Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 21. szám - Perköltségek Angliában

21. szám. Jogesetek Tára 83. vétsége miatti eljárás czéljából az illetékes bírósághoz leendő áttétele elrendelendő volt. 190G. november 27. Jogesetek marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető: Kusztrich János, táblai tanácsjegyző. Kereskedelmi jogból. A lejárt váltók óvatolása a pénzintézet vezérigazgatójának kötelessége. A Közgyűlés részéről az igazgatóságnak adoU felmentvény nem csak a számadások és a mérleg számszerű helyessége tekintetében ment fel, hanem az üzletvitel helyességére is kiterjed. Bla tehát, mint jelen esetben a felügyelő bizottság és a közgyűlés tudta, hogy a kereseti váltók behajthatatlanok, s e követeléseket ezen az alánon le is irta: nyilvánvaló, hogy az ügyvitel minőségéért is felmentést adott a közgyűlés, s elengedte a behajthatatlanságot esetleg előidéző ügyviteli hibát is. Az elengedés azonban nem terjed ki a tévedésből vagy a közgyűlés megtévesztéséből eredő hibákra, A közgyűlési határozatnak az a szóhangzása is: a fentartandók ffentartásával ártja a felmentvényt, — szintén a tévedésből vagy megtévesztésből folyó hibákra értendő. 5S0—1908. polg. szám. A marosvásárhelyi királyi Ítélőtábla N. N. takarékpénztár részvénytársaság, felperesnek N. N. volt vezérigazgató alperes ellen, 12288 korona s jár. iránt folyamatba tett, elintézett kereskedelmi perében itélt : Az elsőfokú bíróság Ítéletét megváltoztatja, alperest végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy felperesnek 15 nap alatt 540 korona tőkét, és ezután 1906. évi február hó 22-ik napjától számítandó 5%-os kamatot fizessen; a perköltséget kölcsönösen megszünteti; egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja, s kimondja, hogy a felebbezési költségeket a felek maguk viselik. Indokol;: Felperes a keresetében érvényesíteni kívánt kártérítési követelését arra a ténybeli állítására alapítja, hogy alperes, mint a felperes részvénytársaság volt igazgatója kötelességszegést és mulasztást követett el az által, hogy a keresethez csatolt, s összesen 12288 korona értéket képviselt váltókat részben nem óvatolta, s ekép a kibocsátok s forgatók elleni visszkereseti jog, sőt a telepitetteknél az elfogadók elleni váltó kereseti jog is elénye- I szett, másrészt e váltók egyikére nézve sem intézkedett, hogy azokat kellő időben peresítsék be, s ez által tekintettel arra, hogy most már azok, a kik váltó kötelezettségben állottak, mind vagyontalanok — felperest abba a helyzetbe hozta, hogy ezeket a váltókat, érvényesíteni képtelen követelését elvesztette, — s így az ezzel fölmerült 1228S korona kárt alperes mulasztása idézte olő, Felperes tehát kereseti igényét alperes vétkes mulasztásából származtatván azt, hogy alperes mulasztása és a károsodás ténye okozati összefüggésben állanak, mint oly ténybeli állítást, melyre keresetileg jogát állapítja, az 1868. évi LIV. t.-c. 152. §-ában kifejezett jogszabály értelmében maga felperes köteles bizonyítani. Magában véve az, hogy alperes a váltókat kellő időben nem ovaltoltatta, vagy perindítás tárgyában nem intézkedett, felperes károsodását még nem idézte elő, a mulasztás és a kár bekövetkezése közt az okozati összefüggés csak akkor állapitható meg, ha felperes állítja és bizonyítja azt: hogy a váltólejáratok idején, illetően azt követően addig, a mig a váltókötelezettségben maradottak perelhetők voltak, a váltókötelezettek a váltó tartozás fedezésére alkalmas vagyonnal bírtak. Mert alperes szándékos vagy vétkes mulasztása csak abban az esetben állapitható meg. Ellenben pusztán annak alapján, hogy az óvást és perindítást elmulasztotta, hiba még nem állapitható meg, — mert ha a lejáratkor, illetőleg a perindításra még nyitott idő alatt a váltókötelezettek teljesen vagyontalanok voltak, — alperesnek azt az eljárását, hogy céltalan óvatolással és perindítással az intézetnek ok nélkül való költséget okozni nem akart — kifogás nem érheti. A fent kiemelt, döntő ténykörülményre nézve azonban felperes kivéve a D. a. — alább tárgyalandó váltót, — amint azt az elsőfokú bíróság ítéletének indokaiban helyesen feltüntette, bizonyítékot nem nyújtott, s a perben felmerült bizonyítékokból sem lehet az A. B. G. E. H. alatt csatolt váltók váltókötelezettségeire nézve megállapítani, hogy azok a döntő időpontban vagyonosak voltak, s hogy kellő ovatolás és peresités esetén felperes tartozásait tőlük behajtani lehetett volna. Arra pedig, hogy ezek az adósok a