Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 10. szám

10. szám. Jogesetek Tára 30. Ezen indokokra való tekintettel tehát a végrehajtás megszüntetési kereset bizonyitatlan s alappal nem biró, miért is azt az eljárt elsőbiróság indokoltan utasitotta el. A perbehivott b.-i hitel és előlegezési egylet által a perköltségek kölcsönös megszüntetése indokából előterjesztett felebbezési kérelemnek a kir. Ítélőtábla helyet nem adhatott, mert a perberbehivott peresfélnek nem tekinthető, már pedig az 1868. évi LIV. t.-cz. 251. §-a értelmében perköltség fizetésére csak a peresfél és csupán ellenfele részére kötelezhető, az a kérdés pedig, hogy a perbehivott az őt perbehivótól a költségekot követelheti, e perben döntés tárgyát az 1881. évi LIX. t.-cz. 1<>. §. értelmében nem képezheti. A felperesi, alperesi és a perbehivott ügyvédek csatlakozásával előterjesztett azon felebbezési kérelmeknek, hogy az ügyvédi dijak összege felemeltessék, a kir. Ítélőtábla szintén nem adott helyt, mert figyelemmel arra, hogy három, illetően perbehivottak illetően kettő — hasonló jogalapon indított per tétetett folyamatba, a megállapított ügyvédi dijak összegét a teljesített munkával és az eszközölt kiadásokkal arányban állóan megállapítottnak találta. 1908. február hó 4. Büntetőjog kőiéből. Ha vádlottak egymást kölcsönösen támadták meg és mindketten támadólagr léptek fel egymással szemben, jogros védelmet egyikök sem gyakorolt. Szám 8571—1907. II. A kolozsvári kir. ítélőtábla súlyos testi sértés vétsége miatt vádolt Sz. Péter a Miklósé és társai elleni ügyben végzett: A királyi ítélőtábla a Sz. Péter és Sz. Miklós vádlottak által bejelentett semmiségi panaszokat elutasi:ja. Indokok : Sz. Péter és Sz. Miklós vádlottak a királyi törvényszéknek elsőfokú Ítélete ellen a Bp. 385. §. 1. c. és 3. pontja alapján jelentettek be semmiségi panaszokat az alapon, mert jogos védelmet gyakoroltak és mert a kiszabott büntetés igen súlyos. Minthogy azonban a Bp. 437. §. első bekezdése értelmében a kir. ítélőtábla köteles határozatát a kir. törvényszék által valóknak elfogadott tényekre alapítani, a kir. törvényszék pedig azt a tényt fogadta el valónak, hogy B. József csúfolódása folytán Sz. Péter és B. József, előbbi bottal, utóbbi késsel, egymást kölcsönösen támadták meg és mindketten támadólag léptek fel egymással szemben, tehát jogos védelmet egyikök sem gyakorolj mert nem az ellenfél támadását elhárítani akarták, hanem mindketten egymást fenyegetve mentek egymásra, Sz. Miklós vádlott pedig beleavatkozott oly verekedésbe, hol két támadó fél mindkettő jogtalanul támadt egymásra, minthogy továbbá a vádlottak javára fennforgó enyhítő körülmények nem oly nyomatékosak, hogy a Btk 92. §. alkalmazását a büntetés megállapításánál indokolnák: a bejelentett semmiségi panaszok mint alaptalanok a Bp. 437. §. 4. bekezdése értelmében elutasitandók voltak. 1907. évi deczember hó 23-án. Jogesetek marosvásárhelyi kir. ítélőtábla gyakorlatából. Rovatvezető; Kusztrich János, táblai tanácsjegyző. Örökösödési eljárásból. Az ismeretlen tartózkodásn ön jogú örökös érdekeinek képviseletére a °^mhajtfefc „ffftpflnfikof s a hagyaték átadó végzés ennek kézbesítendő. A bíróság tehát ügygondnokot nem nevezhet ki s a kézbesítést az ügygondnok kezeihez nem eszközölheti. 3947—1907. polg. szám. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla Maroshévizen elhalt Gs. Czirilné H. Dokicza hagyatékára vonatkozó ügyben végzett : A kir. ítélőtábla az elsőfokú bíróság 1906. Ü. 718/4 és 5. számú végzését és ezekkel kapcsolatos további intézkedéseit az 1881. LIX. t.