Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 23. szám - Telekkönyvi rendtartás tervezete. 5. [r.]

92. Jogesetek Tára 23 szám. Mindkét fél támadása alaptalan. Alperesnek a vételár összegére vonatkozó támadása első sorban arra van alapítva, hogy a vételszerzödésről kiállított okirattal ellentétes tényállás egyáltalán nem lett volna megállapítható. A felebbezési bíróság tanúvallomások alapján állapította meg azt, hogy a felek a vételár összegét közös egyetértéssel állapították meg 1200 koronában, azonban abból a célból, hogy f.z ügylet után kevesebb illetéket kelljen fizetniök, közös egyetértéssel tették az okiratot készítő közjegyző előtt azt a valótlan nyilatkozatot, hogy a vételár 1007 korona. Meg lévén ezzel állapítva, hogy az okiratban szerződő felekáíek a vételár összegére vonatkozólag tett nyilatkozatit tártai: fíbnag valótlan, az okiratba foglalt ez a nyilatkozat az 1893: XVÍÍI. t.-cz. 73. $-a és az 1868: LIV. t.-c. 165. §-a értelmében megtámadható.~es az OptFv. 869. és "9TTT""§:ai ^éTTeTmétfén hatálytalan; s ugyané szakaszok értelmében a felek valódi akaratának kell érvényesülnie. A fentiek szerintett létesített kötelező szóbeli megállapodás tehát nem esik az oly szóbeli megállapodások körébe, melyeket az okirattal szemben, az Optkv. o<s7. §-a értelmében figyelembe vonni nem lehetne. Alperes támadása tehát a jelzett alapon nem lehet sikeres. Támadja alperes a vételár összegére vonatkozó tényállást aíion az alapon is, hogy ellentmondást képez az. hogy a biró az okiratot egyes pontjaiban bizonyítékul elfogadta, más pontjában, ezúttal a vételár összegére vonatkozó részében pedig bizonyítéknak nem tekintette. Ez a támadás azért alaptalan, mert nem arról van szó, hogy az okirat a vételár összegére nézve bizonyítékot nem képezne, hanem arról van szó, hogy az okirat bizonyító ereje más ellenkező bizonyítékokkal a vételár összegére vonatkozó részében meg van döntve. Olyan jogszabály pedig nincsen, hogy ha az okirat egyik pontjában valótlan tartalmúnak bizonyul, azt más meg r.em támadott pontjában sem lehetne bizonyítékul alkalmazni. Erre tekintettel nem is volt szükség arra, hogy a felebbezési bíróság külön indokolja azt, hogy mi alapon vehette bizonyítékul a szerződés egyes pontjait akkor, midőn más pontját bizonyítéknak el nem fogadta. Az a panasz tehát, hogy a felebbezési bhósásr e ponton indokolási kötelezettséget mulasztott, s az 1893: XVlll. t.-c. 04. §-ában kifejezett eljárási szabályt sértette volna meg, teljesen alapnélküli érvelés. Támadja még alperes a vételár összegére tartozó tényállást azon az alapon is, hogy a vételár, az okirat szerinti összegében, elszámolás ufján lett a felek által meghatározva. Alperes szerint tehát az elszámolás eredményével szemben semmi más ellenkező megállapításnak helye nem lehet. Ez alapon a támadás értelme, alperes csatlakozási kérelméből kivehetőleg az volna, hogy a felek kölcsönős tartozásaik és követeléseik tekintetben — beleértve az ingatlan ellenértékét is — elszámolva, a fizetendő vételár maradványt csupán 300 koronában állapították meg; amit alperes az okirat "szerint ki is fizetett. A felebbezési bíróság Ítéletéből s a periratokból nem tűnik ki. hogy ily értelmű elszámolás kifogásával alperes az alsó bíróságok előtt is élt volna. Erre vonatkozó állítása tehát olyan uj állítás, amelyet az lv93: XVIII. t.-c. 107. §-a értelmében figyelembe venni sem lehet: mert nincs kimutatva, hogy valamely eljárási szabály megsértése forogna kérdésben. Ami felperesnek a tényállás ellen intézett említett támadását illeti: a felebbezési bíróság azt, hogy alperes 72 korona követelésének beszámításával magának felperesnek 300 koronát megfizetett, az adas-vételi szerződésről készült okirat tartalma, s az ítéletben tüzetesen előadott és ellentétes voltuk figyelembe vételével is mérlegelt tanúvallomások alapján állapította meg. Felperes a felülvizsgálat során nem mutatta ki, hogy e ponton valamely jogszabály megsértése történt volna; s ezt a kir. ítélőtábla sem észleli. Minthogy pedig e ponton ténymegállapítását a felebbezési bíróság abban az irányban, hogy a vonatkozó bizonyítékoknak miért tulajdonított oly hatályt, hogy azok alapján ténybeli megélését megalkothatta, tüzetesen megindokolta, s ezzel az U&3: XVIII. t.-c. 64. §-a szerinti kötelezettségének is eleget Utt: a bizonyítékok szabályszerű mérlegelésének eredményét képező ténybeli meggyőződése pedig felülvizsgálat alá nem vonható; (1893: XVIII. t.