Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 25. szám - Az országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet - A büntető novella a parlament előtt

25. szám. Jogesetek Tára 99, ható anyagi felelősségre, minden más esetben felelőssége csak közvetett. E panaszoknak nincs alapja. A felebbezési bíróság által megállapított s meg nem támadott tényállás szerint, a mely a S. E. 197. §. érteimében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó: néb. S. B. hagyatéki ügyben a marosvásárhelyi kir. adóhivatalnál, mint birói * letétpénztárnál 1„03. évi május hó 2-án 78. tétel alatt bevett 732 korona 11 fillér egy utóbb öngyilkossá lett A. J. nevü járásbirósági irnok által készített hamis hagyatéki pótadó végzés, ennek jogerösségét tanúsító szintén hamis végzés, mint kötött birói utalványok és S. I. nevére készített nyugta alapján, a pénzfelvételre nem jogositotf egyénnek (S. I.-nak) utaltatott, illetve fizetteted ki, jól lehet a hagyatéki bíróságnak 1906. évi ápril hó 26-án 19Ú3. Pv. IV. 130. számú végzése szerint S. B. örökhagyónak" nem is az ismeretlen S. I., hanem felperes az örököse. Megállapította a felebbezési bíróság, hogy a számfejtést teljesített adóhivatali ellenőr a pénzfelvételre jelentkezett, előtte ismeretlen egyén személyazonosságának igazolásánál egyszerűen A.^J. irjiok tanúsításával elégedett meg. A felebbezési bíróság ezen tényállásra helyesen alkalmazta a ptkv. 964. §-t és helyesen marasztalta alperes kincstárt a 732 K 11 fillér s járulékai megtérítésében, mert a birói letét elfogadásával a kir. kincstár és a letét fölvételére jogosított között lényegében a ptkv. 957. §. lényeges ismérveinek megfelelő letéti szerződés tényleg létrejött, mivel a kir. adóhivatal idegen dolgot gondja alá vett (957. ptkv.) és elvállalta ezzel a ptkv. 961. §-ban irt főkütelességet; a reábízott dolognak annak természete szerint való gondos megőrzését és annak kiutalása idején való \isszaadását. A kir. kincstár, mint letéteményes a ptkv. 964. §. értelmében felelős azért, hogy a letét az arra jogosítottnak szolgáltassék ki, s ez okból föltétlenül felelős a kötelességszerű gondviselés elmulasztásával okozott kárért. Megállapított tényállás pedig a fentiek szerint, hogy a kir. adóhivatali közeg a letét kiadásánál nem vo t kellő figyelemmel az IS 1. deczember 6-án 39425. I. M. rendelet IS. §-nak azon rendelkezésére, "a mely szerint a lolcí' tár^y fe'.vútoljie jelentkező Ismeretlen volta esetén, a^z^iélyazonpsságoi teljesen hitelf"é_rdemlo.".őly_ két tanú által tartozik igazolni, a kik a letéthivatali főnök vagy ellenőr előtt ismeretesek. *««--Nem alapos alperes kincstárnak ezzel összefüggő azon érvelése, hogy a személyazonosságnak a nyugtán 2 tanú által való^ igazolása elegendő lenne, mert a két azonossági tanúnak a kifizetésénél kell jelen lenni. A kincstárt képviselő közeg tehát a letét kiadásánál a kellő gondosságot elmulasztotta. Az államhatalom állítja be az ö hivatalos közegeit: ezeknek hivatali megbízások körében elkövetett károsító ténykedéseért és mulasztásáért tehát ő felelős. Az a panasz, hogy a felebbezési bíróság a bírói letétre az általános magánjogi szabályokat is alkalmazta, azért sem alapos, mert a jogviszony lényege teljesen független attól, hogy idegen dolgot a kir. kincstár vagy magánegyén vesz e őrzése alá, de különben is a birói letéfelTTcezelésre vonatkozó és az 1893. évi június hó 3-án 10517. I. RÍ. rendelettel ujonan közölt szabályok nem tartalmaznak oty intézkedéseket, a melyek ezen letétek általános magánjogi jellegét befolyásolnák, illetve az általános magánjogi szabályok alkalmazását kjíánnák. Annak az érvelésnek sincs alapja, a mely szerint a kincstár felelőssége — a mennyiben fönnforoghat — csak kisegítő lenne és így csak annyiban volna megállapítható, a mennyiben felperes a mulasztó, illetve károsító közeg vagyonából megtérítést nem nyerhetne. Alperes érvelése szerint a felebbezési bíróság a közvetlen felelősség megállapításával megsértette a törvényt, mert az állam a birói felelősségről szóló törvény alapján és a 21. számú curiai döntvényben körülirt esetekben vonható közvetlenül elelősségre. Kiemelve azt, hogy az 1871. VIII. t.-cz.-nek 73. §-a és a Curia említett döntvénye csak a biráknak, bírósági hivatalnokoknak, illetve a birósági végrehajtó felelősségének kérdésével és pedig a hivatali sikkasztással összefüggően foglalkozik és ebből a többi hivatali ágazatokra egymagában semmi következtetés sem vonható: jelen esetben a panasz főleg azért nem alapos, mert a kincstárnak mint letéteményesnek közvetlen felelőssége a fent kifejtettekből önkényt folyik. A felebbezési bíróság döntésénél tehát az anyagi jogszabályt helyesen alkalmazván: a felülvizsg. kérelmet el kellett utasítani. A felülvizsgálati költség felett való rendelkezés az 18Jő. XVIII. t.