Erdélyi jogélet, 1944 (3. évfolyam, 1-5. szám)

1944 / 2. szám - Hatályukat vesztették-e a konverziós törvény 75. §-ában gyökerező illetékjogi rendelkezések?

42 eladó kezéhez „mindenkor kifizetendő összegek vásárló ereje olyan értékű legyenr mint a szerződés megkötésekor". Ennek érdekében a felek a pénz értékének romlásával kapcsolatos „kármegosztást" ugyanezen pontban kifejezetten kizárták és kiemelték, hogy a felperesnek akkor van a kikötőttnél magasabb összegű szolgált itásra igénye, ha „a közszükségleti cikkek és a lakbér 10 °/o kai megdrágulnak vagy ha az í'letékes hatóság az aranypengő értékét a jelenleg törvényes fizetésképen szereplő pengőtől eltérő alacsonyabb értékben állapítaná meg". A fentebb ismertetett s nyíl" ván a járadékélvező megfelelő s az árviszonyok változásától füg" getlen ellátásának biztosítását célzó kikötésekből kétségtelenül megállapi ható, hogy a szerződő felek megállapodásuk alkalmával a peagőnek az életszükséglet! cikkekhez való értékviszonyát tartották szem előtt s szándékuk arra irányult, hogy a járadékélvező az említett értékviszonynak kedvezőtlen eltolódása esetén oly értékű pénzszo gáltatáshoz jusson, amely az említett életszükséglet! cikkek beszerzésére oly mértékben elégséges, mint a szerződés megkötésekor. A feleknek ily irányú ügyletkötő szándékára tekintettel téves az alperesnek az a jogi álláspontja, mely szerint az emiitett pont 2. mondatában a lakbérek 10 %-os emelkedésére tőrtént utalás kizárná a szolgáltatás mennyiségének a felperes által kért felemelését amennyiben a lakbérek Ev«J«éKy3 Poklot a szerződés megkötése óta nem emelkedtek. A szerződésnek ez a mondata ugyanis — amint ez az abban foglalt „legalább" szóból is következik, — csak azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a fentebb említett értékviszonynak .10 %-nál kíssebb mértékű eltolódása esetén a szolgáltatás menynyiségí felemelésének helye nincs és ezzel kapcsolatosan — utalva a közszükségleti cikkekre és a lakbérre — csupán azt szabályozta, hogy az eltérésnek ezt a legkíssebb mértékét mily alapon kell megállapítani. E részben nem hagyható figyelmen kívül: egyrészt az, hogy, amíg a közszükségleti cikkek időközi áremelkedése — a fellebbezési bíróságnak a köztudomással megegyező megállapítása szerint — 30 %-ot jóval meghaladott, addig a lakbérek az azokra vonatko i ó kormányrendeletekben foglalt rögzítés folytán (az uj épületek kivételével) változatlanok maradtak, másrészt az, hogy a felek megállapodásuk alkalmával eleve számot nem vethettek a lakbéreknek a rendkívüli viszonyokra tekintettel történt rögzítésével. Ezek szerint nincs alap arra a következtetésre, hogy a felek a szolgáltatási kötelezettségnek általuk cétzatt mennyiségi növelését abban az esetben ís ki akarták volna zárni, ha a lakbérek a kormányintézkedés folytán ugyan nem változnak, azonban a többi közszükségleti cikk ára a legalacsonyabb értékhatárként szem előtt tartott 10 °/t többszöröse erejéig, —