Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 30. szám - A jogszokásról az osztr. polg. törvénykönyv hatályterületén. 2. [r.]

30. szám Erdélyrészi Jogi Közlöny 341. bizonyítékok bevétele és alapos mérlegelése helyett ne alkalmazzák nagyon suliin a félnek rendszerint csekély értékű bizonyító erővel biró esküjét, illetőleg a mely esetekben kivételesen bizonyító erővel bir, ne torturázzák ok nélkül esküvel a felet és hogy a felebbezési bíróság is minél kevesebb esetben eskesse meg a megesketett fél ellenfelét: a fél megesketése mellett hozott ítéletek külön statisztikai rovat alatt mntatandók ki, a makacssági és a nem esküs contradictorius rovatok elkülönítése mellett. (Folyt, köv.) iogszofcüsról az osztr. hatályterületén. Irta: dr. Rffenyhárth Gáspár, ügyvédj egyet. m. tanár. Még egy példát említek fel arra, hogy az optv. 10. §-ával szemben a jogszokás keletkezését el kell fogadnunk befejezett tényként. E lapok 26 számában (Jogesetek tára) olvastuk a kolozsvári kir. ítélőtábla, mint polgári felülvizsgálati bíróságnak 1908. G. G92—2 sz. ítéletében: „Az optv. hatályának területén kifejlődött gyakorlat, valamint e kir. ítélőtábla állandó gyakorlata is az optv. ]63. §-ban foglalt rendelkezés mellett a feslettség bizonyítását megengedhetőnek találja stb." Vagyis más szóval azt mondja ez az ítélet, hogy bár az optv. 163 § -a a plurium concubcntium kifogását kizárja, a gyakorlat megengedi ezt a kifogást — ha nem is egész terjedelmében — legalább a feslettség alapján. II. íme eleven cáfolata annak az elméletnek, amely a szokásjog keletkezhetését, hatályát és kötelező erejét a törvényhozó akaratára állítja ; s amely elméletnek következését vonta meg az optv. is 10 §-ában. A büszke kakas, amely nem tudja, hooy maga is tojásból kelt ki! Mert régi igazság, hogy törvénynek is csak az a törvény jó, mely a nép eleven jogérzetében gyökerezik, ami megint csak úgy lehet igazság, ha a törvény a szokásban élve mintegy már gyökeret vert. Végelemzésben pedig különben is úgy áll a dolog, hogy a törvény kötelező ereje is a szokásra vezethető vissza. Aminthogy minden nép életében előbb teremt a szokás jogot, mint a törvény s így maga az is, hogy a törvény jogot alkot, a már előbb megvolt szokásjogban leli a maga okát, alapját és magyarázatát. Hatalmi tultengésben eshetik azután a törvényhozó. Ennek példája az optv. 10 §-a is. Megtilthatja a szokásjog keletkezését. Kizárhatja a jogszokás kútfői létét. S ennek a tilalomnak lehet is ideig-óráig való hatása a törvénytisztelet alapjánDe aztán ha a való élet szembe kerül a törvénynyel, a szokás el fogja temetni a törvényt magát is, megingatván, meglazítván előbb annak a törvénynek tiszteletét. Ez a történelem tanítása. Szokás és törvényhozás egyenrangú jogalkotó tényezők. Egyik a másik munkáját lerontja s a romba döntött alkotás helyébe felépítheti a maga palotáját. A törvényhozás egy csapással, a szokás lassú, kitartó munkával. De hogy egyik a másikat az ember világából valameddig az ember lelki élete meg nem változik mindörökre kitilthassa, az egyszerűen lehetetlenség. Ezek a közkeletű igazságok, amelyeknek bővebb megvilágításától éppen ez oknál fogva eltekinthetünk, már magyarázatát adják annak a ténynek, hogy hogyan is keletkezhetett jogszokás az optv. hatályterületén, a 10. § rendelkezése ellenére úgy nálunk, mint az optv. szűkebb hazájában. Nálunk ezen felül van ennek a jelenségnek, hogy úgy mondjam, valamelyes tételes alapja is. S ez az amivel voltaképpen foglalkozni kívánok. Előre bocsátok két nézetet, amelyek mindegyike más-más úton igyekszik a kérdésre megfelelni. Egyik abból magyaráz, hogy az optv. valójában particularis jog, amely fölött ott lebeg az országos (ius commune) magyar magánjog. Minthogy pedig az országos jog a jogszokást kútfőül elismeri, ennek kútfői misége a particularis jogra nézve is elismerendő. * Előző közleményt 1. a 90. számban. Mindebből annyi igaz, hogy az optv. particularis jog szemben a hazánk egész területén érvényes magyar magánjoggal s amely érvényes volna az erdélyi és hatáiörvidéki területeken is, ha a törvényhozás fenn nem tartotta volna az optv. hatályát e