Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 3. szám - A jó telekkönyvek biztosítékai

16. Erdélvrésj i Jogi Közlöny 3 szám. melyek tetemes munkát és költséget okoznak, a jogéletet alapjai­ban megrázkódtatják, a nélkül, hogy ezen munkával, ezen költ­séggel és ezen megrázkódtatással arányban álló eredmények járnának. Ezen javaslatok közül azonban egyfelől azért, mert akkoi még a törvényhozás nem kívánta a telekkönyvi rendtartás anyagr részét a polgári magánjog dologi részének codificátiója előtt szabályozni, részint azért, mert még sok járásbíróság nem volt telekkönyvi hatósággal felruházva és még aránylag igen sok járás­bíróság székhelyén nem volt kir. közjegyző, részint pedig azért, mert a beadványi kényszer egymagába nem mutatkozott czélra­vezetőnek, egyik sem vétetett fel a betétszerkesztésről szóló törvénybe. A betétszerkesztés tehát folyamatba indult, már sok telek­könvi hatóság területén életbe is lépett, de mindezideig nincs törvényes intézkedés téve aziránt, hogy a telekönyvnek az adó­kataszterrel és a tényleges birtokállapottal való összhangja fenn­tartassák, biztosíttassák. Pedig a tkvi betétszerkesztésről szóló törvény alkotásakor már több külföldi törvény ezélszerünek bizonyult rendelkezése ismeretes volt. Előttünk állott különösen a bajor közjegyzői törvény, mely az ingatlanokra vonatkozó összes jogügyletekre nézve a közokirati kényszert hozta be és a porosz Landrecht, mely kimondja, hogy ingatlanra vonatkozó tulajdonváltozás esak ugy következhetik be, ha a telekkönyvi tulajdonos az illetékes telekkönyvi hatóság előtt szóval kijelenti, miszerint beleegyezik, hogy az ingatlan az uj jogszerzőre átirassék, utóbbi pedig ki­nyilatkoztatja, hogy az ingatlannak nevére leendő bejegyzését kéri. De előttünk állott Ausztria tapasztalain is, melyet ezúttal hasznunkra fordíthattunk volna. Itt ugyanis L872. febr. 15-én életbe lépett az uj telekkönyvi törvény, mely behozta a beke­belezés alapjául szolgáló szerződések tekintetében a birói vagy közjegyzői hitelesítési kényszert, de nem mondotta ki egyszer­smint a birtokváltozások tkvi bejegyzésére vonatkozó kényszert is. Azonban néhány év alatt már mutatkoztak ennek hátrányos következményei, az adókataszternek és a tényleges birokálla­potnak a telekkönyvtől való mind érezhetőbb eltérésében. Ezért az osztrák törvényhozás már L883-ban szükségét látta külön törvényeket alkotni egyfelől a telekkönyv és adókataszter közötti összhang fenntartásának biztosítása érdekében, másfelöl az ingatlanokra vonatkozó birtokváltozások telekkönyvi bejegy­zésének kötelezővé tétele tekintetében. Ezen utóbbi törvény módosította a telekkönyvi törvény 76. §-nak ama rendelkezését, mely szerint a törvényben irt eseteken kivül a telekkönyvbe bejegyzés csak a felek vagy hatóságok kérésére eszközölhető és kimondotta, hogy ha a telekkönyvi hatóság a hagyatéki bíró­ság útján értesül arról, hogy valamely ingatlan telekkönyvi átírása elmulasztatott, vagy ha az adókataszter utján tudomására jut olyan ingatlan birtokváltozás, a mely a leiekkönyvbe még nem lett bevezetve, a felek meghallgatása után, a mulasztó felet, megfelelelo halai-idő alatt, szükség esetén ismételten kiróhátó 2—100 korona bírság terhe mellett, a telekkönyvi bejegyzés kérelmezésére utasítja. (Folytatjuk.) A kir. járásbíróság Ítéletében a főmasránvádló megnyugodott; tehát az ítélet a vád képviseletére jogosítottakra nézve, vagyis a főmagán­vádló megnyugvása folytán — a közvád képviselőjére is jogerőre emelkedett.* Irta : Török Árpád erzsébetvárosi kir. törvényszéki biró. A kolozsvári kir. ítélőtáblának a fenntebbi értelemben hozott s «• lap első számának „Jogesetek tárában* közölt 2696/907. B. számú határozatára vonatkozólag nézetemet a következőkben fejtem ki. A kolozsvári kir. törvényszék — szerény véleményem sze­rint — nem sértette meg a B. P. 387. §-ában foglalt rendelke­* E czikkben kifejtett álláspont ellenkezik a m. kir. Curia és a kolozs­vári kir. Ítélőtábla eddigi gyakorlatával, azonban nem tagadhatjuk, hogy a gyakorlati jogászok körében igen sokan vannak a ezikkiró álláspontján. Az ellenkező álláspont részletes kifejtését megtal ühatni : a B. P : L 11. szára; LII: 173. 