Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 40. szám - A kis összegű polgári perek bíróságáról

40. szám. •Jogesetek Tára Indokok: A felebbezési bíróság tényállásként azt állapította meg, hogy az 1906. évi június hó elején felperes czigányzenésznek hegedűje véletlenül alperes birtokába jutott, a ki ezt két napig magánál tartotta, aztán S. János zenésznek ajándékozta azzal, hog/ ha netán gazdája megkerülne, annak adja ki. Megállapított tényállás az is, hogy felperes elveszett hegedűjét csak a jogtalan elsajátítás vétsége miatt indított büntető bírósági eljárás eredményében, az elveszést követőleg egy év múlva (1907 június hó 14-én) kapta vissza s hogy a gyergyószentmiklósi kir. járásbíróság, mint büntető bíróság ezen tényeért alperest a btkv. 367. §-ba ütköző jogtalan elsajátítás vétségében bűnösnek mondotta ki, a btkv. 92. §-ának alkalmazásával tiz korona pénzbüntetésre jogerősen elitélte. Ez a tényállás felülvizsgálati kérelemmel megtámadva nincs, tehát az 1893. évi XVIII. törvényczikk 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Felperes felülvizsgálati kérelmében azt panaszolja, hogy a Felebbezési bíróság a büntető bírósági Ítéletből, illetve a fent előadott tényállásból az okozatosságot, az anyagjogi'' szabályok megsértésével, nem állapította meg, mert nem állapította meg alperes kártérítési felelősségét, 1-ször azért a 365 korona értékért, a melyet hegedűjének elvonása miatt 1 éven át, napi 1 koronával, a bátyjától (A. Jánostól) kibérelt hegedűért fizetni volt kénytelen ; 2-szor azért a 200 korona kár értékért sem, a mely alperes szándékos károsító ténye által a hegedű teljes elromlása folytán támadt s hogy csak arra a 16 koronára korlátozta felperes igényét, a melyet javítási költség czimén az elsőbiróság e tekintethen jogerős Ítélete alapján megállapított. E panasznak az első pontot illetően részben alapja van. A felebbezési biróság ítéletében megállapított s a fentiek szerint irányadó tényállás alperes kártérítési kötelezettségének alapját képező jogellenes cselekmény létének megállapítását "kétségen kívül magában foglalja. A büntető biróság oly vétségben marasztalta el alperest, a mely a büntetőjog rendszere szerint nem gondatlanságból, hanem szándékosan elkövetett cselekmény. De alperesnek az a cselekménye, hogy a hozzá került idegen hegedűt a helyett hogy tulajdonosának ke/ére visszajuttatni igyekezett volna, másnak ajándékozta — az optk. 388. 389 s 393. §-aira tekintettel, magánjogilag is szándékos és nem vétkes cselekménynek minősítendő s következményei ezen az alapon birálandók el. Ha vedig valaki másnak szándékos s különösen, ha büntetőjogilag tiltott cselekmény által okoz kárt, az optkv. 1331. § értelmében az elmaradt nyereséget (elvont hasznot) is megtartozik téríteni. Anyagjogi szabályt sértett meg tehát a felebbezési bíróság, a midőn a büntetöbiróilag megállapított s polgári magánjogilag is megálló szándékosság következményeit nem vonva le, a perest egyszerűen kisebb fokú hibáért (levis culpa) tette felelőssé és ennélfogva felperest keresetének az elmaradt haszon iránti ágával teljesen elutasította. Alperes a fent idézett jogszabály értelmében tehát a hegedű használásának elvonása folytán felmerült elmaradt haszonért felperesnek felelős. Ennek megállapításánál, a kir. ítélőtábla az összes körülmények figyelembevételével, legjobb belátása szerint, 1893. évi XVIII. t -cz. 65. §-a értelmében 60 (hatvan) koronát itélt meg. Ebben találta felperes sértett érdekeit kiegyenlítettnek. Mert elfogadva felperesnek azt az álláspontját, hogy ő naponként a keresményéből egy koronát tudott a bérelt hegedű használatáért fizetni, két hónapi határidő alatt a hegedűnek szakértő által megállapított legmagasabb értéke (60 K) már el lett érve; a két hó elteltével módjában állott volna már felperesnek magát a nagyobb károsodástól megóvni s igy a két hónapon tul fenforgó -esetleges kára az ő mulasztásával áll oki összefüggésben, ennek a megítélésére tehát alap nincs. A kereset egyéb ágait tárgyazó felülvizsgálati panasz nem alapos. Felperes a 200 korona kárt a hegedű teljes hasznavehetetlensége czimén érvényesítette. Felperes azonban a felebbezési biróság előtt az e tekintetben kizárólagos bizonyítékul szolgáló tárgyalási jegyzőkönyv (1893. XVIII. t.-cz. 197. §) szerint nem nyújtott bizonyítékot arra, hogy a hegedűnek elveszéskor való értéke és a jelenlegi értéke között való különbözet tul haladná az elsőbiróilag 16 koronában megállapított összeget. Nem alapos felperesnek ennélfogva az eljárási szabály megsértésének (1893. XVIII. 