Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 16. szám - A volt úrbéresek jogi személyisége - Az ítélet hatályon kívül helyezésének kérdése a bűnperben

134. ttrdélj részi Jogi Kö/löii.y 10 szám. A királyi törvényszék az iratokat a sem. panaszok folytán a kolozsvári kir. ítélőtáblához fölterjesztette és a beszerzett halotti anyakönyvi kivonat csatolása mellett jelentette, hogy 0János vádlott előtt a Il-od fokú Ítélet kihirdethető nem volt, mert nevezett elhalt. A királyi Ítélőtábla — nézetem szerint — téves jogi álláspontból kiindulva az Ítéletnek 0. János vádlottra vonatkozó részt nem helyezte hatályon kivid. A Bp. 423. §. 6. bekezdésében és a blkv. 105. § ban foglalt rendelkezésnél fogva az Ítélet jelzett része hatályon kivül helyezendő lett volna, annál is inkább, mert a vagyonjogi marasztalás is foglaltatik abban. Ha a királyi törvényszék Ítélete ellen a vádlott-társak nem jelentettek volna be semmiségi panaszt, akkor a királyi törvényszék is megtehette volna azt. mert utoljára ő foglalkozott volna az ügygyei és a királyi ítélőtábla nem juthatott volna abba a helyzetbe, hogy az itélel hatályon kivül helyezése kérdésében határozzon. A nyilvános megbeszélést az teszi indokolttá, hogy a már jelzett esetek szerint is gyakran fordul elő az Ítélet hatályon kivül helyezésének kérdése anélkül, hogy a gyakorlat az első bíróságokra is megnyugtató módon kialakult volna. Megkereső és megkeresett birósáph*. A megkeresett bíróság a megkereső (sommás) bíróság által bizonyítani rendelt ténykörülményre a fél által csupán ő előtte feladott uj tanú kihallgatását megtagadta. A megkereső bíróság e tanú kihallgatása végett uj megkeresést intézett. De megjegyezte, hogy miután e tanú a bizonyítás tárgyát képező körülményre adatott fel — közvetlenül a megkeresett bíróság által — kihallgatandó lett volna. Most másodszor tehát ennek a tanúnak és a felek által esetleg még feladandó tanuknak a kihallgatását kérte. Két kérdés merül itt fel. Az első: a törvény ellenére járt-e el a megkeresett bíróság, amikor a csupán ö előtte feladott tanú kihallgatását megtagadta ? A második: szabályszerűen a megkeresés ? s ennélfogva megszegi-e az 1868. LIV. t.-cz. 60. §-át a megkeresett bíróság, ha a megkeresésnek azt a részét, „kihallgatandók a felek által esetleg még feladandó tanuk" figyelembe nem veszi, s a megkeresésnek csupán a határozott részét teljesíti ? A megkeresett bíróság helyesen járt el, a mikor az ő előtte feladott tanú kihallgatását megtagadta. A megkeresés eg-?sz határozott volt, tanuk pontosan megnevezve. A megkeresett bíróság pedig a megkeresés kereteit át nem lépheti. Hisz a tanú kihallgatásának elrendelése: bizonyítás felvétel elrendelése. Ezt azonban a S. E. 82 §-a a megkereső perbíróság halalmi körébe utalja. A megkeresett bíróság csupán felveszi, foganatosítja a már elrendelt bizonyítást. Az a megjegyzés tehát, hogy a tanú kihallgatandó lett volna — alappal nem bír, még akkor sem, ha az a tanú a már bizonyilani rendelt ténykörülményre adatott is fel. Ennyit — az első kérdésre. A második kérdésre a megkereső és megkeresett bíróságok szerepe közötti különbség adja meg a feleletet. A megkereső bíróság a perbíróság. Ö előtte hozzák fel a lelek a tényeket, ö elölte történik a bizonyítékok felajánlása s az ellenfélnek ezekre vonatkozó nyilatkozata. A perbíróság válogatja ki a perdöntő tényeket, ő határozza meg mit. mivel kell és hogyan kell bizonyítani. Szóval ö rendeli el a bizonyítási. A bizonyítás felvétele csak ezután történik. Ha megkeresés szükségessége