1.; XII. 24. szám; L1Y. K. 13. sz. 160. lap. A kérdés mindenesetre elég érdekes és gyakorlati szempontból is elég jelentőségteljes arra, hogy a legintensivebb eszmecsere fejlődhessék ki a ItörüL (Dr. T>) zéseket akkor, midőn mint felebbezési bíróság határozott, sem a midőn a feunti Ítélőtáblai határozattal megsemmisített ítele­tét hozta ! A B. P. 384. §. 4. pontjában irt alaki semmiségi ok, ugyan­azon törvényszakasz utolsó bekezdése érdemében - mindig hivatalból — figyelembe veendő. A B. P. 387. §. első bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a felülvizsgálat nemcsak az ítéletnek felebbezéssel meg­támadott intézkedésére vonatkozik, hanem a hivatalból figye­lembe veendő semmiségi esetekre is k ke!! 1 j dnie. Igaz ugyan, hogy a B. P. 386. § élteimében, ha a bíróság oly eljárási szabályt sértett meg, mely a vádlott javára szolgál, ez okból a vádlott terhére felebbezés nem használható. Ámde e szakaszra vonatkozó indokolásnak az a kijelentése, hogy : .. A felülvizsgálat rendszerint az ítéletnek felebbezéssel megtámadoll intézkedésére vonatkozik, kivételek a hivatalból figyelembe veendő semmiségi esetek" — kapcsolatban a B. P. 384. és 387. §:áinak fentebb idézett rendelkezéseivel, kétségtelenül ugy értelmezendő, hogy a B. P. 384. § 4. pontjában irt az az alaki semmiségi ok, hogy „az itélö bíróság hatáskörét túllépte", mindig és akkor is hivatalból figyelembe veendő, ha a miatt a vádló felebbezéssel nem is élt. Ez álláspont helyességét támogatja még az is. hogy a mig a B. P. 385. § utolsó bekezdése határozottan magában foglalja azt a rendelkezést, hogy az abban a §-ban meghatározott anyagi semmiségi okok csak akkor veendők hivatalból figyelembe, ha a vádlott sérelmére szolgáltak, addig a 384. végtételében meg­jelölt semmiségi okok figyelembe vételére e feltételt meg m in állapítja, hanem mindig felülvizsgálat tárgyává téteti. Való, hogy a B. P. 555. §-a szerint ily esetben is kötelezők a B. P. 386. és 387. §-aiban foglalt rendelkezések; mindazon­által a többször emiitett alaki semmiségi okot már azért sem tekintem olyannak, a mely okból a B. P. 386. §. értelmében a vádlott terhére felebbezés nem hasznátható ; mert a B. 1*. 384. § ö. p. alapján, ha a biróság a határozat hozatalánál olyan sj abalvLalanságot követett el, melyet a törvény semmiség terhe alatt tilt — de hivatalból figyelembe sem vehető — felebbezés­sel a vádlott terhére is megtámadható. Sőt a B. P. 556. §-ának végtétele —• mely szakasz pedig azokban az ügyekben, melyekben a kir. törvényszék, mint másod­fokú biróság határoz, a perorvoslat határait szük korlátok közé szorítja — majdnem a B. P. 384. §. 4. p. irt semmiségi okin czélozva kimondja, hogy a „vádló ugyanezekben az ügyekben akkor használhat semmiségi panaszt, ha a törvényszék olyan bűncselekményt, amely a törvény szerint bűntett, vétségnek vagy kihágásnak minősített". Az nem lehet vitás, hogy a kir. járásbíróság hatásköréi túllépte, amidőn becsületsértés vétségének minősítette s elbí­rálta vádlottnak azt a cselekményét, mely a későbbi eljárás folyamán bővebb bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint hatóság elleni erőszak bűntettének minősült, a méhnek elbírálása az 1907. évi XXXIV. t.-cz. 17. §-a alapján a kir. tör­vényszék hatáskörébe tartozik. Nem tudható, hogy a járásbíróság ítéletének felülvizsgálata alkalmával — a nyilvános tárgyalásra — a kir. ügyész nf lett meghiva; de ha jelen volt és az időközben tudomására jött bizonyítékok alapján kimutatta, hogy vádlottnak a főmag.in­vádló által vádtárgyává tett cselekménye nem a B. P. 41. §-ban felsorolt vétséget vagy kihágást képez és a B. P. 384. §. 4. p. irt semmiségi ok fennnforgása miatt indítványát előterjesztette: a kir. törvényszék a járásbíróság ítéletét helyesen semmisítette meg; mert ha ezt nem teszi, a kir. ügyész a B. I'. öö(í. ij. utolsó bekezdése értelmében a kir. törvényszék határozata ellen semmiségi panasszal élve, alaposan kérhette volna, hogy a kir. ; ítélőtábla ugy a kir. járásbíróságnak, mint a kir. tszéknek, | mint felebbviteli bíróságnak — ítéletét megsemmisítse. Perjogi szempontból vizsgálva a kir. Ítélőtábla határozatát, | végzéséből kitűnik, hogy a kir. törvényszéknek mint első fokban

Next

/
Thumbnails
Contents