Erdélyrészi jogi közlöny, 1907-1908 (1. évfolyam, 1-54. szám)

1908 / 10. szám

I. évfolyam. 10. szám. Kolozsvár, 1908. február ERDELYRESZ1 DOBI KÖZLÖNY A KOLOZSVÁRI ÉS MAROSVÁSÁRHELYI KIR. ÍTÉLŐTÁBLÁK HATÁROZATTÁRÁVAL A KOLOZSVÁRI, MAROSVÁSÁRHELYI, BRASSÓI ÉS NAGYSZEBENI ÜGYVÉDI KAMARÁK HIVATALOS LAPJA. FŐMUNKATÁRSAK: Dr. Tóth György, Kusztrich János, ítélőtáblai tanácsjegyzők. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ : Dr. Papp József ügyvéd, ü. kamarai titkár. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KOLOZSVÁR, Deák Ferencz-utcza 42. sz. Megjelen minden vasárnapon. ELŐFIZETÉSI DM: Egész évre 16 Kor. Félévre 8 Kor. Negyedévre 4 Kor. Kéziratok. bérmentve a szerkesztőséghez, Előfizetések s hirdetések a kiadóhivatalhoz intézendők. TARTALOMJEGYZÉK : Egy vitás, illetve vitatható kérdés bűnvádi perrendtartásunkból. Irta: dr. Potovszky András, kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző. — A végrehajtási novellához. Irta : dr. Mészöly Endre, dési kir. tszéki albiró. — Egy táblai határozat. X. — A kolozsvári ügyvédi kamara felterjesztése a polgári perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat előadói tervezetére s indokolására. TARCZA. A bűnvádi eljárásról. Jogesetek: Közli: Dr. Tóth György. KÜLÖNFÉLÉK. A kolozsvári és marosvásárhelyi kir. ítélőtáblák elintézett ügyei. MELLÉKLET : Jogesetek tára. — Elvi jelentőségű határozatok a kolozsvári és marosvásárhelyi kir. ítélőtábláktól. HIRDETÉSEK. )C Egy vitás, illetve vitatható kérdés bűnvádi perrendtartásunkból. Irta: Dr. Potovszky flndrás kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző. Az 1907. évi XVIII. t.-cz. 1. §-a a B. P. 400. §-ának 3. pontját kiegészíti azzal, hogy tanácsülésbe tartozik az elintézés, „ha az enyhítő körülmények alapján kiszabható legkisebb büntetés (1878: V. t.-cz. 92. §., 1879: XL. t.-cz. 21. §.) megállapítása esetében az ítélet ellen egyedül vádlott, még pedig csak büntetésének enyhítése végett felebbezett." A B. P. 400. §-ának 3. pontja azon esetről szól, ha a 389. §-ban meghatározott esetben (hogy t. i. az elkésett vagy törvényben kizárt felebbezést a törvényszék utasítja vissza), a törvényszék e §. értelmében nem intézkedett, miből folyóan kétségtelen, hogy az uj törvény arra az esetre, ha a fenti módon a kimérhető legkisebb büntetés alkalmaztatott, kizárja a vádlott részéről csupán a büntetés mértékére nézve használt felebbezést, minek következménye, hogy az ily felebbezés elintézése tanácsülésbe tartozik, s ott az visszautasítással intézendő el. Vitás, illetve vitatható az, hogy abban az esetben, ha a btkv. 92. §-ának alkalmazásával a kiszabható főbüntetés legkisebb mértéke alkalmaztatott (pl. 336. §. 3, 4, 5, 6. p. esetén 6 havi börtön), de a mellékbüntetésként alkalmazandó hivatalvesztés és politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése nem a btkv. 57. §-ában irt legkisebb mértékben szabatott ki, a kimért büntetés tekinthető-e a kiszabható legkisebb büntetésnek, mely ellen a vádlott csupán a büntetés enyhítése végett nem felebbezhet. Nézetem szerint az igy kiszabott büntetés nem a kiszabható legkisebb büntetés, következőleg az azt megállapító törvényszéki Ítélet ellen vádlott egyedül a büntetés enyhítése végett is élhet felebbezéssel, minek folytán ügye II. fokon nem tanácsülésben lesz elintézendő, hanem annak tárgyalására a felebbviteli főtárgyalás kitűzése rendelendő el. Ugyanis az 1907. évi XVIII. t.-cz. 1. §-a kiszabható legkisebb büntetést említ, nem tévén különbségei a fő- és mellékbüntetések, illetve a fő- vagy mellékbüntetésként alkalmazható büntetések között. A büntetés alatt, a hol a törvény a mellékbüntetés alkalmazását előírja, a fő- és mellékbüntetés együttvéve értendő, azoknak együttes alkalmazását adott esetekre a törvény világosan előírja, birói belátásra hagyván fel azt, hogy a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése és a hivatalvesztés, bizonyos enyhébb (6 havi fogház, vagy 6 havi államfogház) főbüntetés terhe mellett mellőztessék, bár azoknak alkalmazását a meghatározott cselekményekre a törvény előírja. (Btkv. 54. §.) A mellékbüntetésnek — legyen az pénzbüntetés, hivatalvesztés és politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, utóbbiak együtt vagy külön, — épen ugy megvan a törvényben megállapított legkisebb és legnagyobb terjedelme, mint a főbüntetésként alkalmazható büntetéseknek, s akárhány esetben nem kisebb sulylyal nehezedik a vádlottra a mellékbüntetés a főbüntetésnél. Nincs tehát törvényben nyugvó alapja annak a felfogásnak, hogy az 1907: XVIII. t.-cz. 1. §-ának gyakorlati alkalmazásánál csak a kimért főbüntetés mértéke veendő irányadónak, hanem a büntetés, mint egység veendő figyelembe. Ehez képest vádlottnak a büntetés enyhítése végett bejelentett felebbezése elfogadandó és tárgyalandó akkor is, ha a törvényszék a kiszabható legkisebb főbüntetés mellett nem a kiszabható legkisebb mellékbüntetést alkalmazta, illetve a kiszabható legkisebb főbüntetésen felül legkisebb mérvben ugyan, de alkalmazta a mellékbüntetést, daczára annak, hogy azt a kimért főbüntetés mértékére tekintettel egészben mellőzhette volna is. Ezen álláspont mellett szól a törvény helyes értelme, de e mellett szól bűnvádi perrendtartásunk szelleme is, mely a vádlott javára nemcsak a vádlottnak magának, hanem minden érdekeltnek perorvoslatot biztosit, mihez képest az uj törvénynek azzal összeegyeztetése mellett, abból csak oly értelmezés fejthető ki, hogy ez a felsőbb bíróságok tehermentesítését czélozván, csak a nyilván alaptalan, s az anyagi törvényre tekintettel sikerrel ugy sem járó perorvoslat használásától kivánta elzárni a vádlottat s ez által teljesen meddő munkától megmenteni a kir. ítélőtáblákat, de nem kivánta elütni a vádlottat magát oly perorvoslattól, mely bár csak a mellékbüntetésre nézve ugyan, de rá nézve előny nyel járhat.