Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 2. szám - 1942

CvdélyB fociét 29 Hogy milyen mértékben használta ki a zsidóság ezt a gazdasági lehetőséget, hogy milyen mohósággal vetette rá magát a zsidóság a magyar föld megszerzésére; megdöbben­tően tanúsítja az a tény, hogy 1939.-ben a trianoni ország területéből mintegy 5.2 °/o volt a zsidók vagy zsidónak te­kinthető természetes vagy jogi személyek tulajdonában. A zsidóság kezén levő földhaszonbérletük száma és mértéke a föld vagyont érintő zsidó térfoglalást még súlyo­sabbá tette. Az ország megnagyobbodott mai területén pedig 700 ezer kat. hold mezőgazdasági ingatlan és mintegy 500.000 kat. hold erdőbirtok van olyan személyek birtokában, akik az 1939. évi IV. t.-c. szerint zsidónak tekintendők. „A magyar sorsot, az ezeréves magyar történelem ősi hagyományait hordozó magyar földnek a nemzet életében elfoglalt felsőbbrendű jelentősége, az államhatalmat arra kötelezi — hangsúlyozza az 1942. évi XV. t.-c. javaslatá­nak indokolása, — hogy éberen ügyeljen arra, hogy az állam területét alkotó föld olyan emberek birtokába kerüljön és maradjon is meg, akik a földdel származásuknál és hivatá­suknál fogva összeforrottak és a nemzetegésznek jóban-rossz­ban elválaszthatatlan tagjai. Az államra nézve fontos, hogy a föld azoknak a kezében legyen, akik tagjai a nemzetkö­zösséget alkotó történelmi népességnek, akik nemcsak a jog­szabályok alapján, tehát merőben külső körülmények folytán számíthatók a közösséghez, hanem akikben a közösséghez való tartozás, annak erkölcsi jelentősége tudatosan él és hatékonyan működik." „Tudományos megállapítások, de a történelem tanu­ága szerint is a zsidóság faji adottságai alapján minden néptől különböző és elkülönülő népcsoport, amely elzárko­zottsága alapján mint évezredes faji, lelki, szellemi és ér­zelmi egység változatlanul megmaradt. A fajhoz való tarto­zásának adottságait más népekkel való évezredes együttélé­sében sem akarja levetni. Ez a felfogás az európai államok törvényhozásának irányitásában is helyet kapott a népi­egység nem kívánatos széttöredezésének és szétesésének meg­gátlására." „A zsidóságra vonatkozó fenti általános megállapí­tás magyar vonatkozásban is változatlanul, érvényes. A

Next

/
Thumbnails
Contents