185. § c) pont) czimére fektetett az a panasza sem, hogy a felebbezési biróság az előtte meg sem nevezett szakértőt a hegedű vitatott hasznavehetetlenségére meg nem hallgatta. Felperesnek az az igénye, hogy a biró neki kéj becset is ítéljen meg, a törvényes alapot nélkülözi. Az elveszett hegedűre nézve nincs tényállás abban az irányban, hogy az családi ereklye, vagy kiváló minőségű hegedű volna ; a kéjbecs megítélésének ilyenféle előfeltétele tehát hiányzik. Felperes felülvizsgálati kérelmének részben való sikere s igy részleges pervesztesége az 1893 évi XVIII. t.-cz. 110. 1»>S. és 204 § alapján alperesnek a perköltség felében való elmarasztalását vonta maga után. Az ügyvédi illetménvek felett való határozat az 1868. évi LIV. t.-cz. 252. §-a alapszik. 1908. szeptember 7-én. Határnap vagy határidő kitöltésének s vonatkozó kereskedői szolásnak hiánya mellett felperes vonatkozó kötelezettségének határát csakis a kötelező kereskedői gondosságból folyó tekintet (1875. XXXIV. t.-c. 327. és 371. §§.) szabja meg, azaz az, hogy alperes indokolatlan késedelem ne terhelje. 1908. G. 93. szám. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla V. és E. cég jogutódai, valamint ügygondnok által képviselt V. R. hagyatéki felpereseknek, A. U. és társa bukaresti kereskedő cég alperes ellen 478 K. és 50 fillér iránt folyamatba tett sommás perében, felpereseknek felülvizsgálati kérelmei és alperes válaszirata folytán itélt : A felülvizsgálati kérelemnek helyet nem ad; özv. V. R.-né, özv. R. Gusztávné és V. Reinhald hagyatéka felpereseket végrehajtás terhével s egyetemleg kötelezi, hogy alpereseknek 8 nap alatt 86 K. 45 fül. felülvizsgálati költséget fizessenek. Indokok: A per adatai szerint, V. Reinhald hagyatéka ügyében az örökösök örökösödési nyilatkozatot nem tettek ; az optk. 457. §-a rendelkezése szerint tehát V. Reinhaldné mint örökös, V. Reinhald hagyatékát nem képviselhette, ennélfogva a felebbezési biróság helyesen rendelkezett, a midőn a nevezett hagyaték képviseletére ügygondnokot rendelt ki, s igy az ügygondnok kirendelése miatt emelt panasz alaptalan. Az ügy érdemére áttérve, V. Reinhald hagyatékának ügygondnoka a felebbezési biróság Ítéletében megállapított tényt megtámadva azt vitatja, hogy a tényállás téves és hézagos abban a_ tekintetben, hogy a szerződő felek megállapodása nem szakértő, hanem csakis egyszerű munkás kiküldésére vonatkozott. Eltekintve attól, hogy e panasz alaposságát, nevezetesen azt, hogy a megállapítás valamely jogszabály megsértésével történt volna, a panaszló ki nem mutatta, az ügy eldöntése tekintetéből az, hogy a megállapodás csak egyszeriLszakértö munkára vonatkozott-e? a kifejtendőkhöz képest teljesen közömbös. Ez a panasz tehát mint az ügy eldöntése szempontjából közömbös körülményre vonatkozó, súlytalan. Egyéb tekintetben a felebbezési biróság Ítéletében megállapított tényállás nincsen megtámadva s igy azt — az 1893. évi XVIII. t.-cz. 197. § a értelmében — e helyen is irányadó. E tényállás szerint a felek közi eczetkészitő fölszerelések adás-vétele tekintetében a B-/. alatti felperesi levélbe foglalt szerződés létesült. A peresfelek jogviszonyait tehát első sorban ez a szerződés szabályozza. E szerződés szerint felperesek jogelőde a V. és E. c. mint eladó kötelezettséget vállalt, hogy mihelyt alperes gyári helyisége Bukarestben készen lesz, az eladott és erjesztő töltéssel fölszereit eczetkészitök gyári üzembe hozatala s egy odavaló munkásnak az eczetgyárba betanítása czéljából gyári telepére egy szakértő munkást küld ki. Felperesnek a munkás kiküldésére vonatkozó kötelezettsége nem volt naptár szerint meghatározható időponthoz vagy időközhöz kötve, hanem csak a gyárhelyisg elkészültének idejéhez ; a felek szerződése nem foglalt magában kikötést arra nézve, hogy abban az esetben, ha az eczetgerjesztő anyag megromlanék, felperes munkást kiküldeni nem köteles. Ilyen kikötésről szó annál kevésbé lehet, mert a munkás kiküldésének czélja nem csak az volt, hogy a gyár üzemét megindítsa, hanem az is, hogy egy ottani gyári munkást az eczetgyártásra betanítson. Határnap vagy határidő kikötésének s vonatkozó kereskedői szólásnak hiánya mellett tehát felperes vonatkozó kötelességének határát csakis a kötelező kereskedői gondosságból folyó tekintet