területeken s amely önön magától lépne érvénybe e területeken is, ha az optvet hatályon kívül helyezik. Amig azonban a particuralis jog érvényben van. addig erösebb a ius commune-nél. Következésképpen, minthogy az optv. a maga egészében, a maga bezárt egészében hagyatott érvényben, tehát azokkal a szabályaival együtt, amelyek a kútfő kérdését is megszabják: ennélfogva abban a kérdésben is, hogy a biró honnan vegye az alkalmazandó jogszabályt a törvénykönyv által rendezett jogviszonyok eldöntésénél, irányadó nem a magyar magánjog, hanem az optv. .Másként áll a dolog természetesen a magyar magánjognak az erdélyi és határőrvidéki részeken is érvényben levő részeit illetően. Ezek a részek, magyar a magánjog ezeken a területeken is, s ezekre vonatkozólag a kútfők ugyanazok, amelyek a magyar magánjogéi. A particularis jog nézőpontja tehát a jelenség megmagyarázására mit sem ér. Ugyanígy vagyunk azzal a másik felfogással, amely az 1869: IV. t.-c. 19. §-ából igyekszik a kérdést megoldani. Ez a törvény, amint tudjuk azt rendeli, hogy „a biró a törvények, a törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni". Ez a törvény az ország egész területén kiterjedő érvényű lévén — mondja most már a magyarázat — tehát arra a területre is, a hol az optv. van alkalmazásban, a törvény a szokásjogot régi törvényeinkkel egyezésben az ország egész területén törvényerejűnek kívánta nyilvánítani s igy derogált az optv. 10. §-ának. Ami azonban ennek a felfogásnak helyessége ellen szól az az először, hogy a törvény szószerinti értelme szerint sem mond többet, mint annyit, hogyha van törvényerejű szokás a szerint tartozik a biró Ítélni; de a mint nem mondja meg, hogy melyik szokás s mennyiben törvényerejű, ugy azt sem mondja, hogy hol van ilyen szokás s hogy ott is el akarja ismerni a szokást törvényerejűnek, a hol az ki van elvileg zárva. Hátha nincs szokás, akkor is tartozik a biró aszerint ítélni, vagy ha törvény sincs ? Szóval ez a törvény nyitva hagyja annak a kérdésnek eldöntését, hogy van-e, hol s milyen szokás és hogy törvényerejü-e az ? Ellene szól e felfogásnak másodszor annak a meggondolása, hogy e törvény kifejezetten nem derogál az optv. 10. §-ának. Az meg alig feltehető, hogy az igazságügyi szervezet alaptörvényével kívánta volna a törvényhozás rejtett uton megváltoztatni, hatályon kívül helyezni a magánjogi törvénykönyvet bármely részében. Magam nem tartom ugyan helyesnek azt a föltevést s az ebből levezetett érvet, hogy a törvény valójában csak az országbírói értekezlet hatályterületét tartotta szem előtt e rendelkezés, vagy helyesebben utasítás megalkotásánál és hogy tehát csakis erre a területre vonatkozik a törvény annyiban, amennyiben a szokás szerint való ítélést is kötelességévé teszi a bírónak. Nem pedig azért, mert az Erdélylyel való Unió a törvény meghozatalakor már foganatosítva volt. Ezt tudta a törvényhozó, tudnia kellett. Az ellenkező föltevésére semmi alap nincs. Tudnia kellé azt is, hogy az erdélyi részekben akkoron érvényben lévő jogszokást kútfőül nem ismerte el. Abból azonban, hogy e különbségre nem utal a törvény sem, az nem következtethető, hogy a jogszokást magánjogi kútfőül kívánta kijelenteni az optv. hatályterületén is, sem az, hogy erre a területre figyelemmel nem volt szabálya megalkotásakor. A törvény csak rámutat az alkalmazandó jog lehető és elismert forrásaira általában. Mintha ugy szólna: ha valamely jogintézményt vagy jogviszonyt törvény rendez, abból vegye a biró az alkalmazandó jogszabályt, ha pedig törvényerejű rendelet, akkor abból, ha meg törvényerejű szokás, ugy onnan. De aztán, hogy az adott esetben van-e szokás, lehet-e, s hogy az törvényerejü-e, azt a törvény az eset elbírálásakor oda bizza a bíróra, aki megint más határok között fog e tárgyban kezeskedni. így annak a kérdésnek eldöntésénél, hogy valamely cselekmény bűntett vagy vétség-e, nem fog sem rendeletet sem szokást forrásul elfogadni, mert az 1878: V. t.-c. 1. §-a arra oktatja, hogy ,büntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, (dehogy képez !) melyet a törvény annak nyilvánít." Talán elég is ennyi annak a megvilágítására, hogy az