Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 5. szám - A jó telekkönyvek biztosítékai

34. szám. Erdél.yrészi Jogi Közlöny 5 teszik is az emiitett közegek az előirt figyelmeztetést, annak gyakorlati eredménye alig mutatkozik, mert a telekkönyvi bekebelezést illetően kényszerítő rendelkezések nem állván fenn, a mulasztások e tekintetben mindezideig fenforognak. Ha azonban a törvényhozás megfelelő kényszereszközöket alkalmazott arra nézve, hogy az állami adó és illeték biztosítása érdekében a szükséges bejelentések megtétessenek, nem kisebb érdekek követelik azt is. hogy hasonlóan megfelelő kényszereszközök utján biztosittassék az ingatlanokra vonatkozó birtokváltozások telekkönyvi bejegyzése. Szükséges, hogy a telekkönyvi intézmény megfelelő rendezése az ingatlanokat illető birtokváltozások telekkönyvi bejegyzését kötelezővé tegye, az az iránti bejelentés elmulasztását .büntetéssel sújtsa. Kimondónak vélem tehát, hogy az ingatlanokra vonatkozó birtokváltozás esetén a telekkönyvi bejegyzés kérelmezése a telekkönyvi hatóságnál kötelező s annak elmulasztása pénzbirsággal büntetendő. Az ingatlanokra vonatkozó birtokváltozás telekkönyvi bejegyzésének kötelező volta mellett, a bekebelezés engedélyezéséhez írásbeli szerződés szükséges. Abban a tekintetben nincs nézeteltérés, hogy telekkönyvi bekebelezés csak azon félnek megengedő nyilatkozata alapján történhetik, akinek joga korlátoztatik, megterheltetik, megszüntettetik, vagy más személyre ruháztatik át. Vélemény eltérés forog fenn azonban arra nézve, hogy Írásbeli szerződés csak az ingatlanra vonatkozó jognak telekkönyvi bekebelezése czéljából. kivántassék-e meg, avagy az ingatlanok iránti szerződés létrejöttének feltételéül, tehát a szerződés érvényességi kellékéül állittassék fel az Írásbeli szerződés szükségessége. Ausztriában, amint már emiitettem, az 1S71. évi 95. számú telekkönyvi törvény, valamint az ezt kiegészítő 1883. év 82. és 83. törvényczikkek szerint ingatlanok iránti szerződés bármely alakban köthető, telekkönyvi bekebelezés azonban csak közokirat vagy oly magánokirat alapján foghat helyet, amelyen a kötelezett fél névaláírása bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van. A hitelesítésre vonatkozó rendelkezések tekintetében az 1882. évi 67. törvényczikk több könnyítést tartalmaz. üután a telekkönyvi bekebelezés megengedéséhez alkalmas okirat szükséges s igy annak kiállítását a szerződő felek ki nem kerülhetik, miután előzetes szóbeli szerződések gyakran nem eléggé megfontoltan köttetnek s költséges perekre szolgáltatnak alkalmat és a jogbiztonságot nem védik eléggé, miután Írásbeli szerződések mellett a telekkönyv rendje is biztosabban megóvható, azon nézetben vagyok, hogy az ingatlanok iránti szerződés létrejöttének feltételéül kellene az Írásbeli szerződés szükségességét felállítani. Azt nem tartom elfogadhatónak, hogy a felek jogügyleteiket a telekkönyvi hatóságnál szóval is jegyzőkönyvre adhassák, amint ezt Káplány Géza a Telekkönyv czimü folyóirat mult évi X-dik számában contemplálja, mert telekkönyvi hatóságainknál a már is nagy munkaterhét annyira emelné, hogy azt aligha elbírhatnák. Ez csak akkor lenne lehetséges, hogyha a telekkönyvi hatóságok a kataszterrel egyesítve, az általa javasolt irányban egészen új szervezetet nyernének. Erre nézve azonban oly sok nehézségek állanak fenn, hogy ilyen mélyreható szervezeti reform egyelőre alig remélhető. A bekebelezési kényszer alkalmazásának egyik módja az lehetne, amely Ausztriában fennáll s amit már emiitettem, hogy a pénzügyi hatóság által a bejelentett birtokváltozások felől értesített telekkönyvi hatóság a mulasztó felet, meghallgatása után, az esetben, ha a bekebelezés iránt kitűzendő határidő alatt nem folyamodik s késedelmét nem igazolja — pénzbirsággal büntetik. Én azonban ezen rendelkezést nem tartom viszonyaink között megfelelőnek, mert ha a birság csak akkor lesz kiróható, ha az érdekekelt fél a telekkönyvi hatóságtól nyert felhívás után a kitűzendő határidő alatt a bekebelezés iránt nem folyamodik, akkor a fél a legtöbb esetben be fogja várni ezen felhívást s ez egyfelől rendkívül sok terhet róna a telekkönyvi hatóságokra, másfelöl késleltetné a bekebelezések rendjét. Ezért helyesebbnek tartanám, ha okirati és bekebelezési kényszer mellett kimondatnék, hogy a felek a szerződés létrejötte nlán bizonyos határidő alatt kötelesek a szabályszerű bekebelezési kérést a telekkönyvi hatósághoz benyújtani, vagy a fennforogható akadály igazolása mellett halasztást kérni, különbeni pénzbírság terhe alatt, Az adóhivatal kötelezendő lenne, hogy azon birtokváltozások jegyzékét, melyekre vonatkozóan