-cz. 168. 204. §§-n alapul. 1908. évi május hó 5-ik napján, I A feltétel részben való bekövetkezéséről oly értelemben, hogy a feltétel részleges bekövetkezte esetén a vele egybekapcsolt jog és kötelezettség is részlegesen beálljon, az optkv. idézett 897. és 699. §-ai értelmében még csak szó sem lehet, mert ehez is a feltétel teljes bekövetkezte szükséges; s minthogy a szóban levő elhalasztó feltétel teljes be nem következése folytán alperest az optkv. 699. és 696. S-ai értelmében semmi kötelezettség sem terhelheti, felperest pedig semmi követelési jog sem illetheti: felperes keresete semmikép sem állhat meg. 1908. G. 57. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla P. Sz. I. felperesnek M. B. I. alperes ellen, SOO korona töke és járulékai iránti sommás perében következő ' Ítéletet hozott: A felülvizsgálati kérelemnek helyt nem ad; kimondja, hogy felülvizsgálati költségét felperes maga viseli. Indokok. Felperes a kereset szerint, valamint a felebbezési bíróság ítélete és a felülvizsgálati kérelem szerint is arra alapította a keresetét, hogy 1898. évi deczember hó 20. napján, a peres ingatlanra nézve megtartott árverés alkalmával, alperessel olyan szerződésre lépett, hogy amennyiben alperes az árverésen az abban a gyergyóremetei 1090. számú tjkvben felvett peres 26957/66. hrszámu ingatlant megveszi, annak felét, az árverési vételár felének megtérítése ellenében, felperesnek tulajdonjoggal átbocsátja; felperes a kereseti állítás szerint a jelzett ingatlant i az árverésen megvette, de annak felét az alperesnek át nem I engedte, sőt midőn az ingatlant utóbb újból elárverezték, az | harmadik személy tulajdonába került s így mivel a kereset i szerint alperes a szerződést az ingatlan felerészének átengedésével már nem teljesítheti, alperes felperesnek a fele ingatlan értékét tartoznék megtéríteni. E kereseti alap szerint első sorban is, nem lehet helyesen arról szólani, hogy felperes követelése az optkv. 1489. §-ában megszabott 3 évi elévülés alá eső kárkövetelés volna; mert felperes keresete arra irányul, hogy alperes köteles volna neki bizonyos ingatlant tulajdonjoggal átadni, de mert ezt, állítólag nem teheti, ezért köteles ingatlan helyett az azt helyettesítő egyenértéket szolgáltatni; ez pedig lényegileg szerződés teljesítését, tulajdoni igény érvényesítését czélzó kereset, s nem esik az 1489. §. szerinti rendkívüli elévülés alá. Továbbá ugyancsak a jelzett kereseti alap szerint kétségtelen az is, hogy alperes kötelezettségének beállta attól a feltételtől volt függővé téve: ha és amennyiben a jelzett ingatlant az 1898. évi deczember hó 20 napján megtartott árverésen megveszi. A felebbezési niróság által megállapított s ebben a részében meg nem támadott tényállás pedig az, hogy alperes az árverésen csupán az ingatlan 1/» részének lett vevőként tulajdonosa az ingatlant csak V3 részben vette meg; kérdés tehát, hogy ily tényállás mellett alperes a szerződésből kifolyólag teljesítéssel tartozik. E kérdés tekintetében hiányos a felebbezési bíróság Ítélete annyiban, hogy a szerződés kellő értelmezését elmulasztotta s e nélkül és megfelelő indokolás nélkül jelenti ki Ítéletében azt, hogy a feltétel részben bekövetkezett; ebből pedig az alábbiak szerint nyilván anyagjogi szabálysértéssel jelentette ki azt is, hogy felperes az ingatlan Ve részének értéke erejéig kártérítést igényelhetne; s e helytelen alapon bocsátkozott a kártérítési követelés elévülésének kérdésébe. Az a körülmény, hogy a felebbezési bíróság a szerződés szükséges és kellő értelmezését elmulasztotta, az ügy eldöntését ezúttal nem gátolja. Mert a szerződés értelmezése, ebben az esetben, midőn azt a szerződésnek felperes saját előadása értelmében is nem kétes szövege magában véve lehetségessé teszi, nem tény, hanem jog kérdés és az 1893. XVIII. t.-cz. 204. §. első bekezdése, valamint a 197. és 203. §-ok értelmében a felülvizsgálati bíróság által is eszközölhető. Az optkv. 914. és 6. §-ában foglalt értelmezési szabályok szerint a szerződés első sorban a szavak összefügeö jelentése alapján értelmezendő. Továbbá az optkv. 897. és 699. §-aiban a feltételek tekintetében irányadó szabály szerint a feltételek mindig szorosan értelmezendök s az ezektől függő jog és kötelezettség csak a feltételek teljes beállta esetén állapitható meg. A feleknek előre bocsátott megállapodása szerint az ingat-