Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 18. szám - A magyar Hamletekről

18. szám 147. tottés szabály szerint kiállított lényvázlatból válaszhnánvimk az érvényesíteni kívánt igény teljes alaptalanságát vagy ujai* bizonvitékok hiányát látva, a pártfogó ügyvértet ezen tiszte alól felmenti, csak helyes uton jár el és a törvény szellemének megl'clelöleg intézkedik. De vannak más esetek is. -Van a többek közt kamaránk területén egy pártfogolt, ki folytonosan szerzi a szegénységi bizonyítványokat s bennünket és a bíróságot eláraszt beadványaival s kéri a pártfogó ügy vért kiienrtelését. A törvényszéknél pedig esetleg más-más előadó kezébe kerülvén kérvénye", vélt s még a XVIII. századból származtatott és törvénytelen vérségi összeköttetésből eredő több százezres és semmi bizonyítékkal nem támogatott, örökösödési perének viteléit; kerestetik meg választmányunk pártfogó ügyvéd kirendelése iránt: a kirendelt pártfogó ügyvéd aztán zaklattatik egyfelől a fél, másfelől pedig a választmány állal, — mert biszen csak bosszabb eljárás után állapítható meg, hogy ugyanazon rögeszmében szenvedő pártfogóiból van szó. Tudunk esetet, hogy egy valamikor jobb módban élt házaspár részére rendeltetett ki pártfogó ügvvéd. ezek aztán hosszú időn keresztül zaklatták nemcsak "választmánvunkat, elnökünkéi és titkárunkat beadványaikkal és szóbeli előterjesztéseikkel (mert nem tudjuk ugyan hogy, de előadásuk szerint megtörtént, miként ingyen vasúti jegyet kaptak s a Kunságról ezen ingyen vasúti jegy felhasználásával utazgattak úgyszólván hetenként ide Debreezenbe), hanem az igazságügyi minisztériumot, főispánt. püspököt egyaránt; s árkusos beadványaik mindenünnen hozzánk küldettek s választmányunk csak a tényvázlat és a vonatkozó iratok bekivánása és hosszabb eljárás után volt képes megállapítani azt, hogy pártfogoltak olyan ingatlanságuk visszaperlését kívánták, mely tőllük tényleg fentállott tartozásuk alapján a törvényes formák teljes betartása mellett árvereltelett el és az árverés természetesen jogerőre emelkedett. Ilyen és ezekhez hasonló pártfogási ügy többször jön elő és nézetünk szerint helyesen eljárni másként nem is lehet, minthogy a kirendelt pártfogó ügyvéd ezen tiszte alól felmentessék: természetesen a felmentésről nemcsak az érdekelt felek, hanem mindannyiszor a megkereső bíróság is értesíttessék. .Alindezekct Nagyméllóságod figyelmébe ajánlva, tisztelettel kérjük: méltóztassék a sürgős mer/alkotásra váró uj ügyvédi rendtartásban a pártfogósági ügyet az általunk most előterjesztettek figyelembevételével szabályozni s addig is a 2232—1908\ÍV. L M. sz. rendelet módosításával a pártfogó ügyvédek felmentése tárgyában választmányunk óllal követett és fentebb isiit'-) letett eljárást magáévá tenni. Érdemesnek tartottuk a debreczeni ügyvédi kamara ezen elvi álláspontját a fentiekben ismertetni nemcsak azért, mert ez teljesen fedi a mi ismételten elfoglalt álláspontunkat, de azért is, hogy ez által a többi társkamarát is hasonló irányban leendő állásfoglalásra indítsuk, mert hisszük és tudjuk azt, hogy karunk érdekeit csak ily együttes állásfoglalásokkal leszünk képesek a hasonló sérelmes intézkedésekkel szemben megvédelmezni. B magysr Hamietekro!. Irta: dr. Fischer Róbert kolozsvári ügyvéd. „Tudnám, ha lehetne; lehetne, ha akarnám: Akarnom pedig kell, bár nem akarnám." Arany János: A nagyklai cizgányók. A világ-szépirodalomban a lelki töprengés tragicus typusa' Hamlet; a magyar szépirodalomban a comicus typus — a több között — Csőri vajda, aki a fentidézett, perrendtartásszerü kör mönfontsággal szövegezett mondásban adta jelét tépelődő lelki" világának, holott nyilvánvaló, hogy az eddig készült és készülendő magyar polgári s büntető és másféle perrendtartásoknak a hatáskör és illetékességre vonatkozó rendelkezéseit nem tanulmányozta. Ennélfogva elég olcsón jutott a vitéz vajda ahoz a dicsőséghez, hogy — bárcsak a visszájáról — Hamlet rangsorozatába jutott. A magyar jogirodalom és illetve igazságügyi törvényhozás jóvoltából valóságos magyar Hamletekké kikészített magyar bírák és ügyvédek azonban a kétes dicsőséghez már jóval drágábban juthatnak el, mert nekik ugyancsak tanulmányozniok kell a hatáskör és illetékesség örökös és megfejthetetlen talányait. Arról, hogy a magyar Hamletek minduntalan s kényszerből azon töprengenek, hogy melyik perbeli eset melyik és minő bírósághoz tartozik, óhajtok egy pár sorban megemlékezni, egyáltalában mellőzvén a tudományos észjárást és hangot, habár némelyek részéről emiatt, ezutlal is helytelenítésnek leszek kitéve. De, hogy a tudományos hang kedvelőit is, bár kis