Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 10. szám

10 szám. Erdélyrészi Jogi Közlöny 84. / A végrehajtási novellához. Irta: Dr. Mészöly Endre, dési túr. tszéki albiró. Ma, midőn a bi lóságok rendes ügymenete nem a bíróságok személyzetének alkalmas módon meghallgatása utján előkészített eljárási és ügyviteli szabályok, — nem a fennálló irkaíirka kiküszöbölése, hanem a bíróságok személyzete munkaerejének tulcsigázott és czólszeriitlen munkával időelőtti kihasználása utján van biztosítva: nem lesz talán érdektelen rámutatni arra, hogy a vn. javaslatába felvehető lenne az a rendelkezés, hogy a végrehajtási kérvény rendszerint mellőztessék, mert pl. az az eljárás, hogy a végrehajtató az illető iroda kezelőjénél — mint most a tkvi vagy czégkivonatokat — megrendelné a szükséges számú példányban a végrehajtás alapjául szolgáló határozat hiteles kivonatát, a melyen záradékban lenne igazolva, hogy a határozat végrehajtásra halasztó hatálylyal biró jogorvoslattal meg nem támadható, és bogy mikor lett a kötelezettel kihirdetés vagy kézbesítés utján közölve; végrehajtásra halasztó hatálylyal biró jogorvoslattal megtámadható határozatoknál pedig az is, hogy jogorvoslattal a teljesítési időben meg nem támadtatott, illetve elsőfokú marasztalás alapján biztosítási végrehajtás esetén, hogy halasztó hatályú jogorvoslattal megtámadtatott és ezen hiteles kivonat alapján közvetlenül fordulna az illetékes végrehajtóhoz, illetve — amennyiben ingatlan végrehajtás esetén egy példány hiteles kivonatnak a telekkönyvi számokat tartalmazó jegyzék csatolása mellett a telekkönyvi hatósághoz áttételét nem kérné — a telekkönyvi hatósághoz. Ez az eljárás ügyvédi közbenjárás esetén is jóval kevesebb költséggel járna a mostaninál (csak a hiteles kivonat megrendelése, átvétele, illetve ezenfelül a telekkönyvi számokat tartalmazó jegyzék irása és bemutatása, ennek elmulasztása esetén a telekkönyvi hatósághoz nyújtandó kérés lenne szükséges). A mostani eljárás oly jelentékeny módosítását sem idézné elő, hogy a javaslat keretében megoldható ne lenne, e mellett az eljárás gyorsabb s a bíróságok munkaterhe kevesebb lenne. A 10 koronát meg nem haladó végrehajtásoknál az előzetes felszólítás és annak igazolása a végrehajtató és nem a bíróság kötelességévé teendő, elmulasztásának következménye azonban nem az elutasítás, hanem az adós költségmentesitése legyen. Fentartandó lenne azonban a végrehajtási kérvény olyan ritkábban előforduló esetekre, mikor bírói megfontolást érdemel, hogy van-e végrehajtásnak helye, pl. ha a jogosított vagy kötelezett személyében változás áll be, vagy a biztosítási iniézkedések fent nem említett eseteiben. A vnj. sem gondoskodik megfelelő intézkedésről a tekintetben, hogy le nem foglalható tárgyat a végrehajtó, legalább a nyilvánvaló esetekben, csakugyan ne foglaljon le. Jegyzőkönyvbe lenne veendő a foglalásnál jelen volt adós vagy háznépe, vagy a jelen volt, illetve rövid uton értesített igénylő nyilatkozata arról, hogy előterjesztéssel vagy igénykeresettel nem kivánnak-e élni s igenlő esetben a feladott bizonyítékok feljegyzendök s mái* a végrehajtási jegyzőkönyv elintézésekor kitűzött első tárgyaláson beveendők s e mellett általában meg kellene engedni a kiküldött eljárásának hivatalból felülvizsgálhatását. A foglalás alul bizonyos számú sertés és szárnyas is mentesítendő lenne. Azt is ki kellene mondani, hogy a szükségesség tekintetében nem az az irányadó^ hogy a végrehajtást szenvedett a lefoglalandó tárgy nélkül el lehet-e vagy nem, hanem az, hogy a hozzá hasonló társadalmi állású, (v. ö. Jogt. K. 5. sz. dr. Német Imre czikkével) foglalkozású, jövedelmű, de legfeljebb az adott esetben foglalásmentes jövedelem maximumával biró egyének a lefoglalandóhoz hasonló minőségű és mennyiségű tárgyakat rendszerint szoktak-e birni és használni; mert e nélkül a nézetek nagyon különbözők (a kolozsvári tábla egy izben — 1901 őszén — egy körorvos lábzsákját és bundáját lefoglalhatónak nyilvánította). A vnj. fenntartja a mai jog azon álláspontját, amely a foglalás aluli mentesség tekintetében bizonyos hozzátartozók tartás iránti követelése és egyéb követelések közt tesz csak különbséget. A kettő közt azonban még egy fokozatot kellene felállítani olyan követelésekre, amelyek fontosságra nézve középhelyen állanak, pl. a végrehajtást szenvedő