellen további felebbvitelnek helye nincs, tehát az 1881: LIX. t.-c. 23. §-ban foglalt intézkedés most már mindazon vagyonjogi perekre alkalmazást talál, amelyekben a kir. ítélőtábla végső (de nem harmadik) fokban jár el. Az 1881: LIX. t.-c. 23. §. utolsó bekezdés utolsó mondata szerint pedig „azon birói határozat, amely ellen felebbvitelnek helye nincs, a kézbesítést vagy kihirdetést követő napon emelkednek jogerőre''. A ker. eljárás 25. §-a és a V. E. 27. §-a és az 1868: LIV. t..c. 239. §-a értelmében pedig a nem harmadbirósági Ítéletektől eltekintve az itélet jogerejüvé válta után kell 3, illetve lő nap alatt esküre jelentkezni. Az a körülmény, hogy a kir. Ítélőtábla az 1000 koronán alóli vagyonjogi perekben végső fokban határoz, nem teszi a táblai határozatot harmadbirósági határozattá és ebből folyóan a V. E. 27. §-ban foglalt ama rendelkezés, hogy esküre „a harmadbirósági itélet kézbesítése után három nap alatt kell jelentkezni" alkalmazást nem találhat. A concrét esetben a határidő számítás ekként alakul. Az itélet kézbesítésének napa: XI/22 ; felebbezéssel meg nem támadható határozatról lévén szó, jogerőre emelkedett a kézbesítést követő napon: XI/23-án. A jogerőre emelkedés napja a teljesítés határidejének megállapításánál épp úgy nem számit, mint a kézbesités napja, tehát esküre jelentkezés 3 napos határideje lenne: XI/24., 25., 26.; azaz 26-án még joghatályosan lehet a kérést beadni. Csekély „egy" napi különbség az egész, dc ez az „egy* nagy horderejű. A kolozsvári kir. ítélőtábla a jelzett határozat meghozatala után tartott teljes ülési értekezleten arra az elvi álláspontra helyezkedett, hogy: „A királyi törvényszék hatáskörébe tartozó azokban a vagyonjogi perekben, ideértve a kereskedelmi és váltópereket is, amelyekben a per tárgyának értéke a járulékok nélkül 1000 koronát meg nem halad s amelyekben az 1907: XVII. t.-c. 4. §-a értelmében a Il-od bíróság határozata ellen felebbvitelnek helye nincsen: a Il-od birói Ítéletben megítélt eskü letételére az itélet jogerőre emelkedése után 3, illetve 15 nap alatt, vagyis a jogerősségnek a kézbesítést követő napon való beálltával számítandó 3, illetve 15 napon belül kell jelentkezni". A vitás kérdés teljesülési döntvény hozatalára alapul csak akkor fog szolgálhatni, ha a már jelzett határozattal ellentétes határozat jelentkezhetik. Ez azonban egyhamar be nem következik, mert hiszen ritkán fordul elő ily kérdés a gyakorlatban. A szóbeliségre alapított perrendtartás tervezetéből pedig remélhetőleg hamarabb lesz törvény, semhogy ily vitás kérdés gyakorlati eldöntésére sor kerülhetne. A szinlegesség kérdése a felülvizsgálati eljárásban. Irta : Dr. Qrandpierre Emil kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző-albiró. Az 1893. évi XVIII. t.-c. 185. §-ának a) pontja a felülvizsgálatot lényegben a jogkérdésre szorítja. Tehát annak megállapítása, hogy valamely kérdés a felülvizsgálati bíróság döntésének tárgyát képezheti-e, első sorban a jogkérdés fogalmának meghatározását teszi szükségessé, mert a felülvizsgálat törvényesen megállapított fenti kerete mellett egyéb kérdés nem tehető felülvizsgálat tárgyává, az idézett törvényszakasz b) és c) pontjaiban a közjogi jellegű eljárás szabályossága, illetőleg megbízhatósága érdekében felállított kivételes esetektől eltekintve. Alakilag jogkérdés minden oly kérdés, amelynek eldöntéséhez anyagi jogszabály alkalmazása szükséges. Maga az alkalmazandó anyagi jogszabály aztán lehet tételes, szokásjogi stb. szabály és a „contractus contrahentibus legem ponit" elvnél fogva szerződési intézkedés. Tartalmi meghatározással jogkérdés a perben annak eldöntése, vájjon létesült-e a felek között jogviszony, hogy az minő természetű s abból a felekre származtak-e és minő jogok és kötelezettségek, mert mind e kérdések csak (általános, vagy ügyleti) anyagi jogszabály alkalmazásával dönthetők el. Ebből önként folyik, hogy a jogszabály s így a szerződés értelmezése is a jogkérdés körébe vág, mert az alkalmazás előfeltétele a helyes értelem megállapítása. A ténykérdés mibenlétének teljes tartalmi meghatározását adni az e keretbe tartozó esetek különfélesége mellett nem igen lehet, de a felülvizsgálat előrebocsátott alapköre mellett nem is szükséges. Alakilag csak nemleges a meghatározás: ténykérdés minden oly kérdés, amely nem jogkérdés. Közelebbről minden oly kérdés, amely jogviszony keletkezésének ténybeli előfeltételeire vonatkozik. Ezekre nézve a perbeli eljárás rendszerint több s esetleg ellentétes anyagot nyújt, melyek közül a való jellegével bírókat kiválogatja (mérlegeli a bizonyítékokat) s ezeket összefoglalva, megállapítja a perben a kereseti jogczim szerint vitatott jogviszony fennállásának előfeltételei tekintetében a tény-