Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1943 / 2. szám - 1942

28 Ha a mult év törvényhozási munkáját szemléljük, azt látjuk, hogy az európai népek közösségi szellemének és világnézetének megfelelően törvényhozásunk az 1942. évben jelentős lépésekkel haladt előre azon az úton, amelyen a a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának viaszaszorí­tása irányában az 1938. évben megindult. Az 1938: XV., 1939: IV. 1941 : XV. t.-c. rendelke­zéseivel az izraelita vallás minden tagjának jogállása úgy közjogi, mint magánjogi téren lényegesen megváltozott, a többi magyar állampolgár jogánál szűkebb lett, egyes vonat­kozásokban meg is szűnt. Megszűnt tehát az alapja annak is, hogy az izrae­lita vallásfelekezet továbbra is birtokában maradjon annak a kiváltságos közjogi állásának, amely hazai jogunk szerint a bevett egyházakat, — a keresztény vallásfelekezeteket — az álammal kapcsolatos történeti fejlődésük eredményképen megilleti. Az izraelita vallásfelekezet jogállását ez okból a törvényhozásnak újból kellett rendeznie, amelynek eredménye az 1942. évi VIII. t.-c.-nek az a rendelkezése, amely meg­szünteti az izraelita vallásfelekezeteknek törvényesen bevett felekezeti jellegét és ezt a vallásfelekezetet törvényesen elismert vallásfelekezetnek nyilvánítja. Az 1942: XV. t.-c. pedig az ingatlanok tekintetében jelent a zsidóság jogállásában korszakos fordulót. A rendi kötöttség, az ősiség idején a magyar föld zsidó kézre nem kerülhetett. A XIX. század derekán a zsidók egyenjogosítására irányuló törekvések, a gazdasági szabadság és gazdasági szabadverseny alapjára helyezkedő új rend a régi közösségi kötelékeket felbontotta. Az egyéni önzést szolgáló közfelfogás korlátlan gaz­dasági versengése alatt széthullott vagyonok új térhoditási lehetőséget nyitottak a zsidóság számára. Az 1860. évi február 18-án kiadott császári rendelet, majd az izraeliták egyenjogusitásáról szóló 1867. évi XVII. t.-c. a zsidók birtokszerzési korlátait megszüntette. Ettől az időtől az 1939. évi IV. t.-c. hatálybalépé­séig a zsidók bármilyen ingatlant szabadon szerezhettek.

Next

/
Thumbnails
Contents