telekkönyvi végzés hozzá még nem érkezett, meghatározott időközökben közölje a telek" könyvi hatósággal. A telekkönyvi hatóság ezen jegyzék alapján a mulasztásban levő félre a birságot azonnal kiróná, amely ellen előterjesztésnek s az elutasító végzés ellen egy fokú felfolyamodásnak adnék helyet. Nézeteltérések forognak fenn arra nézve is, hogy okirati kényszer mellett az Írásbeli szerződés érvénye minő alaki kellékekhez köttessék, továbbá, hogy behozassék-e a közokirati kényszer. Magánokirat tekintetében nézetem szerint feltétlenül megkívánandó lenne a két tanú aláírása, — esetleg a kötelezett fél nevének bírósági vagy közjegyzői hitelesítése. Okirati és bejegyzési kényszer mellett, amely esetben az ingatlan iránti szerződés érvényéhez közokirat vagy a fennebb írtaknak megfelelő hitelt érdemlő, esetleg hitelesített aláírással ellátott magánokirat kívántatnék meg és a bekebelezés kötelezővé tétetnék, az ingatlanokra vonatkozó jogbiztonság és a telekkönyvek kívánatos rendbehozatala általában véve nagyrészt elérhető lesz, bárha még kívánnivalót hagyna fenn. Ingatlanokra vonatkozóan ugyanis sok magánszerződés nem nyújt kellő jogbiztonságot. Sok szerződést készítenek faluhelyeken, rendes mellékkeresetképen, szerződés szerkesztéséhez kevésbbé értő egyének és akár hányszor többe kerülnek, mintha azokat hivatásos szakértő egyénnel íratták volna meg. Az ilyen szerződések többször még alakilag sem megfelelők. De ha alakilag megfelelnének is, a jogviszonyok szabályozása tekintetében gyakran sok részben olyan hiányosak, homályosak, határozatlanok, laza szerkezetűek, hogy már magukon hordják a későbbi félremagyarázást, az egyenetlenség, a perlekedés csiráit és idővel a feleknek sok bajt, idővesztést és költséget okoznak. Különösen a faluhelyeken kötött szerződések, ha azokról írásbeli okmány készült is, gyakran kellő megfontolás, kellő elhatározás, kellő megértés nélkül jönnek létre. Ezekre való tekintettel nem szenvedhet kétséget, hogy az lenne a felekre nézve a legbiztosabb, jogi érdekeikre nézve legmegnyugtatóbb, a jogbiztonságra nézve a legelőnyösebb, a telekkönyv rendje szempontjából legkívánatosabb, hogyha az ingatlanok iránti szerződések érvényességére nézve a közokirati kényszer hozatnék be és ezzel köttetnék össze a behebelezési kényszer. A közokirati kényszer az eddigi jogvitában és a törvény előkésziténél is mindenütt vezérlő eszmeként szerepelt s habár a külföldi tapasztalatok mellette szólanak, — hazai viszonyainkra utalással, még nem tudott általános pártolásra találni. Felhozatott ellene, hogy még nincs minden kir. járásbíróság telekkönyvi hatósággal felruházva, még sok helyen nincs közjegyző és igy a felekre nézve sok idővesztéssel és költséggel járna, egyfelől a telekkönyvi adatok megtekintése végett a telekkönyvi hatósághoz, másfelől a szerződés megiratása végett még külön az esetleg más helyen lakó kir. közjegyzőhöz utazni; továbbá felhozatott, hogy a nép megszokta szerződését otthon a faluban kötni s ha ezért másfelé, esetleg többfelé kellene fáradnia és költekeznie, ezt megszokása ellenére nem tenné meg, hanem inkább lemondana az Írásbeli szerződés előnyeiről s csak szóbelileg szerződnék, mert azt nem lehet várni, hogy a természetté vált megszokás ellenére rideg jogszabályokhoz alkalmazkodjék. Ennek a megszokásnak a már ismertetett közgazdasági és jogbiztonsági hátrányai azonban nagyobbak, mint a mennyi értéket ennek a megszokásnak tulajdonítani lehet. A közjegyzői okirat mellett kétségtelenül nehezíttetik a jogügyletek kötése, de másfelől több időt enged a higgadt megfontolásra. Ma már kevésbbé is állanak fenn az emiitett ellenvetések tárgyi alapjai. Vidéki kir. jbiróságaink 13 kivételével ma már az egész országban fel vannak ruházva telekkönyvi hatósággal s ezek egy részének felruházása iránt is tárgyalást folytatnak; ezen akadály tehát most már könnyen elhárítható. Még csak 116 kir. járásbíróság székhelyén nincsen kir. közjegyző. Ha a közjegyzői és bekebelezési kényszer az ingatlanok iránti szerződéseket illetően s még inkább ha minden dologi jogra vonatkozó szerződést illetően behozatnék, — minden kir. jbiróság székhelyére lehetne kir. közjegyzői állást szervezni. Nagyobb forgalmú bíróságok székhelyén szükség szerint esetleg alkalmas kiválóbb ügyvédeket is fel lehetne ruházni ezen ügyletek tekintetében közjegyzői jogkörrel, mint közjegyzői megbízottakat, ha az ingatlanok nagyobb forgalma ezt megokoltá tenné, akik ezen vonatkozásukban a közjegyzői jogokkal és kötelességekkel bírnának. Kötelezve lennének a szerződés felvételén kívül a birtokváltozást ugy illetékszabás, mint kataszteri átírás alá bejelenteni