vagy háznépe által elfogyasztott, illetve elhasznált élelmi czikkek — ide nem értve a szeszes italokat — tüzelő, világító szerek és ruházat — ide nem értve a fényűzési czikkeket — ára iránti követelések, orvosi és gvógyszertári követelések, lakbért nem élvezők lakbére iránti követelések stb. Nem alaptalan panasza volt a magánalkalmazottaknak, hogy a javaslat a mai jognak megfelelően őket kedvezőtlenebb elbánásban részesítette, ezt azonban a nyilvános számadásos társulati alkalmazottakra az igazságügyi bizottság megszüntette; lehetne azonban a szolgák, munkások stb. részére kisebb minimumot megállapítani, mint a tisztviselők részére. Végül az 50 koronán felüli végrehajtások költségeinek is határt kellene szabni az alapkövetelés — bármily magas — százai okában. Egy táblai határozat. A lap 9-ik száma „Jogesetek Tára" a kolozsvári kir. ítélőtábla gyakorlatából egy — alkalomszerűségénél fogva — érdekes esetet közöl. Az eset a telekkönyvi rendtartásból való és antichresis esete. Az elsőbiróság, mint tkvi hatóság oly kötelezvény alapján, a melyben kamat helyett a hitelezőnek a jelzálogul lekötött ingatlan használata engedtetett át, a zálogjog bekebelezését megtagadta. Indoka a táblai végzés tartalmából kivehetőleg az, hogy az érvénytelen jogalap nyilvánvaló. A kir. ítélőtábla a végzést megváltoztatta, a zálogjog bekebelezését elrendelte, mert — szerinte — a követelés jogalapja a kölcsönügylet nem érvénytelen, az optkv. 1372. §-a szerint jogilag hatálytalan zálogügyleti része ugyanis, mint mellékszerződés a kölcsönügylet érvényességét nem érinti. Az eset minden tekintetben érdekes. Érdekes, mert a dr. Borbély táblabíró által felvetett elévülés kérdését is érinti. De meg azért is, mert az eddig (és most is!) érvényben levő állandó birói gyakorlattal ellentétes. Csak az utóbbi szempontból kívánok az esethez pár sorban hozzászólani, mert hozatalánál nem tudom miként számolt a tábla a Curia IX. számú döntvényével. A Curia ugyanis kimondotta ebben a döntvényben — s azóta ez az állandó birói gyakorlat —, hogy oly kötelezvény alapján, melyben az adós a kölcsönösszeg jelzálogi biztositását megengedi, egyúttal azonban kamat fejében az ingatlan használatát bocsátja át hitelezőjének, a zálogjognak a tőke erejéig való bekebelezése vagy előjegyzése el nem rendelhető. Kimondta pedig ezt a Curia vonatkozással a győri 6., marosvásárhelyi 4. és a pozsonyi kir. ítélőtábla 4. számú teljes ülésü ellentétes döntvényeire. Szavát tehát az 1890. XXV. t.-cz. 13. §-a alapján hallatta. A Curiának ezt a döntvényét ennélfogva valamennyi kir. ítélőtábla mindaddig követni tartozik, mig azt ugyancsak a Curia meg nem változtatja. Jelenti pedig a „követni tartozik" (Grosschmid szerint) azt, hogy ez a döntvény: 1. az egyes táblák tanácsaira kötelező erővel bír; 2. ez alól saját tanácsát a táblai plénum sem dispenzálhatja; a tanács a Curiai döntvény megváltoztatását szorgalmazhatja, de csak az előadott ügy elintézése után, azt tehát még a fennálló döntvény alapján kell eldöntenie. (1891. évi 4214. I. M. E. sz. rend. 18. §.) A táblának igy a fennforgó esetben az elsőbiróság végzését helyben kellett volna hagynia s a zálogjog bekebelezését nem kellett volna elrendelnie. Követnie kellett volna a Curiának döntvényét. Mateirális jogi szempontból nem szólok hozzá a táblai végzésben felhozottakhoz, arról sem vitatkozom, hogy helyes-e vagy nem a Curia IX. döntvénye, mert itt csak az a kérdés, hogy ez a döntvény a kir. ítélőtáblákra kötelező-e vagy sem. Én azt mondom, hogy kötelező, mert érvényben van. A mig nincs megváltoztatva a közölt esethez hasonló — a Curia döntvényével ellentétes — határozatot egyik kir. Ítélőtábla sem hozhat. A közölt eset a fennálló joggyakorlat szempontjából ezért csak ritkaság, semmi egyéb. X. A kolozsvári ügyvédi kamara felterjesztése a polgári perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat előadói tervezetére és indokolására. Nagyméltóságú Miniszter Ur ! A T 112/52. sz. a. magas rendeletével kamaránknak megküldött és a polgári perrendtartás életbeléptetését tárgyazó törvényjavaslat előadói tervezetére s indokolására vonatkozó leglényegesebb észrevételeinket a következőkben van szerencsénk Nagyméltóságod elé terjeszteni. I. Az örökösödési és végrehajtási, valamint a perenkivüli telekkönyvi (13. §.) ügyeknél sajnálattal látjuk ezen törvény-