mértékben, megbékítsem, ime s ezennel ;< systema és organismus összeházasításából származó, ámbár néminemüleg még mindig felemás, azonban az induetir és a posteriori módszerek nénielv jelenségeit már magában foglaló tárgyalási modort alkalmazom a következőkben. Lássunk tehát egy magyar Hamletet. A fél felkeresi az ügyvédet valamelyes peres kérdésben : az ügvvéd a felet kihallgatja, majd —- egyénisége szerint fejét csóválja, vállát vonogatja, fejét vakarja, kölünget stb. azaz kezd átvedleni Hamletté, s ezekután kötelességérzésböl. lelkiismeretből, de saját fedezhetése végett is tudtára adja a félnek, hogy az ügv kissé kétes. A fél azonban belekap a beszédbe, okmányt mutat, tanul nevez, kézzel-lábbal magyaráz s bizonvitja, hogy mindezek szerint neki feltétlenül igazságos ügye van. Az ügvvéd végre szóhoz jut s világfájdalmas mosoly kapcsán --' kioktatja a felet, hogy nem abban van a hiba, bog}- az ügy érdemben nem volna igazságos, hanem abban, hogv kétséges az, hogy melyik, vagy minő bíróságnál lehessen az ügyet folyamatba tenni. A fél ezt nem érti, az ügyvéd jogi magyarázattál szolgál, a fél hol nem érti, hol mulatja, hogy érti a dolgot, de mindenesetre ö maga is elhamleteskedik, feltevén a kérdést ..hát most már mit csináljunk'-. Közömbös, hogy mit csinál az ügyvéd, de nem közömbös az — habár a mai perrendtartás gyártók erre alig gondolnak — hogy minő) érzései támadnak ügyvédnek, félnek. Merem állítani, hogy a törvény iránti tiszteletet, az igazságszolgáltatásba veteti bizalmát veszíti el a fél, aki azon gondolattal, hogy ügye érdemben a bíró előtt kétséges lehet, talán még megbarátkozik, de már azt sem a gyomra, sem az esze nem veszi be, hogy még az is kétséges legyen, hogy hol keresse igazságát. Bármennyire is kerülöm, de nevén kell neveznem a dolgot s ezért hivatkozom arra, hogy az ilyen esetnek kilett fél valósággal megbotránkozik azon, hogy még az is kétes, hogy hol kell perel jén; hogy megbotránkozásának miképen szokott kifejezést adri, a fél s különösen akkor, ha müveit ember, arról nem szólokmert az ügyvédek amúgy is tudják gyakorlatból, a bíráknak pedig jobb azt nem tudni, vagy nem hallani. A Feltett esel azonban meg tovább varialódik, mert a fél nem hagyja jussál s végre-valahára valamelyik bíróságnál megindítja az eljárást. Itt már aztán az eset complikólódik azzal, hogy még két másik Hamlet is előtérbe lép; az egyik az ellenfél ügyvédje, aki — sokszor „még a bot is elsülhet"-féle mondásban bízván pergátló kifogást tesz hatáskör, vagy illetékesség hiánya okából. A harmadik Hamlet lesz a biró, aki dönt; dönt pedig például ugy, hogy az első Hamletet megvigasztalja elutasítóan a pergátló kifogást. Felperes örvend, ügyvédje előtt a biró tudományát nyiltan dicséri, az ügyvédje tudását azonban s magában szólván, már kévésbbé dicséri. Alperesi Hamlet felsőbb bírósági határozatot provocál, mi öt vigasztalja meg, helyt adván a pergátló kifogásnak: az első Hamlet mit mond a dologhoz? legyen örök titok. Akinek igy nem izlik a példaszerű eset. fordítsa meg, ám az eredmény mindig ugyanaz marad, hogy t. i. a felek, ügyvédek, bírák arra a meggyőződésre jutnak, hogy még az is kétséges, hogy hol kell keresni az igazság kiszolgáltatását, amelynek helyét, ha valaki templomhoz hasonlítja, okvetetlenül érzését csak ekként fejezheti ki, hogy „fölösleges az olyan templom, amelyhez kétséges utakon-módokon lehet hozzájutni s amelyben az igazság istenasszonya kénytelen hamleteskedni. ö maga sem tudván megmondani az igazságot kereső félnek, hogy melyik uton lehet biztosan a templomba jutni". Akinek ez a hasonlat nem tetszik, gondoljon egy boltra és a magyar perrendtartások örökös kuszál tságaira; s ha ez sem tetszik, gondoljon olyan gazdasszonyra, aki mindennap s minduntalan rendez, tesz-vesz, változtat, amit ma igy, holnap másként cselekszik, amit ma idelett, holnap odateszi stb. stb. azt hiszem, elég hü képét fogja meglelni a magyar perrendtartásoknak. A hamleleskcdés eredménye azonban nemcsak az, hogy a hit és bizalom elvész, hanem a kárbaveszett költségeskedés is. Igaz ugyan, hogy ez a kétséges állapot az államnak — s talán ez a fö-fö dolog — a bélyegekben hasznot hajt, hanem az is igaz, hogy a jogkereső közönség nem ezt várja, midőn igazságot keres, amihez feltétlenül hozzá kívánja a bizonyosságot s amit ha nem kap meg, aligha nem azt gondolja, amit Hamlet, azaz Csóri vajda, midőn a megálmodott kincset a pincében kereste, de nem találta. Hogy mit talált, megmondja Arany János az idézett hősköltemény következő kezdetű versszakaszában „Fényes szép kardjával megpiszkálta stb." ; aki kíváncsi, olvassa el a folytatását.