-cz. 39. §. o. pontja alapján hivatalból megsemmisíti s az első fokú bíróságot utasítja, hogy az ismeretlen helyen tartózkodónak jelzett örökös Cs. Dániel részére leendő gondnokkirendelése végett az illetékes gyámhatóságot keresse meg s az 1906. Ő. 718/3. számú átadó végzést a gyámhatóság által kirendelt gondnoknak kézbesittesse és a továbbiakban szabályszerűen járjon el. Indokok : Az az elv, hogy a távollévő önjogu örökösök érdekeinek képviseletére a gyámhatóság gondnokot rendel: az 1894. XVII. t.-cz.-ben is következetesen érvényesül (54., 62., 63. és 64. §§.) a midőn az ismeretlen helyen tartózkodó s illetőleg ilyennek tekintendő örökös részére a kézbesítés fontosabb esetekben a törvénykezési rendtartás vonatkozó rendelkezéseinek (1868. LIV. t.-cz. 268. §.) mellőzésével az 1894. XVI. t.-cz. 54. és 64. §§. szerint a gyámhatóság által kirendelt gondnok kezéhez foganatosítandó. Az átadó végzés rendelkezései, mint az örökös örökségének a megállapítására vonatkozó rendelkezések és az a kérdés, hogy e rendelkezések az örökösre nézve sérelmesek-e vagy nem *? az örökös érdekeit legközelebbről érintik, és mint az örökösödési eljárást befejezők a legfontosabbak. Minthogy pedig arra nézve, hogy ilyen esetekben a bíróság a hasonlatos különös intézkedések mellőzésére a törvénykezési rendtartás általános szabályait alkalmazza, törvényes rendelkezés nincs. Kétségtelen, hogy a bíróságnak a fennálló különös intézkedéseket (1894. XVI. t.-cz. 54., 62., 63., 64. §§.) kellett volna az 1906. Ö. 715/4. számú átadó végzés jogerőre emelkedése érdekében is megfelelően alkalmaznia. A midőn pedig ezt elmulasztotta és az ismeretlen helyen tartózkodó örökös fent előadottaknak megfelelő törvényes képviseletéről nem gondoskodott, hanem annak részére ügygondnokot nevezett ki, s az átadó végzést annak kézbesittette: olyan szabálytalan intézkedést tett, a melyet a kir. Ítélőtábla szabályossal nem pótolhat; az elsőbirósági végzés megsemmisítése tehát az 1881. LIX. 58. §-a alapján indokolt. 1908. évi január hó 30-ik napján. Végrehajtási eljárásból. Ha az elsőfokn bíróság Ítéletét a másodfokú biróság helyben hagyta, akkor a másodfokú bíróság Ítélete ellen beadott felebbezés halasztó hatálylyal csupán az esetleges eskü letételére de semmi másra, tehát a felebbezési költséget sem véve ki, halasztó hatálylyal nem bir. 253—1908. polg. szám. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla végzést hozott: A felfolyamodásnak helyet nem ád; Indokok : A végrehajtási kérvényhez csatolt első fokú bírósági Ítéletnek azt a rendelkezését, mely szerint alperes a perköltség viselésére van kötelezve a másodfokú biróság helyben hagyta. E szerint a perköltség viselés kérdésében két egybehangzó ítélet van. Minthogy pedig a felebbezési költség is a perköltség tekinteteié alá esik: ha az elsőfokú biróság által perköltségben elmarasztalt alperes a felebbezési költségben is elmarasztalást szenved: a felebbezési költség tekintetében is két egybehangzó ítélet fennforgása kétségtelen, mert a végrehajtás elrendelhetése szempontjából a lényeg az, hogy a költségviselés kérdésére nézve forog fenn két egybehangzó Ítélet. Különben kétségtelen, e felfogás helyessége az 1881. LIX. t.-cz. 48. §-ának másodfokú bekezdéséből is, mely szerint ha az elsőfokú hiróság Ítéletét a másodfokú biróság helyben hagyta s ez az eset forog fenn ezúttal, akkor másodfokú bíróság ítélete ellen beadott felebbezés halasztó hatálylyal csupán az esetleges eskü letételére de semmi másra, tehát a felebbezési költséget sem véve ki, halasztó hatálylyal nem bir.