-c. 197. §.) az a megállapítása, hogy alperes a vételárra, a 72 koronát követelésének beszámításával 300 koronát a vételárra magának felperesnek megfizetett, a támadás sikertelensége folytán szintén megáll. II. A felebbezési bíróság B. 1'. Lajos, dr. N. Jenő és L. Róza tanuk vallomásai alapján tényként állapította meg továbbá azt is: hogy a kereseti ingatlanra vonatkozó telek-jegyzőkönyvben C 2. sorsz. alatt, felperes javára bekebelezve levő életfogytig tarló haszonélvezeti jogáról felperes alperessel szemben kifejezetten lemondott; az adás-vevési szerződésről kiállított okirat világos tartalma alapján pedig azt, hogy felperes a peres i;.:r..ílant alperesnek teljesen tehermentesen adta el, s e tehermentességért felelősséget, szavatosságot vállalt. Ezt a tényállást felperes azon az alapon támadja meg, hogy a nevezett tanuk vallomása figyelembe vehető nem lett volna s hogy a felebbezési tárgyaláson E. Jenő tanúval kívánta bizonyítani, hogy haszonélvezeti jogát közvetlenül a szerződés Írásba foglalása előtt, az ügyvédi irodában történt szóbeli megállapodások alkalmával is fentartotta. Ez a panasz azért alaptalan, mert e ponton a tényállás a felebbezési bíróság ítélete szerint az ide vonatkozó összes perbeli adatok és bizonyítékok tüzetes mérlegelésével van megállapítva s felperesnek az a felülvizsgálati állítása, hogy e ponton a felebbezési bíróság a fent megnevezett tanukon kívül vallomást tett többi tanuk vonatkozó vallomásait ügyeimen kívül hagyta volna, magával a felebbezési bíróság Ítéletével meg van czáfolva s mert felperesnek E. Jenő tanú clmellőzésére hivatkozása, az 1893. XVIII. t.-cz. 197. § utolsó bekezdése szerint figyelembe nem jöhet; mivel azt, hogy felperes e tanura hivatkozott volna s hogy kihallgatása eljárási szabály megsértésével lett volna elmellözve, felperes ki nem mutatta. III. Ezek szerint a felebbezési bíróságnak a fentebb I. és II. pontban jelzett tény megállapítása irányadó maradván, arra való tekintettel, hogy alperes az 1200 kor. vételárból még 270 koronával tartozik ; félperes pedig a tehermentesen eladott ingatlanra C 2. sorszám alatt bekeblezett haszonélvezeti jog törléseért szavatosként felel: helyes és az Optkv. 1052. §-ának, valamint ezzel együtt alkalmazandó 1061. 1047 és 1062 §-ainak felel meg a Felebbezési bíróságnak az a döntése, hogy alperest a hátrálékos 27') kor. vételár megfizetésére azzal a feltétellel kötelezte, hogy felperes az ingatlannak, a haszonélvezeti jogától tehermentesítését s ez által a szerződésnek a maga részéről való teljesítését egyidejűleg foganatosítani tartozik. A felebbezési bíróság döntése ellen, felperes részéről, anyagjogi szabály megsértése czimen emelt panasz tehát szintén alaptalan. Alaptalan végül mindkét félnek a perköltség kölcsönös megszüntetése miatt emelt panasza is. Mert felperes kétségtelenül pervesztes annyiban, hogy a keresetében követelt 570 kor. helyett csak 270 kor. erejéig lett pernyertes, alperes pedig pervesztes annál fogva, hogy e 270 kor. és járuléka megfizetésére kötelezve van. E kérdésben súlytalan alperesnek az az állítása, hogy ő a vételár fizetésében nem volna késedelmes es hogy fizetni a haszonélvezeti jog törlése előtt nem köteles. A vételár követelhetése ugyanis időhöz kötve nem lévén: azt felperes az Optkv. 904. §-a értelmében bármikor követelhette; s habár a szerződésnek maga részéről való teljesítését, a haszonélvezeti jog törlése tekintetében, abból kiindulva, hogy azzal nem tartozik, fel nem ajánlotta, ez a körülmény az állandó bírói gyakorlat értelmében nem akadálya annak, hogy felperes vételár követelésének megfizetésére s alperes viszont, arra, hogy a szerződést ő is teljesítse, kötelezendő legyen : e köteleztetés pedig alperes részéről perveszteséget jelent, ebben az esetben annál inkább, mert alperes azzal védekezvén, hogy ö vételárral egyáltalában már nem tartozik, nyilvánvaló, hogy alperes a 270 kor. vételárt akkor sem lett volna hajlandó elmarasztalása nélkül megfizetni, ha felperes a törlésre való készségét felajánlotta volna. Alperes által csatlakozási kérelmében felhozott az az uj állítás, hogy ő a haszonélvezeti jog törlése miatt felperes ellen már külön pert indított, az 1893. XVIII. t.-cz. 197. §-a értelmében itt már ligyelembe nem jöhet. Ezekhez képest mindkét fél részben nyertesnek, részben vesztesnek tekintendő. Minthogy pedig ily esetben az 1893. XVIII. t.-cz. 110. §-a szerint a perköltség kölcsönös megszüntetésének van helye: mindkét fel alaptalanul panaszkodik amiatt, hogy a perköltség viselésének kérdésében a felebbezési birósági döntés jogszabályt sértene, holott épen a vonatkozó jogszabályt helyes alapon s helyes alakban alkalmazta. A felülvizsgálati költség kölcsönös megszüntetése s a képviseleti költség megállapítása iránt e helyütt tett rendelkezés alapját, az 1893. XVIII. t.-cz. 204. 168 és 108 §-aiban találja. 1908. márczius 31.