Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 42. szám - Az ügyvédi dijak zálogjogi előjegyzése

434. Erdélyrészi Jogi Közlöny 42. szám. tárgyakra kielégítése céljából erösebb igénnyel bima, mint más hitelező. Nem tartja méltányosnak a javaslat azt sem, hogy a bérbeadónak a 2. §. 10. pontja szerint a végrehajtás alul mentes bútorokra kielégítési jog adassék, mert ez a végrehajtást szenvedői a legszükségesebbtől fosztaná meg." Nem egy indokot tudnék még felhozni álláspontom támogatására; de nem teszem azért, mert a kit a mondottak nem győznek meg, az szerintem elfogult a kérdésre nézve, és azt nem sikerülne meggyőzném, ha még annyi érvvel állanék elő. X ügyvédi dijak zálogjogi előjegyzése. Irta: Dr. Papp József. Egy az ügyvédi kart közelről érintő kérdéssel akarunk e helyen röviden foglalkozni. A kérdés a következő: Az üqyvédi képviselettel felmerült dijakat megállapitó ítélet szolgálhat-e ezen követelés zálogjogi előjegyzésének alapjául ? Adott esetekben a kolozsvári kir. Ítélőtábla a következőképen határozott: I. „Az ügyvédi dijnak a prts 252. §-a értelmében történt megállapítása csupán a teljesített munka figyelembe vételével eszközöltetik, tekintet nélkül az ügyvéd és megbízója közt létrejött megállapodásokra s különösen arra, hogy a megbízó adott-e az ügyvédnek és mennyi előleget. Ilyképen tehát a dij megállapítása nem szolgálhat annak bizonyítékául, hogy a megbízó az ügyvédnek a megállapítás időpontjában a megállapított díjösszeggel tényleg tartozásban is volt. Oly okirat, mely magának a követelésnek fenállását nem bizonyítja, zálogjogi előjegyzés alapjául nem szolgálhat, miután a tkvi rendelet 92. §-a értelmében előjegyzés csakis a követelést megítélő határozat alapján rendelhető el. Az ügyvédi dijt megállapitó határozat azonban ilyennek nem tekinthető. Ezeknél fogva az előjegyzési kérelem elutasítandó volt." (4073/1907. I.) II. „A telekkönyvi rendelet 92. §. értelmében előjegyzésnek csak olyan bírói határozatok alapján van helye, melyek által valamely dologbani jog vagy valamely meghatározott követelési összeg odaitéltetik. Az ügyvédi dijnak a prts 252. §. szerint megállapítása azonban nem odaítélés, hanem tekintet nélkül az ügyvéd és megbízója között létrejött megállapodásokra és tekintet nélkül arra, hogy adatott-e és mennyi előleg, csak meghatározása annak. hogy a teljesített munka figyelembe vétele mellett az ügyvéd megbízójától mit érdemel. Minthogy e szerint a díjmegállapítás nem bizonyíték arra. hogy megbízó a megállapítás időpontjában a megállapított összeggel tartozik, zálogjogi előjegyzés alapjául nem szolgálhat." (86/1908. I.) Hasonlóképen döntött a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla is 3948/907. p. sz. határozatában, kimondván, hogy: „Minthogy a tkvi rendtartás 92. §-a szerint jogerőre emelkedettnek nem tekinthető birói ítélet alapján előjegyzés csak akkor engedhető, ha az ítéletben elmarasztalás van kimondva, illetőleg ha az ítéletben a zálogjoggal biztosítani kívánt követelés meg van ítélve, ilyen megítélt követelésnek azonban a perbeli ügyvéd részére saját fele irányában megállajntott munkadíj és költség nem tekinthető: az így megállapított munkadíj és költség erejéig kért zálogjogi előjegyzés -megtagadandó volt." Ezen, a két erdélyrészi kir. ítélőtáblának végzésével homlokegyenest ellentétes határozatot hozott a budapesti kir. ítélőtábla, kimondván, hogy: „Bár az előjegyzési kérelem alapjául szolgáló birói Ítélet az ügyvédi díjra nézve marasztalást nem tartalmaz, mégis az abban megállapított ügyvédi dij tekintetében az bizonyítékul szolgál, ugy, hogy annak alapján a tk. rdts 87. és 88. §§-ai szerint, azoknak a 89. §-al való egybevetése mellett a zálogjoq előjegyzése, egyéb telekkönyvi akadály hiányában elrendelendő. (Bpesti tábla 4837/908. sz. a.) Ilyen ellentétes elvi állásfoglalás mellett szükségesnek tartjuk e kérdéssel behatóan foglalkozni, annál is inkább, mert fontos érdeke az ügyvédi karnak az, hogy a budapesti kir. ítélőtáblának fenthivatkozott döntése, mely a régi gyakorlatnak is megfelel, általánossá s egységessé válljék. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a ptkrts. 