váltókölcsön adásakor is vagyontalanok s olyanok voltak, kiknek kölcsönt adni nem lehetett volna, — keresetét felperes sem fekteti. Az alperestől felhívott tanuk vallomása azonban bizonyítékot szolgáltatott arra a felperesi tényállításra, hogy D) alatti 540 koronás (270 frtos) Sz- Sándorné által kibocsátott, Sz. Lajos által elfogadott és K. Elekné által forgatott, 1897. deczember hó 21-én lejárt váltón előforduló K. Elekné a váltó lejárata idején is vagyonos volt s rajta a követelés behajtható lett volna. Ezt nemcsak Sz. Lajos és dr, B. Sándor tanuk igazolják, de maga alperes sem vette egyenes _ tagadásba; hanem azzal védekezett, hogy ezt a váltót valószínűleg K. Elekné részére és rendezési Ígérete folytán nem ovatoltátla. Erre vonatkozólag alperesnek vétkes mulasztása, — valamint az okozati összefüggés a mulasztás és a beállott kár között — tekintettel arra, hogy az a körülmény, hogy alperes a forgató személye iránt való előzékenységből, a vezetése alatt álló pénzintézet váltóját nem ovatoltatta, nem menti — a fentebb kifejtett jogszabályok értelmében már megállapítható. Mert az óvás felvétel mellőzésének alperes fizetésre egyedül képes forgatót, K. Eleknét a váltókötelezettségböl kibocsátotta, s' ez a követelés behajthatlanná ekként vált. Minthogy pedig azt alperes sem tagadta, hogy a lejárt váltók ovatoltatása neki, mint vezérigazgatónak volt hivatalos kötelessége. Alperest, a ki a vétkes mulasztása által okozott kárért ugy az alapszabályok, mint a keresk. törv. 189. §-a értelmében vagyoni felelősséggel tartozik; az a váltón alapuló 540 koronának s ez összeg után a kereset beadásától járó törvényes kamatnak mint további kárnak megfizetésére kellett kötelezni: Ezen 540 korona összegű kár tekintetében nem mentheti fel a felelősség alul alperest az a körülmény, hogy a felperes intézetnek, 19C3. február 28-án tartott közgyűlése, a felmentvényt általánosságban emez összeg behajthatatlansága és leírása tekintetében is megadta. E kérdést illetőleg abból kell kiindulni, hogy a közgyűlés részéről az igazgatóságnak adott felmentvény nem csak a számadások és a mérleg számszerű helyessége tekintetében ment fel, hanem az üzletvitel helyességére is kiterjed. Ha tehát, mint a jelen esetben a felügyelő bizottság s a közgyűlés tudta, hogy a kereseti váltók behajthatatlanok, s e követeléseket ezen az alapon Je is irta: nyilvánvaló, hogy az ügyvitel minőségeért is felmentést adott a közgyűlés, s elengedte a behajthatatlanságot esetleg előidéző ügyviteli hibát is. Az elengedés azonban nem terjed ki a tévedésből vagy a közgyűlés megtévesztéséből eredő hibákra, mivel ezen a jogalapon minden jogügylet megtámadható és megdönthető, s a kérdéses közgyűlési határozatnak az a szóhangzása is: fentartandónak fentartásával adja a felmentvényt, szintén a tévedésből vaqy megtévesztésből folyó hibákra értendő. E jogszabályok a D. a. váltóra alkalmazva, lényeges az, hogy a D. '/• alatti váltó a közgyűlés elé terjesztett adatok szerint általában csak mint behajthatatlanság okából leírandó követelés volt feltüntetve, holott a kiemelt bizonyítékok szerint kétségtelen, hogy ez a követelés K. Eleknén kellő időben való ovatolás mellett behajtható lett volna. Ebben az esetben tehát a leirás valódi oka felől a közgyűlés tévedésben volt, a tévedés pedig nem mentheti fel alperest az alul, hogy utólag kiderült mulasztásának következményeit viselje. A többi B. C. E. F. G. H. I.'/. alatti váltók tekintetében, sem felperes, sem a per adatai egyáltalán nem nyújtanak bizonyítékot — alperes tagadásával szemben — arra a felperesi tényállításra, a hogy a lejárat, illetőleg a perelhetőség ideje alatt az említett váltóleveleken előforduló váltókötelezettek valamely vagyonnal bírtak, s feogy ekép a váltók ovatolása és beperesitése felperes pénzintézet vagyoni érdekét érintőleg szükséges lett volna; s hogy ekép eme most jelzett váltók behajthatlanná válásából felperes intézetre hárult kár alperesnek vétkes mulasztására lenne visszavezethető ; vagy hogy, midőn a részvénytársaság közgyűlése ezeknek a váltóköveteléseknek behajthatatlanság alapján való leírását elrendelve, az igazgatóság a felmentést megadta, a leirás oka és körülményei tekintetében tévedés lett volna; ennélfogva az elsőfokú bíróság döntése az utóbb említett B. C. E. F. G. L '/. alatti váltókra vonatkozólag, a fent kifejtett indokok alapján megáll. A mi felperes követelési jogának elévülése miatt alperes részéről emelt kifogást illeti, ez elfogadható alappal azért nem