Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1943 / 4. szám - A perújításról (Folytatás)
77 perújításnak öt évvel az alapperben hozott végítélet jogerőre emelkedése, vagy az egyezség megkötése után, nincs helye, kivéve az 563. §-ának 4, 5 és 6. pontjaiban foglalt s a képviselet, vagy az idézés hiányán alapuló eseteket, amelyek ilyen véghatárídőhöz kötve nincsenek és a tudomásszerzés, vagy az érvényesítés akadályának a megszűnés időpontjától számított hat hónapon belül bármikor érvényesíthetők. Az 563. §-ának l—3. és 7—12. pontjai alapján tehát a per a fentebbi öt évi határidő eltelte után, tekintet nélkül a perujításí ok megtudásának, vagy érvényesíthetésének az időpontjára, meg nem újítható, Ez az öt évi határidő nem záros s így elmulasztása esetében igazolásnak nincsen helye* A Pp. 567. §-ának első és második bekezdésében megjelölt hat hónapi, illetve öt évi határidőt a Pp, 450. §-a alapján meghosszabítani nem lehet, az előbbit mert záros határidő, az utóbbit, vagyis az öt évit pedig azért mivel az olyan törvényes határidő, amelynek a meghosszabbítását a perrendtartás külön nem engedi meg. * A Pp, 571. §-ának utolsó bekezdése értelmében azonban azokat a tényeket amelyek a perújítás záros, azaz hat hónapi határidejének megtartását igazolják, elég valószínűvé tenni. így pl. a kír. Kúria P. IV. 3663/1941. számú határozatában a perujító alperes által csatolt iratok nem kifogásolt tartalmával valószínüsítettnek látta alperesnek azt a tényállítását hogy az ügyben szereplő bankcég könyveibe csak az 1940. évi június hó 20. napja után tudott betekintést szerezni s minthogy emiatt a perujításí okot előbb nem is érvényesíthette, mert a könyvek hiányában nem lehetett abban a helyzetben, hogy a perujításí okot — ha az alapperben esetleg ismerte is azt — bizonyíthassa, ennek folytán a kír. Kúria a kérdéses perujításí ok érvényesíthetésétől számított hat hónapon belül beadott perujításí keresetet — hivat-