forog fenn. a megkereső bíróság csak a bizonyítást rendeli el, a felvételt, foganatosítást pedig a megkeresett biróságra bizza. Megkeresés esetén első kötelessége ennélfogva a megkereső perbíróságnak, hogy bizonyítási végzést hozzon. Ebben a bizonyítandó tényeket és bizonyítási eszközöket határozottan meg kell jelölje. (S. E. 07. §.) A mint az uj perrendt. javaslat 275. §-hoz fűzött indoko42 a tanúvallomások felolvasását megtagadta, a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését nem sértette meg és így alaki semmiségi okot el nem követett; tekintve továbbá, hogy a kir. Guria köteles határozatát a bp. 437. §-nak első bekezdése értelmében a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott azok a tények pedig, a melyek szerint vádlottak egy, a bírósághoz benyújtott beadványban tehát akkép, mely nyilvánosan elkövetettnek tekintendő, sértettek mint törvény által alkotott hatóság tagjával szemben oly tényeket állítottak, a melyek valódiságuk esetén sértett ellen legalább is a fegyelmi megindításának okát képeznék, kétségen kivül megállapítják annak a bűncselekménynek a tényálladékát, a melyben vádlottak bűnösöknek kimondattak; tekintve végül, hogy a kir. ítélőtábla a vádbcli cselekményt a föntebbiek szerint helyesen is minősítette és Sz. G. másodrendű vádlottra vonatkozólag, figyelemmel arra, hogy ö a kérdéses felfolyamodást szintén aláirta és ez által annak tartamát magáévá tett büntethetőséségét kizáró ok sem forog fenn: ezek szerint a bíróság a büntető törvénynek megfelelő rendelkezését helyesen alkalmazván: a semmiségi panaszokat, mint alaptalanokat a bp. 347. §-nak 4. bekezdése értelmében elutasítani kellett. (Curia: 2801—901.) 2. Ha vádlott a törvényszék Ítélete ellen a bűnösség kérdésében felebbezést nem jelentett be, a kir. ítélőtábla ítélete, habár abban a bűnösség kérdésében vádlott javára hivatalhói rendelkezés tétetett is a bűnösség szempontjából perorvoslattal meg nem támadható. 1792—1901 II. Minthogy vádlott a kir. törvényszék ítélete ellen egyedül a büntetés súlyossága miatt felebbezett s ennek 43 következtében a kir. ítélőtábla az 1900. augusztus 22-én 1730. sz. alatt kelt végzésével vádlott felebbezési indokainak a felmentésre irányuló részét visszautasította s a felebbviteli főtárgyalást egyedül a büntetés mértéke kérdésében rendelte el, az ügynek ily állásában pedig a kir. ítélőtábla ítélete, habár abban a bűnösség kérdésében vádlott javára hivatalból rendelkezés is tétetett, a bűnösség szempont jából perorvoslattal meg nem támadható, ezeknél fogva vádlott védőjének a B. P. 384. $-ának 9. pontjára és 385. §. 1. pontjára fektetett semmiségi panaszát, mint már a jogerősen eldöntött bűnösség kérdésére vonatkozót és ehez képest alaptalant a B. P. 437. §. 4. bekezdése értelmében el kellett utasítani. (Curia. : 1901. október 5. 5881—1901. B.) Bp. 162. $?. 1. pont, 3115- 905. II. Tényállás. L. Mórné a kolozsvári kir. törvényszéknek 1903. III—12-én a 3220. bf. szám alatt hozott Ítéletével a btkv. 416. §-ba ütköző vétkes bukás vétsége miatt 100 K büntetéssel sújtatott s nevezett vádlott emez összeget le is fizette. \ királyi ügyész azonban njrafelvétellel élt és vádlottat a btkv. 414. §4>a ütköző hamis bukás bűntettében kérte bűnösnek kimondani. I. A kir. tszék az 1903. III—12-én 3226 bf. szám alatt hozott ítéletet egészben hatályon kivül helyezte és és L. Mórné vádlottat a btkv. 414. §. 1. és 3. pontjában irt s bűntettként jelentkező, azonban a btkv. 92. §-nak alkalmazásával és a 20. §. fölhívásával minősülő csalárd