Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 2. szám - 1942

30 Magyarországon jelenleg élő zsidóság nagy tömegeiben nem alakult ki a magyar nemzeti közösséghez való tartozás tudata. Faji adottságainál fogva lelki, szellemi és érzelmi egység maradt és faji egységének érdekeit az állami közösség érdekei felé helyezte. Mind szellemi, mind gazdasági vonalon saját erkölcseinek elveit követve gátlástól mentesen kereste az életlehetőségnek a saját érdekeitől vezetett kihasználását. Ha csak a legutóbbi időket vizsgáljuk is, számarányát messze meghaladóan vett részt az önző vagyoni érdekből elkövetett bűncselekményekben különösen azokban, amelyek az ország gazdasági létének aláásására alkalmasak. Ezen felül faji szempontból i» azt az elemet képviseli, amelynek a magyar fajjal való keveredése a magyar faj tisztasága érdekében nem kivánatos. (1941. évi XV. t.-c.)w A zsidóság természetrajzának e klaszikus megállapításaiból vonta le törvényhozásunk azt a szükségszerű következtetést, hogy a „zsidóság olyan népelem, amely az államéletünk szempontjából legnagyobb jelentőséggel biró magyar földnek, jelesül a mező és erdőgazdasági mivelés alatt álló területeinknek tulajdona nem lehet." E részben már az 1939. évi IV t.-c. 15. §-a állit fel korlátokat. Ezek a korlátok azonban kielégitőknek nem bizonyultak. Ezért az 1942. évi XV. t.-c. 2. §-a hatályosab módon kiván gátat vetni a zsidóság térfoglalásának amidőn kimondja, hogy zsidó nem szerezhet jogügylettel vagy árverés útján mező — vagy erdőgazdasági ingatlant, kis és nagy községben pedig egyéb ingatlant sem. A törvény alapelvéből természetszerűleg következik, hogy a zsidók a birtokukban lévő erdő- és mezőgazdasági ingatlanokat sem tarthatják meg. Az 1939. évi IV. t.-c. 16. §-ának az ingatlan átengedésére kötelezést parancsolólag írja elő. A szerzési tilalomra és átengedési kötelezettségre vonatkozó ezeket a szabályokat egységes szerkezetben nyújtja az 1942: XV. t.-c. a kapcsolatos birói eljárást kiegészítő rendelkezésekkel.