252. §-a alapján történő megállapítása az ügyvédi dijaknak, minő fontossággal bír ezen dijak mennyiségét illetően az ügyvéd és megbízója közötti viszonyban. Midőn a perbíróság az ítéletben a ptkrts 252. §-a alapján az ügyvédnek saját fele ellenében olyanokat állapit meg, teszi ezt az ügyvédnek a perben teljesített munkája figyelembevételével s annak értékéhez képest. Vagyis az ügyvédnek fele ellen annyi költséget állapit meg, mennyit munkája megérdemel, sőt ha az ügyvéd fele érdekében nem álló munkát végez, hogy ha munkálatai meddők, tökéletlenek, akkor azokért a biróság díjazást egyáltalán nem állapit meg, mert „a prts 252. §-ához képest az ügyvédek munkadijai saját feleik irányában hivatalból csak azok minőségére való tekintettel állapithatók meg", (Curia 3585/76, 8327/77. stb. stb.) sőt, hogy tovább menjünk: „Az ügyvédi dijak megállapítására vonatkozó birói határozat ellen a peres felek saját nevükben jogorvoslattal élhetnek (Curia 23. sz. teljes ülési döntvénye), mert ezen döntvény indokai szerint: Az 1868. évi polg. törv. rendtartás 252. §-a, mely a képviselőknek felszámított és a perköltségekhez sorozott dijait mindkét fél irányában megállapittatni rendeli, nyilvánvalólag a fél és ügyvéd, mint perbeli képviselő közti jogviszonyról, illetve a dijakra vonatkozó követelésről intézkedik. A felhívott szakasz alkalmazása mellett hozott birói határozat tehát a dijak területében a képviselő és képviselt fél közti jogot és kötelezettséget szabályozó határozatot képez stb. stb." A Curia 3729/1885. sz. a. ítéletében még egy — kérdésünk szempontjából — fontos elvet állapított meg, midőn ugy határozott, hogy: „Ha a fél a saját ügyvéde részére megítélt járandóság csekélysége miatt él jogorvoslattal, nem mondható ki, hogy a fél kedve szerint jobban is díjazhatja ügyvédjét, hanem a megállapított járandóságot felül kell vizsgálni." Még sok hasonló elvi megállapításokat tartalmazó ítéletre hivatkozhatnánk, de azt hisszük már a fentiekkel elegendőképen beigazoltuk azon általános joggyakorlatot, hogy a perköltségeknek a prts. 252. §-a alapján történt megállapítása a fél és ügyvédje között az ügyvédi dijak mennyiségót illetően quasi re$ judicatat és kétségtelenül a képviselő és képviselt fél közti jogot és kötelezettséget szabályozó határozatot képez. (Curia 23. sz. ü. hat.) A Curia 23. sz. döntvényének ezen legutóbb hivatkozott szavai — véleményünk szerint — már magukban fedik a tkvi rts. 92. §-ának azon előfeltételeit, hogy zálogjog előjegyzésének oly birói határozat szolgálhat alapjául, melyek által „valamely meghatározott követelési összeg odaitéltetik", mert habár az ügyvédi dijnak a saját fél ellen történt megállapítása a képviselttel szemben végrehajtás alapjául nem is szolgálhat, a dij mennyisége kérdésében res judicatanak tekinthető. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy ha az ügyvéd a dijak megfizetéseért képviseltje ellen pert indít, a biróság a mennyiség kérdésében a teljesített ügyvédi munkákat ujabban el nem bírálhatja, hanem a mennyiség kérdésében kötve van az alapul szolgáló perben eljárt biróság megállapításához. Az ügyvédi dijakat megállapitó ítélet tehát — a fentiek szerint — a mennyiség kérdésében és egyéb tekintetben is, az ügyvéd és fele között jogot és kötelességet szabályozó határozat lévén, az előjegyzés megtagadásának alapjául nem szolgálhat az a körülmény, hogy abból nem állapitható meg, hogy az ügyvéd és fele között minő megállapodás van; kapott-e az ügyvéd előleget és mennyit; s hogy a fél a megállapított összeggel egyáltalán tartozik-e ügyvédjének V Mert ha ezek a körülmények az előjegyzés megengedhetőségének kérdésénél ily fontos szerepet játszhatnának, akkor állítjuk, nincs oly magán vagy közokirat, mely ezen kérdések tárgyában megnyugtató feleletet nyújtana s melynek alapján zálogjog előjegyezhető lenne. Hiszen a váltó felmutatása esetén csupán ebből elbirálható-e, hogy a váltóköveteléssel az elfogadó vagy valamelyik más aláiró tényleg tartozik-e, nem fizethette-e ki azt egészben vagy részletben ? Nem lehet-e az aláírók s a váltóbirtokos között valamely megállapodás, mely a váltóból ugyan nem tűnik ki, de bizonyítható, s ekkor a követelés megszűntét tanúsítja? Hát még a váltókifogások ezer más példája. De nemcsak a váltóval, hanem bármely ítélettel vagy közokirattal szemben is érvényesíthetők ezek a kifogások. Ezekből kitünöleg tehát midőn minden okirattal szemben felhozhatók ugyan azok a kifogások, melyeket a kolozsvári kir. ítélőtábla az ügyvédi dijat megállapitó ítélettel szemben felhőzhatónak tart, nem látunk indokot arra, hogy miért részesítsük mostohább elbánásban az ügyvédi költség-követeléseket, más követelésekkel szemben. Hiszen a tkvi rts. 90. §-a megengedi a zálogjog előjegyzését oly esetben is, midőn valaki javára csak a kártérítéshez való jog ítéltetik meg, de az összeg tekintetében még csak egy későbbi birói ítélet van hivatva dönteni; s ez esetben a folyamodó által kérvényében egyoldalulag előadott összeg erejéig történik a zálogjog előjegyzés. Nem erösebb alap tehát ennél a zálogjog előjegyzésére az a bírói ítélet, melyben nemcsak az a jog állapittatik meg az